Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-11 / 264. szám

© 1991. november 11., hétfő SPÖftf Az egykori nagy „bunyósok” nyomában... Felkel-e a padlóról a békési ökölvívás? r Szabó Sándor 12 esztendeje él az ökölvívásnak. Arannyal felérő ma- gyár bajnoki ezüstéremmel büszkél- ^ f kedhet, amelyet a junior korosztály­ban szerzett egykoron a pehelysúlyú kategóriában. Három éven keresztül — serdü­lőként, ifjúságiként, juniorként — összesen hússzor ölthette magára a válogatott mezt, emellett számos nemzetközi erőpróbán vett részt, s többször fölállhatott a dobogó valame­lyik fokára. Balaton-bajnok, Adler-kupa győz­tes, s két esztendőt töltött el az Újpesti TE színeiben. A sportág igazi reklámhordozó lehetne Szponzor kerestetik Máig elevenen él a kép bennem: egy vasár­nap délelőtt a televíziós közvetítés jóvoltából végigélvezhettem az ökölvívó magyar bajnok­ság fináléját. Ahogy emelkedtek a súlycsopor­tok úgy vált mind izgalmassabbá a verseny. Mígnem eljutottak a váltósúly úak döntőjéig. Ez pedig azért volt érdekes, számunkra pedig kü­lönösen várakozásteli, mert az akkori döntő egyik résztvevője az a békési Csuta Imre volt, aki a korábbi években már volt dobogós — mégpedig kétszeres bronz- és egyszeres ezüst­érmes — a felnőtt bajnokságok során. Az akko­ri honi ökölvívósport egyik legnagyobb egyéniségével, Danyi Jenövei vette föl ismétel­ten a küzdelmet, s becsületesen helytállt. Ismét ezüstérmes lett. Nem sokkal később pedig arról számoltunk .be, hogy a Békési SE akkori edzőjétől, Csuta Imre vette át a stafétabotot. Fényes éveket írt addig is, s ezután is a békési ökölvívás, egymás után nőttek ki a tehetségek, s minden esztendő­ben jó néhány viharsarki fiatal fölállhatott a hazai bajnokságok különböző korcsoportjai­ban a dobogóra. Ám egy idő után Csuta Imre is „bedobta a törülközőt", nemcsak egészségi állapota, ha­nem a számtalan betartás is akadályozta abban, hogy teljes értékű munkát végezzen. Es elindult a lejtőn a szakosztály. Mind keve­sebbet lehetett hallani róluk, az eredmények pedig egyre halványultak. Most viszont újra hallani Csutáról. Időnként újra lehet vele találkozni az edzőteremben. — Nem lehet elszakadni a bunyótól olyan könnyen — vallja. — Ha csak tehettem, így is ott voltam a különböző eseményeken, most pedig úgy döntöttem, segítem egykori tanítványomat, Szabó Sándort. Ne kelljen min­den utat újra bejárnia, előre tudom figyelmez­tetni, ha holtvágányra tér. No, nem a szakmai munkára gondolok, mert azt teljes egészében neki kell megoldania. Inkább a háttérben igyekszem segíteni őt. A beszélgetés során az is szóba került, hogy milyen anyagi és tárgyi feltételek között kell megoldani a mindannapos edzéseket. Mint megtudtuk, nincs a szakosztálynak önálló költ­ségvetése, magyarul pénze. Annyi jutott a Békési SE nagykalapjából, hogy az újdonsült edző bérét kifizessék, s Nagy Gyulával elutazzanak a bajnokságra. Ám egye­lőre semmi több. Márpedig, ha újra akarják éleszteni, s legalább a régi szintre fejleszteni e férfias sportágat, az utánpótlás-gondozásra, azok versenyeztetésére is áldozni kell anyagia­kat. — Az a gondunk — folytatja az egykori öklöző —, hogy a pénzszerzéshez, a menedzse­léshez kevésbé értünk. Nem tudjuk, hová kelle­ne bekopogtatnunk, nem tudjuk, hogyan keres­sünk szponzort. Mi a szakmához értünk, biztos, hogy kiváló bunyósokat tudunk képezni, de anyagi háttér nélkül csak ideig-óráig élünk meg. Nagy örömmel vennénk, ha itt helyben vagy a megyében találnánk olyan szponzort, aki fantá­ziát lát a sportágunkban, s segítené a szakosz­tályt, cserébe minden bizonnyal jó reklámhor­dozók lehetünk... Azt is megtudtuk, hogy az iskola és az önkor­mányzat azzal segíti az ökölvívó^szakosztályt, hogy rendelkezésüké bocsátja a tornatermet. Már ez is valami... Bár szerződése a fővárosban lejárt, igazolása még félig-med- dig oda köti. Ezt a helyzetet így magyarázza Szabó Sándor, a Békési SE öklözőinek 24 esz­tendős, újdonsült edzője: Nulláról kezdeni — A sok-sok ígéret ellenére a mai napig sem oldották meg égető lakásgondomat, s miután időközben megnősültem, nem vállaltam tovább az albérleti élet sanyarú megaláztatásait. Haza­költöztem, s mivel itthon edzői szerződést ajánlottak fel, melyet nagyon megtisztelőnek tartot­tam, hát gyorsan elfogadtam. — Fiatal korodra nézve di­cséretes, hogy ilyen merészen belefogtál a munkába. Tájéko­zódtál előtte, hogy milyen hely­zetfogad, amikor hazajösz? — Természetesen! Tudtam, hogy a szakosztály padlón van, szinte teljes egészében meg­szűnt és hogy szinte a nulláról kell elkezdeni a csapatépítést. Vagyis újabb tehetségek után kell nézni, akikkel eredményes szakmai munkát lehet produkál­ni. Éppen ettől izgalmas a fel­Az edző, Szabó Sándor A junior magyar bajnoki ezüstérmes, Nagy Gyula adat, és magamat is próbára te­hetem, hogy mire vagyok képes egy merőben más dologban. Ez év júniusában három (!) ember­rel kezdtem el a foglalkozást, olyanokkal, akik régebben is itt öklöztek. Örömömre Nagy Gyu­la is visszatért Szolnokról, aki nagy tehetsége a sportágnak. Jelenleg 16—17 ember kapott kedvet az öklözésre, s rendsze­resen járnak az edzésekre. — Tudják a városban, hogy általad kialakulóban van egy új szakosztály? Mit tehetsz annak érdekében, hogy felkeltsd az érdeklődést a gyerekekben? —Toborzó céllal napról nap­ra járom az iskolákat, ahonnan tudatosan kiszentelve váloga­tom az ökölvíváshoz alkalmas, megfelelő testi felépítésű 11-— 15 éves srácokat. Örömömre a legtöbb testnevelő tanár partne­rem ebben a dologban, és az ő segítségükre is támaszkodva remélhető, hogy hamarosan né­vásnak. Azt azonban hangsú­lyozom, hogy elsősorban minő­ségre törekszem, és nem meny- nyiségre! — Hol és milyen körülmé­nyek között dolgozhattok? — Békésen a 4. Számú Álta­lános Iskola tornatermében biz­tosított számunkra az edzésle­hetőség, hetente 4—5 alkalom­mal. Azonban az ökölvíváshoz elengedhetetlenül szükséges eszközöket nem engedélyezik felszerelni, márpedig azok nél­kül nem végezhető el teljes érté­kű edzésmunka. Hiszen a tükör- fal, a szorító, az úgynevezett fe­deleslabda, a mászókötél hiány­zik, amik nélkül pedig nem bokszoló a bunyós! A hagyomány kötelez — Akkor mégis miért csiná­lod tovább, hiszen valóban mostohák a körülmények, a fel­tételek? — Van egy-két olyan srác, akiket az ökölvívás számára meg kell menteni, meg kell őriz­ni! Nem beszélve arról, hogy itt Békésen mindig is jól csengő, erős ökölvívóélet volt, és ezt a hagyományt jó lenne újraélesz­teni, illetve folytatni! Mint ököl­vívónak is kötelességemnek ér­zem mindezt tovább vinni és lehetőség szerint még jobbá kovácsolni. Nagyon bízom ab­ban, hogy idővel változnak a fel­tételek, és ha rajtunk kívül álló tényezők nem zavarnak be, ak­kor újra magas színtű ökölvívó­életet teremthetünk meg a vá­rosban. Az oldalt írta és összeál­lította: Gyurkó Mihály, Jávor Péter. Fotó: Kovács Erzsébet — Másokkal kialakult-e már valamiféle szakmai kapcsola­tod, amely segítené a munká­dat? — Teljesen magunkra ha­gyatva dolgozunk. Sajnos, a szakosztályban a gyerekek kö­zött nincs kialakult rivalizálás, mert hiányoznak a súlycsopor­tonkénti megfelelő edzőpartne­rek. El kellene egy-két elméleti és gyakorlati szakember is a kör­nyéken, akikkel kölcsönösen tudnánk egymást segíteni. Hálás vagyok ezért is Csuta Imrének, aki barátilag segíti a törekvé­seinket és hasznos, jó tanácsok­kal lát el. Tanulni a profiktól — Az Újpesten szerzett ta­pasztalatokból tudsz majd profi­tálni, most már mint edző? — Már most látom, hogy so­kat segít az a két év, amelyet igyekszem hasznosítani. Én is egyénre szabott munkát adok mindenkinek. Tudatosítani aka­rom mindenkiben azt, hogy mit miért csinálnak, hogy a fejükkel is gondolkozzanak, ne csak a fizikai erejüket vessék be. Jóma­gam mindig is a vívó-verekedő stílust pártoltam, és ezt a mai ökölvívás meg is követeli. Pró­bálok a profi világból jó dolgo­kat, elképzeléseket kiemelni, s az amatőr bokszban alkalmazni. Szabó Sándornak két év áll rendelkezésére ahhoz, hogy talpra állítsa az egykor szebb na­pokat átélt békési ökölvívást, s ez alatt az időszak alatt kell egy új, erős alapot megépítenie. Csak ezután várnak eredmé­nyességet tőle, s remélhetőleg majd újabb Csuták, Bollák, Bo- husok, Somogyvárik lesznek a ma még ismeretlen békési ököl­Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy a kötelek közé visszatért Nagy Gyula milyen sikert ért el az idei országos juniorbajnokságon. Hamar felkeltette az érdeklődést a megyehatáron kívül is, ami érthető. A szakosztály rövid időn belül érdekes levelet kapott, amelyet az érintett és edzője, Szabó Sándor a rendelkezésünkre bocsátott. íme: „Tisztelt edző sporttársam! Mindenekelőtt elnézésedet kérem, amiért levélben zavarok, de a vasárnapi juniorbajnokság végén nagy volt a kavarodás, s nem jutottam odáig, hogy veletek személyesen tudjak beszélni. Nekem nagyon tetszett a srácotok bunyója, amit a tatabányai gyerek ellen nyújtott, és az a véleményem, hogy nem kapott ki, mert azt a nagy csatát ö nyerte. De míg ilyen bírók pontoznak, addig mindig lesz probléma. Magamról annyit, hogy 42 éves vagyok, az Újpesti Dózsá­nál, majd a Balassagyarmatnál edzősködtem. Egy évet töltöt­tem Amerikában aW.B.C. profiszervezet jóvoltából, s egy éve, hogy profikkal foglalkozom. Azért érdekel a srácotok, mert nagyon jó profianyag. Mivel mindenki a piacról él, ezért megkérdezem, hogy nem akar-e profibunyós lenni, ahol az első meccsen, ami négymenetes már ,10 000 schillinget kereshet tisztán? Nem tudom, hogyan áll az ökölvívó-szakosztály anya­gilag, mert az amatőrök mellett meg lehetne alakítani a Profi Ökölvívók Kft.-jét, így a kettő mehetne egy kalap alatt és ez nagyonjól jövedelmezne. Ha tovább akartok lépni, a lehetőség adott. En el tudnálak látni profi edzéstervvel, ugyanúgy, mint a petőfibányai Rezes Lacit, aki 67 kg-ban nyert. Tudniillik ő is nálam lesz profi. Gondolkozzatok a dolgokon, s várom jelentkezéseteket. Sporttársi üdvözlettel: Vázsonyi Árpád, 2145 Kerepestarcsa, Dessewffy u. 32.” pes bázisa lesz a békési ökölví­Egyelőre alig maroknyi fiatal jár edzésre, de úgy tervezik, toborzókkal, iskolalátogatásokkal újra kiszélesítik a bázist... vívó-palánták. Bolla Laci ismét kesztyűt húzott A címben szereplő állítás persze nem azt jelenti, hogy a ’70-es évek egyik nagy ökölvívó egyénisége majd negyvenes fejjel újra harcba indul, mondjuk a hazai felnőtt bajnoksá­gon. Az viszont tény, hogy gyakorta fölhúzza a kesztyűt. Hogy miért? íme: — Aki ebbe a sportágba egyszer belekóstolt, az nem fordít hátat egykönnyen a ring világának. Nekem is szüksé­gem van ma is egy kis testmozgásra, egyrészt ezért utazom át időnként Békéscsabáról Békésre. De azért is, hogy tőlem telhetőén segítsek volt szakosztályomon. Most például az volt a feladatom, hogy az egyik ígéretes tehetségnek. Nagy Gyulának edzőpartnere legyek a junior bajnokságra való felkészülés során. Végtére is árnyékbokszból nem élt volna meg, én meg vagyok olyan súlycsoportban, hogy ellenem kesztyüzve még tanulhat is. Akár Csuta Imitől, aki ugyan­csak kötelek közé lépett olykor-olykor, ha a szükség úgy kívánta...

Next

/
Oldalképek
Tartalom