Békés Megyei Hírlap, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-27 / 149. szám

1991. június 27., csütörtök o Korunk népbetegsége a diabetes Müller Miklós Orosházáról elszármazott Spanyolországban élő fotóművész kiállítása nyílt tegnap délután Békéscsabán a Megyei Könyvtárban. A tárlatot Gonda Géza nyitotta meg, gordonkán közreműködött Dinnyés Zsuzsa tanár Fotó: Gál Edit Az esetkocsi esete Eleken Az önkormányzatnak nem volt mentő ötlete” 9? (Folytatás az l. oldalról) • az adománygyűjtés előrehalad­tával elkésettnek nyilvánították a határozatmódosításra tett egy­két csendesebb javaslatot. Kompromisszum nem született, így Elek önkormányzata a leg­furcsább megoldást választotta: nem támogatják anyagilag a mentő szolgálatba állítását. A kívülálló számára is érzé­kelhető volt, az adománygyűjtés gyors megszervezése, a testület elodázó álláspontja következté­ben kialakult helyzet mögött a polgármester és a jegyző elleni kifogások sora húzódik. Nem ok nélkül. Még mindig a napirend előtt Strifler József, az ügyrendi bizottság elnöke tett jelentést a polgármester fizetésemelése szabályosságának vizsgálatá­ról. Idézte az ominózus február 28-ai határozatot, miszerint: „Hozzájárul a képviselő-testü­let a 20 százalékos bérfejleszté­sek kifizetéséhez azzal, hogy a képviselő-testület hatáskörébe tartozó vezetők bérfejlesztésére a költségvetés elfogadásakor kerüljön sor.” A jelentés megál­lapítja, a határozat úgy is értel­mezhető, hogy a „költségvetés elfogadásával a vezetők és a pol­gármester bérfejlesztését is elfo­gadtuk”, de úgy is, hogy „a ve­zetők és a polgármester béreme­lése majd külön napirendi pont­ként szerepel”. Összegezve, az ügyrendi bizottság megállapí­totta, a béremelés szabálytalan volt, mert ezzel a testületnek, a törvények értelmében külön kellett volna foglalkoznia. To­vábbá, hogy a polgármesternek tavaly már olyan fizetést állapí­tottak meg, amely az ez évi vár­ható emelést is magában foglal­ta. így ő rövid időn belül kétszer kapott béremelést. Emellett fi­zetését már február 28-án meg­emelték 20 százalékkal, holott a költségvetési rendeletét csak március 8-án fogadta el a testü­let, s végül „a félreérthető hatá­rozat végrehajtásáról a polgár- mester nem számolt be”. A bi­zottság javasolta, Szántó István fogadja el korábbi bérét vissza­fizetési kötelezettség nélkül, el­lenkező esetben fegyelmi fele­lősségre vonást indítványoznak. Dr. Fábry Károly jegyző szerint törvényesen jártak el, a vezetők közé tartozik a polgármester is, a testület mulasztása, hogy nincs olyan bizottság, amely külön foglalkozna bérével. Ezért írta ő alá a polgármester fizetésemelé­sének végrehajtását. Kecskemé­ti János és Somos Lászlóné álláspontja viszont az volt, hogy épp a jegyzőnek, akinek tudnia kellett, miről van szó, el­mulasztotta javasolni ilyen bi­zottság létrehozását. A joghé­zag kibabrálásra, félrevezetésre volt jó. Szántó István kijelentet­te, nem rosszhiszeműen vette fel a soron kívüli bért, áll a fegyelmi vizsgálat elé. A súlyossá vált légkörben az eleki pártok testü­leten belüli és kívüli képviselői ismertették állásfoglalásaikat, melyet"Nánási Mihály képvise­lő néhány nappal ezelőtti kéré­sére fogalmaztak meg. Többen követelték a jegyző lemondását, a polgármester visszahívását al­kalmatlanságra, a település megkárosítására hivatkozva, mint amennyien a köztársasági megbízotti hivatal törvényessé­gi vizsgálatának megvárása mellett emeltek szót. Végül a testület hasonló álláspontra he­lyezkedett: a vizsgálat eredmé­nyének ismeretében, rendkívüli ülésen foglalkoznak tovább az üggyel. Ezen az ülésen nem sikerült az alpolgármester megválasztá­sa sem. A szavazatot kapott kép­viselők különös módon sorra visszaléptek. Egyedül Kecske­méti János neve maradt a listán, aki azonban a titkos szavazáson mégsem nyerte el a minősített, többségi szavazatarányt... Továbbra sincs béke Eleken — egyelőre még a körvonalai sem látszódnak. Szűke Margit A Magyar Diabetes Társaság is csatlakozott az 1991. június 27-én tartandó, első „Diabetes Világnap”-hoz, ennek célkitű­zéseihez. Az ezen a napon tar­tandó rendezvények fő célja az, hogy a társadalom figyelmét fel­hívjuk a cukorbetegségre, ko­runk egyik népbetegségére. Ez a betegség a civilizált országok lakosságának 4—6 százalékát érinti, és mai tudásunk szerint1 élete végéig elkíséri az érintette­ket. Ha azonban az étrendi, a gyógyszeres, az életmódbeli, valamint a szociális-társadalmi feltételeket biztosítjuk a megbe­tegedettek számára, akkor az egészségesekének megfelelő vagy ahhoz közel álló minőségű élet remélhető. Hazánkban a félmillióra be­csült cukorbeteg több szem­pontból is lényegesen hátrányo­sabb helyzetben van, mint aho­gyan azt betegségük indokolja. Az infláció és a munkanélküli­ség fokozódásával, a szociális és gazdasági helyzet romlásával ez a hátrányos helyzet egyre nö­vekszik. Ahhoz, hogy ez ne ér­jen el elviselhetetlen mértéket, fel kell rázni az emberek lelkiis­meretét. Többek között részben ezt célozza a Diabetes Világnap is különböző rendezvényeivel. Elfogadták a kárpótlási törvényt (Folytatás az 1. oldalról) A tegnapi plenáris ülésen a közigazgatási bíráskodásról szóló törvényjavaslat részletes vitája is napirendre került, illet­ve a Tisztelt Ház módosította a Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetésről és az ál­lamháztartásvitelének 1991. évi szabályairól szóló 1990. évi CIV. törvényt, amelynek értel­mében az Állami Számvevő- szék ideiglenes finanszírozását —tekintettel arra, hogy az intéz­mény átalakítása még nem tör­tént meg — az eddigiekhez ha­sonló feltételekkel a III. negyed­évre is kiterjesztik. A nap folya­mán interpellációk és kérdések is elhangzottak. AMIKOR HIÁBA KO­POGTATUNK VALAMELY IGAZSÁG AJTAJÁN. MEG KELL KÍSÉRELNÜNK. HOGY AZ ABLAKON ÁT JUSSUNK ELHOZZA.” Joubert 1989. október 10—12-e kö­zött Észak-Olaszországban fo­galmazták meg a cukorbeteg­séggel foglalkozó nemzetközi diabetológiai fórumok a Saint Vincent-i deklarációt. Ebben konkrét követelményeket fo­gadtak el a következő 5 évre, többek között célul tűzve ki a diabetes okozta vakság és a ha­lálos veseelégtelenség 30 száza­lékkal, a végtagamputációknak pedig 50 százalékkal való csök­kentését. Megyénkben a cukorbete­gekkel való foglalkozásnak komoly hagyományai vannak közel 50 éve. Jelenleg 6 cukor­beteggondozó fogja össze az 1990. december 13-áig me­gyénkben nyilvántartásba vett 20 415 cukorbeteget. Ebben a számban benne vannak a felis­meréstől számított idő óta elha- lálozottak is, de ötévenkénti fel­méréseink azt bizonyítják, hogy a cukorbetegek száma állan­dóan növekszik. Utolsó ötéves feldolgozá­sunk során évente átlagosan 868 új cukorbeteget regisztráltunk, az évenkénti átlagos cukorbeteg halálozás pedig 350fő. Ezekből az adatokból nagyjából azt a következtetést lehet levonni. Sorozatunkban a Bé­kés megyei országgyűlési képviselők nyilatkoznak arról, hogyan értékelik az elmúlt egy esztendőt. Dr. Vastagh Pállal a Parla­ment folyosóján, a kedvenc be­szélgetési helyét jelentő beszö- gellésben váltottunk szót. —Mit hozott az egy év? — Ezen egy kicsit el kellene töprengenem. Tömören össze­gezve: nehezebb volt, mint gon­doltam. Ugyanakkor a szocialis­ta párt helyzete — s vele az enyém — jelentősen és pozitív irányban változott. A képvise­lők közötti kapcsolat és együtt­működés ma már túlmutat a pár­tok által megszabott korlátokon. Vannak olyan ügyek, amelye­kért valamennyien érdemesnek tartjuk a munkálkodást, pártál­lásra való tekintet nélkül. A Bé­kés megyei képviselők együtt­működését lassan példaértékű­nek kell tekinteni. —Miért volt a vártnál nehe­zebb az év? — Ha jóindulatúan is fogal­mazok: nagy kétségekkel fogad­ták itt a szocialista párti képvise­lőket. Sok fenntartás élt és él még ma is, amelyet nem megala­pozottan tartanak fenn. Ennek változását se gyorsítani, se lassí­tani nem lehet, majd az idő meg­oldja. Tőlünk a jót is nehezeb­ben fogadták el, különösen az első időkben. Kezdetben a frak­ció titkáraként dolgoztam, de az alkotmányügyi, törvényelőké­szítő, igazságügyi bizottság tag­ja is vagyok. Most a frakció jogi­igazságügyi szóvivőjeként ténykedem, így fellélegezhet­tem egy kicsit. — Elég sokat szerepel a Par­lamentben. — Talán harmincat is megha­ladó esetben szólaltam fel. Úgy tűnik, hogy kormánypárti és el­lenzéki képviselők is elfogadják tevékenységemet. Hetente leg­alább 4-5 napot a Parlamentben töltök. Péntekenként járom Bé­kés megyét, de más módon is figyelemmel kísérem a megye közéletét. hogy Békés megyében évente jelenleg 500 fős cukorbeteg­gyarapodással lehet számolni annak ellenére, hogy a statiszti­kai mutatók szerint megyénk lakosságának száma csökkenő tendenciát mutat. Az elmúlt másfél évtizedben elsősorban Nyugat-Európában, de máshol is arra a felismerésre jutottak, hogy egyrészt az egész­ségügy a cukorbetegség problé­májával önmagában megbir­kózni képtelen. Megfelelő felté­telrendszer biztosításával, szer­vezett oktatás keretében a bete­gek betegségükkel kapcsolatos tudásszintjét jelentősen meg­emelve, a kezelés és az ellenőr­zés egyre nagyobb részét helye­zik a beteg kezébe. Ezáltal nemcsak az egészségügy terhei csökkenthetők jelentősen, ha­nem lényegesen javulhat a bete­gek életminősége, anyagcsere­helyzete, nagymértékben csök­kenthető intézeti elhelyezés iránti igénye, évekkel, évtize­dekkel tolható ki a késői szövőd­mények fellépése, azonos arányban hosszabbodhat meg a beteg munkavégző képessége és élettartama. Dr. Iványi János címzetes egyetemi docens —Segíti ebben valaki? — Most jutottam el odáig, hogy a megyében nyithatok egy képviselői irodát. Nagyon jó közigazgatási szakértő — Pa- kainé dr. Szabó Éva—támogat­ja ott a munkámat. Az iroda va­lószínűleg Békéscsabán lesz. — Eljött-e az ideje, hogy a megyebeli képviselők csoportot alkossanak? — Nem hiszem. A politikai határokat átmetsző megoldások zavarják a pártokat, nem nézik jó szemmel a területi elv megje­lenését. Más kérdés, hogy a Par­lamentben a helyi önkormány­zatok intézményesen nincsenek jelen. Rossz döntésnek tartom, hogy a polgármesterség össze­férhetetlenné vált az országgyű­lési képviselőséggel- A területi összefogásnak kézzel fogható jelei így is kezdenek látszani. — Képviselőként merre járt külföldön? — A svájci és a szovjet parla­ment munkáját tanulmányoz­tam, illetve Olaszországban az alföldi megyék lehetőségeit mértük fel többek között dr. Pásztor Gyulával. —Számol-e a szocialista párt térnyerésével? — A demokráciához és a po­litikai pluralizmushoz nemcsak az tartozik, hogy legyen kor­mánykoalíció, hanem az is, hogy legyen ellenzéke. Az el­lenzék soraiban pedig helye van egy baloldali pártnak — mondta dr. Vastagh Pál. Kiss A. János Fotó: Gál Edit Madarász Kezdetben voltak a verebek. Poros, szürke, vacak kis jószágok, amelyek annyira jelentéktelenek, mint az élet, s ezért észre se vesszük őket. Az öreg Gál is csak utólag gondolt rájuk, amikor már mindenféle madár népesítette he a kertjét, és egyszer megpróbálta számba venni, hogy micsoda vendégek tanyáznak a portáján. Akkor döbbent rá, hogy az őslakosok a verebek volnának. Nem tett különbséget a kis szárnyasok között, számára minden csöpp lény egy külön csoda volt, gyönyörködött bennük, szerette őket. De ez már csak később követke­zett be. Amikor az öreg Gál még fiatal volt, mindenféle hasznos dolog töltötte be a hétköznapjait. Először is házat kellett építenie. Aztán dolgozni kellett, és időmként jó! benyakalnia rossz lőre borokból, hogy elfelejtse az irdatlan sok bánatát, meg azért, hogy fokozza az örömöket. Mindezen műveletek közül az építkezés adta számára a legtöbb boldogságot. Valójában csak azért dolgozott, hogy legyen pénze építeni, és azért ivott, mert akkor nem kellett semmi egyebet csinálni. Jól megvolt saját magával. Kiválasztott a tervek közül egy fájintos kis rajzot egy sátortetős vityillóról, és az első téglától az utolsó szögig meg is építette a házát, nagyrészt a két keze munkájával. Kőművest, ácsot nem fogadott, csak a fürdőszoba csempézéséhez és a villanyszereléshez hívott szakem­bert. Takaros otthont húzott maga köré. Az ilyen helyre könnyű asszonyt találni. Gál is megházasodott. Még egyszer, utoljára jól beszeszelt, és hirtelen abbahagyta az italozást. A családjának élt. El.ső közös karácsonyukra egy élő, gyökeres kis fenyőfát vásárol­tak, amelyet kiültettek a kertbe. Szépen megfogant. Még kétszer meg­ismételték a vásárt és az ültetést, s a három fenyő valósággal versenyt növekedett a két Gál gyerekkel. A fák betöltötték a virágoskertet örökzöld nyugalommal, a fiúk pedig állandó zsivajjal. Úgy elszaladt húsz esztendő, észre se vették. Akkor elvitte az élet a legényeket, ketten kétfelé mentek, a maguk útjára. Ottmaradt az öreg Gál, meg Gálné. Egyre üresebbnek érezték a mindennapokat. És akkor elkezdtek mada­rászni. Bizonyára már korábban is fészkeltek rigók a fenyőfán, éppen csak senki nem figyelt rájuk. Egy kemény téli napon az asszony egy marék napraforgómagot hintett a hóra, és az éhes madarak rögvest felcsipe­gették. Ekkor kezdődött az etetés. Kis házikót eszkábáltak fából, azt akasztották az egyik ágra. Hamarosan mindenféle színes madarak adták hírül egymásnak, hogy terülj asztalkám várja a vendégeket, jól meg lehet tömni az üres begyeket. Jöttek is,párban, meg csapatostul. Kivirult a két ember, úgy érezték, most találtak igazán egymásra. Hogy felneveltek két gyereket, már emlék volt csupán, se hálát, se köszönetét nem vártak érte, de a madárkák szakadatlan visszajárnak, ragaszkodók, őket táplálni kell. Nevet se adtak nekik, talán volt köztük csíz, pinty, cinke és mindenféle rigó, A verebekről nem is beszélve. Végtelen madárkert lett az udvar, már ide tartoztak a magasban keringő gólyák, s a levegőégen átcikázó fecskék is. Az öregek azt hihették, hogy az égi vándorokkal üzenhetnek messzi földekre, túl a tengereken, ismeretlen népeknek. Ahogy fogyott az életük, egyre jobban sajnálták, hogy itt kell hagyni tollas kis barátaikat. Az egyik tavasz elvitte az asszonyt, s az öreg Gál is már sípolva lélegzett, bőre rászáradt a csontjára, amikor a legkisebb unokája eljött hozzá látogatóba. Gyere szentem, gyere napsugaram, ezeket a szép kis madárkákat mind neked ajándékozom—mosolygott a vénember. A kisfiú megérthette az üzenetet, hiszen amikor az apó lelke elszállt, el a magasba, akkor csilingelő hangján megszólalt a gyerek: a madárkák mind az enyéim. Andódy Tibor A képviselők mérlege 4. Helye van egy baloldali pártnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom