Békés Megyei Hírlap, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-23 / 19. szám

1992. január 23., csütörtök HAZAI TÜKÖR Az érdekek talán a végtelenben sem találkoznak Vár áll ott y most... kié legyen? Ha tudnák az egykor élt Wenckheimek, Ti­szák, Almásyak, Andrássyak és Meránok, hogy tulajdon kastélyaik és egyéb ingatlanaik sorsán mi módon egyezkedik majd az utókor központi hatalma és a helyi elöljáróságok, va­lószínűleg mondanának egy cifrát. A volt bá­rói, grófi kúriák, vityillók, birtokok, hatalma­sabbnál hatalmasabb értékek évtizedekig az enyészet ítélőszéke alatt pusztultak, és hányat­tatásuk ma sem ért véget. Jövőjüket pedig egyetlen kifejezéssel lehet illetni: bizonytalan. A téma felvetése azért időszerű most, mert néhány hete összeállít­tatott egy kormányrendelet-tervezet az állam tulajdonából ideigle­nesen ki nem adható műemlékekről, s jelenleg húsz megyei műemlé­ket érintene a központi döntés. A kiindulópont a tavaly megszava­zott, „egyes állami tulajdonban álló vagyontárgyak önkormányza­tok tulajdonába adásáról szóló” törvény, amelynek egyik rendelke­zése szerint: „Külön törvényben kell meghatározni azon műemléke­ket, melyek kiemelkedő történeti, kulturális, műemléki értéküknél fogva nem kerülhetnek ki az állam tulajdonából. A törvény hatályba lépéséig pedig kormányrendeletben kell megállapítani az állam tulajdonából ki nem adható műemlékek körét. ” Kastélyból ki, múzeumba be Nos, itt tartunk most, ama külön kormányintézkedésnél, amelyre ugyan még nem adta áldását a központi szerv, de a szándékok elég egyértelműen körvonalazódnak. A rendelet előkészületeiben fősze­repet kapó környezetvédelmi minisztérium összeállította azoknak a műemlékeknek a jegyzékét, amelyek ideiglenes állami tulajdonban tartása indokolt. Fő szempont volt, hogy kiemelkedő történeti, kulturális, műemléki értékeket képviseljenek, s nemzeti jelentősé­gűek legyenek a szóban forgó ingatlanok. Ide sorolták azokat a lakóépületeket például, amelyek eredetileg nem ezt a célt szolgálták; a középületeket, főleg, ha eredetileg nem helyi szükségleteket elégí­tettek ki (helyieket csak kivételesen különleges műemléki szempon­tok miatt); a kastélyokat (a közcélra és megfelelő módon hasznosí­tottakat, ha nem helyi igényeket elégítenek ki, illetve a rosszul hasznosítottakat, amennyiben helyi közcélt szolgálnak, de állami kézben lehetőség van előbbre lépni, és a pusztulásra ítéltetett, elhanyagolt épületeket, amelyek megmentése csak állami kézben oldható meg); a múzeumokat, a tájházakat, amelyek fenntartása az önkormányzatoktól reálisan nem várható. A felsorolás persze nem teljes, de az érintett megyei műemlékek nagyjából beilleszthetők az említett kategóriákba. Ki fizet... a végén? Az ügynek egyébként tavaly októberig visszanyúló szálai is vannak, mert a kormány nem először fut neki a témának. A lényegé­ben hasonló tartalmú első tervezethez akkor véleményt fogalmazott meg a megyei közgyűlés elnöke, s eljuttatta az Országos Műemléki Felügyelőséghez. Dr. Simon Imre bizonyos, aprónak tűnő, ám egyáltalán nem mellőzhető technikai problémákra hívta fel a figyel­met. Mindenekelőtt hiányolta az érdekelt helyi önkormányzatok és a megyei főépítész szerepéta jogszabály előkészítésében. Nem adatott meg ezáltal a lehetőség a tárgyalásra, az együttműködésre, s vajon hogyan érvényesíthették a , fentiek és a lentiek" ilyen távolságból a műemléki szempontokat, mennyire vehették figyelembe a helyiek és a köz érdekét, az állandóan változó vagyonjogi intézkedésekből adódó feltétlen egyeztetések hiányáról nem is beszélve. A határidőül szolgáló nyolc nap pedig szinte semmire nem volt elegendő. A környezetvédelmi minisztériumba továbbított észrevételek is figye­lemre méltóak; a megyegyűlés elnöke egyebek mellett a tervezet legnagyobb hiányosságának tekintette, hogy sem a vagyonkezelőre, sem a jegyzékben felsoroltak fenntartását, üzemeltetését, felújítás­szükségletét szolgáló pénzügyi garanciákra nem tér ki. A műemlék­védelemhez pénz kell, a kérdés megoldása nem a tulajdonviszo­nyokon múlik — utalt az egész ügy alfájára és Omegájára az elnök. Nem lá­thatók továbbá az épületekben jelenleg szállást kapó, és esetleg kitelepítendő in­tézményeket védő garanciák. (A geszti Tisza- kastély ad ott­hont például a művelődési ház­nak, az általános iskolának és a könyvtárnak. Ki gondoskodik ró­luk, ha egy köz­A geszti Tisza-kastély ad otthont a művelődé- Pont‘ döntés „kí­si háznak, az általános iskolának és a könyv- vül tcsz' °*cet tárnak. Mi lesz velük, ha menniük kell? a kastély ka­Fotó: Fazekas Ferenc púin?) ipót, ruhát, tollat, rongyot, mindent veszek. Ószéres! Oóóószeres! De nagyon régen volt, amikor a vállá­ra vetett batyuval járta az utcákat, és teli torokból kiabálta, harsogta, dalolta: óószeres, óóószeres! Legtöbb ember nem is emlékszik erre a mesterségre, mint ahogy a drótos tót és a vándor üveges is kiment a divat­ból. Két bátyja, Pista és Janó valamikor így kereste a kenyerét, sok lábast, fazekat befoltoz­tak, törött ablakot üve­geztek, 6 meg az apja mellett tanulta a szak­mát, remélve, hogy egy­szer majd csak megállapodhat, és befejezi a vándor életet. Nem éppen a saját jószántából teljesült a vágya annak idején, most pedig, öregségére, ismét ott kezdheti, ahol egykor ab­bahagyta. Vérük hajtotta a magukfajta embere­ket. Mondják, balkézről több testvérük is volt, amerre az apjuk megfordult, mindenütt akad­tak kikapós menyecskék, akik nem tudtak el­lenállni a szép ószeres csábításának. Rég volt, s akárhogy is történt, a fater a családját gondosan ellátta. Három vadóc fiú, a Hrabovszki gyere­kek, ők voltak a környék rémei és az imádott kislány, Ancsurka, nekik mindenük megle­gyen. Később, siheder korában, jó volt az öreg mellett vinni a motyót, alkudni, fizetni az ócs­kaságokért, esténként pedig szortírozni a szer­zeményt, megállapítva, hogy nem is olyan ócs­kák ezek a himi-humik. A háború után nagyot lendült a forgalom, pestiek jártak le, hozták a használt ruhákat, kevés élelemért lehetett tőlük megvenni. Jó kis raktárra.való gyűlt össze, s álmaikban egy használtruha-üzletet nyitottak, amit majd lehet bővíteni, egész áruházzá akár. Álom, álom. Szegény fater, váratlanul el­aludt örökre, és vele elszállt a család szerencsé­je. Ancsurka férjhez ment, elköltöztek valaho­vá a Felvidékre, hír se érkezik róluk. Pista gyári munkás lett, Janó az építőiparban helyezkedett el. Darab ideig még kínlódott az ószerességgel, de látszott, nincs ennek jövője. Hogy közel ma­radjon a ruházati cikkekhez, beállt kereskedő­nek. Hű, de nagy úr lett hirtelenjében! A Nemzeti Vállalat dolgozója! Ez már valami. Aki egy kicsit is ismeri a vásározó életét, tudhatja, hogy ezek az emberek — kuksisoknak is nevezik őket — már hajnalban megérkeznek a vásártérre, hogy lefog­lalják maguknak a helyet. Akár ölre is mennek, ha bárki el akarna orozni akár tíz centi placcot. Kivétel volt a Nemzeti Vállalat sátra. Ok szép rá­érősen érkeztek, nagy te­herautókkal, oda pakoltak, ahol kedvük szottyant, az NV annyira félelmetes volt, mukkanni sem lehetett ellenük. így ment ez éveken át. Amikor elmúltak a vásározó idők, bekerült egy áruházba, először csak eladó volt, de aztán szépen haladt előre. Mint részlegvezető ment nyugdíjba. Felnevelt két gyereket — neki már nem jutott bőségesebb gyermekáldás —, fiát, lányát tisztességgel taníttatta. Öt évvel ezelőtt, amikor nyugdíjba ment, azt hihette, most majd lesz egy kis nyugalma. Tévedett, mint oly sokan ebből a korosztályból. Észre kell vennie, hogy egy zaklatott élet után nincs esélye egy kicsit megpihenni. Még élni se nagyon. Szerencse, hogy jól tartom magam, örvende­zett. Nem nézek ki hatvannak. Most úgyis min­denki vállalkozik, s az ócskásokra biztos jövő vár. Ócska ez az egész világ! Egy jó batyu, meg sok ravaszság, miért ne csapjam én is be az embereket? Becsaptak mostanáig engem, most visszaadom. Még a nőknél is sikerem lesz. Miért ne! Nagyapámat nyolcvanéves korában még pö- rölték gyerektartásért, én se vagyok kutyább nála. Most kezdődik csak az igazi világ! gy ábrándozgat az öreg, aki, mint a mesebeli királyfi, arra készül, hogy maghódítsa a világot. Nem is gon­dolja, milyen sok kivénhedt kollegá­val kell majd megküzdeni, amíg az a tűzokádó sárkány, ott a végső állomáson, be nem falja őket. Andódy Tibor Oszeres Pénzhamisítók Több mint tizenkétezer márka összegű száz márkás címletű hamis bankjegy cserélt gazdát az elmúlt két hónap leforgása alatt Somogy megyében. Az ügyben két kaposvári férfit a hamis pénzek árusításán tetten ért és őrizetbe is vett a rendőr­ség, ám a nagy kérdést: hogy kitől és miként jutottak hozzá az avatatlan szemnek megtévesz­tően igazinak látszó márkához, nem sikerül tisztázni a kihallga­tásuk során. Vallomásaik alap­ján annyi vált bizonyossá, tud­ták, hogy gyanútlan ügyfelei­knek hamis pénzt kínálnak. A meglehetősen jó minőségű ha­misítványokat a rendőrségi szakértők szerint minden bi­zonnyal Canon vagy Olivetti tí­pusú fénymásoló gépen készí­tették, s a már kész bankjegyre utólag festették rá a valódiságot igazoló fémszálutánzatot.(MTI) Az átkos szocialista éra bol­sevista kegyosztásának arcpirí­tó gyalázatát nem tűrheti tovább Mezőberény dolgos népe — szögezte le Fábián Sebestyén napján Fábián Sebestyén, a Szo­cialista Demokraták Pártjának örökös elnöke az Öreg Malom vendéglő előtt szesztársainak a zárórát követően. Az ivótársa­ság egyhangúlag elfogadta a Mezőser(ény) névjavaslatot. *** A hunyai önkormányzat dön­tése alapján megszüntetik az évszázados helyesírási hibát. A település neve helyesen: Hunja —amivel Attila emlékének tisz­telegnek. ÍREM MEGYEI HÍRLAP A húszas lista A rendelet-tervezet szerint Békés megyében húsz ingatlant érintene az állami tulajdonból ideiglenesen ki nem adható műemlékek köre. Ezek a következők: Békés (Durkó u. 8.), tájház; Békés (Petőfi u. 41), iskola­múzeum; Gyula, várkastély, Corvin János rondellája és a belső várfal bástyákkal; Mezőhegyes, a ménesközpont épületegyüttese (a mezőgaz­dasági kombináthoz tartozó 29 védett épület); Békéscsaba, volt evangé­likus Rudolf főgimnázium; Békéscsaba (Garai u. 21.), szlovák tájház; Békéscsaba (Gyulai út, tanya 2135), tanyamúzeum és szélmalom; Bé- késszentandrás, Rudnyánszkv kúria; Bélmegyer-Fáspuszta, Wenck- heim Béla vadászkastély; Bélmegyer-Vadasmegyer, Kárász vadász­kastély és park; Geszt, Tisza-kastély és park; Gyula, Harruckern— Wenckheim—Almásy kastély; Gyula, volt lovarda (ma uszoda); Két- egyháza, Andrássy—Almásy kastély és park; Körösladány, Wenck­heim—Merán kastély és park; Szabadkígyós, Wenckheim-kastély és park; Szarvas, szárazmalom; Szarvas, Bolza-kastély és park; Tótkom­lós, (Széchenyi u. 9.), szlovák tájház; Tótkomlós (Szép u. 5.), tájház. A kiskapu meg az államkassza esete Visszatérve a közelmúltra, a megyei képviselő-testület karácsony előtt, a környezetvédelmi minisztériumnak címzett felterjesztésé­ben összegezte a tervezettel szemben támasztott fenntartásait. A levélben sajnálattal állapították meg, hogy a kormányzati szervek, döntésük előtt nem igénylik az érintett önkormányzatok vélemé­nyét, illetve nem veszik azt figyelembe. Még mindig nem látják későnek egyébként a tisztázandó kérdések megvitatását. A testület szerint a tervezet egyes részeiben nem felel meg az érintett törvények szellemének. Néhány helyen pedig az indokolást magára és a telepü­lési önkormányzatokra nézve is sértőnek tartja. Törvény szerint ugyanis csak kiemelkedő történeti, kulturális, műemléki épületek nem kerülhetnek ki állami tulajdonból, ám a megyei ingatlanok közül nem mindegyik felel meg ennek a kritériumnak. Nem fedi a valóságot az indoklásnak az a része sem, hogy „méltó hasznosításuk és hozzáférhetőségük csak állami tulajdonban oldható meg”. Nehéz lenne például a békéscsabai szlovák tájházról kijelenteni, hogy nem méltó gondozásban részesül. Egy vaskosabb megállapítás már némi kiskapu beépülését véli felfedezni: ,Az önkormányzatok lehetőségeinek, mozgásterük csök­kentésének szándékára utalnak az indokolás utolsó bekezdései, amelyek lehetőséget biztosítanának a későbbiekben az állami elidegenítésre." Ez annyit jelent, hogy a rendelet életbe lépésével az önkormányzatok eleve szegényebbek maradnának az érintett műemlékekkel, ráadásul, ha központilag — úgymond államérdek­ből — az ingatlanok eladásáról döntenének, a vételár nem a helyi önkormányzatokat illetné, hanem az államkasszát gazdagítaná. Az ügy végére — mint látható — még nem került pont, annál is inkább, mert a megyei képviselő-testület a decemberi levelében megígérte: ha a vitás kérdésekben nem jutnának dűlőre, további lépéseket tesz az önkormányzati érdekek védelmére. Annyi azonban mindenképp látható, mennyire nem működik a párbeszéd gépezete a központi és helyi szervek között, ily módon az érdekek — ellentét­ben a párhuzamos egyenesekkel — talán még a végtelenben sem találkoznak. László Erzsébet Olvasóink írják! Miért nem indulnak pontosan a buszjáratok? Minden reggel igénybe veszem a Körös Volán Kondorosról Békéscsabára 5.45-kor induló járatát. Az utóbbi időben ez a járat sokat késik, legtöbbször 6 óra után indul el. Az autóbusz-pályaudva­ron érdeklődtem, mi lehet ennek az oka. Felvilágosításként annyit mondtak: majd utánanézünk. Természetesen a járat továbbra is késik, s ennek következtében sokan elkésnek munkahelyükről. Január 6-án is az 5.45-ös járattal szerettem volna beutazni Bé­késcsabára, de a járat most is 6.05-kor indult és fel sem vette az utasokat a megállóban, gondoltam, majd a 6.15-ös járattal utazom. Sajnos ez sem sikerült, mert 7 órakor indult. így munkahelyemről egy órát késtem, mivel 7 órától dolgozom. Sajnos Békéscsabán a helyi járatok sem indulnak pontosan. (Tisztelet a kivételnek!) Lassan már minden autóbuszvezető akkor indul, amikor a kedve tartja és ott veszi fel az utasokat, ahol akarja. Néhány hete az egyik munkatársam a 19.25-kor induló 3-as helyi járattal szeretett volna hazautazni, a Malom téren az autóbusz első ajtajánál állt. A buszvezető ,,elfelejtette” kinyitni az ajtót és elhaj­tott. Úgy tudom, az autóbuszbérietek árát hamarosan emelni fogják, de a színvonal ezzel szemben nagymértékben csökken. — Név és cím a szerkesztőségben — Köszönet a rendőrségnek! Több mint egy hónapja munkahelyemről ellopták a kerékpáro­mat. Az eseményt természetesen jelentettem a rendőrség bűnügyi osztályára, ahol a rövid és bravúros nyomozás eredményeképpen a kerékpárom—átfestve ugyan — megkerült. Ez természetesen nagy örömömre szolgált, mert az igen fontos munkaeszközöm pótlására sajnos nincs pénzem. Ezúton szeretnék köszönetét mondani elsősorban Kovács Lajos rendőr zászlósnak és azoknak a nyomozóknak, akik fáradságos, eredményes munkájukkal megtalálták a kerékpáromat és vissza­szolgáltatták. Kiss Mihályné, Békéscsaba

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom