Békés Megyei Hírlap, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-30 / 254. szám
Mkés megyei hírlap KORKÉP 1991. október 30., szerda Elindulhat a gabona Bartermegállapodás keretében is engedélyezhető a búza és a takarmánykukorica kivitele abban az esetben, ha az import ellentétele nem a fogyasztási cikk globálkvótája alá tartozó termék. Az a gazdálkodó szervezet pedig, amely ez évre búza-, búzaliszt-, árpa- vagy kukoricakiviteli engedéllyel és az ahhoz kapcsolódó szerződéssel rendelkezik, az idei ki nem használt mennyiség mértékéig a jövő év első felére megkaphatja az exportengedélyt. Ötből négy új A gyulai képviselő-testület zárt ülésen (ismét) Havasi Istvánt, a várszínház, Kraszna- horkai Gézát, a Mogyoróssy könyvtár, dr. Bagosi Attilát, a Gyulai Várfürdő Kft., Pankucsi Jánosáét, a Kertészet Kft. igazgatójává nevezte ki öt évre. A művelődési központ igazgatója két évig Bagyinszki Zoltán lesz. Magyar űrtévé A magyar kormány a műsorszóró szakemberekkel karöltve keresi annak lehetőségét, miként lehetne a budapesti televízió műsorát műholdak segítségével eljuttatni a határainkon kívül élő magyarsághoz. Hazánknak egyébként az Egyenlítő felett van nemzetközileg kijelölt műhold-helye, ahonnan akár öt műsor is sugározható lenne. Kifizetődőbbnek látszik azonban más szervezetek műholdján csatornák bérlése. Fazekasságra tanít... ...Medovarszky Györgyné keramikus művész Tótkomlóson minden héten szombaton délután. Közel 30 éve annak, hogy a nagy fazekas hagyományok utolsó képviselője is elhunyt, s azóta az utánpótlás nevelésével senki sem foglalkozott. Az idén nyáron az MSZP kezdeményezésére a művész nyári tábor keretén belül szerettette meg a helybéli gyerekekkel a fazekasságot. Azóta folyamatos szakköri munkán sajátítják el az általános iskolai tanulók a régi szakma titkait. Vállalkozni jó! A sarkadi Ady Endre Kísérleti Középiskola két legjelentősebb közelmúltbeli eseménye, hogy 15 tanulóval elkezdődtek a „Vállalkozni jó” szakkör foglalkozásai, valamint, hogy a szaktanfolyami rendszer keretében gépjárművezetői tanfolyam indult az iskola diákjai részére. Az MDF nem hagyta magát A mezőkovácsházi MDF- alapszervezetnél tisztújító taggyűlés volt a hétvégén. Korábbi híradásunkban beszámoltunk arról, hogy nézeteltérések miatt csökkent, majd két „pártra” szakadt a tagság. Az MDF azonban nem hagyta magát, hisz többszöri próbálkozás is volt a megújulásra. A nyár végén sikerült ideiglenes vezetőséggel új helyi programot kialakítani és a taglétszámot megerősíteni. A vezetőségválasztás eredményeként az MDF új elnöke Tóth János, elnökségi tagok Folytyik János- né és Almási Ferenc lettek. Az etikai bizottság elnökének Kiss Tivadart, gazdasági vezetőnek pedig Nagy Lajosnét választották. „Politikai vitanap” a T. Házban (Folytatás az 1. oldalról) Valóságos „politikai vitanap” lett kedden délelőtt a Parlamentben a Zétényi—Takácsféle, a BTK módosítását indítványozó törvényjavaslat általános vitájából. G. Nagyné Maczó Ágnes (független) rendkívül heves szavakkal óvott a kollektív bűntudatkeltéstől, amely megítélése szerint az uralkodni vágyó hatalmak eszköze. Zimá- nyi Tibor (MDF) szerint a társadalom jogosan várja el, hogy tisztázzák a jog- és törvénysértők helyzetét. Ugyanakkor megítélése szerint az ellenzék és a sajtó indokolatlanul beszél „bosszúállásról és megtorlásról”. Tamás Gáspár Miklós (SZDSZ) nem tartja jónak a nürnbergi típusú és a népbírósági ítélkezést, és elkerülendő az a látszat, hogy a győztesek ítélkeznek a vesztesek felett. Szokolay: „A korrektebb újság győz” Szimpátiát kiSAJTÓlni nem lehet! „AKI MEGVETI AZ EMBERT, NEM NAGY EMBER” (Vauvenargues) Az elnöklő Szűrös Mátyás Végül a vitát lezárták, de a szerint a téma „politikai vita- részletes vitára bocsátásról nappá” vált. nem döntöttek. Támogatás kilenc településünknek Az önhibájukon kívül pénzügyileg hátrányos helyzetbe került önkormányzatok működőképességének megőrzése érdekében az Ország- gyűlés hétfőn este 2,1 milliárd forint kiegészítő állami támogatás fel- használásáról rendelkezett. A kérelmeket a kormány egyedileg tekintette át és bírálta el. A pénz elosztására készített javaslatuknál figyelembe vették azokat, akik az első félévben bármely okból nem tudták igényeiket bejelenteni. További általános szempont volt, hogy a kistelepülések, volt társközségek indulásukhoz kapjanak némi segítséget. Békés megyéből a következő települések jutottak támogatáshoz millió forintban: Helység működési felújítáösszesen hiányra sokra Almáskamarás 10,543 4,000 14,543 Dombiratos — 395 395 Kisdombegyház — 2,960 2,960 Magyardombegyház 194 4,000 4,194 Mezőberény 5,060 — 5,060 Örménykút — 1,646 1,646 Szabadkígyós — 500 500 Újszalonta — 696 696 Vésztó 1,186 — 1,186 Békés megye összesen: 16,983 14,197 31,180 November 6—10., Budapest Csodaautók a porondon NEMZETKÖZI JÁRMŰIPARI SZAKKIÁLLÍTÁS Párizs, Genf, Detroit, Tokió... és a többi rangos autókiállítás után Budapest is az élre tör: esélye van arra, hogy a legnagyobb autókiállítások közt jegyezzék a jövőben. Ennek egyik állomása a november 6—10. közötti .^Automobil ’91", hivatalos nevén .Nemzetközi Járműipari Szakkiállítás”, amelyet a budapesti nemzetközi vásárközpontban rendeznek meg. Tegnap délelőtt sajtótájékoztatón számoltak be az előkészületekről. „Először közös a rendezés” — mondta bevezetőjében Boros István, a HUNGEXPO vezérigazgatóhelyettese. „A versenyautókiállítás szerepét (is) átvevő, idei magyar autószalon arra törekszik, hogy az eddigieknél jóval rangosabb és »üzletszerűbb« legyen” — hallottuk. Ezt egy kérdésre reagálva mondták a szervezők, arra célozva, hogy jól tudják, ez a sajátos autótárlat még sokáig nem jár, nem járhat komoly üzleti haszonnal. Azon egyszerű oknál fogva, hogy még az invesztíció, vagyis a befektetés időszakában tart, s a pénztár- gép-csattogtatás ideje majd később jöhet el... Ezt már Haris György szakmai igazgató mondta. Lesz sajtónap, szakmai nap, közönségnapok — de mindenekelőtt sok-sok csodaautó —: napi 160 forintos belépő ellenében. A rendezők nem titkoltan 150 ezer érdeklődőre számítanak. A naponta 10—18 óra között nyitva tartó kiállításon ez nincs is messze a realitásoktól. (fábián) Kis2°lgálnt mos, ín*1* SZabeiC| . JA segédmotorral örjöpgőfjfflgp ajJ közlekedésben egyenlő parlprkénf kezeljük mi, felnőttek.^^ggáftSukjelkövetett szabálysértésekértlpszont nem vallatjuk őket fáetö:fp>re. a vezetői* ngedélvüket nlm met elvenni. mert a jogszabály jgífcendel- kezik. A rendőrök a közjÉori j| tehetetlenek ugyanúgy, mint a kocsmákban. Az üveges tekintetű gyereket vajon ki itat ja? Ki ad a kezébe pálinkás poharat? A kocsmáros ugyebár nem. mert a falon ott virít a felirat: 18 éven aluliakat nem szolgálunk ki. A bacát, aki inkább 15, mint 18 éves, őszintén nem. Akkor ki? Egy pofa sörért, egy féldeci konyakért a felnőtt szesztestvér mindenre kapható, még arra is, hogy alkalmi fiatal ivócimboráinak kivigye az italt. Mert ugyebár inni szabad, korra, nemre, mértékre való tekintet nélkül — a jogszabály ezt senkinek nem tiltja meg. Csak a * kiszolgálást. * Cs.fr> Öt tisztségviselőnek 277 ezer forint jutalom — Nem felhőtlen a választások óta az MDF viszonya a televízióval, a rádióval és az írott sajtóval — mondta Medgyasz- szay László, az MDF sajtófőnöke azon a fórumon, amelyet az MDF békéscsabai szervezete rendezett a napokban. A téma a sajtóprivatizáció volt, amelyre eljött Kosa Csaba, a Magyar Fórum főszerkesztője is. — A közszolgálati médiák dolga korrekten, tisztességesen közvetíteni a kormány szándékait, s a kormány törvény adta joga az irányítás — folytatta a sajtófőnök. — A televíziónál uralkodó állapot tarthatatlan, már a média működését veszélyezteti. Általánosítani nem lehet, nem szabad, de tény, hogy egyes lapok, egyes újságírók ellenszenvvel viseltetnek az MDF-fel szemben. Kosa Csaba arról a behozhatatlan előnyről beszélt, amellyel a nagy példányszámú országos lapok rendelkeznek a rendszerváltozást követően induló új lapokkal szemben. Szokolay Zoltán országgyűlési képviselő a lapok privatizációs folyamatáról, a megyei napilapok monopolhelyzetéről, közszolgálati kötelességeiről szólt. „Ha versenyhelyzet keletkezik a lapok között, hosszú távon a mértéktartóbb, megbízhatóbb és korrektebb lap lesz a győztes” — mondotta. Á sajtó- törvény, a sajtóval kapcsolatos jog lemaradt az élettől, átalakításra szorul. A sajtóprivatizáció döntő többsége 1988—89 között lezajlott. A kialakult helyzettel meg Isii tanulni együtt élni, szembeszállva azonban a nyilvánvaló jogsértésekkel. A vitaindító beszélgetést az MDF sajtófőnöke zárta a következő gondolattal: — Ebben a csendes forradalomban még nagyon sok szabadságharcot kell megvívni a sajtóban és más területeken is. (Folytatás az 1. oldalról) — Ugye tudja, hogy a települési önkormányzatok nem mernek maguknak nemhogy százezres jutalmat, de még a 20 ezer forintos ruhapénzt sem megszavaztatni ? — Nézze, a települések ön- kormányzatai kartávolságra vannak a választóiktól, ezért mások a körülményeik. De ha megvan rá a fedezetük, az ő közgyűlésük is hozhat hasonló döntést. — Apropó! Miből fizették ki a közel 300 ezer forintot? —- Szerepelt a költségvetésünkben is, de a létszám leépítéséből is takarítottunk meg egy nagyobb összeget. — Egy fóorvosnő ismerősöm 45 évi kemény munka után most ment nyugdíjba. A bruttó fizetése 30 ezer forint volt. Mielőtt elköszöntek tőle, 4400 forintos bruttó jutalom kíséretében szorították meg a kezét és köszönték meg a munkáját, ami talán nem volt rosszabb a 45 év alatt, mint a megyei ön- kormányzat tisztségviselőié a háromnegyed év alatt. Béla Vali Erdélyért Az. Erdélyi Magyarság című folyóirat szerkesztősége és kiadója alapítványt hozott létre Az Erdélyi Magyarságért Alapítvány néven. Várják mindazok támogatását, akiknek a szomszédos országokba 5—6 ezer példányban tiszteletpéldányként eljutó, negyedévenként megjelenő folyóirat sorsa fontos. A hozzájárulás összege az adóalapból leírható. SarMa szorítva Silány irány Hogy kerül a csizma az asztalra? -— kaptam fel a fejem, amikor Csurka István addig élvezettel hallgatott felszólalása végén ismertette a parlamentben a 168 óra című folyóiratot kiadó Telegráf Kft. úgymond , felettébb ízléstelen” dolgát. _ Mint megtudtuk, Mester Ákos és Bocs István 3 millió 600 ezer forintos szellemi apportot vitt be a kft.-be. Ha tönkremegy a 168 óra, ezt a papírt adják majd a hitelezőknek? — kérdezte gunyorosan Csurka István. Palotás János (MDF) „nem ártott volna elolvasni a társasági törvényt” kezdetű reagálásában megvédte a jogszerűen eljáró vállalkozókat, akik teljes vagyonukkal és abszolút egzisztenciájukkal felelnek csőd esetén. Az már erkölcsi és etikai kérdés — tette hozzá Palotás —> hogy ebben a házban szabad-e rágalmazni. Csurka István válasza sem késett: „Palotás Jánosnak nagy vagyona van — nyilvánvalóan ennek a társasági törvénynek köszönhetően —, de nem hiszem, hogy ezzel a nagy vagyonával annyi észt is adott volna neki az Isten, amennyit...” A mondat végét már nem lehetett hallani, mert a képviselők zajos fújolása, füty- työgése elnyomta a képviselő hangját. Miért kellett ez az alpá- riság? Hirtelen olyan érzésem támadt, hogy Csurka István — aki eredetileg egy nemes cél érdekében kért szót — elsilányított, durván befejezett felszólalásával önmaga csapta agyon méltóságteljesen kezdett gondolatait. A. B. Zs. A Daihatsu — egy igazi márkanév! Charade turbo-Diesel:,,...993cm3-es motorja négyliteres fogyasztással kategóriagyőztes. ” „... 1989-ben Ausztráliában elnyerte a világ legjobb autója címet. ” Applause 1,6: „Hosszú távon mért és hitelesített 3,95 literes fogyasztásával GUINESS rekordot döntött meg." Ezek a szaksajtó megállapításai I Daihatsu típusok forint irányárai: — CUORE (847 cm3/41 LE/5aj katalizátor 660 000 Ft — CHARADE 1.0 (993 cm3/52LE/3aj) 720 000 Ft — CHARADE 1.0 (993 cm3/52LE/5aj) 740 000 Ft — CHARADE 1.0 Turbodiesel (993 cm3/48LE/5aj) 920 000 Ft — CHARADE 1-3S (1295cm3/76LE/5aj) 824 000 Ft — CHARADE 1,3i (1295cm3/EFI/katalizátor/90LE/ 5aj) 840 000 Ft — CHARADE 1,3i Sedan Extrafelszereléssel 950 000 Ft — APPLAUSE 1.6 L (1589 cm3/91 LE/5aj) 1 050 000 Ft — APPLAUSE 1,6 Xi (1589 cm3/EFI/105LE extrákkal) 1 195 000 Ft Szolgáltatásaiban, minőségében és árban saját kategóriájában verhetetlen! A Daihatsu kényelmet — biztonságot — szépséget— gazdaságosságotkínál! Ez az Ön autója! Győződjön meg róla! Szeretettel várjuk autószalonunkban. Ha hozzánk gyalog jön, haza autóval mehet. Címünk: Generál Autószalon Békéscsaba, Vozárik utca Nyitva: 9—16 óráig Telefon: (66) 24-788/22. Telefax: (66) 27-409. Ne feledje: A Daihatsu Tutitárs! DAIHATSU