Békés Megyei Népújság, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-09 / 58. szám

1991. március 9., szombat laNdUkfitH Hepiend nincs? Szerzetesrendek Magyarországon I. B(v)érre menü harc a múzeumi szervezetnél Lassan lecsillapulnak a kedélyek a Békés Megyei Múzeu­mi Igazgatóság házatáján. Az érintettek napirendre tértek az ügy felett, a bérre — vérre? — menő vita elcsitult. Hogy minek mégis visszaidézni az eseményeket? Tanulságul. Inf­lációs időket élünk. Itt is, ott is napirendre kerül a bér­rendezés. És a döntés előtt bizony illik meghallgatni a mun­kahelyek érdekvédelmi szervezeteinek képviselőit. A Köz- művelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete így fogalmaz: „Az intézményi bérfejlesztési elosztási tervek ki­alakításánál és meghatározásánál a szervezeti egyetértési jogot a taggyűlés (bizalmi testületi ülés, bizalmi csoport­ülés) gyakorolja.” E mellett olyan differenciálást javasol­tak, mely az adott intézményt meghatározó profilú szak­embereknek kedvez elsősorban, figyelembe véve az intéz­ménynél ledolgozott idejüket is. E rövid bevezető után lás­suk, mi történt a megyei múzeumi igazgatóságon? Dr. Szénászky Júlia, a KKDSZ megyei ügyvivője így emlé­kezik : Manyi jogon — Ahhoz, hogy ezt a húsz százalékos béremelést a KKDSZ ajánlásai szerint adják meg, tájékozódnunk kellett arról, ki mennyit ke­res, ki hány éve van itt, ki­nek milyen végzettsége van. Mindezt számba véve, a bi- zaimikkal s a titkárral egyeztetve kidolgoztunk egy — a nyugdíjak emeléséhez hasonló — bérfejlesztési módszert. Ennek lényege, hogy a legmagasabb és a legalacsonyabb keresetűek bérét kicsit közelebb hoz­zuk egymáshoz. Szükség volt erre, hiszen az 51 dolgozó közül (akik nem nyugdíja­sok) 37-nek tízezer forint alatt volt a keresete. Ugyan­akkor mások, az évek óta jellemző gyakorlat miatt — a menetrendszerű, százalé­kos, nem differenciált eme­lésekre gondolok — messze elhúztak a többségtől. Nos, az olló szárait szerettük vol­na közelebb hozni. — Feltételesen fogalma­zott. Nem sikerült érvénye­síteni a bizalmiak elképze­léseit? — Az első nekirugaszko­dás után tovább kellett pon­tosítani az anyagot, ám az elveken nem változtattunk továbbra sem. Az eredmény: a 120 dolgozóból, mert nyug­díjasokkal együtt ennyien vagyunk, négyen jártak vol­na rosszabbul, ha elfogadják ajánlásunkat. További öt embernek mindegy lett vol­na, hogy így, vagy a szoká­sos húsz százalékkal szá­molnak. A többiek mind magasabb fizetést kaptak volna, ha tárgyalási alap­nak elfogadják, amit az asz­talra teszünk. De nem fo­gadták el. összehívtak egy értekezletet, melyen ki tud­ja, milyen meggondolásból a bizalmik mellett részt vettek a vezetők, az osztály- vezetők, a vidéki múzeumok vezetői... Elmondtam, mit szeretnénk, mások is véle­ményt mondtak, aztán a gazdasági vezető azt a lis­tát tette elénk, melyen ala­nyi jogon húsz százalékos a béremelés. Közölte, hogy a mi adataink nem stimmel­nek, és a listát egyébként is délig le kell adni a laké­nak, különben nincs bér­emelés ... Szóval, amit ad­dig csináltunk, macska-egér játék volt, a régi módszer, hogy kész tények elé állít­ják a társaságot, ezúttal is bevált. Leszavaztak... Pontatlan lista A szakszervezeti titkár is a szakszervezeti bizottság javaslata ellen szavazott. Hogy ez hogyan történhe­tett? Megkérdeztük tőle, Ko­vács Gábortól. — Már akkor nem értet­tem egyet a testület állás- foglalásával, amikor az el­készült. De úgy voltam ve­le, ha a többiek így tartják jónak, hát legyen, aláírom. — Mi volt a gondja a ja­vasolt rendszerrel? — Hiányoltam, hogy az egyes dolgozók jó vagy rossz munkája nem érzékelhető javaslatunkban, s bíztam benne, hogy lesz lehetősé­günk emberről emberre ha­ladva, ezt is megfontolni. Sajnos, erre már nem volt idő, így maradt a húsz szá­zalék mindenkinek. — És hol itt a munka sze­rinti differenciálás? — Ha akartuk a márciusi fizetésemelést, el kellett fo­gadjuk a gazdasági vezető által készített listát, mivel a mienk nem volt pontos... Hátrányes helyzetben Hogy miként fogadták a számukra — akárhogy is nézzük — hátrányosabb döntést a dolgozók? A gyu­lai megbízott múzeumigaz­gató, Németh Csaba szerint belenyugvással, pedig még a 20 százalékot sem kapták meg. „Jobban elő kellett volna készíteni ezt a dol­got. Ráadásul nagyon kicen- tizfék az időt.” Sonkoly János Szarvasról utazott arra a bizonyos ér­tekezletre. „Mivel nálunk nincs bizalmi csoport, csak a magam nevében mondha­tom el a véleményem: min­den előre el volt döntve, kész listát írattak velünk alá.” Nagy Ágnes (a névegybe­esés véletlen — a szerit.), az orosháziak bizalmija fél óra gondolkozás! időt kért, mi­előtt válaszolt: „A szakszer­vezet által számfejtett ősz- szeg nagyobb volt, mint amennyi rendelkezésre állt, a számokat pontosítani idő hiányában nem lehetett. Egyébként is úgy érzem, a javasolt elosztási módszer nem ösztönzi jobb munkára a dolgozókat. Hogy a húsz százalék sem? Valóban, de ha már új módszert dolgo­zunk ki, annak tökélete­sebbnek kellene lennie a réginél.” Végül egy békési véle­mény, melyet Szűcs Irén múzeumigazgató levélben közölt az értekezlet résztve­vőivel. (Sem ő, sem kollé­ganője nem tudott részt venni a tanácskozáson.) „A szakszervezet javaslatával egyetértettünk, bár voltak fenntartásaink. Hogy vegyék figyelembe a vezetői felelős­ségvállalást, a munkavégzés minőségét és így tovább és így tovább. Tulajdonképpen irreálisnak tűnt az egész...” Történetünk eddig tartott. És most eszembe jutott egy régi-régi sláger, mely — emlékeznek? — így fejező­dött be: „Hepiend nincs? De van” ... s lön hepiend. A fizetésemelés. Nagy Agnes Bozsó János festőművész autodidakta módon tanult meg festeni és ugyanígy kezdett — népművészeti, iparművészeti, egy ház történeti — műtárgyakat is gyűjteni. Festményeiben az Alföld természeti szépségeit, kultúráját örökíti meg. Kecskeméten, ahol él és dolgozik, az ún. Klopka-házban festményei mellett az általa gyűjtött XV—XIX. századi korszakot bemutató műkincsek állandó kiállításon láthatók. E felbecsülhetetlen értékű gyűjteményt szülővárosának ajándékozta. MTI-fotó — Hámor Szabolcs Kik a szerzetesek ? Pálosok ábrázolása (előtérben a pálosok címere) Napjainkban már egy­re kevesebben emlékez­nek azokra az időkre, amikor csaknem minden jelentősebb városban — esetenként nagyobb köz­ségben — működtek szerzetesek által fenn­tartott templomok, plé­bániák, iskolák, kollégi­umok. Kik a szerzetesek, s ■ milyen szerzetesrendek működtek az utóbbi negyven évet megelőző századokban Magyaror­szágon? Szerzetes — női vagy fér­fi — az, aki valamely szer­zetben fogadalmat, azaz ígé­retet tett Istennek, hogy kö­veti az evangéliumi tanácso­kat. nevezetesen vállalja a szegénységet, a tisztaságot és az engedelmességet Az ün­nepélyes fogadalom élet­hosszig volt érvényes, az egy­szerű fogadalom lehetett akár bizonyos időre szóló. A három szerzetesi fogadalom tartalma a következő: , a szerzetes elveszíti vagyonát, amit pedig szerzetessége alatt munkájával szerez, az a szerzetesrendé. Vállalja külön a tízparancsolat hato­dik és a kilencedik pontjá­nak a betartását (ne paráz­nálkodj. felebarátod felesé­gét ne kívánd), továbbá megígéri, hogy törvényes elöljárójának engedelmeske­dik. A szerzeteseket tömörítő szerzetesrendek azok az egy- házilag jóváhagyott testüle­tek, amelyek a szerzetesség eszményét különleges alap­szabályaik szerint, céljaik szemmeltartásával töreksze­nek megvalósítani. E célok és szabályok szerint vannak — férfi és női —, ún. igazi rendek (ordók) és egyszerű társulatok (kongregációk). továbbá megkülönböztetünk szemlélődő, tevékeny és ve­gyes (tevékeny és szemlélő­dő) rendeket. A hazánkban működő szerzetesrendek jelentős ha­tással voltak Magyarország keresztény-európai arculatá­nak kialakítására, kezdve az Árpád-kori bencés hittérítő­kön. az európai fejlettebb mezőgazdaságot és kertgaz­dálkodást meghonosító cisz- tereken, folytatva a lelki «életre, elmélkedésre nevelő, pálosokon, a harcos katoli­cizmust és tudományt hir­dető jezsuitákon, a művelt­séget, kultúrát terjesztő pre­montreiken át a XX. szá­zad közepéig a leányneve­lésben, betegápol ásban ki­tűnő női rendekig Ügyszól- ván nem volt az életnek olyan területe, ahol ne te­vékenykedett volna valami­lyen szerzetesrend. (Ha taní­tórend volt, 1948-ig, az egy­házi iskolák államosításáig vagy 1950-ig a szerzetesren­dek feloszlatásáig). Ez idő után mindössze hat fiú- és két leányiskolát tart­hattak meg mégpedig a ben­cések Pannonhalmán és Győrött, a ferencesek Esz­tergomban és Szentendrén, a piaristák Budapesten és Kecskeméten. míg a Mi­asszonyunkról nevezett Is­kolanővérek (Notre Dame) Budapesten és Debrecenben. A világ minden táján el­terjedt sokszáz katolikus női és férfi szerzetesrend felso­rolását meg sem kíséreljük. Magyarországon 25 férfi szerzetesrend működött, de ezek közül némelyik csak II. József hírhedt feloszlató rendeletéig. A női rendek száma 43 volt. A következőkben bemutat­juk azokat a szerzetesrende­ket. amelyek tevékenysége hazánkban jelentős volt. Az egyetlen magyar alapítású rend: a pálosok A romai katolikus egyház egyetlen ma­gyar alapítású szerzete, az „Első Remete Szent Pálról’' elnevezett, közismert nevén a pálosok szerzetesrendje. A pálosokat a később boldoggá avatott Ozséb, esztergomi kanonokból lett remete alapította. 1250 körül a pilisi erdőben, . ahol hat társával lakott a forrás mel­lett, a Szent Kereszt tiszteletére megalapí­totta a Rend Főmonostorát...” __ írja G yöngyösi Gergely pálos szerzetes, a rend 16. századi történetírója. Özséb Esztergomban született előkelő szü­lőktől, s fiatalon papi pályára lépett, majd 1246-ban lemondott a kanonokj méltóságról, s néhány remetetársával a világtól elvonul- tan élt. 1263-ban Rómába utazott, ahol Aquinói Szent Tamás segítségével szerette volna elnyerni a pápa jóváhagyását ahhoz, hogy megalapíthassa a rendet. Ezt az en­gedélyt azonban csak 1308-ban, Gentilis bí­boros, pápai követ látogatásakor kapta meg. Ettől az évtől beszélhetünk a pálosokról, mint (kiálló szerzetesrendről, amely a püs­pöki joghatóság alól kivéve, külön rendi szabályok, mégpedig Szent Ágoston regulája szerint, saját rendfőnök irányítása alatt, ön­állóan működött, s működik napjainkig. 1319-ben Lőrinc generálissal (rendfőnök- kel) kezdődött a pálosok aranykora. 14-15. századi uralkodóink, főpapjaink és főuraink sokat áldoztak a magyar rend felvirágoz­tatásáért. Kolostoraik száma már 1327-ben meghaladta a félszázat. Nagy Lajos kirá­lyunk Velencétől megszerezte számukra Re­mete Szent Pál földi maradványait, ame­lyet 1381-ben helyeztek el a budaszentlő- rinci kolostorukban. 1417-től csak az lehe­tett a hófehér kámzsát viselő pálosok rend­főnöke, akit a Magyarországon tartott nagy­káptalan választott meg. „Ha valaki élő szenteket akar látni — irta Kapísztrán Szent János a Márianosztrán lett látogatása után —, az jöjjön a márianosztrai kolostorba.” A török hódoltság kezdetén Magyarorszá­gon 170 pálos kolostorban éltek a fehér kámzsás remetebárátok. Lelkipásztorkodás, hittérítés, tanítás, az irodalom és a művé­szetek művelése terén a rend jelentős té­nyezőjévé vált hazánk életének. A nemzeti irodalom művelése különösen is jellemezte őket: pálos barát volt a bibliafordító Bá­thory László, a történetíró Gyöngyösi Ger­gely és Tatay Antal, a vértanú, Csepellényi György; később Ányos Pál, Virág Benedek, Verseghy Ferenc. A jezsuiták méllett pálo­sok tanítottak a híres nagyszombati egyete­men is. Még egy jeles államférfiút is adtak a nemzetnek Martinuzzi (Utyeszenits) Frá­ter György bíboros, esztergomi érsek szemé­lyében. A rend virágzását a török megjelenése taposta el. 1600-ban magyar földön mind­össze hat kolostoruk maradt. Miután azon­ban a rend még a középkor folyamán fél Európában elterjedt (Németországban, Len­gyelországban, Portugáliában és Spanyol- országban voltak kolostoraik), a török kiűzé­se után a szerzet a külföldi pálos testvérek segítségével hamarosan talpraállt. Újonnan létesített iskoláik népszerűsége és keresett­sége nőttön nőtt. A pálosok a nemzet sze- retetében fokozatosan visszaszerezték azt a kiváltságos helyet, amelyet a mohácsi vész előtt élveztek. A 18. század végére á magyar pálos ko­lostorok száma 37-re emelkedett. S ekkor érte a rendet az újabb csapás. II. József, a kalapos király 1786-ban feloszlatta a szer­zetesrendeket, a pálos harátokat is szélnek eresztette. Ugyanez a sors várt 1810-ben azokra a lengyel kolostorokra, amelyek Len­gyelország felosztásakor Frigyes porosz ki­rály fennhatósága alá kerültek, ,1818-ban pedig az orosz cár szüntetett meg kilencet, 1864-ben pedig — kettő kivételével — vala­mennyit. Több sikertelen próbálkozás után, lengyel segítséggel 1934-ben a budapesti Gellérthe­gyen, a Sziklakápolnában és kolostorban, 1935-ben Pécsett, 1940-ben Pálosszentkúton, 1944-ben Soltvadkerten, majd 1945-ben a Pécs melletti Jakab-hegyen kezdtek újból közösségi életet 1950-ben, amikor a rendet a kormány feloszlatta, 40 pálos barát élt Magyarországon. 1990-ben a pálosok megkezdték a magyar rend tartomány újjászervezését Dr. Csonkaréti Király

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom