Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-19 / 297. szám
1991. december 19., csütörtök © Hosszú Zoltán: — Az én első — Elhangzott, hogy fel kell —Az a ronda választási kampány... —Rettenetesen merev... —Sőt! csalódásom... akasztani... Két évvel a „karácsonyi forradalom” után Korlátok közé szorított anarchia 1989 decemberének vége — az akkor „karácsonyi forradalomnak” nevezett események—óta két év telt el. Hol állunk most a lelkesedéssel várt csodák csapdájában? Milyen a magyarság helyzete Romániában? A román parlament két aradi tagjával, Hosszú Zoltán szenátorral és Tokay György képviselővel beszélgetünk. Két évvel ezelőtt, december 21-ének reggelén, amikor Temesvár lángja Aradra is átterjedt, mindketten percről percre jegyezni kezdték a történéseket az aradi törvényszék épületében, s harmadik ügy véd társukkal együtt indultak el az akkori megyei pártbizottság épülete felé, amelyet a katonaság közben körülvett. Együtt hallották az első gyanús és figyelmeztető lövéseket, s együtt kérdezték meg egy kiskatonától, hogy képesek lesznek-e a tömegbe lőni. Hosszú Zoltán a diktátor futását követő eufórikus pillanatban feltárcsázta öt ismerősét, és megalakította a magyarság megyei szervezetét. Tokay György pedig megírta az induló új független, és akkor senki által nem engedélyezett lap, a JELEN beköszöntő vezércikkét. A forradalmi események felelevenítése után ezzel is kezdjük a beszélgetést. T. Gy.: — Amikor 1976-ban otthagytam az újságot, azt mondtam: én többé újságba egy szót sem írok, csak miután megjelenik egy fekete keretes cikk. December 22-én délben telefonált — Na, mi van? — kérdezte. — Akkor szaladtunk együtt — ugye, emlékszel? — a nyomdába, s éjszaka született a cikk, aláírás nélkül. Tavaly decemberben mindannyiunkat megkérdeztek, mit tartunk az elmúlt esztendő legfontosabb eredményének. Én azt válaszoltam: a sajtószabadságot. Az írott sajtó szabadsága — a televízióról most ne beszéljünk — ma is december legnagyobb vívmánya. — A csalódások hamar jöttek... H. Z.: — Az én első csalódásom akkor következett be, amikor 1990 januárjának végén a Front bejelentette, hogy részt vesz a választásokon. Pedig mindenki úgy gondolta— így is ígérték meg —, hogy ezt az átmeneti időszakot az új hatalom csak adminisztrálhajta, és majd felügyeli a következő választások korrektségét, hagyja, hogy a megalakult pártok saját maguk döntsenek. Ékkor már láttam: ez a lépés a visszarendeződés felé történt. T. Gy.: — A személyi összetételekben is jelentkezett a visz- szarendeződés. Már akkor ott voltak a második vonalbeliek. H. Z.: — Aztán beütöttek a márciusi marosvásárhelyi események, amelyek nagyon visz- szavetették a fejlődést. T. Gy.:—Aztán jött a választás. H. Z.: — Igen, az a ronda választási kampány, amelyben mindent megtettek, hogy az ellenzéki vagy újonnan megalakult pártok ne kapjanak szót se a tévében, se a rádióban, feldúlták a székházakat, mikor tüntetni akartak ellentüntetéseket szerveztek egyazon időben. Hecckampány volt inkább, mint választási kampány. Nemcsak bennem, hanem másokban is kezdett kialakulni egy ilyen vélemény: kérem szépen, itt vagy visszarendeződés történik, vagy a régiek nem vesztették még el a hatalmukat. — Most hogy vetődik fel ez a kérdés? H. Z.: — Most ott tartunk, hogy az elért vívmányok közül megmaradt a sajtószabadság. És még egy pozitívumot megemlítenék: sikerült bevinnünk az alkotmányba, hogy Romániának a nemzetközi normákhoz kell igazodnia. Ha ellentmond a két szabályozás, akkor a nemzetközi normákat kell figyelembe venni. Ezt nagyon jól fel lehet majd használni a demokrácia érdekében. — Egyáltalán, mennyire beszélhetünk ma visszarendeződésről? H. Z.: — Hát. én azt hiszem, világos: a régi kommunisták nem veszítették el a hatalmat. Sót. Az aktivisták szerveződnek. bár nyugdíjazták őket, mindenféle [tártokban, szervezetekben tevékenykednek. Megalakult más néven a régi kommunista párt, megalakult egy új kommunista párt is, amelynek úgy tudom, még nem engedélyezték a bejegyzését, a szekuri- táte nem tűnt el, a szekuritáte dokumentumait nem tették közzé, zárolni akarják negyven évre, tehát nem valósult meg. amit vártunk, az áttetszőség. És egyáltalán, az a véleményem, hogy két hatalom létezik ma Romániában: van egy látszólagos hatalom — a Parlament, a kormány, a prefektúrák stb. — és van egy láthatatlan hatalom, amelynek a dokumentumai nem kerülnek nyilvánosságra. T. Gy.: — Visszatérve arra. hogy milyen reményekkel indultunk, s milyen a mostani álláspontunk. én azt hiszem, a kezdeti optimizmus akármilyen forradalomban vagy népmozgalomban, a hétköznapok során csökken. Ez természetes. Akár tudtuk, akár nem, az nyilvánvaló, hogy egy átmeneti folyamat időben játszódik le, és történelmileg sem eshet meg egyik napról a másikra. A kérdés az, hogy tulajdonképpen most mi van. Én más megvilágításba akarom ezt az egész dolgot helyezni. Ötven év alatt a polgári társadalmat, a polgár társadalmát teljes egészében szétverték. Ezeknek a mai pártoknak, amelyek érdekekre kellene hogy épüljenek, a tömegbázisuk eléggé vitatható. Itt körülbelül három érdekvédelmet lehet megállapítani: az alkalmazottakét, a most születő új polgári csoportét — a vállalkozókét —, és van egy harmadik is, amely sem ide, sem oda nem tartozik: a hatalmi elit érdekcsoportja. Csak arra leszűkíteni a kérdést, hogy a hatalmi elitben ma csak kommunisták vannak: ez hiba. Vannak mások is. Tény viszont, hogy döntő többségük a nómenklatúra második vonalából vagy az azokhoz csapódó emberekből tevődik össze. Az egész politikai játék e hatalmi csoportok között kellene hogy folyjon, de nem itt folyik. Nincs, vagy a választásokig legalábbis nem volt tényleges szerepük a klasszikus értelemben vett baloldali jellegű szocialista erőknek, bár több ilyen jellegű párt is létezik. Ez veszélyeket is jelenthet, mert elképzelhető, hogy ezt az érdekcsoportot felvállalja majd a szélsőjobboldal vagy a neokommunista, exkommunis- ta pártok egyike. Annak a csoportnak. amely a vállalkozók érdekeit képviseli — és ide sorolnám a kisparaszti érdekeket is — nincs szilárd elképzelése, dacára annak, hogy a Nemzeti Parasztpárt. a Liberális Párt a társadalomban jelen van. Na és akkor, ki a Front? Az én véleményem szerint a hatalmi elit pártja, függetlenül attól, hogy honnan érkeztek a hatalomba. Ilyen szempontból igen veszélyes, mivel a Front mindig meg fogja lovagolni azt az áramlatot, amely a legkifizetődőbb a választások eredményessége szempontjából, legyen az nacionalizmus vagy látszatlétbiztonság. — Van tehát vagy kétszáz pártunk három helyett. T. Gy.: — Öt vagy hat elég lenne, igazi párttagoltság nincs, mivel nem artikulálódtak az érdekek. H. Z.:—A pártok körülbelül ismerik az érdekeket, csak több párt kisajátítja azokat, és elaprózódnak. T. Gy.: — Figyeljük csak meg, itt nem a politikai, gazdasági elképzelések különböznek, hanem az attitűdök. Az egyik érdekcsoport meg akarja tartani a hatalmat, a másik kettő részt akar venni benne. És ebben a pillanatban nagyon kockázatos, hogy bárki bármit is jósoljon a jövő évi általános választásokról. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy mi fog történni a februári helyhatósági választásokon. Annyit mindenesetre leszögezhetünk: ez már nem kommunizmus, már nem totalitarizmus, de még semmiképpen sem jutottunk el a demokráciához. Példákat is mondjak? Melyik demokratikus társadalomban történhet meg, hogy vasdoron- gokkal felfegyverzett bányászok törnek be a parlament épületébe, sétálgatnak a parlamenti képviselők között, és megpróbálnak kierőszakolni egy olyan törvényt, amelyet nem lehet el- * fogadni? H. Z.: — Vagy melyik demokratikus társadalomban történhet meg. hogy a kormány ilyen sorozatos hibák után se mondjon le, csak akkor, amikor már lemondatják? T. Gy.: — Jellegzetes átmeneti társadalom, annak az összes veszélyeivel. —Tehát káosz? T. Gy.:—Hogy is mondjam? Korlátok közé szorított anarchia. —És a nemzetiségek? H. Z.:—Nekünk , nemzetiségieknek alapvető érdekünk az európaiság, az Európa felé haladás. Hiába voltak a Ceausescu- féle alkotmányban tágabb nemzetiségi jogok, nem tartották be azokat. Én elképzelem ennek az ellenkezőjét is: most az alkotmányban nem úgy adták meg a jogainkat, ahogy kértük, de minden attól függ, milyen irányt vesz az itteni demokrácia. Ha megnyílnak az európaiság határai, nem zavarnak minket ezek az alkotmányos kitételek. De ha más irányt vesz a román fejlő1' dés, ezek nagyon veszélyesek lehetnek. T. Gy.: — A Romániai Magyar Demokrata Szövetség azt mondja: a nemzetiségek helyzete az általános demokrácia érvényesülésének függvénye. Amennyiben meg tudjuk teremteni a jogállamot, helyzetünk konszolidálódhat, elviselhetőségi szinten maradhat. Távol állunk attól, hogy meg legyünk elégedve az új alkotmánnyal. Úgy ítéljük meg, hogy az európai normák, a saját jogos elvárásaink, és nemcsak a magyar nemzetiségű, hanem minden állampolgár elvárása mögött marad. Rettenetesen merev, úgy készült, mintha az örökkévalóságnak készülne, gyakorlatilag nem lehet módosítani, nem veszi ténylegesen figyelembe a hatalom elválasztásának elvét, és folytathatnám a kimondottan nemzetiségi hiányosságokkal. De ennek ellenére, ha ennek az alkotmánynak a betűje megvalósul, lehetőséget ad arra. hogy továbblépjünk. __ —Az elviselhetőségi szintről. És mi van a két évvel ezelőtti nagy lelkesedéssel? H. Z.: — Rájöttem közben, hogy nem lehet máról holnapra megváltoztatni a világot —Milyen ma a román parlamentben magyar nemzetiségű képviselőnek, szenátornak lenni? H. Z.: — Hát kell hozzá egy jó adag bátorság. T. Gy.: — Amikor először elhangzott, hogy „fel kell akasztani”. vettem egy liter konyakot és a parlamenti csoportban megittuk — végeredményben megkezdődött politikai pályafutásom. s olyan társaságba jutottam. mint amilyen Ana Blandia- na. Domokos Géza. Plesu. Az egyik újságban másfél centi nagyságú betűvel jelent meg az első oldalon, hogy' terrorista vagyok. de a nevemet helyesen írták, azt meg kell adnom. Amit viszont már nehezen visel el az ember: lévén, hogy a Hargita— Kovászna jelentés vitáját a parlamenti csoport részéről én vezettem, felhívták akkor tizenhárom éves kisfiámat; egy igen civilizált polgár részletesen elmagyarázta neki, hogyan fognak leszámolni velem. Feleségemet éjjel kettőkor csengették fel — szegénykék, ők kapják ezeket a „népszerűséggel” járó áldásokat. H. Z.: -— Engem gyilkosnak, hazaárulónak is neveztek a parlamentben, nem beszélve a helyi újságról. T. Gy.: — Egy képviselő nem engedheti meg magának, hogy az érzelmei eluralkodjanak rajta. A parlamenti vitában ki kellett alakítani egy taktikát, amivel a támadást el lehet hárítani, vissza lehet verni, sőt az ellenkezőjére fordítani. Arra gondolok, hogy október 14-e óta folyamatosan, egészen az alkotmány elfogadásáig olyan szélsőséges, nacíoanlísta, sovén és — ki merem mondani ezt a szót — fasiszta támadások érték a magyar kisebbséget egészében, amilyenre nem volt példa az utolsó hetven évben. Áttanulmányoztam néhány jegyzőkönyvet a két világháború közötti román parlament munkálatairól: ilyen minősíthetetlen támadásokra nem volt példa. Ellenfeleink viszont — nézetem szerint — elkövették azt a hibát, hogy a tévé nyilvánossága előtt szórták ránk a szidalmakat, vádakat. minősíthetetlen kifejezéseket, de olyan mértékben, hogy a román társadalom a túltelítettség állapotába került. H. Z.: — Persze, differenciálni is kell. Akik csak a tévéből ismerik a parlament munkáját, azt hiszik, hogy a támadások állandóan folynak. Ez nem így van. Amikor a nemzetiségek szempontjából semleges törvényekről vitatkozunk, sok mindent elérünk, és hallgatnak ránk. Sajnos, e tekintélyt nem tudjuk érvényesíteni, amikor nemzetiségi kérdésben foglalunk állást. —A magnó tovább megy: T. Gy.: — Megpróbálják kiszakítani Romániát az európai orientációból, és gyakorlatilag visszatérni egy olyan elszigete- lődési politikához, amilyet Ceausescu folytatott. H. Z.:—Én a gazdasági csőd számlájára írom ezt. Az óriási áremelkedések, a munkanélküliség annyira felidegesítheti az embereket, hogy azt a régi rendszert is visszasírhatják, amiben megtalálták kis szalámi- darabjukat az üzletekben. Kilin Sándor TokayGyörgy:—Ezmárnem —Két hatalom létezik... —Példákat mondjak? —Gyilkosnak neveztek! —Elképzelhető... kommunizmus...
