Békés Megyei Hírlap, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-15-16 / 139. szám

a 1991. június 15-16., szombat-vasárnap MŰVÉSZETEK­Szorító Levél Jankay Tibornak Los Angelesbe Béres Ilona boldog boldogtalanságai Kedves Mester! Örömmel ér­tesítem, hogy legutóbbi, 1970- es itthoni kiállítása után 21 év­vel, 1991 júniusának első nap­jaiban újra láthattuk fiatalkori képeinek egy részét Békéscsa­bán, ezúttal a megyei könyvtár emeleti tárlatcsamokában. Koszta Rozália, a festőbarát sze­mélyes emlékeivel kísérelte meg számunkra felidézni az Ön alakját, s mi, akik még nem is­merjük Önt, nagyon szívesen lettünk volna részesei a varázs­latnak, ha egyszerre csak betop­pant volna közénk ezen a délutá­non, s élőszóval folytatta volna a 34. oldalon megszakadt Visz- szaemlékezéseit (múzeumi kézi­rattár), amelyben töbek között ezt olvastam: „Nagyon sok he­lyen voltam, igazán jól csak Csabán éreztem magam. (...) Csabára mindig örömteli izga­lommal megyek haza és mikor meglátom a várost, megnyug­szom. (...) Sokszor hosszan el­néztem a nagy- és kistemplo- mot, és egy olyan kép alakult ki bennem, hogy a nagytemplom egy csabai parasztember, szem­ben vele a kistemplom a felesé­ge, akik éjjel-nappal őrködnek Csaba város népére...” (Kézirat, Los Angeles, 1983.) Tudjuk, hogy 1948 óta, mi­után Ön Amerikába távozott, s a Los Angeles-i Papperdain, majd a Radlaince-i egyetem tanára lett, többször is körülutazta, megkerülte a művészet bolygó­ját. Picasso típusú művészként nem elégedett meg a festészettel és a grafikával, hanem szobrász- kodik is, sőt a kerámia és a fém hatásait is bevonta alkotói törek­véseinek a körébe. Az „örök emberit” éppúgy kereste a béké­si cigánysoron (barátjához, Ko- hán Györgyhöz hasonlóan), mint az amerikai vagy perui ős­népek és bevándoroltak arcá­ban. Mégis, ezeknek a könyvtár­ban függő ’20-as, ’30-as, ’40-es évekbeli festményeknek a de­rengő zöldes-rózsaszínes sugár­zásából, határozott-zengő for- maritumsaiból, abból az érzé­keny elmélyedésből, amellyel az akkori itthoni élet fölé hajolt (üldözöttsége éveiben is!), olyan boldogság árad, mintha (az Ön szóképéhez visszatérve) harmadik toronyként kívánna őrködni a város fölött. Gyakori hazatéréseikor és levelezésében többször is meg­fogalmazta óhaját, miszerint ta­nári kötelezettségeitől szabadul­tán, s immár magányosan, leg­szívesebben hazatérne szülővá­rosába. Nem tudjuk mikor, mi­képpen, de a terv szövődése TÁRSADALOM egyszer, valahol, valamin el­akadt. Mindannyian, akik a művé­szet „szorítójában” küzdünk egy érzékeny, művelt magyar társadalomért, valamennyien azt a mecénás közigazgatást és mecénás társadalmat várjuk, amely egyszer majd mindennél előbbre helyezi (mert helyezhe­ti) a legtörékenyebb emberi ja- yak: a szellemi és lelki értékek ügyét. De reméljük, hisszük, hogy ha Ön újból kifejezné óha­ját a hazatelepedésre, már most gyorsabban és határozottabban döntenének kérése sorsáról, mint egy évtizeddel ezelőtt. Itt Békéscsabán, a Gyulai úton most állítják helyre az Omaszta-kúriát, s készítik ben­ne, a majdani Munkácsy Házban az Ön — ide hasonlóképpen mindig visszavágyó, s vissza­visszatérő — elődje emlékeinek az otthonát. S talán egyszer egy olyan városi képtár is meg­nyílik végre, amelyben a többi hűséges—például Orlai Petrich Soma, Jankó János, Perlrott Csaba Vilmos, az Ön által oly nagyon tisztelt. Szentkatolnay Bálint Benedek, de a többiek, a fiatalabbak is mind, Mokos, Ja- kuba, Vidovszky, Gaburek stb. — éppen életművük példájával késztethetik majd maradásra, hűségre a város és a békési táj oly sokszor elvándorlásra kény- szerített nagyjait. Szeretnénk, ha Ön, kedves Jankay Tibor még élő példaként nyújtaná át a rászorulóknak hosszú, mozgalmas életének zá­logát: a tudást és a hitet, hogy személyesen bizonyíthassa: csak értelmesen érdemes élni, mert a titkokat nem a szerencse­játékos keze, hanem a szellem deleje fejti meg. Jöjjön haza, Mester! Azok nevében, akik várják Önt, tisztelettel Banner Zoltán. 1964-ben végzett a Szín- művészeti Főiskolán, de már 1962 óta rendszeresen játszik. Az 50. év küszöbén is szép, dekora­tív jelenség, akit sajátos, mély zengésű hangja egyénit. — Könnyen felvették a főis­kolára? — Rögtön. Az első nekifutás- ra. — És mindig, csakis színész­nőnek készült? — Igen. Körülbelül négyéves korom óta... — Szerencsésen indult, na­gyon simán... — Igen, de aztán kaptam hi­deget is. Nagyon hideget... — Mit ért ezen? Mikor jött az első,,hideg” ? — Huszonhárom éve, a bale­setem. Addig nem ért semmi rossz. Révész Györggyel az Egy szerelem három éjszakája című filmet forgattam februárban. Volt egy jelent, ami a Dunán egy csónakban játszódik. Ez a fil­men csupán néhány képsor, amit négy napon keresztül vettünk fel. Rajtam egy piros selyemru­ha volt, tűsarkú cipővel. Rette­netesen átfagytam, és súlyos ízületi gyulladást kaptam. A for­gatás végére már kórházba ke­rültem. — És a filmesek? Megláto­gatták? — Egyszer sem! Kiderült, hogy a magyar színésznek sem­miféle biztosítása nincs, és nincs felelőse a balesetének. Azóta már más a helyzet. Bepereltem a Magyar Filmgyártó Vállalatot, a pert megnyertem. Hát azóta a' lábam be nem tettem a filmgyár­ba... A kártérítés anyagilag szin­te semmi volt, fillérek a rettene­tes szenvedésemért, és a mara­dandó egészségkárosodáso­mért. — De ebből már nem látszik semmi... — Hát igen. Huszonhárom év után végre fájdalommente­sen élek. A férjem elvitt egy kije­vi orvoshoz, aki kiegyenesítet­te a gerincemet. De azért telje­sen egészséges soha nem le­szek... — Hogyan őrizte meg derű­jét, jó kedélyét, lelki egyensúlyát ilyen szörnyűség után, amibe más talán beleroppant volna?... — Nagyon erős egyéniség vagyok... És a szenvedés sem mindenkiben pusztít. Az ember mindig a harmóniára törekszik. — Mikor mentférjhez? — 30 éves koromban talál­koztam a férjemmel, és azóta is együtt vagyunk, ennek már 19 éve. Ő négy évvel idősebb ná­lam. Abszolút „civil”, közgaz­dász. Nagy ajándéka volt az éle­temnek ez a találkozás, és nagy szerencse az is, hogy már érett, felnőtt fejjel jöttünk össze... Na­gyon boldogok vagyunk, egy dolog hiányzik csak, hogy saj­nos nincs gyerekünk. — Sokat foglalkoztatott szí­nész? — Engem nagyon nem fog­lalkoztatnak mostanában. Az idén én jószerint csak néző va­gyok a színházban, a Nemzeti­ben. Dehát ez mgjd változik. Nem akarok panaszkodni, mert azért én stabilan a pályán állok. Nem vagyok boldogtalan, kielé- gületlen ember. Eöry Éva **“--*» Jankay Tibor rajza A pápalátogatás helyszínei: Az ezeréves Esztergom — a magyar katolicizmus központja 1988. augusztus 20-án, a Szent István jubileumi év zárásaként dr. Paskai László esztergomi érsek, prímás bejelentette II. János Pál pápa meghívását Magyarországra. A katolikus egyház feje a meghívást elfogadta, s megkezdődött a pápalátogatás előkészíté­se, szervezése, Őszentsége magyarországi időbeosztásának ösz- szeállítása. A programterv szerint II. János Pál pápa ellátogat Esztergomba, Pécsre, Máriapócsra, Debrecenbe, Szombathely­re, Budapestre. A pápalátogatás első hazai állomása — a Ferihegyre tör­ténő megérkezés után — Esz­tergom, a magyar katoliciz­mus központja, a prímás szék­helye. A múltba tekintve Esz­tergom volt első királyaink lakhelye, országunk akkori fővárosa IV. Béla idejéig. A Duna jobb partján fekvő város már a rómaiak idején is lakott település volt Solva Man- sio néven. Gyakran ütötte fel itt sátrát Marcus Aurelius császár a germánok ellen vívott háborúi során. Egy csapatában, az úgy­nevezett „mennydörgés légió­ban’! harcolt az a Szent Donatus vértanú, akit még a barokk kor esztergomi szőlősgazdája is se­gítségül hívott a jégverés és vil­lámcsapás ellen. A Római Birodalom bukása utáni népvándorlás utolsó hullá­mában érkező magyarok előkelő nemzetségei telepedtek itt le. Géza fejdelem 970 körül tette át ide a szálláshelyét Fehérvárról, s ezzel Esztergom rangban az or­szág első településévé vált. Itt szülte Sarolta a fejedelmi sarjat, Vajkot, első királyunkat, aki a keresztségben az István nevet kapta. Az ország népét keresztvíz alá terelő szent király mindjárt uralkodása elején megszervezte a magyar egyházat, amelynek főegyházmegyéjévé Esztergo­mot tette, élén érsekkel, aki a magyar szentkorona országai­nak érsekei és püspökei fölött mindig elsőséget élvezett. Ő ko­ronázta a királyt, így ő volt az ország első zászlósura, fő- és titkos kancellár stb. Okleve­leinkben IV. Béla nevezi először prímásnak az esztergomi érse­ket, a magyar püspöki kar fejét és elnökét, bár hivatalosan csak IX. Bonifác pápa engedélyezte Kanizsai János érseknek és utó­dainak a „Magyarország prímá­sa” cím hivatalos használatát (1393). A prímás előtti „herceg” toldatot III. Károly adományoz­ta a mindenkori esztergomi prí­más részére (1714). A város gazdasági és kulturá­lis súlyát növelte, hogy Szent István uralkodásától a tatárjárá­sig itt verték a pénzt. Esztergo­mot tekintjük első, árumegállító joggal bíró városunknak. Anya­gi kultúrája, virágzó kereskedel­me, az állami és egyházi hata­lom egybeesése nemcsak a gaz­dasági és politikai életnek, ha­nem a magyar műveltségnek is messzesugárzó centrumává tet­te Esztergomot. Boleszláv len­gyel fejedelem 1000 táján tör­tént esztergomi királylátogatása nyitja meg a sorát azoknak az uralkodói látogatásoknak, ame­lyek messze földre elvitték a magyar királyi udvar hírét. A hazánkon átvonuló keresztes hadak vezérei közül 1147-ben VII. Lajos francia király, 1189- ben Barbarossa Frigyes német császár töltött vidám napokat Esztergomban II. Géza, illetve III. Béla vendégeként. Frigyes látogatásakor történt az a neve­zetes eset, hogy a keresztes vité­zek közül — mohóságuk követ­keztében — hárman belefullad­tak a lisztbe. Barbarossa Frigyes esztergo­mi élményeit nem csupán króni­kások dalolták el, hanem még VI. Henrik császár is megfestet­te az atyja életéről szóló legne­vezetesebb jelenetek között. A vendéglátó III. Béla valóban a középkori Magyarország legfé­nyesebb időszakát jelzi, különö­sen Esztergom történetében korszakalkotó az uralkodása, és egyúttal építkezései: a királyi palota, a Szent Adalbert bazilika újjáépítése. Mindezt kiegészíti az írásbeliség bevezetése, a kor élenjáró francia műveltségének meggyökereztetése, elsősorban több ciszterci rendház — pél­dául Zirc, Pilis stb. — alapításá­val, itt készült Anonymus Gestá­ja, Perugiai Bemát Esztergomi kódexe. Ezekben az esztendők­ben rajzottak ki magyar diákok a párizsi egyetemre s még ki tudná felsorolni, mi minden erősítette az Európához fűző szálakat. Aztán jött a tatár, amikor is Simon ispán számszeríjasai élén sikerrel védte meg Esztergom várát — de nem a várost —, hazánk legkorábbi magyar épí­tésű kővárát. Ezekben az években kezd át­alakulni a királyi — állami — tulajdonban álló Esztergom egy­házi — prímási — birtokká. IV. Béla először ideiglenesen, majd véglegesen átadta palotáját az érseknek (1256), s mivel a várat is neki kellett karbantartania, megtartotta korábbi rezidenciá­ját, tehát érseki palotáját is. A mai várfalak nagy részét a XIV. század elején húzatta föl Telegdi Csanád érsek, később Bakócz Tamás, majd Várdai Pál érsekek végeztettek nagyobb szabású vár- és védőmű-korszerűsítést. Ennek—és Nagy Máté hadnagy hősiességének — köszönhetően a vár az első török ostromot kiállta,de 1543-ban—igaz,áru­lással, török kézre került, és — kivéve az 1595—1606 közötti rövid időszakot — a birtokában is maradt 1683-ig. A török hódoltságot megsza­kító 1594-ben kezdődő ostrom harcaiban esett el Balassi Bálint. Oldalán küzdött Rimay János és Magyari István, a külföldiek közül Monteverdi, az olasz mu­zsika újjáalakítója és Descartes, a jeles francia filozófus. A török közeledtével Várdai érsek először Pozsonyba, majd Az esztergomi bazilika klasszicista stílusban épült mti fotó: Rafael Csaba 1543-ban Nagyszombatba he­lyezte az esztergomi érsek­ség székhelyét, ahonnan csak 1820-ban, Rudnay Sándor prímás alatt került vissza. Ami­kor Mária Terézia 1763-ban visszaadta Esztergom várát Barkóczy érseknek, nyomban megbízta Canevale és Hille- brandt kamarai építészeket egy új, várhegyi bazilika tervei­nek elkészítésével, de a mun­ka csak a középkori maradvá­nyok elbontásáig jutott. Folyta­tására csak 1820-tól került sor Rudnay Sándor hercegprímás alatt, aki 1822-ben rakta le a ba­zilika alapkövét. Scitovszky Já­nos szentelte fel 1856-ban, záró­kövét pedig Simor János érsek helyezte el 1869-ben. A Bazilika — főszékesegyház— 107 méte­res hosszával, 100 méter magas kupolájával hazánk legnagyobb temploma. Kincstára ötvösmű­vek és egyházi ruhák világhírű gyűjteménye. Itt őrzik a Mátyás- kálváriát, a királyi eskükeresztet (XII. század), a bizánci béke- csók-táblát (XI. század), számos érsek, többek között Pázmány Péter mellkeresztjét stb. Az egyházi ruhák gyűjtemé­nyében egy tucat XV. században készült kazula, Bakócz Tamás miseruhája, a koronázási mise­ruha és még számtalan hasonló érték található. Az Esztergomi Keresztény Múzeum hazánk legjelentősebb egyházművésze­ti gyűjteménye, amelyet Simor prímás alapított. Jelentős még a főszékesegyházi könyvtár, amelynek első darabjait Kükül- lői főesperes könyvei alkották (1383). És még mi mindenről nem szóltunk! Nem említettük az ér­seki palotát, a kanonoki házakat, Esztergom számtalan templo­mát, a nemesi és polgári építke­zés megannyi emlékét — pél­dául Vak Bottyán házát —, ame­lyek oly meghitté varázsolják hazánknak ezt az ősi, patinás városát. Dr. Csonkaréti Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom