Békés Megyei Hírlap, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-28-29 / 228. szám

EXKLUZÍV

1991. szeptember 28-29., szombat-vasárnap

o

Mától a Kossuth Rádió URH-sávján is!

Amit a BBC mond, az

(...és nagyon gyakran csak az volt igaz)

„Halló, halló, itt London! Magyar híreket adunk a londoni rádióból.” Ez volt a két első mondat 1939. szeptember 5-én, amikor először szólalt meg magyar nyelven a BBC. Egy alkalommal — valamivel több mint egy éve—már felidéztem ezt ezeken a hasábokon, abból az apropóból, hogy módom volt többször is látogatást tenni a BBC-nél. Akkor azonban a terjedelmi korlátok megszabták a mondanivalót, pontosabban, hogy minden érdekességet felidézhessek.

Arról is szó volt az egész oldalas összeállításban, hogy a BBC magyar osztálya készségesen bocsátotta rendelkezésemre a negyven éves

j u b i I e u m i | műsorának

m a g n ó fe I - vételét. Keresve

sem kínálko- zik jobb alkalom ebben a többórás és hallatlanul dekes magnótekercsben csemegézni, mint a mostani: szeptember 28- tól újabb mérföldkőnek számít a magyar rádiózás történetében — miként a BBC históriájában is —, hogy késő esténként kevesebb csavargatás is elég, hogy megtaláljuk a napi háromnegyed órás hírműsort, melyet Kossuth adó URH-sávja közvetít.

Igaz, a hangközvetítette gondolat teljesebb, színesebb, olykor érdekfeszítőbb, mégis reméljük, így sem lesz érdektelen a kétségtelenül önkényes, de szándéka szerint sokoldalúságra törekvő válogatás.

igaz

Rentul Ferenc, aki a második világháború idején került a londoni rádióhoz és J 949-től 1975- ig volt a magyar osztály vezetője, így emlékezett: — Az adás soha nem szünetelt. Mellesleg a háború alatt egyetlen hatósági közegnek sem volt felhatalmazása arra, hogy bárkit is légoltalmi fedezékbe parancsoljon. Ha mondjuk az én szolgálatom este fél nyolckor kezdődött és hétkor megszólaltak a szirénák, akkor már légitámadás alatt értem be. Néha behúzódtam egy-egy kapu alá, de a kollegáim elvárták, hogy időben leváltsam őket.

. 1941. február 16-ától már naponta két, egy-egy negyedórás magyar adást közvetített a BBC. Az év tavaszán azonban, a Jugoszlávia ellen intézett hitszegő támadással a jugoszláv— magyar örök barátsági szerződés felrúgásával már nagyjából beteljesedett Magyarország sorsa. Teleki Pál miniszterelnök a becsületével egyedül összeegyeztethető utat válaszotta, öngyilkos lett. Anglia megszakította Magyarországgal diplomáciai kapcsolatait. London véleménye félreérthetetlenül megnyilvánult 1941. április 6-án, a BBC magyar adásán: „Teleki feláldozta magát nemzetéért és mi ezt nem fogjuk elfelejteni. De egy ember nem válthatja meg az egész népet. Még a legnagyobb férfi legnemesebb cselekedete sem. A probléma megmarad, az egész magyar kormány, sőt az egész magyar nép számára. A felelőségnek vannak fokazatai, de nincsenek fokozatok a becsületben.

McCartney professzor kommentárja önmagáért beszél 1941. június 9-én: „A náciknak végül is sikerült belesodomi, vagy inkább beleparancsolni, belezsarolni Magyarországot a háborúba. Kétszeresen szomorú tény ez. Mert bármekkora részük is volt benne a náciknak, a világ előtt Magyarország kénytelen viselni érte a felelősséget. Magyarország még mindig ragaszkodik ahhoz a képzelődéshez, hogy független ország.”

„Itt London. Az Angol Rádió híreit adjuk a 49 méteres sáv egy hullámhosszán, a 41 méteres sáv két hullámhosszán... Ez már 1945. augusztus 7-én hangzott el így. A hírek első mondata: „Még mindig áthatolhatatlan füstfelhők zárják el a pillantást a Japánra ledobott atombomba borzalmas pusztításának látványa elől.” A második világháború haditechnikai és politikai feltételei már magukban hordozták az újabb válságok csíráit. Mindemellett Európában megindult az újjáépítés. A BBC-re nem vonatkoztak már a továbbiakban a háború szülte korlátozások. A londoni rádió megtartotta külföldi adásait, hisz Nagy-Britannia a győztes nagyhatalmak közé tartozott és szükségesnek tartotta hangját hallatni világszerte. De már nem kellett, hogy ez a hadvezetőség vagy a kormány hangja legyen. A BBC békebeli feladatát teljesítette, a tárgyilagos és tényszerű hírközlés mellett tükrözte az angol politikai és társadalmi élet egész spektrumának véleményét, törekvését.

A magyar osztályon nem mindenkinek volt ínyére a tényszerű hírközlés és a néha szenvtelenül tárgyilagos hírmagyarázat. Rentul Ferenc nem is csinál ebből titkot, amikor felidézi ezeket az éveket: „mi, akik idekerültünk, a propagandát úgy értelmeztük, ahogy annak legnagyobb európai mestere, Göbbels csinálta annak idején. És teljesen megrökönyödtünk azon, hogy az angolok nem propagandát csináltak, hanem a rádióba bemondták, ami történt. És ez óriási különbség! Ilyet olvastunk be például, hogy „erős angol bombavető kötelékek tegnap támadást inztéztek Hamm német vasúti csomópont ellen, tüzek keletkeztek, és a támadásból 11 angol bombavető nem tért vissza.” És mi, magyarok, a hajunkat tépve rohantunk a BBC angol vezetőségéhez, és azt mondtuk, hogy ha a maguk célja az, hogy Magyarországot, mint szövetségest leszakítsák a németek mellől, akkor ezzel a

szenvtelen hanggal és ezekkel a lapos történetekkel nem fogják tudni ezt elérni. Miért nem azt mondják, hogy tegnap többszáz angol borfibavctő óriási légitámadást inzézett Berlin ellen, még most is tombolnak a tüzek, a tűzoltóság nem tud megbirkózni velük, az Unter den Lin- den-en százával fekszenek a hullák és a csatornákban folyik a vér.

És akkor ők azt mondták, hogy ezt azért nem lehet, mert

nem igaz! Ezzel a BBC felépített magának egy olyan erkölcsi tőkét, hogy a háború közepe táján már mindenki tudta Európában, hogy amit a BBC mond, az igaz. És igen gyakran az volt a helyzet, hogy csak az volt az igaz, amit a BBC mond.”

A háborús években az itt dolgozók többsége technikailag még ellenséges ország állampolgárának számított. Brit részről ebből a szempontból indokoltnak látszott bizonyos elővigyázatosság, ami azonban időnként elég humorosan sült el. Mikes György, a neves publicista, író és humorista mesélte: „az elején voltak nyelvellenőrök. Ezek a supervisorok, akik egyrészt nézték, azt fordítjuk-e le, amit az angolok adtak, másrészt, hogy azt olvassuk-e föl, amit ők helyben hagytak. Rövid idő alatt persze kiderült, hogy nem vagyunk megbízhatatlanok, de akadt egy Peters nevű pap, aki csak egy dolgot tudott, hogy a magyar c-t azt cz-vel ír- ják. Valószínű, hogy ez az információja még 1823-ból származott, mindenesetre ennyi volt teljes magyar tudása. Hogy bizonyítsa odafigyelését, elővette a magyar szövegeket, s ahol ilyen szavak fordultak elő, hogy Debrecen vagy ceruza, akkor odaírt egy z-t is, majd mint aki jól végezte dolgát, beült a stúdióba, s próbálta követni, mit olvasunk...

A hadszíntereken és a megszállt Európában azonban közel sem volt humoros a helyzet. Magyarország esetében 1942. januárja szörnyű tanúbizonyságot szolgáltatott arról, hová ve- zethet a hitlerista szellem beáramlása olyan országba, amely akkor még a hadszíntértől több, mint kétezer kilométerre volt. A január 24-ét követő napokban az angol rádióból értesült a világ és magyarság is a szégyenteljes újvidéki tömegmészárlásokról. Hiába tiltakozott Bajcsy-Zsilinszky Endre,

hiába emelte fel szavát Serédi hercegprímás a katolikus és Ravasz László püspök a református egyház nevében. A gonosztevő főkolomposok német segítséggel eltűntek. A gaztett a háború e súlyos órájában sem kerülte el az angol kormány figyelmét. Figyelmeztette az ország felelős vezetőit, hogy az igazságszolgáltatás ökle előbb- utóbb lefog sújtani a bűnösökre. A BBC azonban hozzáfűzte: „A

világ nemcsak Újvidéket tartja számon, hanem azoknak a magatartását sem felejti, akik annak idején a Magyarországra érkezett lengyel menekülteket olyan nagy szerettei támogatták.”

Ami a magyar adásokat illette, 1945—46-ban a legmesz- szebbmenően tájékoztatták a közönséget a világpolitika eseményeiről. A magyar koalíciós korszak kezdeti időszakában Angliában megoszlott a vélemény a különböző magyarországi pártok, a nyugati szövetségesek és a Szovjetunió szerepéről. Már 1945 őszén bizonyos problémák merültek fel a szövetséges ellenőrző bizottságon belül a budapesti községi választások tekintetében. Hírül adták Ernst Bevin külügyminiszter nyilatkozatát, miszerint: „a Független Kisgazdapártnak a községi választásokon aratott győzelmét követően a vereséget szenvedett Szociáldemokrata és Kommunista Párt magatartása

Pál Miklós szerkesztő

folytán rendzavarások és sztrájkok veszélye merült fel. Erre Vorosilov tábornagy azt javasolta, hogy a választásokat minden párt jelöltjeiből álló közös lista alapján tartsák meg. Az angol kormány nézete szerint az ily módon tartott választások nem felelnek meg a demokrácia elveiről alkotott angol felfogásnak.”

A magyarországi események angliai visszhangját, azok minden árnyalatát tükrözték rendszeres lapszemléik. 1945. december 8-án például ezt hallhattuk: „Amióta Anglia elismerte a magyar kormányt, némileg módosult az angol sajtó érdeklődése Magyarország iránt. Kevesebbet vitatkoznak belpolitikai berendezkedésén, ehelyett inkább úgy tanulmányozzák, mint az általánosabb kelet-európai irányzatok megnyilvánulásának egyik közegét, s felfigyelnek a magyarországi ínségről és inflációról érkezett hírekre.” Egybehangzóan sötéten ábrázolják a gazdasági helyzetet, de különbözőképpen magyarázzák annak okait. A BBC ez idő tájt távoltartotta magát attól, hogy állást foglaljon a magyar belpolitikai viszályok kérdésében. Annál nagyobb súlyt fektetett viszont arra, hogy kiépítse és elmélyítse kulturális kapcsolatait Magyarországgal. Nem lehet ez a visszapillantás reális a legrövidebb formában sem, ha erről a misszióról megfeledkezik. A BBC magyar osztályán 21 évig dolgozó Cs. Szabó László írót, költőt, esszéistát idézzük:

„Próbált-e már valaki színeket magyarázni vakoknak... Hát nem egészen ilyen, de kicsit hasonló azoknak a dolga, akik Anglia kulturális életét próbálják kivetíteni Közép-Európába, a mi osztályunk Magyarországra. De vegyük hozzá, hogy egészen különleges változással kellett számolnunk. Nevezetesen, hogy amilyen mértékben zsugorodott az angol birodalom, vesztette el világhatalmi súlyát, úgy nőtt a kulturális jelentősége és súlya. A világ egyik legfőbb gondolatgyára lett. Ha közvetíteni akarjuk ezt a szellemi zsúfoltságot, akkor kettő történhetik: az egyik, hogy nagy nekibuzdulással ajkára bukunk. A másik az, hogy nagy keservesen megtanuljuk a módját. A hazai

visszhangokból az évek során mégis az derült ki, hogy a magunk erejéből beletanultunk a mesterségbe.”

Tehették azt olyan kiváló szellemek segítségével, mint Iványi Grünwald Béla történész professzor, Révai András, Pá- lóczi Horváth György, Urbán György publicista, Ignotus Pál, Körmendi Ferenc, Hatvani Lajos, a fentebb idézett Cs. Szabó László és Mikes György, Tábori Pál és Tábori György írók, Kardos Ilonka és Schreiber Mátyás zeneművészek segítségével, de a sor természetesen sokkal hosz- szabb.

Apropó kultúra. A negyveneseknek bizonyára sokat mond ez a név: Niki Grant. Igen, az 1965. januárjában indult disc jockey műsorok vezetője volt ő. Tizenöt évvel később mondta: „a lemezek közötti fecsegés új szlenget, szókincset és új beszédstílust teremtett. Ezt a jelenséget próbáltam tükrözni és tolmácsolni a magyar hallgatók felé... Az az érzésem, hogy azok a felnőttek, akik ellenségesen kezelik, kinevetik vagy lenézik a zenének ezt a formáját, lehetetlenné teszik önmaguk számára, hogy kicsit jobban megértsék a fiatalokat.”

A jubileumi műsorból még egy, Rentul Ferenc által felidézett kis történet:

— Ötvenhatban a budapesti rádió az alatt a rövid hét alatt, amíg szabadon beszélt, amikor elmondhatta, hogy éveken át hazudtunk, s csak most mondunk igazat, szóval akkor, a budapesti angol követség útján kapott egy üzenetet a BBC, ami körülbelül így hangzott: köszönetét mondanak a BBC-nek az objektív tájékoztatásért, kiváltképp, hogy a forradalom alatt soha nem volt hangjukban lází- tás. Akkoriban 11 magyar nyelvű rádióállomás működött világszerte, de csak a mienk kapta meg ezt a levelet, arról nem is beszélve, hogy soha azóta egyetlen BBC vezérigazgató sem mondott beszédet a külföldi adásokról anélkül, hogy ezt a levelet ne idézte volna.

Katona Pálnak a tárgyilagosságról eszébe jut egy személyes történet is: „Legnagyobb rádiós élményem különösképpen egy parányi lehallgató szobában zajlott le. Lubi Gézával ültünk ketten, s feltettük azt a lemezt, amelyen Tarján György elmondja — szándékosan mondom így, mert nem szavalta — Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című versét. Lubi Géza zárkózott ember volt és hihetetlenül gazdag lelkű. Végighallgattuk, és utána nem mertünk egymásra nézni, s egyikünk sem mert egy szót sem szólni. Mert mind a ketten azt hittük, hogy a másik nem tudja: mindketten elsírtuk magunkat."

Nincs még messze az idő, amikorNoel Clark, a BBC kelet- európai igazgatója mondta: „Ami a nem hivatalalos véleményt illeti, mindazok, akik igényt tartanak olyan hírekre és információra, amely nem áll rendelkezésükre helyi forrásokból, kétségkívül módfelett értékelik a BBC és más nyugati rádióadók munkáját. Ezek az emberek szeretnék tudni, mi a vélemény nálunk és a világ más részein is a világpolitika eseményeiről. Nagy részük úgy érzi, ezek a külföldi adók nagyon értékes funkciót töltenek be, mivel kiegészítik azt az információt, amelyre a hallgatóknak szükségük van, hogy intelligens állampolgárként kapcsolódjanak be a közéletbe.”

Közreadja: FÁBIÁN ISTVÁN

A BBC World Service 34-es stúdiójában: Liptai Sára és Heckenast László