Békés Megyei Hírlap, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-02 / 205. szám

1991. szeptember 2., hétfő SPORT © Emlékezés Békés megye első olimpikonjaira Kétegyháza sportoló hősei, aMudin testvérek Imre vitte Londonban a magyar zászlót ötös csapatversenyében a ma­gyarok ezüstérmesek lettek. A csapat tagja volt Mudin István is. így lett Kétegyházának olim­piai ezüstérmes atlétája, meg nem is... 1908-ban azonban már Mu­din István és Mudin Imre a való­ságos, „rendes” olimpián szere­pelhetett. A nyári olimpiai játékokon első ízben 1908-ban, London­ban vonultak fel a csapatok a nemzeti zászló alatt. A magyar csapat a nemzeti önállóságot akarta kifejezni akkor, amikor lyammá duzzadva rohannak az Adriai-tenger felé. A völgyeket és lejtőket fenyőerdők borítják, a fennsíkokon dúsan zöldell a havasi rét. Fantasztikus, külö­nös alakú, meglepően szeszé­lyes formájú szirtek törnek a ma­gasba. Pompás hegyi utat építet­tek ki az első világháború bor­zalmas állóharcai idején, a csa­patok utánpótlása érdekében. Padovától mintegy 40 kilo­méterre északra uralkodik az 1778 méter magas hegy, a Mon­te Grappa, melyről gyönyörű körkép tárul ki délkeletnek az „Kit az istenek szeretnek, fiatalon hal meg.” így hangzik a szólás, amely erőltetett, hitetlen vigaszt jelent csupán. Aligha vigasztalható az az édesanya, aki a gyerme­két veszti el. Hát még, ha két gyönyörű felnőtt fiát ragadja el a halál! Akik tanárok voltak, sokszoros magyar bajnokok, válogatott versenyzők, az 1908-as londoni és az I912-es stockholmi olimpia magyar résztvevői. Kik voltak ők? Itt éltek a megyénkben és majdnem elfelejtettük őket! Mudin Imre és Mudin István életének kiemelkedő eseményeit a megyei olimpiatörténeti kutatások tár­ták fel. Szülőfalujukban, Kétegyházán az idősebbek is csak halványan emlékeznek az egykori Aradi utcá­ban (most Úttörő utca) élő Mudin családra. A Mudin fivérek kiemelkedő sporteredményei, az iskolai nevelésről és a sportról vallott nézetei, a ma­gyar olimpiai mozgalom és az atlétika hazai fejleszté- sében betöltött szerepük olyan értékeket jelentenek, amelyek összegyűjtése és megismertetése megtiszte­lő, szép feladat. Korábban beszámoltunk arról, ho­gyan került kapcsolatba az olimpia eszméjével és Coubertin báróval Justh Zsigmond, a pusztaszente- tornyai földbirtokos és író. Most a magyar olimpiai mozgalom kezdeteinek újabb Békés megyei doku­mentumait tárjuk az olvasó elé. „Csak” tanár lett belőlük... A kutatók csak annyit tudtak, hogy Kétegyházához kapcsoló­dik a Mudin név, és valamelyik olimpián szerepelt ilyen nevű magyar versenyző. Hamar kide­rült, hogy két fivérről van szó, akik mindketten tanárok és válo­gatott sportolók voltak. Vajon kinek állt módjában a századfor­duló idején Kétegyházáról egy­szerre két fiút is taníttatni? Per­sze, nagyon gazdag nem lehe­tett, mert „csak” tanár lett a két fiúból. 1881. október 16-án született Kétegyházán Mudin István, a helyi kalaposmester, Mudin Al­bert és Hácséi Rózái idősebb fia. Hat évvel később, 1887. novem­ber 8-án látta meg a napvilágot Mudin Imre, a fiatalabb fiú. Márki Sándortól, a kétegyházi születésű neves történettudóstól tudjuk, hogy akkoriban arról a vidékről Aradra mentek tanulni a szerencsésebbek és az okosab­bak. A legtehetségesebbek kü­lönböző alapítványok segítsé­gével tanulhattak tovább a pesti egyetemen. Ezek a fiúk lakást, fűtést, világítást és évenként némi készpénzt kaptak. Mudin Albert, a kétegyházi kalaposmester is ezt az utat je­lölte ki a fiai számára. A francia származású család természetes igénye volt a tudás és az egész­séges életmód. A középiskola elvégzése után a fiúk Pestre ke­rültek, ahol mindketten tanári képesítést szereztek. István ta­nulmányai befejeztével a lippai (Arad megye) mezőgazdasági iskolába került, amelynek taná­ra, majd igazgatója lett. Imre 1911-ben végezte el iskoláit. 1913-ig Nagyatádon (Somogy megye), majd 1914-től Kapos­váron tanított. Ma is időszerű! Mudin István pedagógiai munkásságáról sajnos nem so­kat tudunk. Az erdélyi iskolák Mit írtak a mának?! Mudin Imre a Somogyi Iskolaügy című folyóirat 1914. évi szá­maiban fejtette ki gondolatait (Sport a szabadban és Iskoláink testnevelési reformja). írásai ma is időszerűek. Minden magyará­zat nélkül érdemes idézni néhány sort és célszerű elgondolkodni rajtuk. Szegény Imre akkor még nem sejtette, hogy az ő kiváló ké-. pességeivel buta és korlátolt császári főtisztek rendelkeznek majd. De nézzük gondolatait: „...A mi országunk ifjai az általános műveltség szempontjából messze felette állnak más hasonkorú nemzetek ifjaival szemben. Az élet azonban, hol a szívósság, a küzdőképesség és a speciális szaktudás találtatott érvényesülésre, ott a mi ifjaink nem tudták volna helyüket az idegenekkel szemben megállni. Ennek oka a nevelés aránytalansága. Ifjaink nagyon hajlékonyak, akaratuk nagyon ingadozó. Nekünk pedig szilárd akaratú, jellemes embe­rekre van szükségünk, erre pedig csak a sport nevel" ,,Az emberi szervezet fejlődése a 24. életévvel véget ért, tehát amit addig elmulasztottunk, az már végleges mulasztásnak te­kinthető, azt pótolnunk többé nem lehet. E korig kell tehát építenünk—mert utána csak a megszerzett fennmaradásról kell gondoskodnunk—, hogy folyton nagyobbo­dó és súlyosbodó szellemi várunkat könnyen elbírhassuk. Az egyén ereje a nemzet ereje. Erős, egészséges ifjúságot kell tehát nevelnünk, mert az erős, egészséges nemzet aztán sikerrel fogja megállni a helyét a népek nagy küzdelmeiben, és meg fog tudni felelni mindazon követelményeknek, melyet ellene támaszta­nak.” Az 1911-ben megjelent Atlétika című szakkönyv két illusztrációja: balról Mudin Imre, ebben a különleges technikával végrehajtott gerelyvető testhelyzetben, jobbról pedig Mudin István — ő kalapácsvetéshez készülődik. A könyvet a Franklin Társaság adta ki, szerzője pedig dr. Gerentsér László a Magyar Királyi Tudomány Egyetem vívómestere, fővárosi tornatanár irattári anyaga a kutatók számá­ra hosszú ideig hozzáférhetetlen volt. Bizonyos, hogy az egykori iskolaigazgató pedagógiai tevé­kenysége valamilyen módon kapcsolódik az iskolai sporthoz és a testneveléshez, amit érde­mes lenne felkutatni. Hogyan lehet vidéken élni és Pesten sportolni? A két fiú a pesti egyetemi évek alatt ismerkedett meg a sporttal. Mindketten a nagy hírű, az 1875-ben alapított Ma­gyar Atlétikai Club (MAC) szí­neiben versenyeztek. István, az idősebb, nemcsak atlétikában, hanem birkózásban is szép sike­reket ért el, a sportág válogatott versenyzőként tartja számon. Imre, a fiatalabb, a bátyja ve­zetésével kezdett súlylökéssel foglalkozni, majd megismerke­dett az atlétika valamennyi do­bószámával. Ezeket a versenyszámokat még felsorolni sem egyszerű. Az atlétikai versenyszámok ak­kor még kialakulatlanok voltak, csakúgy, mint az olimpiai ver­senyprogram. A technikájuk és a felkészülés — mai szemmel tekintve — kezdetleges volt. Képzeljük el ilyen körülmények között a felkészülést és a ver­senyzést! Az idősebb testvér ép­pen akkor fejezte be a tanulmá­nyait, amikor a fiatalabb a kö­zépiskolát. István Lippára került tanítani, Imre Pestre, tanulni. Minden lehetőséget kihasz­náltak a felkészülésre, az edzés­re. Mesélik, hogy Kétegyházán bemutatókat tartottak, népsze­rűsítették az atlétikát. Amikor a vasútállomásra igyekeztek, a falusiak számára kicsit furcsa módját választották a kimene­telnek: felváltva dobálták a súlygolyót. István később egy vidéki kis­város iskolája igazgatásának gondját vette a nyakába. Foly­tatta öccse felkészítését, és sorra nyerték a versenyeket, két olim­pián is szerepeltek. Mégis az az időszak volt a versenyzés szem­pontjából a legkedvezőbb, ami­kor Imre még Pesten tanult. 1911-ben fejezte be a tanulmá­nyait, majd két évig Nagyatádon tanított, azután Kaposvárra ke­rült, a polgári fiúiskolába. Lip- páról Nagyatádra eljutni még ma sem lenne egyszerű feladat. Az akkori közlekedési viszo­nyok között az edzés nem tör­ténhetett másképpen, csakis a teljes önállóság és a levelezés segítségével. Joggal feltételez­hetjük, hogy kedvezőbb körül­mények között az olimpiákon dobogós helyezéseket is elér­hettek volna. Talán még az is elég lett volna, ha mindketten ugyanabban a városban kapnak tanári állást. Országos sportirá­nyítás akkor még nem létezett, a MAC pedig nem volt abban a helyzetben, hogy a versenyzői sorsát kedvezően befolyásolja. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a húszas évek többszörös ma­gyar súlylökő bajnoka és olim­pikonja, a békéscsabai Bedő Pál is vidéken élt, de ő a BEAC színeiben versenyzett. — M. J.) Mudinék az olimpiákon Ezüstérmes olimpikonunk is lehetne olyan, akit Békés megye a magáénak mondhat. Van, és mégsincs! Ismeretes, hogy az első, 1896-os athéni olimpiai já­tékok tízéves évfordulóján a gö­rögök megrendezték az úgyne­vezett „soron kívüli” olimpiát, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem ismert el. A „so­ron kívüli” olimpiai atlétikai önállóan, a piros-fehér-zöld lo­bogó alatt vonult fel. A zászlóvi­vő, a magyar csapat legelső zászlóvivője Mudin István volt. A versenyek során nekik nem sok babér termett. Érdemes azonban megjegyezni, hogy két különös versenyszámban mi­lyen eredmény kellett volna a győzelemhez. Az antik stílusú diszkoszvetésben (mint ahogy Myrón szobra bemutatja) Mu­din István csak 4,80 méterrel maradt el a győztestől (33,10). A gerelyhajításban (szabad­fogással) Mudin Imre 45,85 m-t dobott. A gerelyt a végén fogva hajították cl. Tíz méterrel na­gyobb, „kicsúszott” dobással lehetett volna nyerni. Az 1912. évi stockholni olim- pián Mudin Imre súlylökésben szerepelt. A súlylökés egyik se­lejtezőjében 12,81 m-es dobásá­val harmadik lett, így nem került a döntőbe. A magyar rekordja 14,80 m volt. Ezzel az ered­ménnyel megközelíthette volna a győztest (15,34 m). AMudin fivérek eredményeit akkor tudjuk igazán értékelni, ha a felkészülési körülményei­ket is ismerjük. A viszonylag gondtalan tanulóévek alatt si­kert sikerre halmoztak. Megfor­dultak Bécs, Berlin, Prága, Lemberg pályáin, sorra nyerték a magyar, cseh, német és osztrák bajnokságokat. Abban az idő­szakban versenyeztek, amikor a magyar atlétika Európa élvona­lába tartozott. Részesei voltak annak a folyamatnak, amely gyakori külföldi szerepléssel a magyar sport nemzetközi kap­csolatait alapozta meg. A Dolomitok Európa egyik legszebb hegyvidéke. A völ­gyekben gyors sodrású patakok vájtak medret maguknak, ame­lyek nagy záporok idején fo­Adriai-tengerre, északon a Do­lomitok bérceire. 1918 júliusában történt: A Piave folyó mentén kialakult borzalmas állóháborút megun­va, a császári hadvezetés általá­nos támadást rendelt el. A hatal­mas esőzések következtében a megáradt Piave és az olasz had­sereg ellentámadása szörnyű veszteségeket okozott az oszt­rák—magyar hadseregnek. 1918. július 22-én Mudin Imre a Desodelfine melletti harcokban életét vesztette. Tragédia a Monte Grappán Néhány hónappal később — az első világháború utolsó ak­ciójaként — az olasz hadsereg támadást intézett a monarchia csapatai ellen. 1918. október 23- án Monte Grappánál — néhány kilométerre a Piavetői — elesett Mudin Imre is, a tizenháromszo­ros magyar bajnok, a tízszeres országos csúcstartó, olimpikon. Nem tudjuk, hol temették el őket. A borzalmas csaták helyén az utast lépten-nyomon a nagy katonai temetők és a szédítő meredélyeken kiépített katonai állások emlékeztetik a háborúra, az egyéni tragédiákra. 1956. január 26-án a Dolomi­tok páratlan szépségű környeze­tében, a Mudin fivérek nyugvó­helye közelében kiemelkedő sporteseményre került sor. A béke és barátság, a kölcsönös megbecsülés szellemében Cor­tina D’Ampezzóban megnyitot­ták a téli olimpiai játékokat. Mudin István és Mudin Imre, Kétegyháza kiválóságai, a vi­lágháború hősi halotai megér­demlik, hogy emléküket örökre megőrizzük! Medovarszki János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom