Békés Megyei Hírlap, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-20-21 / 169. szám

1991. július 20-21., szombat-vasárnap Szombat Valahogy sorsszerű, hogy pont a vasutasnap környékén esett meg a dolog. A hangos- bemondó harminc perc ké­sést jelzett, de a nap — már­mint az égitest —- nem akart tudomást venni erről; még erősebben tűzött a vára­kozókra, növelve ezzel bosz- szúságukat. Aztán a vonat mégiscsak befutott; mi fölszálltunk; alig volt utas; ketten ültünk be a fülkébe egy idősödő úr társa­ságába — nevezzük Elszánt Arcúnak —, aki már régóta utazhatott egyedül, mert rög­tön szóra fakadt. Ilyenfor­mán: —A vasutasok felét le kel­lene lőni. Hol itt a fegyelem? Most azért késtünk, mert egy nemzetközi vonat nem jött be időben. Tudja, hogy van ez külföldön —fordult Elszánt Arcú elszánt arccal a szom­szédjához, aki szerencsére nem én voltam. — Tizenöt perc késés után visszatérítik a jegyárát... Ezt követően csöndbe bur­kolóztunk mind a hárman. Az Elszánt Arcúnak természete­sen elszánt volt a csöndje, a másik jelenlévőnek fejcsóvá­ló, nekem meg csak úgy volt... A lényeg, hogy mindannyi­unknak torkán akadt a társal­gási kedv. —Nos, kedves utam, vegye tudomásul, nem illik így be­szélni embertársainkról, még ha jogosan vagyunk bosszú­sak, akkor se. Egyébként is, ott lehet tizenöt perc után fi­zetni, ahol ilyen kitétel nem borítja fel a költségvetést. Különben is, csak magáról állít ki szegénységi bizonyít­ványt az ilyen kirohanásokkal — gondoltam én a csöndem közepette... Higgyék el, mondtam volna hangosan is, de tényleg nagyon elszánt volt az arca... k. k. Telefonügyeletünk munkanapokon 9-től 16 óráig: (66) 28-623 Előtte és utána, valamint munka­szüneti napokon ugyanezen a számon üzenetrögzítőn várjuk olvasóink észrevételeit. Telexünk: 83-312 Telefaxunk: (66)21-401 Hol mér a traffipax? Ma, július 20-án Bé­késcsaba—Békés és Bé­késcsaba—Gyula kö­zött, holnap, július 21-én pedig Békéscsaba belte­rületén mér a sebesség­mérő műszer. Informá­ciónk tájékoztató jelle­gű­MA , ILLÉS napja A Nap kél 5.07 — nyugszik 20.34 órakor A Hold kél 15.42 — nyugszik 0.22 órakor ILLÉS Az Éliás önállósult változata. A hébet Élijjahu név latinos— görögös formájából. Jelentése: Jahve az én istenem. Becézés: Éli, Élia, Ike, Ijje, Illa, Pijje. ÉVFORDULÓ Százhetvenöt éve hunyt el Gavrila Romanovics Gyerzsa- vin (1743—1816) orosz költő, katonatiszt, politikus. HOLNAP DÁNIEL, DANIELLA napja A Nap kél 5.08 — nyugszik 20.34 órakor A Hold kél 16.45 — nyugszik — órakor DÁNIEL A héber Daniéiból. Jelentése: Isten a bírám. Becézés: Dacó, Dacsó, Dán, Dancsa, Dancsó, Dani(ka), Danica, Danis, Dan- ka, Dankó, Dánknó, Danó, Dá­nos, Danus, Dány Danyi. DANIELLA A Dániel latinos—olaszos nőiesítése. Becézés: Danica, Dani(ka), Danka, Danuci, Danus(ka), Ella, Elli(ke), Ellus(ka). ÉVFORDULÓ Százhetven éve született Ba- cauban Vasile Alecsandri (1821—1890) román író, politi­kus. Anyakönyvi hírek BÉKÉSCSABA Házasságkötések: Bartó Erika (Mezőberény) és Tokai Dezső (Vekerd), Tóth Magdolna (Me­zőberény) és Kiss Józsf (Galop), Ur- bancsek Ágnes (Mezőberény) és Ba­log Zoltán (Mezőberény), Budai Ju­lianna (Köröstarcsa) és Bartalus Csaba (Köröstarcsa). Halálesetek: Miklián Mihály (Doboz), Priskin Pál (Gerendás). IDŐJÁRÁS A csütörtök esti mintegy 10 milli- méternyi csapadék hatására rendkí­vül párás volt az idő megyénkben pénteken. Hajnalra sűrű köd alakult ki és a hőmérséklet 12 fok közelében volt. Napközben derült maradt az ég, gyorsan melegedett a levegő, kora délután 26 fokot mértünk — kaptuk a tájékoztatást Torda Lajostól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás ma estig: észa­kon és nyugaton felhős lesz az égbolt, kisebb esőre is számíthatunk. Hol­nap délután zivatar is várható. A hő­mérséklet hajnalban 14—19, dél­után 26—30 fok körül alakul. Meleg- és hidegfront hatása egy­aránt érezhető. PÉNZÜGYI SZERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ VÁLLALAT Tiszántúli Részleg 5600 Békéscsaba Tanácsköztársaság u. 24-28 Telefon. (66) 21-752 Lottószámok A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 29. heti nyerő­számok a következők: 13,24,33,63,72 — BALESETE.;. Az Or­szágos Rendőr-főkapitányság­tól pénteken reggel kapott tájé­koztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 80 személyt ért baleset: hatan meghaltak, 28-an súlyos és 46- an könnyű sérülést szenvedtek. BÁTOR HONVÉDTISZT. A kaposvári Zselic Rendészeti Komendánszászlóalj a napokban a helyőrségi lőtéren lőgyakorlatot hajtott végre, melynek során az egyik sorkatona kezéből, dobás közben, a kézigránát kicsúszott, s a katonától körülbelül másfél méternyire a földre esett. Pintér István főhadnagy, századpa­rancsnok, hogy a balesetet meg­akadályozza, a földön fekvő sor­katona és a kézigránát közé ugrott. így a kézigránát robbanása következtében a katona nem sé­rült meg, viszont négy szilánk a századparancsnokot találta el. A könnyű sérülést szenvedett tisztet a helyi kórházban ellátták. HÍREK Végegyháza Rendet az utcákon! Lehet-e nehezebb dolga egy önkormányzatnak, mint pénzte­len időszakban megoldani olyan lakossági kéréseket, amelyek csak komoly anyagi befektetés­sel valósíthatók meg?-— Azért akadnak olyanok is, amelyekhez nem igazán pénz, inkább emberi hozzáállás kell — válaszolta kérdésünkre Csák István, Végegyháza polgármes­tere. — Sőt a közmeghallgatá­son sok olyan javaslat került felszínre, amelyből egyet-kettőt már meg is valósítottunk. Csak néhányat említve: nem a nép­szerű feladatok közé tartozik, de a közterületek rendjét szabá­lyoznunk kellett. Sok helyen az utcán tárolják az építőanyagot, törmeléket, melyek eltakarítá­sára július 30-ig adtunk haladé­kot. A lakosság érdekeit szolgá­ló intézkedés volt, hogy meg­szerveztük a Munkácsy utcai vízelvezetést, a temetői szemét- elhordást, megvizsgáltattuk az árpádtelepi telefonos távhívás lehetőségét (bár a posta egyelő­re nem ígér változást), a gyor­sabb helyi információk érdeké­ben hirdetőtáblákat helyeztünk ki. Ezenkívül az idős emberek kérésére megszerveztük a kis­kertekhez szükséges növényvé­dő szerek beszerzését, akár még költségátvállalással is. A köz­ségben három olyan önkor­mányzati épület volt, amelyek életveszélyesnek minősültek, ezért gondoskodtunk lebontásu­król. Talán ez a rövid ismertető is jelzi szándékunkat és továb­bra is várjuk a lakosság jelzéseit. H. M. —RENDŐRÖKET TARTÓZ­TATTAK LE. Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóiro­dája arról tájékoztatta a Ma­gyar Távirati Irodát, hogy fegy­verrel és lőszerrel való vissza­élés bűntettének alapos gyanúja miatt a Fővárosi Éőügyészség Nyomozóhivatala a napokban előzetes letartóztatásba helyez­te Légrádi Sándor volt rendőr főtörzsőrmestert és társait, s megindította a nyomozást. A vizsgálat eredményéről újabb közleményt adnak ki. Kincskeresés Fotó: Gál Edit Gyerekképzőművészek Szanazugban Az idén hatodik alkalommal rendezi meg a megyei művelő­dési központ a gyermekképző­művész tábort, ezúttal Szana­zugban július 21-től27-ig. Az ez évi tábor igen népszerű, a me­gye különböző településeiről ugyanis 74 gyerek jelentkezett. Közöttük olyanok is vannak, akik évek óta visszajárnak. A szűk egy hét alatt a tábor szakmai vezetői, Vágréti János és Baji Miklós Zoltán azt a hiányt szeretnék pótolni, amelyet az iskolarendszerű ok­tatás a képzőművészeti nevelés­ben a kötöttségek miatt nem ké­pes megadni. A táborban a gye­rekek megismerkednek a sok­szorosított grafika klasszikus műfajával, a linómetszéssel. Festenek, rajzolnak, természet utáni tanulmányokat készíte­nek, mintáznak, korongoznak. A táborozáskor készült munká­kat később kiállításon mutatják be az érdeklődőknek. A tábori munka a tanévben is folytató­dik. B.Zs. Cifrázás A patinás kulturális hetilap — az ÉS — legutóbbi tévéjegyzete imigyen kezdődik. Jól benne vagyok a szarban...” Mellbevágó szöveg, ám csak kissé, hiszen a különböző irodalmi műfajok, no meg a színház és a film ennél jóval cifrább szavakhoz is hoz­zászoktatta az embereket. A meglepetést való­jában az okozza, hogy jegyzetben — ami végül is publicisztika lenne — található. Ezután már csak az a kérdés, hogy új divat indult-e útjára, vagy csak pillanatnyi kisiklásról van szó. Majd meglátjuk. Ha legközelebb ott vagy másutt olyasmit olvashatunk például, hogy bi­zonyos személyiségek szófosásban szenvednek, akkor más szelek kezdenekfújni a közírásban. A vélemény kíméletlen, sőt keresetlen szavak által kifejezését hozzák, csak meg kell szokni ezt a stílust a közönségnek. És nem finnyáskodni. Inkább a rádiózás és tévézés közbeni házihasz­nálatú fogalmazásra gondolni. Arra, hogy hányszor és hányán mondunk a fentihez hasonlókat, mikor az a szentenciánk: minek annyit és olyat nyilatkozni, amit utólag hosszasan kell kimagyarázni. Az pedig mindig kínos. Nekünk. Nem az azoknak, akik ha kell, ha nem beszélnek, szónokolnak. Ha nekik is kelle­metlen volna, határt szabnának beszélési kény­szerüknek. Meggondolnák, mikor, mit mondja­nak, mert a „nem úgy értettem, hanem amúgy” nem más, mint puszta mentegetőzés. S az bizony nem használ a hírnévnek. Se kint, se bent. Persze az említett tévéjegyzet nem ilyesféle közügy, igaz, a kultúra csimborasszója sem. És az is lehet, hogy csak egy, véletlenül megpendült húr volt, vagy olyan egy fecske, amelyik nem csinál nyarat. Pláne nem olyan forrót, mint időnként ez a mostani. y ^ Árfolyamok 1991. július 19-én vétel eladás USA-dollár 76,92 77,08 Német márka 43,29 43,37 Osztrák schilling 6,14 6,15 Feketepiaci árak: USA-dollár 81—82 forint Német márka 46—48 forint Osztrák schilling 6,50 forint Zöldség- és DIOGENÉSZ PlSesSfL Vendéglátó, gyümölcsárak Kereskedelmi és w, k yr Békéscsaba Gy.endrőd Kondoros V.csarnok Áfész bolt piac piac Bartók B. u. Burgonya, új Ft/kg 20,­21,­25,­20,— Főzűhagyma Ft/kg/cs 25,— 13,­25,­25,­Fokhagyma Ft/db 8,— 5,­5,­8,­Fejes káposzta Ft/kg 10,­10,— 25,— 11,­S.-répa, gyökér Ft/cs 10,­13,­10,­9­Kelkáposzta Ft/kg 20,­20,­20,— 18,— Paprika TV Ft/db/kg 5,— 60,— 4,­5,­Paprika HE Ft/db 3,— 3­2­2­Tojás Ft/db 3,50 3,80 3­3,— Uborka Ft/kg 25,­21,­25,— 25,­Paradicsom Ft/kg 80,— 80,— 70,— 60,— Karfiol Ft/kg 30,— — 40,— 30,— Cseresznye Ft/kg 60,— — 75,­40,­Meggy Ft/kg 70,­— 70,­38,— Őszibarack Ft/kg 80,— — 80,— 70,­Zöldbab Ft/kg 25,­30,— 30,— 40,­Tőzsdei hírek 1991. július 16—17. Gabonapiac nincs. A kukoricapiacon a vártnál gyorsabb az ösz- szeomlás, minden határidőben 3—400 forintot csökkentek az elszá­moló árak. Ezen csak gyors eladással tudnak enyhíteni a termelők. A húspiacon az élő sertés Il-ben (100-125 kg-ig) volt a kereskedés, itt ugyanis a 64 forintos minimálár nem gátolja a piacot. Hó Élsz. ár Vételi Eladási Üzletkötés ajánlati ársáv Ft/tonna KUKORICA szeptember 7000 6700—7210 7000—7400 7000 október 6600 6650—6600 6570—6940 6640—6600 november^ 6600 6600—6650 6600—7100 6600 december 6690 6720—6800 6680—7500 6680—6720 1992. márc. 7750 7700—7850 7750—8500 7750 május 8000 7800—7930 8000—8300 8000 azonnali — 7900—8100 8100—8500 8100 ÉTKEZÉSI BÚZA augusztus 5500 — 5500 — szeptember 5500 — 5500 — október 5500 — 5500 — december — — 5500 — TAKARMÁNYBÚZA augusztus 5000 — 5000 — szeptember 5000 — 5000 — október 5000 5000 5000 5000 1992. márc. 5200 5100—5200 5100—5400 5200 HÚSSZEKCIÓ július 16-án Élő sertés II. Ft/kg augusztus 62,50 60—62,50 62,50—65,00 november 63 62—63 63—66 azonnali — 61—61,50 61,50—63 Nagy súlyú sertés — 44,50—74,50 46,00—52 62,50—62,60 63 61,50 45,80 Ballai Pál tőzsdetag

Next

/
Oldalképek
Tartalom