Békés Megyei Hírlap, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-26-27 / 251. szám
1 1991. október 26-27., szombat-vasárnap MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM ípÉS MEGYEI HÍRLAP Szorító A többi néma csend... (Shakespeare: Hamlet) Ám hiába Hamlet halála, hiába Shakespeare próféciája — az emberiség ma is, minden órában elköveti ugyanazt a bűnt. És hiába írták meg azóta az ember ösz- szes tragédiáját •— az emberiség azóta is, mindennap elköveti összes bűneit. Bizonyára létezik egy képzeletbeli csatatér („hős vértől pirosuk gyásztér sóhajtva köszöntelek!”), amely csak az írók, művészek, filozófusok, próféták, tehát csak azok számára látható, akik az emberiség bűneit szá- montartják, megfogalmazzák, s amely fölött ott kóvályog, ott lebeg a Látók lelkiismerete, ott köröznek a mind szótlanabb, mind némább tanúk, hiszen már leírni, kimondani sem érdemes a veszteségeket, s talán szavak sincsenek már, amikkel ki- mondhatóak. De talán megfesteni, igen, megfesteni talán még ma is lehetséges, ha nem is érdemes. És itt, Békéscsabán él egy festő, Vágréti János, akinek egyszer, gyötrelmesen nehezen induló s örökké gyötrődésekkel teli festői pályája valamelyik éjszakáján, a vajúdás villámfényében feltárulkozott ez a lélekbeli gyásztér, önmagunkra mért vereségeink színtere, s többé nem tudta levenni róla a tekintetét. Itt él közöttünk egy nagy festő, aki fizikai gyengeségét lelki aszké- zissel legyőzve, hatalmas utakat tesz az ember számyszegett fel- emelkedéseinek a színhelyein, s e különös domborzati formák, körvonalak, szakadékok, medrek színtégelyeibe mártva ecsetjét, festőkéseit, csupasz ujjait, mint annakidején a bibliai Hitetlen Tamás, kisebb és nagyobb, sőt apró és óriási képtáblák zománcaiba égeti, rétegezi, már- már mintázza látott látomásait. Műtermében a Nagy Panaszfal stációi készülnek évek óta, immár nem Csontváry minuciózus leírásában, hanem az artikulál- hatatlan panaszok szellemében, tehát alig tagolható színfoltok, színjelek, színritmusok kardio- gramjaként, amelyből már csak oly módon sejlik fel egy-egy fejforma, arcéi, kézfej, embervagy emberközi alak, a bomlásnak indult Pegazus teteme, befelé gyűrűző fintor vagy mosoly, gomolygó szem-, orr-, vagy száj üreg, egy-egy Egészre emlékeztető Rész, mint az állítólag mégiscsak fennmaradt s valahol őrzött Veronika-kendőn Krisztus időtlen arca, vagy a barlangba menekülő vadak párájától, bőrtől koptatott tízezer éves rajzolatok. Itt, az alföldi festészet régiójában talán Tóth Menyhért jutott legmélyebbre a röghöz kötött emberi sorskép mitikus dimenzióinak a kitapintásában; Vágréti nyolcvanas-kilencvenes évekbeli festészete lényegi folytatást jelent az eltesttelenedés, a nonfiguratív tiszta festöiség felé, miközben minden négyzetcentiméterében feltöretlen tele- vények lélegzenek; az „alföldi- ség”, mely régóta nem stílus, hanem magatartás, új minőségként, a modern látás szinonimájaként jeletkezik Vágrétinél. Apostoli festő, akárcsak említett elődje: a művészettel megváltani kíván, de amikor felérkezik a Golgotára, az elégett kereszttel találja szembe magát: a Világ köszöni szépen, de nem kér az áldozatból... Ez a szembesülés és felismerés vezeti el a művészeket szerte a világban az akciókhoz, a képletes vagy valódi önfelgyújtáshoz, ezért festik be a testüket, feszítik magukat az autópályák keresztjére, fészkelik fel magukat a lombok közé; Vágréti azonban már nem választhatja a kifakadásnak ezeket a gesztusait, oly rég elkötelezte magát a kifejezés egyezményes, klasszikus eszközeinek s annak a magatartásbeli méltóságnak, amelynek tükrében megkétszereződik, megsokszorozódik azok felelőssége, akik naponta, újra és újra elkövetik a bűnt. Vágréti János festői panaszfala — amely elridegedő, elkö- zönyösödő, testileg-lelkileg csontritkulásos korunkban a döbbenet erejével mutatja fel az alkotói pokoljárás, s az önmagát sem kímélő művészi őszinteség már-már elveszettnek hitt tanújeleit — november elsejétől látogatható a Munkácsy Mihály Múzeum kiállítástermeiben. Banner Zoltán Hetényi György versei: Eszék körül Lövik a falvakat, hat hete már lövik: emberek lelkében vernek ezernyi kínt. Háború, a terror vérzik mindenfelé: sír a téri szobor, úgy lép a tűzbe bé. Levelek is hullnak fákról peregve le: élőknek testébe, fegyver dörren bele. Oh itt a háborút szerb náció töri: sok házat, templomot akna széjjel veti. Zsong, zúg a temető, őszi fényben alul: zöldkönnyben a fenyő haló testre borul. Horvátul érezve Bennem játszó rém gondolat, rázza-veri ablakomat: el is nyeli a hangomat, futó fáradt rakott vonat. Azon vonul rám az ellen, ki csak gyűlöl, és kegyetlen: vöröslángon, vöröselven, * pusztít vakon ölve engem. Dörgő léptekkel úgy jönnek, hazát verni mindenhová. Síró falvak mind kiégnek, könnyek lesznek vérzáporrá. Űzött jaj éjszakákfénye, oltártisztán száll az égre! Az Erdélyi Szépmíves Céh és a Péter András Gimnázium kapcsolata Falutörténeti emlékünnepélyre és baráti találkozóra készül Pusztaföldvár népe Sokakban felmerülhet a kérdés; milyen meggondolás vezérelheti ma azokat, akik egy aránylag kevesek által ismert alföldi kistelepülésen, ilyenféle programok megvalósításának sikerében hisznek? A kétely jogos, hiszen napjainkban egyre inkább a jelen gondjai és a jövő bizonytalan kilátásai foglalkoztatják az emberek jelentős többségét. Meggyőző magyarázatot elég nehéz is lenne adni arra az elhatározásra, amely szerint mi pusztaföldváriak közel három évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy községünknek a török pusztítás utáni, mai helyén történő újratelepítése 150 éves, illetve az olvasókör megalakulása kerek 100 éves évfordulóját méltóképpen megünnepeljük. 1924-ben Kós Károly és barátai Erdélyben jelentős vállalkozásba kezdtek. Ekkor alakult meg Kolozsvárott az Erdélyi Szépmíves Céh, amely könyvkiadással foglalkozott. Több mint 160 kötetet adtak ki a pártoló tagok erkölcsi és anyagi támogatásával. A magyar irodalomtörténet mindmáig számon tartja és nagyra értékeli ezeket a műveket. A pártolók főleg Erdélyben élő magyarok, erdélyi magyar intézmények voltak. Magyarországról körülbelől 80 pártoló tagot tudtak szervezni. A pártolók között ott találjuk Babits Mihályt, Győrffy Istvánt, Harsányi Zsoltot, Herczeg Ferencet, Imre Sándort, Móricz Zsigmondot, Vízvári Mariskát és még sok ismert személyiséget. Örömünkre szolgál, hogy egy magyar iskola, a szeghalmi református Péter András Gimnázium is megtalálható a pártoló tagok között. Az Erdélyből származó Fülöp Károly tanár, költő kezdeményezte, hogy az 1926- ban alapított gimnázium könyvtárába is kerüljenek be ezek az értékes könyvek. Nagy Miklós, a minden új kezdeményre nyitott igazgató támogatta Fülöp Károly elképzelését. A számozott könyveket külön ex librisz- szel ellátva küldték el a céh tagjainak. Iskolánk könyvtárában tizenöt kötet maradt meg a többszöri, kötelezően előírt ideológiai szempontú selejtezés után. A szép ex librisek közül kettőt mutatunk be olvasóinknak. Néhány hónapja értesültünk róla, hogy a kolozsvári színházban újraalakult az Erdélyi Szépmíves Céh. Az alapító tagok között van Egyed Ákos, Kányádi Sándor, Sütő András, Szűcs Géza. Iskolánk tantestülete erkölcsi kötelességének tekinti, hogy kövesse a nagy tanárelődök példáját, ezért a napokban csatlakoztunk alapító tagként az Erdélyi Szépmíves Céhhez. A támogatási díjat a Péter András Alapítványból fizetjük be. Reméljük hamarosan megérkezik az első könyv: Kós Károly Országépítő című munkája, mely tanulóink és tanáraink szellemi gazdagodását szolgálja majd. Vaszkó Tamás Az elhatározást a közben bekövetkezett társadalmi változások és világméretű problémák dacára is tettek követték. A különösebb szervezeti keretek nélkül életre kelt „Pusztaföldváriak Honismereti Baráti Köre” a helyi önkormányzat, a helyi és környékbeli gazdálkodó szervek és intézmények hatékony támogatásával összeállított egy 80 tablóból álló falutörténeti képkiállítást, amely több száz írásos emlékünkkel együtt elég hiteles keresztmetszetét adja Pusztaföldvár történetének. Közben három helytörténeti kiadványunk is napvilágot látott. 1989-ben a Békés Megyei Könyvtári Jegyzések különszá- maként megjelent a 100 éves Pusztaföldvári Olvasókör története. Idén nyáron a Békés Megyei Levéltár jóvoltából gazdagodott községünk helytörténeti irodaim a a „Mesél a szülőföld” című könyvecske kiadásával, amelyben 12 olyan honismereti témájú írás található, amely falunk múltjával, emlékeinkkel és értékeinkkel foglalkozik. Legnagyobb örömünkre nyomdában van községünk első monográfiája, amelynek költségeit-— talán hihetetlennek tűnik—teljes összegszerűségében társadalmi támogatásból, önkéntes adományokból tudjuk fedezni. Mindezért a legőszintébb köszönet és elismerés hangján kell említést tennünk Békés- sámson, Hódmezővásárhely és Pusztaföldvár települési önkormányzati testületéiről, a Békéssámsoni Előre és a Pusztaföldvári Búzakalász Mgtsz- ek vezetőiről és tagságáról, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgázüzemi Vállalat kardoskúti üzemvezetőségéről, az IKR Kardoskúti Biokémiai Bt. üzemvezetőségéről, az Orosházi Új Élet Mgtsz vezetőségéről, az Orosházi Állami Gazdaság igazgatóságáról, a Pannon- glas Ipari Rt. Orosházi Üveggyára igazgatóságáról, a Hun- guard Float-Üveg Kft. orosházi gyára vezetőségéről, a Tótkomlós és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet vezetőségéről, az Orosháza és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ igazgatóságáról, valamint a Hódmezővásárhelyi Rákóczi Mgtsz vezetőségéről, akiknek együttes adománya közel 80 ezer forint alapösszeget jelentett a két helytörténeti kiadvány nyomdaköltségeihez. Ugyanerre a célre ötven — Földváron született, de régen elszármazott — „földinktől” 44 ezer forint önkéntes adomány érkezett, amely az értékesítésre szánt könyvek árával együtt megközelítőleg fedezni látszik a honismereti kiadványok, illetve a baráti találkozó költségeit. A közelmúltban tartott előzetes megbeszélésünkön már helybeli lakóinktól is kaptunk némi pénzadományt, de ami legalább ilyen fontos, ígéretet arra, hogy személyes közreműködésükkel minden lehető módon segítenek abban, hogy a hazalátogató régi kedves barátok, csakúgy mint a község szülőföldszerető lakossága jól érezze magát ezen a szépnek ígérkező rendezvényen. Az ilyenkor szokásos történeti megemlékezést, a hazalátogatók várható reflexióit a helyi általános iskola tanulóinak alkalomhoz illő rövid kultúrműsora vezeti be. Az ünnepség november 2-án délelőtt 10 órakor kezdődik, amely az I., illetve II. világháború áldozatainak emlékműveinél történő koszorúzással ér véget a déli órákban. Ezt követően helyi termelőszövetkezetünk ebéden látja vendégül mindazokat, akik adományaikkal, illetve a szervező és lebonyolító munkájukkal hozzájárultak az ünnepség sikeréhez. Őszintén reméljük, hogy tervezett falutörténeti ünnepségünk nemcsak az elődök emléke előtti tisztelgésnek, hanem a régen látott kedves barátok régen várt találkozásának is kiváló alkalma lesz; s egyszersmind szerény példa is arra, hogy a szülőföld iránti szeretet ápolásának, a baráti kötelékek erősítésének a vészterhes időkben is megvannak a lehetőségei, ha épek a gyökerek, amelyek a múltból táplálkozva képessé tesznek bennünket a jelen nehézségeinek leküzdésére és a jobb jövőbe vetett hitünk megtartására. Pleskonics András
