Békés Megyei Népújság, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-20 / 66. szám

1991. már eins 20., szerda Koszorú a kopjafán... \ Két forradalom emlékei Dévaványán Magyarnak lenni vagy nem lenni Történelmi verseny középiskolásoknak Gyulán Mi is az, hogy magyarság- tudat? Nem könnyű erre vá­laszolni, inkább érzi az em­ber. A kérdés az elmúlt hét vé­gén hangzott el Gyulán, a Mogyoróssy Könyvtárban, ahol a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium középiskolások­nak meghirdetett vetélkedő­jét tartotta. A döntőben ti­zenegy hazai iskola csapata vett részt, négy külföldi cso­port mint vendég gyarapí­totta ismereteit. A téma nem akármi volt: a magyarság megmaradásának a két világ­háború közötti esélyei. Dr. Kereskényi Miklós, a vendég­látó gimnázium igazgatója lapunknak elmondta, azért rendezték meg tavaly első ízben, s most a második al­kalommal a vetélkedőt, mert úgy látták, a középiskolás korosztály identitástudata hiányos, a tizenéveseink nem kötődnek nemzeti értékeink­hez. — Közép-Európában élünk, ahol úgy kell magyarnak lennünk, hogy vállaljuk az európai értékrendet, az egye­temes humanitás szellemében — mondta dr. Kereskényi Miklós. — Ezért választottuk a verseny mottójául József Attila sorait: „Adj embersé­get az embernek. / Adj ma­gyarságot a magyarnak". Mint megtudtuk, a részt­vevő középiskolák nem mindegyike testvériskola. Ta­valy véletlenszerű alapon .hívták meg őket a verseny­re. az idén már visszavárhat­ták a csapatokat. A közép- európai nyugtalan politikai helyzet miatt azonban a kül­földiek egy része a vendég­séget sem vállalta. A vetélkedő kérdései ala­pos felkészültséget igényel­tek a diákoktól. — Azt a célt szolgálták, hogy a gyerekek a történe­lem és az irodalom tanulmá­nyozásakor a szomszédos né­pekben ne politikai ellenfe­leket keressenek, hanem a kialakítandó baráti kapcsola­tokat lássák. A két világhá­ború közötti korszak üzenete ma is időszerű: a magyarság csak úgy maradhat meg, csak úgy lehet európai, ha tiszteletben tartja a környe­ző népek nemzeti érzületét, kultúráját — foglalta össze szándékaikat a gimnázium igazgatója. A zsűrinek neves íróven­dégei voltak. Az Újvidéken élő Gion Nándor a vetélkedő jelentőségéről szólva kérdé­sünkre elmondta: — Évtizedeken keresztül az anyaországi magyarok nemigen hallatták hangjukat a határon túliakról. Keveset is tudtak rólunk, különösen a fiatalok. Emlékszik a bot­rányra, amikor fogalmuk sem volt, milyen nyelven be­szélnek a székelyek? Hát, legalább ezek a csapatok tud­ják. öröm, hogy már nem­csak Erdélyben gondolkod­nak, hanem a jugoszláviai, szlovákiai magyarság kultú­rájában is. Talán egyszer több szó esik majd a kárpát­aljaiakról, az ausztriaiak­ról __ A versenyző fiatalok tud­ták, mit mondott ki a gyula- fehérvári nemzetgyűlés, hogy Nagyvárad volt Erdély Pá­rizsa, hogy milyen a kassai székesegyház. Arra a kérdés­re azonban!, hogy mi a ma­gyarságtudat. mit jelent ma­gyarnak lenni, botladozott a válasz. A Himnusz, vagy a Szózat? Sorsvállalás? Er­kölcs? Emberség? Esztétikai minőség? Egy romániai diák­lány Orbán Öttó-versből vett gondolattal válaszolt nekem: — Melyik fa merné azt mondani, hogy én vagyok az erdő? A Gyulán elkezdett vetél- kedösorozatnak lesz folyta­tása, a jövő évben, Tatabá­nyán. Az ottani Szabó József Geológiai Szakközépiskola csapata nyerte ugyanis a versenyt, s a szabályok ér­telmében övék a rendezés Joga- Sz. M. Dévaványán közös emlék­művet, egy kopjafát kapott az 1848—49-es és az 195t»-os forradalom. Rajta egyszerű felirat és szomorúfűz idézi meg ezután a helybeliek szá­mára a két eseményt, akik ezzel a gesztussal is jelzik, mennyire magukénak is ér­zik az akkor történteket. Dévaványa kis falu. A sors­döntő napokban biztosan nem volt az események közép­pontjában, nem zajlott itt le csatafordító ütközet... Mi­lyen emlékek telhetők fel a községben e két eseményről? Erről kérdeztük a ványai születésű dr. Bereczki Imrét, aki az elsőről „csak" mint történész, tanár, a második­ról már mint szemtanú is beszámolt. — Élt minálunk egy mon­dás — kezdte. — így hang­zott: ez is változtatott-a „dö­gön, mint Kossuth. Mindez úgy hat, mintha nem is sze­rették volna annyira őt. An­nak idején, amikor a kuta­tásokat végeztem, ez volt az egyik kérdésem az idős em­berekhez: vajon, azok a nagyszülők, akiket ők is is­mertek, szerették-e Kossu­thot. Egy fontos, közvéle­ményt befolyásoló tényező­ről ugyanis sokan megfeled­keznek: ’48-ban a lakosságot kolera tizedelte. Az egyszerű emberek szemében a két ese­mény — forradalom és be­tegség — összemosódhatott, amikor a fenti mondat ki­szaladt a szájukon. Azt is megpróbáltam ki­deríteni, vajon járt-e Kos­suth nálunk, Ványán. Előke­rült egy dokumentum, mi­szerint a község kocsisa in­A két forradalomnak közös emléke — szomorúfűzzel és koszorúkkal — áll Dévavá­nyán nen Füzesgyarmatra szállí­totta. Ez tehát tény.' Magam is beszéltem olyan emberrel, akinek a nagyanyja — igaz, iskoláslány korában — lát­ta, hallotta öt beszélni. A családi emlékezet úgy őrizte meg ezt az eseményt gene­rációról generációra, hogy Kossuth a piactéren szóno­kolt. és nagyon szomorú volt. — Mit tudna mondani az 1956-os eseményekről? — Akkor októberben én éppen leletmentő ásatáson voltam. Megtudtam ugyanis, hogy csontvázak kerültek elő a határban. Arra gondoltam, hogy középkori, vagy még régebbi falu maradványai lehetnek. Ezt csináltam én abban az időben. Teljesen le­kötött a munkám. Most jön a politika. Ahogy igyekeztünk visszafelé, meg­állítottak bennünket néhá- nyan az úton, és elkezdtek izgatottan magyarázni vala­mit a társamnak. Ez még nem is tűnt fel annyira. De ahogy beértünk a faluba, láttuk ám, hogy a Katolikus Kör ablakában ott a zászló. Közben egyre gyülekeztek az emberek a téren. Nekem elő­ször az volt a véleményem, hogy mindezt Moszkvában rendezik, és hogy nem is tart­hat sokáig. Jobban érdekelt a munkám. Még aznap nagy­gyűlést szerveztek a térre. Ugyanott álltam akkor, mint most a kopjafa avatásán. Jöttek a traktoristák is. Ez azért volt meglepő számom­ra, mert eddig őket úgy Is­mertem, mint a szocializmus bajnokait. Akkor ütköztem meg igazán, amikor egyikük hívta a másikat a szovjet emlékműhöz, ledönteni azt. Rátettek egy láncot, úgy for­dították ki a helyéről. Ott is maradt azután az utcán so­káig. Így kezdődött, ennyit tudok mondani róla. K. K. Nemes Roland Ybl-dijas építész Siugróstadion terveiről álmodik (Folytatás az 1. oldalról) leg egy társas vállalkozás tagja vagyok. — Manapság jóval keve­sebb az építkezés ... Megél azért az építész? — Az biztos, hogy a váro­sok, községek nemigen kér­nek fel bennünket mostaná­ban. Kevés az állami válla­latok megrendelése is, de szerencsére a magánvállal­kozók részéről nagy az igény. — Hiába, szegények a te­lepülések ... — jegyeztem meg. ám Nemes Roland ta- gadóan rázta a fejét: — Nem biztos, hogy ez­zel kellene elütni a dolgot. A polgármesteri hivatalok is. vállalkozhatnának. Építtet­nének, azután eladnák. Fő­leg vállalkozók részére, üz­lethelyiségnek, irodának vagy hasonlónak. A lakás­építést azért nem mondom, mert egyelőre kicsi a keres­lete. De talán, ha lesznek olyan emberek, akik meg tudják vásárolni, akkor az is jó üzlet lesz... A falvak, városok épületei egyébként nagyon sokat elárulnak az ott élők igényességéről, gon­dolkodásáról. — Építészeti szempontból melyik a kedvenc városa? — Főleg a régi stílusú, történelmi városokat kedve­lem. Sopron, Veszprém, Pécs, Eger... — És a megyében? — Talán Gyula és Mező­hegyes a legszebb. Igényesek a tervezések, kivitelezések. De mostanában Békéscsaba vagy Szarvas is harmoniku- sabban fejlődik. — Nagyobb munkái a bé­késcsabai autóbusz-pályaud­var, a közlekedésfelügyelet tetőtere, a gyulai, illetve a kitüntetett csabai Hungária Biztosító, és mellette sok-sok családi ház ... Melyik típu­sú munkát kedveli jobban? — Mindkettőnek megvan a szépsége. A nagyobbak nyilván látványosabbak, job­ban kielégítik az alkotási vágyat, de rengeteg felesle­ges adminisztrációval és kompromisszummal járnak. A legtöbb esetben egyeztet­ni kell a terveket a műem­lékfelügyelőséggel, a megyei és a városi főépítésszel, de olyan is előfordult, hogy a pártok próbáltak meg szak­mai kérdésekbe beleszólni, így aztán egyáltalán nem az építész eredeti álma válik valóra! A családi házaknál nincs ilyen veszély, csak hát az kevésbé szembetűnő je­lenség. — Milyen a megyén belü­li építészek egymás közötti kapcsolata? — Mostanában niár na­gyon sokan terveznek, olya­nok is, akiknek nem ez a végzettségük. Ennek követ­keztében a tervezési díjak lecsökkentek, a megfelelő szellemi munka hiánya mi­att sok rossz ház épül. Mind­ebből pedig egzisztenciális problémák adódnak. Talán most, hogy megalakult az Országos Építész Kamara, változik majd a helyzet, hi­szen ők — többek között — megállapítják a minimális tervezési díjakat. Ez azt je­lenti, ugyanazért a pénzért kínáljuk a jó és rossz ter­veket is. Remélhetőleg ezál­tal a minőség kerül előtér­be. — Vannak-e építészeti ál­mai? — Szívesen veszek részt tervpályázatokon. Most pél­dául az innsbrucki síugró- stadion lefedésére pályázok. Ennek megnyerése egy nagy építészeti álom, hiszen az egész világra szólt a kiírás. Sajnos, a megyében ritka a tisztességes pályázat. Leg­többször már előre megvan a tervező, s a kiírás csupán alibi. így aztán fokozatosan kialszik a lelkesedés az em­berben M. M. Kunágotai fafaragó szobrai Kecskeméten A Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Igazgatósága ál­tal szervezett ..Népi szobrá­szat 1991” országos fafaragó­pályázaton es kiállításon idén Békés megyei illetőségű fa­faragó is részt vesz. Az or­szág különböző részeiből ér­kezett népi alkotások mél­tóbb helyen nem is szere­pelhetnének, mint a kecske­méti magyar naiv művészek múzeumában. A március 15-én megnyílt kiállításon a nagy gonddal, ízléssel for­mált egyedi alkotásokat kö­zel két hónapig tekinthetik meg az érdeklődők. Megyénkből Tűhegvi Mi­hály kunágotai fafaragó öt szoborral szerepel a pályá­zaton. Az idős ember — aki egész életét a fafaragás kedvtelésének szentelte — számtalan, a paraszti élet­formát megörökítő haszná­lati tárgyat, szobrot* fali- díszt őriz otthonában. A kecskeméti kiállításon lát­ható alkotások az utóbbi két évben készültek, és ez az el­ső nyilvános bemutatásuk. A Csikós, az Arató, a Juhász, a Cimbalmos, valamint egy új női szobor is a valós élet fá­ba faragott másai. Mihály bácsi több hasonló kiállítá­son vett részt szép sikerrel, és abban bízik, hogy a most bemutatott munkái is jó mi­nősítést kapnak. Tervei kö­zött újabb nyolc fafaragás elkészítése szerepel, amit a kecskeméti múzeumnak szán ajándékba. Ezen kívül májusban a békéscsabai na­iv művészek kiállításán is részt kíván venni­H. M. Bartók-vonósnégyesek Párizsban Terjedelmes tanulmányt írt Bartók Béla vonósné­gyeseiről Serge Nigg. is­mert francia zenetudós a Diapason című, Párizsban megjelenő zenei folyóirat­ban abból az alkalomból, hogy a neves együttes, az Alban Berg kvartett három előadáson adta elő a hat mű­vet a francia fővárosban. A tanulmány szerint a XX. század zeneirodalmában aligha van példa az olyan gazdag és változatos vonós­négyesekre. mint Bartók al­kotásai. — A hat kvartett mintegy tükrözi a magyar zeneszerző művészi fejlődé­sét, technikai tudásának ki- szélesedését. alkotói énjének kiteljesülését — állapítja meg a francia zenetudós. A lap interjút közöl ebből az alkalomból Végh Sándor­ral. az egykor világhírű ma­gyar vonósnégyes vezetőjé­vel. Bartók műveinek egyik legjelesebb interpretátorával Is. Román klubest ♦ * «§ Ünnep az ünnepben — így kezdte köszöntőjét a legutóbbi, Garzon Szállóban rendezett ta­lálkozón a békéscsabai román klub vezetője, Grósz György. Emlékeztetett arra, bogy őseik már az i?00-as években fellelhe­tők voltak hazánkban, a ’48-as forradalom ünnepét tehát ők is magukénak vallják. Köszöntötte a hölgyeket is, hagyományosan a gabonaforgalmi vállalat aján­dékával egyetemben. A klub­est résztvevői felelevenítették a gyulai és a méhkeréki bálákat video segítségével. Kedves és hangulatos műsor tette teljessé a találkozót: a gyulai román is­kola diákjai szavaltak és éne­keltek, valamint a klubvezető kétegyházi névrokona. Grósz György énekelt (képeinken). Fotó: Kozma Mihály „A falvak, városok épületei nagyon sokat elárulnak az otl élők igényességéről, gondolkodásáról” — mondja Nemes Ro­land

Next

/
Oldalképek
Tartalom