Békés Megyei Népújság, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-01 / 282. szám
1990. december 1., szombat o BELPOLITIKAI ES KULTURÁLIS MELLÉKLET Egy munkástanácselnök kálváriája Négy óra után két perccel é Cserépdarabok A rádió még véletlenül sem cirkusz, jut eszembe, ahányszor érthetetlenül eldünnyögik vagy hadarják, milyen névnap van, ki halt meg, és így tovább. Nem cikusz, e tekintetben biztosan, mert a porondon a legérthetőbben, sőt nyomatékkai mondják be a neveket. Nem is reszkírozzák meg, hogy az atrakciók szereplőiről ne tujda a közönség, ki, kicsoda. A rádió, az más. Úgy tartja: ottvan minden házban a naptár, a másik miatt meg vegye elő a holnapi újságot a ■tegnapi hallgató. Pedig hát, ha valakinek, a bemondónak „hivatalból” szépen, érthetően kellene beszélni. De persze másoknak is, hiszen ez a műveltség egyik jele. Igaz, ennek nálunk nincs olyan hagyománya és jelentősége, mint például Angliában, ahol ha megszólal valaki, pusztán a beszéde, a szavak ejtése már minősíti. Első hallásra informál róla, társadalmi helyzetéről, iskolázottságáról. A kényes füleknek köszönhetően. A mi fülünk közel sem ennyrie vájt, s sznobok sem ez irányban vagyunk. Noha kissé nem ártana. Akkor nem tűrnék el sehol a tanárok, mint nem egy iskolában, hogy az orruk alatt pusmogjanak a gyerekek. Hol ömlesztve, hol akadozva az érthetetlen szavakat. ■*-*•*Nemrég mesélte egy ismerős, milyen betétkalandja volt a csabai OTP-ben. Harmincezren felüli összeget tett be, és amikor utána megnézte a betétkönyvét, nem hitt a szemének. Az ezres számokat még sejteni sem lehetett, bezzeg az utánuk következő három nulla pompásan, erősen látszott. Kérdésére a pénztáros hölgy a nagy csotrogány beírógép matuzsálemi korát említette, meg hogy a befizetésnek máshol is nyoma van, nem kell félni. Ezután eljött. Ám az utcán csak azt forgatta a fejében: hogyan lehet bizalma egy olyan pénzintézetben, amelyik annyira szegény vagy hanyag, hogy egy muzeális munkaeszközt működtet. El is határozta, másnap kiveszi a pénzt, de csak ötödnapra lett belőle valami. Akkor épp egy fiatal lányt oktatott a hölgy, s mit ad Isten, a kivét minden egyes számjegye tökéletesre sikeredett a tanuló keze nyomán. Már hajlott rá, hogy azonnal, újra befizesse a pénzt, de mégiscsak szégyelte. Jól is tette, hogy zsebben hagyta, mert másnap — újfent — kölcsönkérték tőle a fiáék. De ez a gép állapotán semmit sem változtat. Az hol így üt, hol úgy. *** Sokszor még a nagybetűket is alig olvassa el az ember az újságban, holott a kicsit, sőt az aprót is érdemes. Olykor élesebben rávilágít a dolgokra, mint a tévékamera, s mindjárt kész is a kérdés. Például az, hogy megszűnt-e nálunk az uzsorakamat? Ugyanis apróhirdetésben, azaz nyíltan ország-világ előtt ígérnek egyesek nagy összegű kölcsönök után 50-60, s ami még elképesztőbb, 80 százalékos kamatot is. Ami a mai napig is törvénybe ütköző cselekmény, már ha az ilyesmit írásba foglalják az egymás közt megállapodó magánszemélyek. Ha ugyanis a kölcsönadónak ilyen kamatról szóló papírja van a pénzéről, azt nyugodtan széttépheti, mert bíróság elé nem mehet vele, ha sohasem kapja vissza a tőkéjét, akkor sem, hogy a kamatáról ne is beszéljünk, hiszen írásba adta magáról, hogy uzsorás. Hogy mégis számtalan hasonló ügylet köttetik, abban az emberi leleményesség a ludas. Mivel nem kell más a „törvényességhez”, mint a kölcsön összegét megemelni a kamat törvénytelen részével. Az már egy másik kérdés: ugyan vajon milyen vállalkozás lehet az, amitől akkora jövedelmet várnak, hogy elbírja a befektetés akár 80 százalékos kamatát is, az adók és egyéb terhek kifizetése után. És még mindig marad rajta nyereség, hisz csak a bolond lót-fut, dolgozik annak reménye nélkül. Vass Márta Hamis adatok Előttem tekintélyes irathalmaz. Az első papír még 1989 júliusából való. Rajta a felirat: , Munkástanács-alapító okitat" . Alatta a 102 dolgozó aláírását tartalmazó belépési nyilatkozat. A névsor százkettedik tagja maga a vállalat igazgatója. Tovább lapozok. A Magyar Nemzet 1989. október 2-ai számában megjelent, Az igazgató gyanakodni kezdett... című cikk (felcím: Mikor (ne) alakítsunk munkástanácsot) fénymásolatára bukkanok rá. Abban nyomon követhetem, miképpen szűnt meg megalakulását követően alig tíz nappal a munkástanács a Gyomaendrődi Hőtechnikai és Gépipari Vállalatnál. Pedig Békés megyében a Hármas-Körös városában jött létre először munkástanács. Felrázni a munkásokat A következő anyag már ez évi. Február 6-án a dolgozók közül hatvanan tudomására hozták Porubcsánszki Sándor vállalati szakszervezeti titkárnak, hogy — mivel úgy érzik, érdekképviseletük továbbra sincs, a szakszervezet a vezetés akaratának végrehajtója — nem kívánnak többé szakszervezeti tagok lenni. Rá két napra, február 8-án, hatvankétten aztán ismét létrehozták a munkástanácsot, s annak Alapító Kiáltványában egyebek mellett közzétették: „Szervezetünk célja, hogy egy megcsontosodott és tehetetlen érdekvédelmet megújítson, felrázza és önvédelemre vezesse a kiszolgáltatott munkatársakat, védelmet és szolidaritást teremtsen a gyár dolgozói körében, beleszóljon a cég sorsát érintő fontos kérdésekbe, egyben a cég vezetésében is dolgozói képviseletet jelentsen." Az érdekképviseleti szervezetet végül a Békés megyei Bíróság márciusban, a társadalmi szervezetek nyilvántartásának 527. x sorszáma alatt, annak rendje és módja szerint nyilvántartásba vette. De hát nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belelépni. Míg az 1989-es munkástanács öttagú vezetőséget választott, március 2-án a vállalat szerelő műhelyében megtartott gyűlésen a jelenlévő 57 dolgozóból 51 úgy vélte, Szabó János szállítási ügyintéző (aki egyben az MDF városi szervezetének is az elnöke) a legalkalmasabb személy a munkástanács elnöki tisztére. Nos, úgy tűnik, igazából itt kezdődtek a bajok. Legalábbis a 41 éves Szabó János számára... Útilapu az elnök talpára A Gyomaendrődi Híradó júniusi száma már arról tanúskodott: Vaszkó Lajos termelési csoportvezető (múlt év augusztusában pályázott az igazgatói székre) távozását és Földesi Ferenc művezető lapátra tételét követően — átszervezés címen — július 24-ei hatállyal Szujó Zoltán igazgató június 4-én felmondott a munkástanács elnökének is. S bár a vállalat munkaügyi döntőbizottsága Szabó János felmondását jogszerűtlennek ítélte meg, és a munkástanács a városi havilapban állás- foglalásban tiltakozott az igazgató lépései ellen {„Úgy érezzük, hogy Szabó János munkatársunknak, a munkástanács elnökének, jogos bírálatainak hangoztatása miatt mondott fel az igazgató.”), mindössze annyi történt, hogy... De idézzünk inkább abból a június 26-án keltezett levélből, melyet Szabó János kapott igazgatójától: „Tudomásomra jutott, hogy a Munkaügyi Döntőbizottság határozatára hivatkozva Ön folyó hó 25-én a KI309-Igl90. iktató számú felmondással ellentétben a munkát felvette. Tájékoztatom Önt, hogy a munka alóli felmentésre és a munkáltatói felmondásra jogerős határozat nincs, így amennyiben a felmondásban meghatározottakat megsérti, úgy fegyelmi vétséget követ el, és fegyelmi felelősségre vonást fogok Önnel szemben alkalmazni." Durr bele. Habár nem illethető a vállalat vezetésének cselekedete a jogszerűtlenség vádjával, hiszen csak megfellebbezte a munkaügyi döntőbizottság döntését a Békés megyei Munkaügyi Bíróságon. Hogy annak, vagy esetleg a Legfelsőbb Bíróság döntéséig mi lesz a munka- nélküli segélyen tengődő dolgozóval, kit érdekel? De ki van a lavina alatt? Aki az irdatlan mennyiségű papírköteget behozta a szerkesztőségbe, nem más (könnyű kitalálni), mint Szabó János, a kárvallott. Kissé könnyelmű lennék, ha azt állítanám róla, hogy róla mintázták meg napjaink kihalóban lévő, kiegyensúlyozott, mindennel és mindenkivel elégedett magyar állampolgárát. Látszik a szemén, az üggyel fekszik és kel. Egyszóval, merő idegrángás az élete mostanában. — De miért csak most tálal ki? — kérdezem. — Megmondom őszintén, hogy elhatároztam: addig nem nyilatkozom, amíg ne'm kerül pont az ügy végére. — Nem úgy néz ki, hogy egyhamar sor kerülne rá... — Azt hiszem, sok mindennek eljött már az ideje. Például meg kell tudnia mindenkinek, hogy az első munkástanács öt vezetőjének a munkakönyvét az igazgató tavaly kikészítette az asztalra. Annak tudatában vállaltam el az idén a munkástanács elnöki teendőit, hogy veszélyben forog az állásom. Szujó Zoltán tett is egy kijelentést, még februárban: „Tudomásul veszem a munkástanács létezését, ha nem Szabó János lesz a vezetője.” —Mi baja van Önnel az igazgatónak? — Keményen megbírálom, szóvá teszem a milliók elherdálását, az indokolatlan normarendezést, amely, mint köztudott, mindig egyet jelent a norma szigorításával. Elég ha csak annyit mondok: az utóbbi tíz év alatt — 3-4 százalékos tételekben — mintegy 40 százalékos szigorítást hajtottak végre. Amikor a munkások felkértek arra, hogy vállaljam el a munkástanács vezetését, azt mondtam: „Gyerekek, szívesen vállalom, de emberbázisra van szükségem." Látja, mi történt velem. Pedig mögém álltak... —Mi volt az a bizonyos utolsó csepp a pohárban? — Március 8-án vállalati közgyűlést tartottunk, melyen a kollektíva megszavazta — március 1-jével visszamenően — a 15 százalékos béremelést. Ám időközben kiderült, hogy a vállalat vezetése 8 százalékos béremelést szorgalmaz, amit az április 28-ai gyűlésen el akart fogadtatni a dolgozókkal. És én akkor arra kértem Szujó Zoltánt, legyen szíves magyarázza meg ő a munkásoknak, miben rejlik a változás oka. Enyhén szólva rosszallóan nézett rám. Még mindig a szemem előtt van az arckifejezése. Csak hónapokkal később tudatosult bennem, mit jelentett akkor a nézése. Másnap más ürüggyel? _??? — Azt, hogy meg vannak számlálva a napjaim. Gondolja csak meg, azon az áprilisi gyűlésen a dolgozók úgy foglaltak állást: ha nyolc százalékot kapnak, akkor az igazgató sem érdemel többet. Mikor június 4-én négy óra után két perccel Szujó Zoltán behívatott az irodájába, és kezembe nyomta a felmondásomat, azt mondta:, A te felszólalásod indította el a lavinát!”. A sors iróniája, hogy az aznap délelőtti vezetőségi ülésen még annak a Földesi Ferencnek védelmeztem az érdekeit, akinek májusban mondott fel az igazga-' tó. —Jelenleg hogy áll az ügye? — Október 4-én volt a megyei munkaügyi bíróságon az első tárgyalás, s november 27- ére azt elnapolták tanúk meghallgatása végett. Nem tudom, mi lesz a döntés, de egy biztos, ha megnyerem is a pert, akkor sem lesz könnyű a folytatás, mert az igazgató már többször is kijelentette: ha engem a munkaügyi bíróság visszahelyez a munkahelyemre, másnap más ürüggyel rúg ki. — Amennyiben a bíróság Önnek ad igazat, visszamegy a vállalatához? — Lehet, hogy a fentiek ismeretében meglepőnek tűnik, amit mondok, de ez a szándékom. Visszamegyek, mert továbbra is képviselnem kell azoknak az embereknek az érdekeit, akik mellém álltak. És keményen fogok küzdeni értük mindaddig, amíg szükségük van rám. Ez a cikk november 21 -én íródott. Azazhogy íródott volna, mert múlt hét szerdán Szujó Zoltánnal ugyan telefonon sikerült felvenni a kapcsolatot, ám ő akkor elzárkózott a nyilatkozattétel elől. Arra á kérdésemre, „Igaz-e Szabó János azon állítása, hogy négyéves igazgatói pályafutása alatt—bár mindössze kettő diplomás ember van a vállalatnál — öt műszaki mérnök távozott el?”, csak annyit mondott: „Beperelem!” Megegyeztünk abban, november 26-án ismét keresem. Nos, hétfőn megígérte, hogy szerdán vagy csütörtökön eljuttatja az üggyel kapcsolatbs véleményét telefaxon. Közben kedden Szabó János ismét bejött a szerkesztőségbe, hogy tájékoztasson arról: aznap a megyei munkaügyi bíróság —jogszerűnek minősítve az átszervezést — a felperes, vagyis az igazgató keresetének adott • helyt, és egyúttal az alperest kötelezte a felmerült perköltség megtérítésére. A Gyomaendrődi Hőtechnikai és Gépipari Vállalat munkástanácsának ez idáig még vissza nem hívott elnöke és dr. Lipták András ügyvéd azonban nem hagyja annyiban a dolgot. Most már egyenesen az Alkotmánybírósághoz fordulnak, mivel úgy vélik: a Munkaügyi Minisztérium — Munkaügyi Közlöny 16. számában megjelent—8001/1990. (Mü .K.l 6.) Műm számú tájékoztatója alapján az érdekvédelmi szervezetek (munkástanács, üzemi tanács, stb.) választott tisztségviselőire nézve is irányadó a Munka Törvénykönyvében és végrehajtási rendeletekben a szakszervezeti tisztségviselők számára biztosított védelem. Elbocsátó szép telefax helyett Szujó Zoltán igazgató nem tartotta meg ígéretét. Elbocsátó szép telefaxa helyett végül szerdán — nagy nehezen —a következő nyilatkozatot adta: — Á megyei munkaügyi bíróság úgy döntött, hogy a vállalat jogosan szüntette meg Szabó János munkaviszonyát. A volt szállítási ügyintézőnk szerint másfél éve tartó perpatvar a vállalat vezetését nem befolyásolta az átszervezés megvalósításakor. Szó sincs arról, hogy azért érte őt sérelem, mert a dolgozók érdekeit védte. Vállalatunknál a munkástanács már több mint nyolc hónapja ugyanazon a jogosítványokkal lát el minden konfliktus nélkül érdekvédelmet, mint a szakszervezet. Az idén elfogadott új szervezeti és működési szabályzat határozta meg az alkalmazotti állomány létszámát harminchat főben. Ä létszámcsökkentés kedvezően hatott a vállalat működésére. Csak két dolgozónknak mondtunk fel. * * * Lehet, ötven év múltán teljességgel nincs is igaza Arthur Koestlemek. A sötétség már nem annyira délben borul ránk. Sokkal inkább délután - a kalapács letételekor. Például négy óra után két perccel. Dányi László Nem felelnek meg a valóságnak a szovjet környezetvédelemről közzétett hivatalos adatok. Julija Kamenszkaja, a szovjet állami természetvédelmi bizottság neves szakértője kijelentette a Novosztyi tudósítójának, hogy az országban egyetlen függetlenül tevékenykedő természetvédelmi szervedet sem létezik. < Az állami szervek — így Kamenszkaja munkahelye, vagy a vízügyi hatóság, s gyakorlatilag valamennyi minisztérium ökológiai helyzetért felelős részlege — erős nyomás alatt vannak. Áz állam nem engedi, hogy független szakértői helyzetfelmérések készüljenek. A társadalmi alapon szerveződött környezetvédelmi szervezetek és mozgalmak nem rendelkeznek elégséges eszközzel, s lelkes aktivistáiknak igen gyakran az elemi‘képzettsége is hiányzik. A magukat függetleneknek nevező ökológiai szervezetek valójában nem függetlenek. Anyagi alap híján többségében maguknak a szennyezőknek, az ipari vállalatoknak a költségére végzik a felméréseket, s ez a közvetlen függőség lehetetlenné teszi az objektivitást. Jelenleg a Szovjetunió több mint 100 városában majdnem 45 millió lakos szenved olyan levegőszennyezettségtől, amely a megengedett szint tízszerese. Közülük 17 esetben ötvenszeres és még többszörös a határérték túllépése. Ilyen ipari központ többek között Kemerovo, Uszty-Kamenogorszk, Do- nyeck vagy Zaporozsje. Moszkva egyes kerületeiben, mindenekelőtt a város dél-keleti részén, ahol az ipari szennyezettség tízszeresen múlja fölül a megengedhetőt, a gyermekmegbetegedések száma és a nagyipari üzemek káros tevékenysége között közvetlen, arányos összefüggés áll fenn.
