Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-30-12-01 / 281. szám
1991. november 30.-december 1., szombat-vasárnap HAZAI TÜKÖR A dekoratőr csalódott az emberekben, a lótenyésztő viszont elégedett Terhes Jánosné kedvenc lovával. Kedvessel Fórum az oktatásról — Azért váltunk szót a közoktatásról, mert úgy érezzük, hogy az iskola élete, munkája nem csak a pedagógusok bel- ügye — nyitotta meg Varga Gusztáv, a helyi pedagógusszakszervezet elnöke Mezőko- vácsházán a hétvégére szervezett fórumot. Először a szak- szervezeti bizalmiak és az intézmény vezetői mondták el véleményüket az oktató-nevelő munkáról, a pedagógusok gondjairól, majd a hozzászólások következtek. A felszólalások lényegében érintették: az iskolai, óvodai munkában a követelményekkel nem tart lépést a felszereltség, a pedagógusok megbecsülése, bére nem áll az átlagos társadalmi szinten. Az 1992-es költségvetési irányelvek nem mutatnak lényeges elmozdulást, sőt továbbra is a megszorítások és a maradékelv érvényesül. Az iskolák és az önkormányzatok gondjai azonosak. A normatív támogatások nem elegendők, több céltámogatásra lenne szükség. Mezőkovácsházán a pedagógusok nem vonultak ki az utcára (bár voltak, akik ezt célravezetőbb módszernek vélték!), hanem az intézmények kapuit tárták ki munkájuk megismertetésére. — hallhattuk az érveket. Több olyan megjegyzés is elhangzott, amely keményen bírálta a kormányzat, az oktatási minisztérium álláspontját, központi problémának pedig az új oktatási törvény koncepcióit látták. Bár a jelenlevők nem kaptak megnyugtató választ kérdéseikre, a fórum célja mégis megvalósult: még időben felhívni a figyelmet a labilisnak tűnő magyar közoktatás helyzetére. H. M. Kedves a kedvenc Mielőtt bármit is írnék, némi magyarázattal tartozom: a címben dekoratőr és lótenyésztő is szerepel. Beszélgetőtársam viszont egy és ugyanaz, Terhes Jánosné szarvasi vállalkozó, aki — majd a későbbiekben megtudjuk, hogy miért — a kirakat- rendezői állását feladta, „átnyergelt” lótenyésztővé. — Divatos szakma a dekoratőröké, ön mégis mást választott. Miért? — A férjem lovak között nőtt fel, ő szeretett volna egy csikót. Végül vettünk egy fias kancát. Azóta sem bánom, hogy állatokkal foglalkozom, rájöttem, hogy ami szeretetet nyújtok, sokszorosát kapom vissza tőlük. Az emberekben viszon nagyot csalódtam, majd az okát is elmondom. —Ön vállalkozó, fő profilja a lótenyésztés. Meg lehet ebből élni? — Igyekszik az ember. Nyáron sétakocsikázással és lovagoltatással foglalkoztam, decemberben viszont a télapóval járjuk Szarvas utcáit. Az igazi haszon mégis a csikókon van. Az újrakezdési kölcsönt is a fiatal állatok árából tudom visszafizetni. —A lótenyésztés sem tartozik a ,,holtbiztos biznisz” kategóriájába... — Nem bizony! Számtalan veszéllyel kell szembenézni. Sajnos, vannak dolgok, amelyeket nem tervez be az ember. így jártam a nyáron én is. Elütötték az egyik csikómat. Az anyagi veszteség mellett olyan emberi vagy inkább embertelen hozzál- lást is tapasztaltam, ami azt mondatja velem: csalódtam embertársaimban. _??? — A csikót a kocsi hátuljához kötöttem. Egy szippantós jármű haladt mögöttem. A motor tú- ráztatásától a fiatal állat megijedt, ugrált, és eltörött a lába. A végeredmény: kényszervágás. Amikor a rendőrséghez fordultam, azt mondták, nincs olyan KRESZ-szabály, amire én hivatkozom (gondolok itt arra, hogy félős állat láttán lassítás vagy esetleg megállás). Lehet, hogy nincs ilyen paragrafus, de az utakon nemcsak írott, hanem íratlan szabályok is léteznek. Némelyeknek viszont fogalmuk sincs arról, hogy egy lovasfogat mennyi veszélyt rejt. Ha megbokrosodik, ha megijed a kanca, felboríthat egy kerékpárost, eltaposhat egy gyalogost. Az anyagi kárról nem is beszélek! Csete Ilona Ma avatják a második emlékművét Corvus-Kora Róbert szeretne festeni is niszter avatta fel.) Az előzetes tervek szerint november 30-án újabb avatásra kerül sor, ezúttal Nagykamaráson. — Ezt a munkát Varga Tamás szobrász- művész tervei alapján mészkőből készítettem — mondja a fiatal kőfaragó. — A rajta lévő bronz dombormű is a művész úr alkotása. A 60 négyzet- méteres vadonatúj műteremben festmények (portrék, tájképek, épületábráA nagvkamarási emlékmű A képeslap feladója Corvus- Kora Róbert kőfaragó. „Hétfőn délután várom Lökösházán a Bem u. 4. szám alatti műtermemben”—írja. Fordítok egyet a lapon, Tintoretto Női képmása néz rám. Falun a kőfaragó egyenlő a sírkövessel. A sírkövesek azok, akik — tisztelet a kivételnek — jó pénzért, a megrendelő kívánságára mindenféle temetői ízléstelenséget elkövetnek. Persze, aki Tintorettóval üzen, arról hiba lenne ilyesmit feltételezni. Corvus-Kora Róbert nevével tavaly találkoztam először. O készítette a II. világháború ke- vermesi áldozatainak emlékművét. (Für Lajos honvédelmi mizolások) és szobrok vonják magukra a belépő tekintetét. Valamennyi nagyfokú technikai tudásról árulkodik. Külön-külön bármelyiket elfogadná az ember, összhatásuk azonban kifejezetten zavaró. — Huszonegy éves vagyok — siet segítségemre az alkotó. — Még nincs kialakult stílusom, egyelőre az elődök tiszteleténél és csodálatánál tartok. Ipari tanuló koromban kezdtem el látogatni a budapesti Szépművészeti Múzeumot. Egy hónapban többször is felutaztam, a szüleim vasutasok voltak, így a vonatjegy nekem szinte alig került pénzbe. Önképzésemet a barokk tájképfestészettel kezdtem. Közben — úgy 16 éves lehettem ekkor — beiratkoztam Békéscsabán Mladonyiczki Béla szakkörébe. Ide sokan jártunk, és Béla bácsitól is, meg egymástól . is rengeteget tanultunk. Az első siker? Azt is 16 évesen arattam. Egy országos képzőművészeti kiállításon egyik tájképemet oklevéllel jutalmazták. Két év múlva pedig—-én ezt is sikerként tartom számon — a helyi művelődési központnak ajándékozhattam egy Petőfi- szobrot. — Nézve a munkáit, nekem úgy tűnik, hogy nem sorolta fel minden iskoláját. — 1990-ben hollandiai tanulmányúton voltam két hétig. De megfordultam Ausztriában, Görögországban és Franciaországban is. Kőfaragóként hajnali öttől sokszor este 9-ig dolgoztam, s a keresetemet a műterem felépítésére, illetve a külföldi utakra fordítottam. Jelenleg is a kőfaragásból élek, és csak munka után foglalkozom festészettel, szobrászattal. Remélem, hamarosan felhagyhatok a tanult szakmámmal. Bár vannak kételyeim is. Tapasztalataim szerint a fiatalságot egyáltalán nem érdeklik a művészetek. Az emberek inkább hajlamosak a rosszra, mint egymás megbecsülésére, a szépnek a szereteté- re. Lám, Jugoszláviában is mit művelnek!? Szívesen készítek emlékműveket, de a legboldogabb akkor lennék, ha egyszer elfogynának az ilyen megrendelések, ha nem lennének újabb és újabb áldozatok. Ménesi György Népfőiskolái társaság „Jobb polgárt, jobb hazafit, s jobb embert nevelni, ez a népfőiskola célja” — fogalmazta meg Móricz Zsigmond 1940- ben. Az idézet szellemét ápolni, újraéleszteni gyűltek össze a meghívottak a szeghalmi református egyház Kossuth téri épületébe. A helybelieken kívül képviseltette magát Vésztő, Füzesgyarmat, Körösladány, sőt még Újiráz is. A Sárréti Hagyományőrző és Népfőiskolái Társaság alakuló ülését Erdei István köszöntése vezette be. Majd a megalakulást már régebben szorgalmazó Kele József vázolta a társaság életre- hívásának okait. ...Fontos szerep vár a humán műveltségre épülő erkölcsi nevelésre — mondotta Törő László, az egyik hozzászóló, mert negyven évig erkölcs nélküli világban éltünk. Kovács Imre polgármester, mint szakember mezőgépész szólt az egybegyűltekhez, szorgalmazva a társaság megalakulását, amelyet a képviselő-testület némileg tudna anyagiakkal is támogatni. Miután a megjelentek a meg- alakulási szándékukat egyhangúan kinyilvánították, az alapító nyilatkozatot huszonketten aláírták, 1991. novemberében megalakult Szeghalmon a Sárréti Hagyományőrző és Népfőiskolái Társaság. Oravszki Ferenc Igazságtétel — Mi a véleménye az igazságtételről? — Semmi. Nyugodtan ritkíthatjuk egymást idehaza, kiegészülünk a menekültekkel. — Na jó! De így meglesz-e az a bizonyos 15 millió? B.Z. Olvasóink írják Az Országos Mentőszolgálat az Aerocaritasszal Segítségüket szeretném kérni egy olyan ügyben, mely véleményem szerint a megye valamennyi lakosát érinti. Szükebb szakmai környezetemet mélységesen felháborította egy adakozásra szólító akció, melyet a legszentebb köntösbe burkolva—az élet megmentésének áldozandó — az Aerocaritas Mentőegyesület indított. Szakmai — mentő — körökben ismert az Aerocaritas mennyiségi és minőségi részvétele a hazai mentés ügyében. Ez a szervezet tevékenységével pusztán demonstratíve vesz részt az életmentésben, működése csak elenyésző részben integrálható a világ egyik legszervezettebb (nem tévedés!) mentőszolgálatának, az Országos Mentő- szolgálatnak a munkájába. A pusztán bemutató jellegű tevékenykedésen tű! nem is várható számottevő részvétel a mentésben egységes hívószám, országosan kiépített szervezet, hírközlés nélkül. (Bár szakmai háttere adott, hiszen szakembergárdájuk gerincét az Országos Mentőszolgálat volt mentőtisztjei adják.) Próbálkozásukat sokan a piaci viszonyok megteremtéseként értékelik. Elfeledkeznek azonban arról, hogy amíg a betegszállításban helyes a piaci viszonyok létrehozása, addig a mentésben bűn, és nem is lehetséges. Az autóbusz alatt fekvő sérültnek nem ált módjában megválasztania a mentésére induló erőket. Ezek ismeretében etikátlannak és felháborítónak tartom az Aerocaritas legutóbbi akcióját, ahogy iskolák igazgatóit és osztályfőnökeit megtévesztve, azok tekintélyének súlyát felhasználva mintegy presszionálták a gyermekeket és a szülőket az Aerocaritas támogatására. Minden kisiskolás kapott két csekket azzal, ,,hogy ezt be kel! fizetni”. Sőt, az Aerocaritas versenyt hirdetett az iskolák és osztá- lyok között, hogy ki adakozik többet. Itt viszont már jócskán felmerül az iskolák felelőssége is. Az én gyermekem azért kerüljön akárcsak erkölcsi hátrányba, mert nincs sok pénzem? Nem én tehetek róla! Nem tudom, hány embert sikerült így megtéveszteni, biztos, hogy nem keveset. Ugyan mindenki oda adakozik ahová akar, de tessék utánanézni, hány beteg embert, sérült gyermeket szállított és látott el az Aerocaritas Békés megyében ? Azzal hitegetik az embereket, hogy helikoptert telepítenek a megyébe. Ez csak a laikusok számára misztikus dolog, a szakemberek jól tudják, hogy a helikopter, mint mentőeszköz bevethetősége korlátozott és a földi egységek nélkül sokszor semmit sem ér, csak összehangoltan alkalmazhatók. Az adakozóakció után le is szálltak egy géppel és megmutatták a gyermekeknek. Nem tudom, hány befizető pénze bánja a bemutatót. Az már csak adalék, hogy ezzel egy időben szállt le Gyulán az OMSZ helikoptere és szállított el egy beteget Budapestre. Ennyit a hasznosságról és szervezettségről. Ugyanakkor az OMSZ Békés Megyei Mentőszervezete —amelynek mentőegységei naponta mentenek meg embereket szükebb pátriánkban — szintén súlyos anyagi gondokkal küzd. Nekünk is van alapítványunk, de soha nem süllyednénk morálisan odáig, hogy embereket tévesszünk meg azért, hogy a százforintosokból fenntartsunk egy olyan szervezetet mely jórészt csak vezetőinek hasznos. Alapítványunk nyitott, számlaszáma: Kereskedelmi Bank Rt. 260—11701, és ha valaki mindenáron a mentésre akar áldozni Békés megyében, itt legalább viszontláthatja forintjait. Befejezésül álljon itt még néhány adat az elmúlt év működéséről. 1990-ben az OMSZ Békés megyei mentőegységei 86 782feladatot teljesítettek és ezalatt 2 546 408 kilométert tettek meg a betegek mentése és szállítása során, valamint 5067 esetben nyújtottak első szaksegélyt a rászorulóknak. Szívesen fogadnánk az Aerocaritas Békés megyére vonatkozó adatait. Gyula, 1991. november 18. Tisztelettel: Farkas Imre mentőtiszt Hallgatag (nagyibőgök
