Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-02-03 / 257. szám
EXKLUZÍV 1991. november 2-3., szombat-vasárnap o Katz feldkurát feltámadása Utolsó kenet és zászlószentelés Elkelne tán a tömjénfüst, mert igencsak mocorog a kisördög az emberben. Pedig amúgy mi sem áll távolabb tőle, mint hogy hívó, vallásos embereket esetleg megbántson érzelmeikben. De hát a hír... ,J\z elgondolások szerint kísérleti jelleggel ismét bevezetik a tábori lelkészet intézményét... A hitélet gyakorlásának lehetővé tétele azonban nem jelenti a keresztény kurzus elindítását." Szóval, izeg-mozog az a kisördög. Nini, látom már az ábrázatját is. Igen, nincs kétség, ő az! Katz feldkurát úr! Tetszenek emlékezni Jaroslav Hasek Svejkjének gazdája, a k. u. k. tábori lelkész. Nincs kétség, a kisördög az ő alakjában jelent meg. Elevenítsük csak fel! „A tiszti vizsga nagyszerűen sikerült, és Otto Katz úgy is mint újdonsült keresztény, a katonaságnál maradt. Eleinte úgy látta, hogy minden jól fog menni, sőt, be akart iratkozni egy törzstiszti tanfolyamra. De egyszer berúgott, és elment a kolostorba, s a kardot felcserélte a csuhával... Felszentelése előtt tökrészegre itta magát egy nagyon rendes házban (női kiszolgálás, a Vejvoda utca vidékén), s közvetlenül a gyönyörök és a világi örömök örvényéből sietett felszentelésére.” Nohát, itt van a feldkurát, konyakszagot áraszt, és azt mondja: — Gyerünk, lássuk, miről is lenne szó itten... # Telefon a Honvédelmi Minisztériumba, a vonal végén Kafka Emil alezredes, a társadalmi kapcsolatok és sajtófőosztály egyházakkal kapcsolatot tartó főmunkatársa. — Jó, beszélhetünk, de siessen reggel, mert nagyon kevés az időm, éppen Lourdes-ba készülök öt tiszttel, öt sorkatonával és dr. Urbán Imrével, a Pázmány Péter Hittudományi Egyetem vice- rektorával — zarándokúira... Másnap reggel: —Alezredes úr, ön hívő? — Nem. —Akkor miért megy Lourdes-ba? Csodatévő vízért? — Nem. A csodákban nem hiszek igazán, abban viszont igen, hogy a honvédségnél a vallás csoportos gyakorlására és a katonák lelki gondozására szükség van. A hívőknek egyházira, a nem hívőknek világira. Számos hadseregben mindkettőre van példa, a Bundes- wherben például a katonai lelkészek mellett szociális gondozók és pszichológusok is tevékenykednek, akár az amerikai hadseregben, a lengyelországiban pedig hetven katonai lelkész van. A Lourdes-ba indulókat — ez lesz az első magyar csoport a nemzetközi katonai zarándoklaton—csak kísérem. A sorkatonák zömmel hívők, egyházi középiskolákba jártak, a tisztek pedig azok, akik a HM-ben, illetve a Magyar Honvédség parancsnokságán az egyházakkal ápolják a viszonyt. Tehát kell a csoportos vallásgyakorlás, a lelki gondozás. Mit is ír erről Hasek? „Mint minden börtönben és büntetőintézetben, a Helyőrségi fogházban is közkedveltségnek örvendett a házi kápolna. Nem mintha ezek a kötelező látogatások a börtönkápolnában közelebb hozták volna istenhez a látogatókat... Az istentisztelet és a prédikáció izgalmas változatosságot jelentett a fogház unalmában.” —Alezredes úr, tényleg visszaállítják a tábori lelkészet intézményét? • — Nem tudom, ez lesz-e a neve, de annyi tény: dr. Raffai Ernő államtitkár úr vezetésével intenzíven foglalkozunk a csoportos vallásgyakorlás feltételeinek megteremtésével a hadseregben. —Eddig nem voltak meg a feltételek? A katona nem élhetett hite parancsai szerint? Nem járhatott istentiszteletre? — Pontosítsunk: a katona eddig sem és ezután sem élhetett, élhet minden korlátozás nélkül hite szerint. A szombatisták például azt kérték, szombaton ne legyen nekik szolgálat, ez nehezen oldható meg. A jehovisták a börtönt is vállalva, nem hajlandók még az alternatív szolgálatra sem. Jelenleg a katonák egyéni módon gyakorolhatják a vallásukat a hadseregben, csoportosan nem, mert erre nem ad lehetőséget a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházról szóló 1990. évi IV. számú törvény. Ezt kellene módosítani — hat egyházfő és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke kéri —- úgy, hogy az egyéni szó mellé a csoportos is odakerüljön. így a laktanyák falain belül is lehetne istentisztelet. Ismét Katz feldkuráté a szó: „—Ilyen grog után, Svejk, pasz- szió lesz a misézés... gondolom, mielőtt hozzáfognék, elbúcsúztatom őket néhány szóval. A tábori mise az nem olyan vicc, mint fogházi mise vagy egy prédikáció azoknak a gazembereknek. Ehhez tényleg jól fel kell kötni a gatyát. Tábori oltárunk az van. Összecsukható, zsebkiadás. — Jesszus Mária, Svejk — kapott a fejéhez —, mi aztán nagy marhák vagyunk. Tudja, hová tettem az összecsukható tábori oltárt? A díványba, amit eladtunk...” — És mi a tervük, alezredes úr? Korábban a csapatoknál két, gyakran függetlenített politikai állás is volt, a párttitkároké és a politikai tiszteké, de ezek az állások megszűntek. Most meg lesz helyettük függetlenített tábori lelkész? — A közeli jövőben nem valószínű. Ennek több oka is van. A magyar történelmi egyházak, felekezetek szinte mindegyike lelkész-, pap-, illetve rabbihiánnyal küszködik. Másrészt gondos előkészítő és kutató munkával kell például azt tisztázni, milyen konkrét igény van egyáltalán a katonák között a csoportos vallásgyakorlásra. Felmérés már volt, az adatokat most értékeljük az egyházakkal közösen. Harmadrészt tisztázni kell olyan részleteket, mint hogy a történelmi hagyományokat is figyelembe véve, egyenruhában vagy inkább „papi civilben” szolgáljon-e a lelkész, legyen-e rendfokozata, kinek az állományába tartozzon és kitől kapja a fizetését. Ma még csak annyi biztos: lesz tábori lelkészet. „— Kedves kollégám — felelte Katz bizalmasan megveregetve a vendég vállát (vendége egy igen vallásos tábori lelkész volt, ki kétségbe vonta, hogy Katz hívő-e egyáltalán, a szerk.) —, amíg az állam be nem látja, hogy a katonáknak, mielőtt kimennek meghalni a csatatérre, semmi szükségük sincs az Isten áldására, addig a tábori lelkészség nagyon tisztességesen honorált foglalkozás marad, és az embernek nem kell megszakadni bele.” — És mi lenne a tábori lelkész feladata? Hittérítés? A vallásos eszmeiség képviselete? — Nem ezt hangsúlyoznám, hanem a hit ápolása mellett a lelki gondozást. Köztudottan magas a hadseregben a szabálysértések, bűnesetek, öngyilkosságok, lelki összeroppanások aránya. Régebben a szolgálati út nélkül a politikai tiszthez, azután a tiszavirágéletű nevelőtiszti állományhoz fordulhatott gondjával, bajával, panaszával a katona. Most légüres ez a tér. —És kihez for dúljon, aki nem vallásos, vagy aki például mormon, netán a Magyarországi Késői Eső Gyülekezet, a Csan Buddhista Közösség vagy a Magyar Iszlám Közösség tagja? — Válasszuk ketté. Ami az első csoportot illeti, valószínű, hogy a tábori lelkészet intézményével párhuzamosan szükség lesz a katonapszichológusok rendszeresítésére is. Ami pedig a nem történelmi egyházak híveit illeti, egyrészt ők is részt vehetnek ökumenikus istentiszteleteken, másrészt a tábori lelkészet maga is ökumenikus, tehát bármely felekezet, vallás katonai lelkésze köteles segíteni a hozzá forduló katonának. Arról pedig nincsen szó, hogy az egyéni vallásgyakorlásban bárkit is korlátoznának. „Svejk így szól a tábori lelkészhez: —Feldkurát úr, jelentem alássan, a ministráns ugyanolyan felekezetű kell hogy legyen, mint a pap, akinek ministrál? — Hát persze — felelte a tábori lelkész —, különben nem lenne érvényes a mise. — Akkor bizony nagy tévedés történt, feldkurát úr, kérem — mondta Svejk —, mert én felekezetnélküli vagyok. Hiába, mindig ilyen pechem van. A tábori lelkész ránézett Svejkre, hallgatott egy darabig, azután megveregette Svejk vállát, és így szólt: — Megihatja azt a misebort, ami az üvegben maradt és érezze magát úgy, hogy visszatért az egyház kebelébe.” —És mi a konkrét elképzelésük, alezredes úr? — Szeretnénk már ez évben elérni, hogy a Magyar Honvédség egészségügyi és büntetés-végrehajtási intézményeiben — ahol már van előélete a dolognak, ugyanis egy református segédlelkész engedéllyel folytat lelki gondozást, és tart ünnepi istentiszteleteket a kórházakban — megteremtsük a lehetőséget, hogy egyházi személyek, papok, rabbik bejárhassanak. Azután év végéig az egyházakkal közösen szeretnénk kidolgozni a tábori lelkészi szolgálat bevezetésének feltételeit, szervezetét, működésének elveit és rendjét, úgy, hogy jövőre már néhány nagyobb helyőrségben egyelőre kísérleti jelleggel működhessen. * A református segédlelkészt Kardon Lászlónak hívják. Huszonkilenc éves, a johannita lovagrend és segítőszolgálat (ők az ispotályo- sok, akik karddal is védik az elesetteket) tagja, az orvosegyetem Kick-box csapatának edzője, aki a katonai és belügyi kórházakban lát el lelki szolgálatot. Félállásban pszichoterapeuta a Központi Katonai Kórházban, mellesleg most is medicinát tanul, végzett sportedzői tanfolyamot, a gimnázium után szakácsnak tanult, s a teológiával párhuzamosan sajátította el az Orvostovábbképző Egyetemen a pszichoanalízis rövid dinamikus terápia tudományát. —Hogyan fér össze mindez? Mármint a Kick-box, a lovagi kard meg a hit, a „ne ölj” parancsa? Tán a tábori lelkészségben ? — Hisz Tömöri Pál, a büszke vezér is kalocsai érsek volt! Jézus Krisztusnak két alapvető tanítása van: a szeretet és az igazságosság. Az emberek zöme csak az egyiket vállalja. Én mindkettőt. Az egyik fele: a harcos igazságra törekvő ember, akinek példaképei a próféták, a másik fele: szeretetben, embertársainknak segítségére lenni. Tán mondanom sem kell, hivatalból is a béke mellett vagyok. De a katona is ember, békében és háborúban is szüksége lehet a hitre, a vallásra. „A tábori lelkész igen tömör beszédet mondott: — Katonák! Azért jöttünk itt össze, hogy a harctérre indulás előtt Istenhez forduljunk a szívünk mélyén, kérvén őt, hogy vezessen minket győzelemre és tartson meg jó egészségben. Nem akarlak benneteket sokáig feltartani, és mindenkinek a legjobbakatkívánom.” —Segédlelkész úr! Ön miért adta a fejét a katonai kórházakban való lelkészkedésre? — Mert hiszek a lélek inspirációjában, és éppen ez hiányzott korábban a kórházakból, nem lehetett ott lelkész. —Miből áll a szolgálata? — Istentiszteletek tartása ökumenikus jelleggel. Ez azt jelenti, hogy mindenütt van bibliaolvasás, prédikáció és ének. Az utóbbiakat a megjelent hívek vallási hovatartozása szerint válogatom össze. Ezenkívül ott a pasztorálpszichológiai munka, azaz a lelki gondozás, a betegek, szenvedők, haldoklók vigasztalása. —Ön feladja az utolsó kenetet? — Én nem tehetem, csak a katolikus kolléga. De természetesen értesítem őt, jó kapcsolatban állok a nagyobb felekezetekkel. Az újpesti rabbi például hozzám járt karatét tanulni... „— Máskor jöjjön ide kenetezni, aki akar — mondta a tábori lelkész —, képesek filléreken kukacoskodni az emberrel minden lélekért, akit üdvözíteni akarunk. Folyton a számvitelről pofázik ez a rohadt bagázs. Meglátva Svejk kezében a »szentelt«—olajos üveget, elkomorult: — Legjobb lesz, Svejk, ha ezzel az olajjal mind a kettőnknek bekeni a cipőjét. — A zárat is megpróbálom bekenni vele — mondta Svejk —, szörnyen csikorog, amikor éjszaka haza tetszik jönni.” —Szeretne főhivatásban katonai lelkész lenni? — Igen. Bár most a kórházakban van szerepem, tapasztalatom, erről is van elképzelésem: hogy holland mintára önként jelentkezők közül javasol az egyház a minisztériumnak lelkészeket, akik azután katonai rangot kapnak, a segédlelkészek századosit, a lelkészek őrnagyit, szerződést kötnek velük, a fizetésüket a hadsereg adná. —Miért fontos a rendfokozat? — Mert a problémák rendezését a lelkiismereti és vallásszabadság érvényesítését így szolgálati úton is megvalósíthatja a tábori lelkész. — És fog téríteni? — Nem, soha nem is akartam. Azt hiszem, a legjobb térítés az Istent szolgáló ember személye maga, aki a hitével felhívó jel. —És zászlókat megáld majd? — Óriási tévedés! Dr. Szenthelyi Molnár István, a most rehabilitált lelkész alezredes vagy egy éve írt egy cikket, amiben kimutatta, hogy az úgynevezett episzkopális (püspöki rendszerű) egyházakban nincs olyan szertartás, amellyel a fegyvert megáldanák, csak olyan, amely az embert áldja meg. A többi egyház sem adja áldását fegyverekre, legföljebb zászlókra. Ha kémének és lehetőségem lenne, természetesen a nemzeti trikolórra, a csapatzászlókra én is áldást kérnék. A zászlók mögött az ember áll. „A világháború nagy vágóhídja sem nélkülözhette a papi áldást. Valamennyi hadsereg tábori lelkészei imádkoztak és tábori miséket celebráltak annak a félnek a győzelméért, amelynek a kenyerét ették. A lázadó katonák kivégzésénél megjelent a pap is. A cseh légionáriusok kivégzésénél is ott volt a pap. Semmi sem változott azóta, hogy a rabló Vojtech, aki később a »szent« előnevet kapta, egyik kezében karddal, a másikban kereszttel közreműködött a balti szlávok gyilkolásában és kiirtásában.” —Mi erről a véleménye, segédlelkész úr? — Hasek egyet elfelejtett: Lehet, hogy akik kivégzésénél ott volt a pap, azok igényelték a lelki vigasztalást, és a megnyugvást az istenhitben haláluk előtt. Meg azután most béke van. És ma már a háborúk is mások. A haldoklóknak, a sebesülteknek, akár katonák, akár civilek, szükségük lehet a lelki segítségre. Mint békében. * „Katz feldkurát tölt a konyakból. Arca elmosódik. Küszöbön a jövő.” Vasvári G. Pál
