Békés Megyei Népújság, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-08 / 288. szám
BÉKÉS MEGYEI N É PÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP 1990. DECEMBER 8., SZOMBAT Ara: 6,80 forint XLV. ÉVFOLYAM, 288. SZÁM Szóvivői tájékoztató fl telek az építési kölcsön része önmagában csak lakótelek vásárlására továbbra sem nyújtható szociálpolitikai támogatás. A lakásépítésre fordítható — o gyermekek után járó — szociális kedvezmény természetszerűleg „megjelenik” a telek vásárlásakor, hiszen a telek ára az építési költség része. Ezt a Pénzügyminisztérium illetékese közölte az MTI munkatársával annak kapcsán, hogy a kormány csütörtöki ülését követően félreérthető nyilatkozatok hangzottak el a lakáscélú1 támogatások változásával összefüggésben. A kételyeket a szokásos pénteki kormányszóvivői sajtótájékoztatón 6em sikerült eloszlatni, s maga László Balázs javasolta az újságíróknak: járjanak utána e kérdésnek. A kormány- rendelet módosítását értelmezve ugyanakkor bizonyossá tette, hogy akik gyermekeik után korábban szociálpolitikai kedvezményt vettek igénybe, azok újabb lakásépítés vagy -vásárlás esetén az időközben megemelkedett és a régebbi összeg különbözeiét megkaphatják. A rendelet szerint a jövőben a sorkatonai szolgálatot teljesítő adósok is részesülhetnek törlesztési kedvezményben. Az üresen álló családi házak értékesítésénél megszűnik viszont a helyi önkormányzatok által kijelölt vevőket eddig megillető szociálpolitikai kedvezmény. Ugyancsak megszűnik január 1-jétől az első lakáshoz jutó fiatal házasok 150 ezer forintos állami támogatása, részükre az önkormányzatok nyújtanak támogatást. A költségvetés az e célra eddig rendelkezésre álló ösz- szeget az önkormányzatok állami támogatásába beépítette. A tájékoztatón Juhász Judit, a Népjóléti Minisztérium szóvivője közölte, hogy minisztere javaslatára a kormány elfogadta: szociálpolitikai kedvezményt kaphat az a család is, amely lakása bővítésére vállalkozik. László Balázs beszámolt arról, hogy a kormány döntött a nukleáris biztonsággal kapcsolatos hatósági szerepkörök átrendezéséről. A jövőben az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium helyett az Atomenergia Bizottság felel e kérdésért. Párbaj az MSZDP-n belül „A mi kongresszusunkat az alapszervezetek kérték” — szögezte le a Magyar Szociáldemokrata Párt belső ellenzéke által tartandó kongresszus előtt egy nappal, pénteken, sajtótájékoztatójukon Szilágyi Gábor, a kongresszusi előkészítő bizottság munkatársa. (Szombaton egyébként az MSZDP „hivatalosai” folytatják a november elején félbemaradt XXXVII. kongresszust.) Az „alternatív” szocdemek sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint eddig már 250 fő jelentkezett küldöttnek, és várakozásaik szerint kongresszusukon — amelyet a Vasas-székházban tartanak — mintegy 300 küldött jelenik majd meg. Rajtuk kívül tanácskozási joggal mások is részt vehetnek a kongresszuson, ők azonban természetesen nem szavazhatnak. Patthelyzetben az OTP A közúti igazgatóság felkiszölt Jöhet a hófúvás! Határidőmódosítás, illetve a feltételek változtatása nélkül ellentmondásos, sőt végrehajthatatlan az a kormánydöntés, miszerint az Országos Takarékpénztárnak az év végéig három különálló társasággá kell alakulnia — fogalmazta meg a pénzintézet álláspontját Szentiványi Iván, az OTP jogtanácsosa az MTI érdeklődésére. Ez annak ellenére így van, hogy a világbanki finanszírozású pénzügyi rendszer korszerűsítése keretében a kormány kötelezettséget vállalt az átalakításra. s a határidő ez évvégén jár le. A kormány múlt heti ülésén döntött arról, hogy az év végéig részvénytársasággá alakul az OTP, de ezt megelőzően egyszemélyes állami társasággá alakul át a Sportfogadási és Lottóigazgatóság, s önálló társaság lesz — az OTP maximálisan 25 százalékos részesedésével — a Lakásberuházás és Finanszírozási Igazgatóság. A jogtanácsos véleménye szerint az előfeltételek nem teljesíthetőek, különösen, ami az OTP lakásberuházási tevékenységét illeti. Fizikai képtelenség ugyanis, hogy sikerüljön néhány nap vagy hót alatt partnert találni, amelyik 75 százalékban vállalná ezt a feladatot. A minisztertanácsi rendelet módosítására van tehát szükség ahhoz, hogy a három részvénytársaság megalakuljon, annál is inkább, mert szorít az idő. Tizenöt napon belül kétszer kell ugyanis meghirdetni az OTP részvénytársasággá alakulását, s ezzel szinte már most is elkéstek. Arra a kérdésre, mikorra prognosztizálják az OTP privatizációjának lehetőségét, a jogtanácsos egy-három évet határozott meg. Békés megyében is felkészült a Közúti Igazgatóság egy esetleges rendkívüli időjárásra. Ami az ország délkeleti részében várható a hét végére, az talán elsősorban nem is a hófúvás, hanem a jeges, ónos eső. Bár Mojdisz István, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás munkatársa úgy véli, egykét fokos lehűlés is elegendő ahhoz, hogy a havas esőből hó legyen, s ha ez még lehűléssel és kellő erősségű széllel is párosul, akkor hó- torlaszok is kialakulhatnak hét végére. Meliska János, a Szolnoki Közúti Igazgatóság Békés Megyei Főmérnökségének fenntartási csoportvezetője elmondta: teljes a készenlét a Viharsarokban. Bármelyik percben indulhat a teljes gépállomány, ha a helyzet indokolja. Amennyiben nem párosul a hóesés erős széllel, akkor órákon belül az összes főutat le tudják takarítani, majd ezt követően a mel- lékutakat. Ha a helyzet veszélyesebbé válna, akkor a Volánnal és azokkal a mező- gazdasági nagyüzemekkel, amelyek szerződésben állnak a Közúti Igazgatósággal, készek az élet- és vagyonmentésre is. Az utakat olyan mértékben szabaddá tudják tenni, hogy a megye alapvető élelmiszer-ellátása nem kerülhet veszélybe. Egyébként a megye négy telepén, Békéscsabán, Gyomaendrő- dön, Orosházán és Sarkadon péntek délután megszervezték az ügyeletet, és felkészültek egy esetleges rendkívüli helyzetre. Minden gépjárművezető úgy ment haza. hogy bármikor értesíthető és berendelhető. — rákóczi — Célpontban a költségvetési politika Országos pedagógus- demonstráció Ellenvélemény Orosházáról A Pedagógusok Szakszervezete december 10-én, hétfőn, a Magyar Tudományos Akadémia épülete elé országos demonstrációt hirdetett. Céljuk, hogy tiltakozzanak a kormány jövő évi költségvetése ellen, ugyanis a szakszervezet véleménye szerint az iskolák, az óvodák, a nevelőintézmények működéséhez az alapvető anyagi források sem lesznek biztosítva. A feltételek további romlása kilátástalan helyzetbe sodorhatja az oktatási intézményeket. Békés megyéből három busszal, 130-an vesznek részt a fővárosi tiltakozáson. A' Békés megyei szervezők közül dr. Szűcs Alajosnét, a pedagógus-szakszervezet megyei titkárát, Petri Miklóst, a 635. Sz. Szakmunkásképző Intézet szakszervezeti titkárát, valamint Szilágyi Rózát, a békéscsabai pedagógusszakszervezet titkárát kérdeztük, milyen szándékkal csatlakoztak az országos felhíváshoz. Szűcs Alajosné: — Nem elsősorban a bérért, hanem az oktatási intézmények működési feltételeinek szinten tartásáért, illetve javításáért szállunk síkra. Nem akarunk más társadalmi rétegek rovására jogtalan előnyökhöz jutná, de nem fogadhatjuk el, a kormány maradékelvű, leosztó támogatását. Petri Miklós: — Annak idején Glatz Ferenc, az előző évhez viszonyítva hatvan- hatvanöt százalékkal kívánta emelni az oktatási intézmények fenntartására szánt költségvetést. A jelenlegi kormány már csak 10 százalékot adna, ami feltételezhetően a működésünkhöz sem elegendő. A pedagógusok mellett az országos felhívás a támogató szülőket is hívta a budapesti demonstrációra, a magam részéről jobban örülnék, ha nem a nevelők, hanem az egész társadalom tiltakozna az oktatás lezül- lesztése ellen. Valamilyen módon mindenki érintett a jövő generációjának nevelésében, s ezt látom veszélyben. Szilágyi Róza: — Nagyon fontosak a dologi tényezők, ám emellett feltétlenül szólnunk kell a pedagógusok alacsony bérszínvonaláról. Régen nem arról van szó, hogy a nevelők kulturálódni, művelődni, pihenni , tudjanak, hanem az alapvető megélhetési gondok kerültek előtérbe. A békéscsabai pedagógus-szakszervezet körzeti bizottsága november 27-én tiltakozást nyújtott be a magyar Parlament képviselőtestületéhez, követelve, hogy vizsgálja meg az Országgyűlés, miként lehet emberhez méltó bérhelyzetet teremteni az oktatásban. Az országos pedagógusszakszervezet petíciót kíván .átnyújtani az Országgyűlés elnökének, abban a reményben, hogy a Parlament a közeljövőben tárgyalandó költségvetéskor módosítani fogja eredeti elképzelését és érdemi támogatást nyújt az ágazatnak. p. j. Káros érdekképviseleti forma Tegnap délben a pedagógusok tervezett demonstrációját másként megítélő levelet kaptunk Varga Zoltán országgyűlési képviselő telefaxáról. „Iskolánk igazgatójával folytatott telefonbeszélgetésére hivatkozva megküldöm tantestületünk véleményét arról, hogy miért nem értünk egyet a december 10-1 pedagógus- demonstrációval. Tisztelettel: Fehér Borbála” — hangzik a bevezető. A levél pedig teljes terjedelmében így szól: Pedagógusok Szakszervezete Elnöksége, Budapest Tisztelt Elnökség! Testületünk, az Orosházi VI. Sz. Általános Iskola pe- dagógustestülete áttanulmányozta és megtárgyalta az elnökség 1990. november 21- én kelt állásfoglalását és felhívását, valamint az egy héttel később fogalmazott, a nevelési-oktatási intézmények valamennyi dolgozójának és a szülői munkaközösségek vezetőinek címzett levelüket. Iskolánk tantestülete Orosháza város peremkerületén — Szentetomyán — dolgozik. mintegy hat kilométerre a városközponttól. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert tanítványaink családi háttere, életkörülményeink, nehezedő utazási feltételeink alapvetően meghatározzák hátrányos helyzetünket. Iskolánkban az átlagfizetés mértéke elmarad az országostól. (Bruttó: 12 ezer 500 forint.) Ennek ellenére szükségesnek tartjuk a fenti doku-. mentumakkal kapcsolatban az alábbiak közzétételét: 1. Egyetértünk azzal, hogy a közoktatás helyzete egyre válságosabbá válik. Fontosnak tartjuk azonban hozzátenni, hogy ez a folyamat nem az elmúlt hat hónap demokratikus kormányzatának eredménye, hanem jórészt a Kádár-korszak oktatáspolitikájának egyenes következménye. melyet tovább súlyosbított az öbölválság, az aszálykár és a KGST-rend- szer összeomlása. 2. November 2l-e óta a kormány a költségvetési tervezetben — a művelődési tárca javaslatára — igyekszik közelíteni az említett követelésekhez. 3. Nem értünk egyet az állásfoglalás „c” pontjában foglaltakkal, ahol a kormányzatot — többek között — az intézményhálózat lesüllyesztésével vádolják. (Mint már utaltunk rá. ez a folyamat a pártállamiság idején bevált gyakorlatként működött, melyhez a Pedagógusok Szakszervezete ve(Folytatás a 3. oldalon) —f-------------------------------------------------------------------------------Ath os, Porthos, Aramis... is társaik Testőrök testközelben, a hajdani „fehér házban” írásunk a 3. oldalon. SZÁNTÁS UTÁN, SZÁNTÁS ELŐTT Fotó: Fazekas Ferenc