Békés Megyei Népújság, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-01 / 282. szám

1990. december 1., szombat

)

KN;l»MTd

A fiatalokat alig érdekli

Ami ezután jön, az már országos lesz — Híradás egy pályázatról

„Áldom az Életet!”

Szerdán, kora délután, amikor ott állhattam én ia Szeghalmon, a gimnázium húszezer kötetes könyvtárában, a kis ünnepségen, hiszen az egykori, legendás tanár, Fii- lop Károly neve áll ezután annak a könyvtárnak a bélyegzőjén; amikor ott állhattam és hallgattam a tanár- költő verseit, olyan volt az, mintha újra találkoznánk. Pedig régen elment; tizenhét éve! Hinni és felfogni is nehéz, mert közben az emlékezet mozija, itt belül, úgy vetíti ki az arcát, alakját, mozdulatait, szavait, mintha tegnap rögzült volna mind;

A dolgozószobáját, íróasztalát, mögötte a nagyenyedi akvarelleket, talán éppen a kis Vik-utcát, ahol „álmodozva menni'' volt a sok év után visszatérőnek a legszebb öröm, történeteket hallani Móricz Zsigmondról, Áprily Lajosról, a régi gimnáziumról, és az utolsó években sokszor arról, hogy egyre magányosabb és egyre pénztele- nebb. Habár szavakkal erről soha nem beszélt, csak tiszta kéziratpapírokat kért, vagy egy-egy megjelent versének kicsit késlekedő honoráriumát említette aprócska mellék- mondat erejéig, főleg és mindig azt, hogy számára minden találkozás: ajándék. Találkozás olyan emberekkel1, akik hasonlóképpen gondolkoznak, mint ő, akik hisznek a költészet embert formáló erejében és akik életüket ad- ták-adják másokért is, mert nem másokért élni üres élet.

Most, hogy ott ácsorogva-nézelődve, kézírását látva és fényképeit, úgy egyben-kenekben átfutott rajtam, sok-sok számolatlan emlék róla, aki egy évvel élte túl az apámat, aki szintúgy mint ő: katedrás ember volt. Nem Is tudom, mi az, ami ezekből az igazi tanítókból sugárzik; mi az, ami nem lehet sajátja más embereknek? Persze ők sem messiások, ők sem próféták, soha nem is akartak azok lenni. Most sem akarnak, akik belső világuk legmélyein azok, akiknek szent a megszólításból eredő kötelesség: „Tanító úr!’’. Fülöp Károly — milyen érdekes és milyen egyszerű! — attól legendás, mert „tanító úr” volt. A gimnáziumi katedrán, ahol (olvasni sok helyütt) tanítványai is legendásan szerették és tisztelték.

Látom, egyre Csak róla szólok, pedig csak említeni akartam: miféle nagy tanítóink is voltak Szeghalmon,1 Orosházán, Békéscsabán, Gyulán és ki tudja, hány helyen; tanítók, akiket egy város, egy falu népe őriz, és származtatja nevüket fiakra, lányokra, unokákra, dédunokákra.

Lesznek-e ilyen tanítóink manapság? Vannak-e ilyenek itten és mostan, ebben a borotvaélen mutatványos- kodó világban? Lesz-e, van-e idejük ilyenekké lenni, miközben gondolataik és töprengéseik java arra megy el, hogy lesznek-e olyan iskolák, amilyeneket előír a jövő, bárki is fogalmazza meg azt a kívánságot. Lesznek-e olyan iskolák, ahol annak a ki tudja, merre kószáló jövőnek legjobbjai járják ki a kötelező penzumot, és nevelődnék igazi, tiszta; tettekre kész, becsületes emberré.

Ha nem mint fénykép van ott, megkérdeztem volna Tőle: Tanár úr, milyen lenne, ha lenne? Nem kérdezhettem. csak egy halk, csöndes üzenetet küldtem talán a Sztriuszra, hogy tudom a választ. Azt mondaná, amit versben megírt: „Áldom az Életet!'

Ez pedig magyarra fordítva annyit tesz: hinni és mindig újra kezdeni. Mert aki tanítani tud, csak ezt teheti. Aki tanulni akar, a szívét kell kitárnia annak, és lerázni magáról, ami gyűlölet, ami gonoszság, ami cinkas önérdek, és felöltem azt, ami megértés, szeretet.

Ezt üzeni Fülöp Károly, onnan, a Szinuszról, pár héttel karácsony előtt. Sass Ervin

Tavasszal évről évre menetrendszerűen megérkezik szerkesztőségünkbe a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, illetve a Néprajzi Múzeum közös néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázatának felhívása. Hány éve is? — kérdeztük a minap Tábori György nyugalmazott muzeológustól.

— Márciusban már har- mincnvolcadik alkalommal hirdettük meg a pályázatot. Itt a megyében azóta is én vagyok e pályázatok „ügyvivője”.

— Változtak-e a témák ennyi év után?

— Korábban csak néprajzi dolgozatok voltak jellemzőek a, felnőtt, s az ifjúsági kategóriában egyaránt. Zömében kismesterségeket dolgoztak fel. Volt ebben minden a gazdasszonyok itarhonyakészítésétől a seprűkötésig és a táplálkozási szokásoktól a mezőgazdasági munkákig. Manapság egy újabb tudományág térhódítását figyelhetjük meg: a nyelvjárás területén vizsgálódnak pályázóink. A földrajzi, a ragadványnevekre gondolok.

— Az idei dolgozatok közt

is szerepeltek hasonló témakörök? •

— Lássuk talán sorban! Sarusi Mihályt „Ragadványnevek Kisiratoson” című munkájáért első díjra . . javasoltuk, csakúgy, mint Koppány Jánost, aki ezúttal két témában — „Rend és szokások az evangélikus szlovák igehirdetésnél Tótkomlóson” és „Szlovák betEz a kis dallam makacsul befészkelte magát a fülembe, és egész nap nem hagy békén. Itt vibrál az ujjaimban, ritmusára lépdelek az utcán, és időnként mormolom a szövegét:

„Bezárt a mozi a ligetben nem pereg a film se már Szomorú ősz van

a szivekben nem néznek csillagok

ránk.”

Persze egy dalszöveg nem olyan, mint egy vers: önmagában keveset mond, csak a melódiával, a ritmussal, a hangszerekkel él igazán. Ki tudja, miért éppen ezt a szomorkás dallamot jegyeztem meg legelőször MATTI készülő kazettájáról? Pedig a nyolc szám többsége vidám, ritmusos. „Mire vársz, nyomd a gázpedált!” dobolom az asztalon, aztán azt ütögetem a lábammal: „Parkolj le gyorsan! Ez az a hely ...mi neked kell!” S hogy hol van ez a hely? Ugye kíváncsiak?

lehemes játék Tótkomlóson” címmel — pályázott. A második díjat Rácz Sándor és Borbíró Lajos érdemelte ki „Doboz és a volt grófi uradalom lakosságának ragadványnevei”, illetve „Adalékok a füzesgyarmati népi élet megismeréséhez” című dolgozatával. Volt még egy pályázó, aki két dolgozattal örvendeztetett meg minket, Csongrádi Pál. Ö egyrészt tanyán lakó parasztfiatalokat szólaltatott meg dolgozatában. Ennél is átfogóbbra sikeredett a „Lakodalmas szokások a vásárhelyi határban” című pályamunkája. És ha már a pályázót mind felsorolom, nem maradhat ki Bozóki János sem, aki lakóhelye, Ecsegfalva ragadványneveit gyűjtötte fel, s mentette meg az utókor számára.

— Ennyit a felnőttkategóriáról. És a fiatalok?

— Sajnos, a pályázat létezése óta probléma, hogy nagyon kevés fiatal próbálkozik néprajzi és nyelvjárási gyűjtéssel. Hogy ennek mi az oka? Magam sem tudom, hiszen felhívásunkat 70-80 intézménybe kiküldjük évről évre. Egyébként a felnőttek által írt pályázatok száma is mindig nagyjából ennyi volt, mint az idén (8). Több nem igen ... Pedig vannak megyék, ahol 40 munka is beérkezik. De visszatérve kérdésére: az idén egyáltalán nem volt ifjúsági pályázó. Ezért is döntöttünk úgy, hogy a tanítóképző főiskola hallgatóinak körében is

Főleg, ha elárulom, hogy „a világon a legszebb lányok itt élnek ...” No de nem feszítem tovább a húrt: az említett hely Gyula.

Bár ami a lányokat illeti, lehet, hogy nem mindenki osztja a dalszerző véleményét. No de bocsássuk meg neki ezt a kis elfogultságot, hiszen MATTI — azaz Maris Tibor — tősgyökeres gyulai. A helybeliek többségének — legalábbis a harmincasok korosztályának — bizonyára nem is kell bemutatni, hiszen annak idején népszerű „bandák” tagja volt. De beszéljen ő maga a „régi szép időkről”, amikor még nem monoton diszkózenére, hanem inkább amatőr együttesek muzsikájára rázták a fiatalok.

— A hetvenes évek elején kezdtem pengetni a gitárt. Játszottam a PAX-ban, az akkor szokásos felállásban: két gitárral, dobbal, billentyűssel slágerzenét adtunk

meghirdetjük pályázatunkat, a jövőben, és a néprajzinyelvjárási témájú szakdolgozatokat is elfogadjuk.

— Ha már itt tartunk. Szólna néhány szót a pályázókról?

— Többségük pedagógus,

lelkész, de kaptunk már egyszerű parasztemberektől, parasztasszonyoktól is pályázatot. Ha igény volt rá, kiadványokkal, könyvekkel segítettük munkájukat.

Mondhatná erre: bizonyára hagy kívánnivalót maga után az ilyen pályázat. Valóban, de ez is több a semminél. Kevesen vagyunk néprajzosok, az élet pedig rohamosan átalakul. Olyan kismesterségek, szokások tűnnének el, ha nem lennének amatőr segítőink, melyeket előbb-utóbb eltaposna az idő. És mennyi feldolgozatlan anyag marad így is . . .1

— Mi a pályázatok további sorsa?

— Vannak megyék, ahol szép kötetekben adják ki őket. Mi sajnos, ezt nem tudjuk megtenni, így leltárba — állami tulajdonba — kerülnek, s akit érdekel egyik-másik téma, nálunk hozzájuthat, tanulmányozhatja.

— A megyei eredményhirdetést országos követi...

— Várhatóan december végén, vagy január elején tudjuk meg, hogy az országos megmérettetésen, hogyan szerepeltek a mieink.

elő. Abban az időben rengeteget hakniztunk. Számomra csöppet sem rossz emlékűek ezek a kultúrházakban, ifjúsági házakban szervezett műsorok. Általában nagyon jó hangulatúak voltak. Bár — ahogy visszaemlékszem — néha szerettünk volna a mások zenéjének másolásánál kicsit többet...

Pár év után a PAX is megkapta a zenekarok akkoriban járványos betegségét: egyszer csak felbomlott. Tibi, aki szólógitáros volt, de dobolt és énekelt is, pár évig csak magának zenélt. Sokat dolgozott tanult szakmájában, gáz- és központifűtés- szerelőként. Néha vett ezt- azt, ami az otthoni zenéléshez kellett. Nemsokára ismét zenekari tag lett. Két évig az ifjúsági ház zenekarában, a MIKRON-ban, aztán az ORT-ban pengetett. Utóbbival 1984-ben részt vettek egy ropkbörzén, ahol — megelőzve a Névtelen Nullát

Matricás

album

gyerekeknek

A kicsinyeknek és a felnőtteknek szánta a Kossuth Könyvkiadó most megjelent két újdonságát: a köteteket Kocsis András igazgató mutatta be az újságíróknak, a kiadó székházában.

A egyik — a Cuccioli, az olaszországi, „matricás” si- keralbum magyar kiadása — a 3 és a 9 év közötti korosztálynak szól. A Táltos Kiadóval közösen készített" album a világgal ismerkedő kisgyermekeknek a kérdéseire válaszol. Az apróságok, a ragasztható matricák segítségével szinte észrevétlenül szereznek hasznos ismereteket az égtájakról, az állat- és növényvilágról. Az albumhoz a 100 Folk Celsius tagja, Heilig Gábor írt gyermekdalt.

A kiadó ez évi legnagyobb vállalkozása A világ országai címet viselő kézikönyv. A kötet egyidejűleg lexikon és útleírás, bemutatja a világ mintegy 200 országát, ismertetve a legfontosabb adatokat, tudnivalókat. Áttekintést ad a világ államainak történelméről, társadalmi és politikai viszonyairól. A színvonalas, 130 fotóval illusztrált kötet könyvészeti bravúr, hiszen az ez év őszének politikai fordulatait is tartalmazza, mint Németország egyesítése, a kuvaiti események.

— első díjat nyertek. Ám terveikből, szándékaikból semmi nem valósult meg; különböző okok miatt ez az együttes is megszűnt.

— Ettől kezdve csak magamnak zenélgettem — meséli Tibi. — Kialakítottam itthon egy kis stúdiót, ott órákig elbütyköltem a számaimmal. Mindent egyedül csináltam. Külön vettem fel az egyes hangszereket, az éneket, a vokált. Mindez persze rengeteg időmbe került... A barátaim, ismerőseim — köztük hivatásos zenészek — biztattak: próbáljak összeállítani egy kazettát. A nyolc legjobb számot választottam ki...

Nem titkolom tovább: MATTI (a mozaiknév — bizonyára kitalálták —a MA- ris Tibiből adódott) „A titkokból elég” című kazettája december elején forgalomba kerül. Ha meggondoljuk, egykét éve még szinte legyőzhetetlen akadályokba ütközött az, aki ilyesmin törte a fejét. Ma már nem kell más hozzá, mint ilyen irányú vállalkozói engedély, ügyesség, tehetség, és persze pénz, pénz, pénz! Hiszea a slágergyártás — mint a szórakoztatóipar többi ága is — elsősorban üzlet. S vajon jó üzlet?

— Majd kiderül — véli Tibi. — Kevés, ha jó zenét szerez valaki: azt el is kell adni. Ebben pedig döntő szerepet játszik a reklám. Azt hiszem, éhhez is jó ötleteim vannak...

Ebben biztos vagyok, hiszen Maris Tibit nemcsak jó. zeneszerzőnek, színvonalas zenésznek és énekesnek ismertem meg, de vállalkozó szellemű fiatalembernek is. Ügy tervezi, egyelőre ezer példányban sokszorosítja az első kazettáját, s ha a megyében „befut”, országos akcióba kezd. Közben persze itt-ott látható lesz színpadon is, hiszen ez hozzátartozik a népszerűséghez. MATTI kicsit fél a nyilvános szerepléstől. Jobban szeret otthon, iól felszerelt kis stúdiójában zenélgetni. s törni a fejét a következő összeállításon . . .

Gubucz Katalin Fotó: Kovács Erzsébet

Pár beszéd

— Puccskísérlet fenyeget a Szovjetunióban.

— A katonák nem számítanak, a taxisokra figyeljenek.

* * *

— A TGM lemondott.

— A Tiszai Gáz Művek?

— Nem, a Tamás Gáspár Miklós.

* * *

— Rálöttek Ukrajnára?

— Egyelőre csak a hajóra.

* * *

— Nem lett kötelező a szlovák.

— Éljen a zmrzlirui!

* * *

— A 15 szovjet tagköztársaságból csak Kirgizia nem mondta még ki a függetlenségét.

— Akkor most kitől függ?

♦ ♦ ♦

— A Keresztény Nemzeti Unió tüntetői Csurkát kívánják a kormány élére.

— Döglött aknák.

* * *

— Torgyán a taxistüetetés alatt azt mondta, ha a rendőrség tisztítaná meg a hidakat, akkor ö odaállna egy hídfőhöz, hogy tőle is tisztítsák meg az országot.

— Miért agitált Torgyán a rendőri akció melleit?

* * *

— Miért lett volna 56 forint a benzin?

— Mer valaki egy rossz szót is szólni ’56-ról?!

+ * +

— Magyar katonaorvosok mennek az öbölbe.

— Önként jelentkezett eddig: 1 reumatológus. 1 nőgyógyász és 1 állatorvos.

* * *

— Demszky. ígéretéhez hí- ven nem tétlenkedett. Főpolgármestersége első éjszakáján meglátogatta a hajléktalanokat. Csupa jóindulatból.

— Sajnos, a jóindulat elől elmenekültek a hajléktalanok.

* * *

— Olasz szabadkőművesek megkoszorúzták a pesti Kos- suth-szobrot.

— Inkább egy kicsit vakoltak volna.

* * *

— Miért állt, ellen a kormány három napig a benzinár csökkentésének?

— Mert az volt a titkos terve, hogy a taxisok ellen behívja az orosz tankokat.

* * *

— Antall József nagyszerűen beszélt.

— Mindenkinek jót tesz a pizsama.

* * *

— Diurnus lemondott.

— Csak példát mutat másoknak.

* * *

— André Kostolany, a híres pénzügyi szakértő hocz- szú távon derűlátó Magyar- országot illetően.

— 2010-re én is várok némi javulást.

* * *

— Látni a fényt az alagút

végén.

— Az csak Románia féklámpája.

* * *

— A Magyar Nemzeti Bankot a Volkswagen-ügyben 55 millió márka kártérítésre ítélték.

— A Váci utcában kedvező áron vásárolhatnak márkát.

* * *

— Eva Burrows tábornok újra megteremtette a magyar Üdvhadsereget.

— Tábornok asszony, körkörösen fognak énekelni?

(majláth—mikcs)

N. A.

Matti titkai