Békés Megyei Népújság, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-15 / 63. szám
1991. március 15., péntek NÉPÚJSÁG Felhőtlen szép napok Mezőberényben „Kallódó és megsemmisült Petőfi emlékek nyomában Grafika: Borzák Tibor A néprajzkutatók, helytörténészek, hagyományőrzők kincsesbányája Mezőberény. Meggyőződése ez a művelődési központ igazgatónőjének, Nagy Fe- rendiének, s az általa vezetett honismereti és szlovák szakkör tagjainak. A soknemzetiségű településen szinte kifogyhatatlan érdekességekben az idős emberek emlékezete, s ott a többi helybeli nagy példakép, hogy csak néhányat említsünk, Heintz Lajos és Irányi István munkássága. Utolsó pillanatban... - a jövőnek — Irányi Pista bácsi megszállottan kutatta a Berényben fellelhető Petőfi emlékeket és rokoni kapcsolatokat — meséli Nagy Ferencné. — Úgy érezzük, nem vették jelentőségéhez mérten elég komolyan a kutatómunkáját, az eredményeit, s talán még ma sem becsüljük eléggé. Az utolsó pillanatban mentett meg emlékeket, dokumentumokat a jövőnek. Addig lenne jó egy állandó emlékhelyet berendezni a gazdag gyűjteményének — vele együtt —, amíg lehetséges. így is hol Budapesten, hol a lányánál, Balatonfüreden él. 1984. március 15-én a Petőfi Társasággal közösen rendeztük meg Mezőberényben a Petőfi emlékhelyek találkozóját. Irányi tanár úr gazdag dokumentum- és tudásgyűjteményéből tablókiállítást szerkesztettek a helytörténeti szakkör gyerekei. Ezek a táblák ma is épek, őrizzük őket. A kedvünkért előkerültek az emlékek. A krónikás örök bánata, hogy mindig kevés idő jut arra is, amit legszívesebben napokig tanulmányoznánk. A tanár úr utólagos engedelmével szeretnénk közkinccsé tenni néhány részletet a tablók segítségével és az 1988-as Berényi Kalendáriumban megjelent írásával. Értő kalauzunk, Nagy Ferencné világosította meg számunkra a kevésbé érthető összefüggéseket. Petőfinek, baráti körének, Júliájának olyan emberi vonásaira, sorsuk apró rezdüléseire derült így fény, amely több mint másfél század mélyéből idézte fel számunkra a fiatalon meghalt zsenit és. szeretteit. „Megint itt van ez a jöttment” Milyen különös véletlene a sorsnak, hogy az örök, tiszta nagy szerelem megtestesítője, Szendrey Júlia kislánykorában két esztendeig Berényben nevelkedett! A mai 1-es Számú Általános Iskola alsó tagozatának épületében volt a gimnáziumhoz tartozó nőnevelő intézet. Itt tanult 1838 és 1840 között Júlia. A gimnáziumnak voltak tanulói Petőfi későbbi mező- berényi barátai, Orlai Petrich Soma és Tessedik Lajos. Orlai (született 1822. október 22-én Mezőberényben) anyai ágon másodunokatestvére Petőfinek (Kiskőrös 1823. január 1.), édesanyja, Salkovics Karolin ugyanis Petőfi nagyanyjának a leszármazottja. — A legenda szerint a fiatalok ekkor nem találkoztak — magyaráz Nagyné —, nem is találkozhattak. 1838-ban ugyanis Petőfi még az aszódi evangélikus gimnázium, majd a selmeci líceum tanulója. Nem a legjelesebb, hiszen emiatt apja ki is tagadja. Életének vándor korszaka ekkor, 15 évesen kezdődik, a vándorszínészettel próbálkozik, majd beáll katonának. Böngésszük tovább a tudós tablókat. Költőnk háromszor járt Mezőberényben: 1842. augusztus végén, szeptember elején, 1843. szeptember vegén, október elején, s végül itt tartózkodott 1849. július 5-től 18-ig. Irányi tanár úr gyűjtése szerint —erről a Berényi Kalendáriumban ad hírt — nem mindenki fogadta jó szívvel, például: „a berényi ősi Salkovics-ház (lakói), ahol a jómódú rokonság megvetette a »tulák-darebák«- nak nevezett szegény költőt. (»Zase je tu tento tulák...« — Megint itt van ez a jöttment...) A Salkovics-házból könyökölt ki több alkalommal Salkovics Júlia, a költő távoli rokona, és vette szájára az ismertetett gúnyos szavakkal Petőfit, amikor Kemény Pálék otthona előtt, vagy a _ Fő utcán rokonát megpillantotta.” Baczúr Gazsi szalonnát pörkölt Feledjük a kellemetlenkedő megjegyzést, hiszen a fiatal költő inkább szép napokat tölthetett a rokonok és jóbarátok között. 1842-ben színészként is fellépett Orlai val az első berényi polgári körben. Ennek székhelye a későbbi Szabadság, majd Be- rény, most újra Király Szálló épülete. A vidéki színtársulatok kedves darabjában, a Peles- kei nótáriusban Demény Mihály rendezésében játszotta Baczúr Gazsit. Az előadás jövedelméből, a korabeli hírek szerint, a német végeken lerakták a pallót. A pallószerzés feje Petőfi volt. Többször is szerepeltek még Berényben, s a fiatal helybéli seborvos, Forster Jakab segítette őket. A mezőberényi laposi kertekben is gyakran megfordult a két jóbarát és vidám társasága. A szalonnasütések hangulatát őrizte a kerti kunyhó a Wenck- heim-szőlőskertben, a hatalmas kereszt alakú borospince, amelyben akár egy ökrösszekér is megfordulhatott. Nem meSsze a pincétől présház, mindenfele szőlős, gyümölcsös, körülötte tanyák. Minden az uraságé volt, A pince romjaiban maradt meg, a többi építményt rekonstrukciós rajz alapján idézte fel az utókornak a festőfantázia. Tudós Kemény Pál mezőberényi tanító diákjaitól, tisztelőitől érdemelte ki előnevét. Régi iskolája, lakhelye falán ma tábla hirdeti: „E házban vendégeske- _ dett Petőfi Sándor több alkalommal Kemény Pálnál.” (A tudós népbarát anyósa, Kernuch Zsuzsanna Kiskőrösön pesztonkája volt Petőfinek.) Leszármazottjai máig fellelhetők, közöttük tanítók, főorvosok, egyetemi tanárok, s a mai berényi helytörténész kisdiákok egyiküket-másikukat fel is keresték. Az utolsó tablókon ismét baráti család, Bonyhai Benjá- minék emlékét látjuk. Bonyhai szépíró, jegyző, versek és tanítómesék alkotója volt. Rossz ómen, ha botlik a ló — Az idősebb barát jó hatással volt Petőfire — osztja meg velem Nagyné a titkot, melyekről Irányi tanár úr adatközlői szóltak. A volt községi jegyző, megyei főszámvevő, több köz- művelődési egyesület tagja szívesen látta fiatal költőbarátját, s helyi szerepléseiben is támogatta. Bonyhai portája elől, az ő ekhós kocsiján indult el Csipkár Pál fuvarossal utolsó erdélyi útjára, Váradra Petőfi és családja. A fáma szerint egy hídon megbotlott a ló, s a rossz ómenre intették a költőt, maradna inkább, mint utazna. A század elején még megvolt a bőrös ekhós. Az egyetlen szemtanú nyilatkozatát idézi a kutató: „A kocsi fekete színű, féderes, zárt, bőrös (ekhós) kocsi volt. A kocsis elöl ült a bakon, ő nem volt az eső elől védve. Belül az ülés kék brokátselyemmel volt kibélelve.” Nincs ma már egy darabka sem abból a deszkakompból —- révhajóból —, amelyen Petőfi 1849. július 18-án átkelt a Kettős-Körösön, hogy Bem tábornok erdélyi seregéhez menjen. „Az ő seregéhez csatlakozva fegyvertelenül, polgári ruhában, szemlélő gyanánt részt vesz július 31-én a Segesvár melletti fehéregyházi csatában, s délután 5-6 óra között a menekülés során eltűnik.” (Magyar Irodalmi Lexikon 1965.) Azóta sem tudja senki pontosan, igazán a valóságot, a Mező- berényből utolsó útjára induló fiatal forradalmár teste hol lelt végső nyughelyét. ❖ A berényi helytörténeti kutatók még mindig gyűjtik a híres emberek emlékeit, a nemzetiségi hagyományokat. Ezek a megyei múzeumhoz vagy éppen az asztalfiába kerülnek, egyszer talán közkinccsé válva egy helybeli állandó kiállításon. Bede Zsóka Mezőberény festője: Orlai O rlai Petries Soma Mezőberényben született, itt is tanult, majd iskoláit Sopronban és Pápán folytatta. Barátai, Petőfi színésznek, Jókai festőnek, ő maga írónak készült. Egyikük sem a megálmodott pályát folytatta. Orlai jogi képzettségét a bécsi festőiskolával váltotta fel. A magyar történelmi festészet úttörőjeként tiszteljük, de nemcsak történelmi, hanem bibliai tárgyú müveket is festett. Stációsorozatát 1857-ben alkotta vaslemezre, és az a békési katolikus temetőt ékesítette. 1957-ben a Nemzeti Galéria restauráltatta ezeket, ma a békési katolikus templomban láthatók. 1854-ben kerül a berényi német evangélikus templomba gyönyörű oltárképe, az: Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket! Szívesen festett portrékat is, képei közül többet találtak rokonoknál, így például a Hathy Zsoltot és nejét ábrázolót is. Kedves székét Mezőberényben őrzik. Portréját Bartóki József művésztanár alkotása nyomán közöljük.
