Békés Megyei Népújság, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-01 / 282. szám
1990. december 1., szombat Több százezer liatalrál van szá — II szakképzés jelenlegi rejtelmei Ami nem megy: profilváltás tanműhelyek nélkül Az igazgató most már végképp nem értette a dolgot. Ugyanis az elmúlt hetekben egy konferencián még arról volt szó, hogy iskolarendszerünk egyik legkorszerűbb vívmánya a szak- középiskola. Alig néhány nappal később — sajtónyilvánosság előtt — a művelődési minisztérium képviselője pedig azt bizonygatja, hogy a szakközépiskola egy elhibázott iskolatipuí. (Négy év alatt két funkció —szakma plusz érettségi — maximális teljesítése lehetetlen!) — Az ország különböző pontjain, szinte ugyanabban az időben egymással rnerő- ben(!) ellentétes kijelentések ... — hümmögött az igazgató. — Ki tud itt eligazodni?! Dr. Szemenyei Sándort, a Békéscsabai Textilipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet igazgatóját dr. Soós Adrianna, a Munkaügyi Minisztérium szakoktatási főosztályának vezetőhelyettese a következőkkel „vigasztalta”: — Talán kívülről nem látszik, de a minisztériumokban -is emberek dolgoznak, akik különbözőképpen gondolkodnak. Az eltérő kijelentéseknek minden bizonynyal ez lehet az oka. Egy dologban azonban senki sincs „más” véleményen: ma a magyar közoktatás legkritikusabb pontja a szakképzés. Ez utóbbi mondat talán címe is lehetne annak a beszélgetésnek, amely az elmúlt hetek egyikén az említett minisztériumi képviselő és a békéscsabai textilipari iskola pedagógusai között zajlott. Soós Adrianna — előadásában — többször is hangoztatta: a kátyúból a „több lábon állás” húzná ki az intézményeket, és a jól átgondolt képzési törvény, amely várhatóan 1992-ben (!) lépne életbe. Addig is türelmet kért a minisztérium nevében...Ám a pedagógusok nem elégedtek meg ennyivel, hi- 6zen a helyzet — és itt nemcsak saját intézményükről van szó! — máris kritikus. Stílusosan azt mondhatnánk: „több láb” helyett jó, ha „hadilábak” vannak egyes helyeken! Az átlakuló vállalatok sorra mondják fel az iskolákkal kötött szerződéseket, és ha nincs vállalati gyakorlóhely, az iskola nem vehet fal tanulót. Mindez épp akkor, amikor a demográfiai hullám is a középiskolákra zúdul... És ezzel a kör bezárul. A gyerek 15 éves korára egyszer csak az utcán találja magát. Mi lesz belőle? Csavargó? Bűnöző? Utcalány? Jó, jó, hogy 1992- re lesz majd egy szakképzési törvényünk, de ezek a gyerekek most vannak bajban, tehát most kell a segítség! — hangoztatta valaki. Annál is inkább, mert a szakképzés (legyen az szakközépiskolai, vagy szakmunkásképzés) az új generációk legalább 70-80 százalékát érinti! Megnyugtató válasz persze nincs. Soós Adrianna is csak egyet tudott mondani: a nyolcadikból kikerült gyerekeket nem szabad kallódni hagyni! Mindenképp iskolában kell tartani őket, akár úgy is, hogy erre a megürülő általános iskolai férőhelyeket használjuk fel. Hogy mit tanítsunk nekik? Erre vonatkozóan is szerények az elképzelések. Nemrégiben egy sajtótájékoztatón a kormány oktatási programját ismertető Honti Mária (a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára) — elég bizonytalanul — a következőket mondta: — Ez egy borzasztóan súlyos ügy. Talán valamiféle gazda-, vagy gazdasszony- képzőket (!) kellene szervezni, hogy a gyerekek mégse menjenek az utcára, s ha máshol nem, legalább a magánéletükben hasznosíthassák az itt tanultakat... Nyilván nem ez az egyetlen dolog, ami a szakképzéssel kapcsolatban megoldásra vár. Sok vita van arról is, jó-e, hogy a szakiskolák szakmai irányítását a Munkaügyi Minisztérium kapta? Sokak véleménye szerint ugyanis mindez jobb helyen volt a szakminisztériumok kezében. Az egészségügyi és a mezőgazdasági tárcák máris visszakövetelték maguknak ezt a korábban elveszített jogot. (Tegyük hozzá: eredménnyel!) Nagy problémák vannak a finanszírozással is. Jelenleg ugyanis egyforma „fejkvótát” kap valamennyi közép- iskolási gyerek, holott tudvalevő, a szakképzés sokkal drágább, mint egy gimnáziumi. A jövőben ugyan némi differenciálást ígér a szakképzési törvény, ám az nem változik, hogy ezt a pénzt továbbra is a települések kapják meg és „joguk" van ehhez hozzátenni, és belőle elvenni is! Így pedig nyilvánvaló: az amúgy is szűkösen létező önkormányzatok valószínűleg az utóbbi jogokkal élnek majd gyakrabban. Lehet beszélni aztán a több lábon állásról, azaz arról, hogy az iskolák a munkaerőpiac szükségleteinek megfelelően állandóan legyenek késfcek á profilváltásra. Szép gondolat, csakhogy ennek számtalan akadálya van a gyakorlatban. Például az, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszer nem ösztönöz erre. Magyarul: ha valamelyik iskola húsz év óta oktat olyan szakmákat, amire az égvilágon semmi szükség nincs, akkor is ugyanaz a pénz jár neki, mint ha nagy kínlódások árán megkísérelné a profilváltást. Aztán gondoljunk csak arra, milyen kellemetlen helyzetbe kerülnének az igazgatók, ha az ősidők óta tanító, amúgy kiváló szakoktatóiknak egyszerre csak azt kellene mondaniuk: „Köszönjük, önökre már nincs szükség!” A Munkaügyi Minisztérium képviselője csak mosolygott ezen az eszmefuttatáson: — Tudom, nagyon nehéz tanulásra bírni olyan embereket, akik amúgy is alacsonyabb végzettséggel oktattak, mint szükséges - lett volna, de az is furcsa lenne, ha itt Magyarországon senki se bújhatna ki az átképzés alól, csak épp a pedagógus. A profilváltáshoz hasonlóan nagy gond az is, hogy jelenleg minden szakma képzése három évig tart, holott teljesen nyilvánvaló, hogy egyes szakmák elsajátításához ez az idő kevés, másokhoz viszont túl sok. Soós Adrianna erről röviden csak ennyit mondott: — Szükség lenne egy szélesebb alapozást nyújtó iskolára (például műszaki, vagy kereskedelmi iskolákra), s erre építve aztán a konkrét szakmát addig kellene tanítani, ameddig a szakmai ismeret tart. A profilváltás, az úgynevezett több lábon állás, az oktatók átképzése, a szakma tanulási ideje mind nagyon fontos kérdések, mint ahogy az is fontos, hogyan terítjük meg az ünnepi asztalt. De ha az asztal alól a szőnyeget húzzák, máris elhalványulnak a „terítési” kérdések. És itt erről van szó. Ha a privatizálódó vállalatok megszüntetik a tanműhelyeket, ha nem vállalják fel a szakképzést, akkor egyből az iskola léte , kérdőjeleződik meg. Ha szellemesek akarnánk lenni, úgy is mondhatnánk: az asztal is „több lábon” áll, mégis eldől, ha kihúzzák alóla a talajt. Csakhogy a szakképzéssel már nem lehet így viccelődni, hiszen a „terítéken” ezúttal több százezer fiatal van... Magyar Mária T Önellenőrzéssel helyesbíthetünk? Adóügyi panaszok sokasága a Legfőbb Ügyészségen és az Alkotmánybíróságon Igényes vevőknek natűrsertés Extra jövedelem — Rendkívüli kockázat — Nagy Lászlónál egyelőre üresek az ólak, Germán László száz, Borbély Imre pedig harminc natúrsertést hizlal a nyugati piacra Fotó: Fazekas Ferenc Az utóbbi hetekben adóügyi panaszok sokasága érkezett a Legfőbb Ügyészségre — közölte az MTI érdeklődésére dr. Szabó István, a legfőbb ügyész helyettese azzal kapcsolatban, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) szervei önellenőrzésre felszólító levelet küldtek mindazoknak, akik 1988-ban és 1989-ben külszolgálatot teljesítettek, s a munkájukkal szerzett valutájukat hivatalosan, árfolyamnyereséggel adták el az ÓMIKK Technoinform nevű cégnek. Dr. Szabó István elmondta, hogy a Legfőbb Ügyészséghez forduló panaszosok sérelmezik az APEH azon eljárását, amely szerint a jelzett valutabeváltásból származó jövedelmüket a hivatal utólag adókötelesnek minősíti. s ezért az érintett állampolgárokat — akiknek száma több ezerre tehető — önellenőrzésre és utólagos adóbevallásra szólította fel. Az APEH szervei a levélben utalnak arra, hogy a Legfőbb Ügyészség megállapítása szerint a Pénzügyminisztériumnak 1988 márciusában nem volt hatásköre adómentességet adni a hivatalos árfolyamot meghaladó összegért történt valutaértékesítésből származó jövedelemre. Dr. Szabó István hangsúlyozta: a Legfőbb Ügyészségre való hivatkozás súlyos félreértésre ad lehetőséget, ugyanis az adófizetési kötelezettség a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény rendelkezésein alapszik, s nem a Legfőbb Ügyészség „megállapításán”. A legfőbb ügyész helyettese utalt arra, hogy az ügy szálai az 1980-as évek közepéig nyúlnak vissza. Ekkor a Pénzügyminisztérium lehetővé. tette, hogy a tartós kiküldetésben levő magyar munkavállalók — diplomaták, sportolók — a külföldön, legálisan szerzett valutájukat itthon, a hivatalos valutaárnál magasabb, lényegében dupla árfolyamon válthassák át forintra, sőt, az így szerzett jövedelem tekintetében 1988 márciusában a minisztérium egy főosztályvezetője adómentességet is kilátásba helyezett. Az ügy részleteit egy KNEB-vizsgálat tárta fel 1989 végén, amelynek alapián a KNEB elnöke kérte fel az APEH elnökét, hogy saját hatáskörében intézkedjen az elmaradt adók behajtására. A Legfőbb Ügyészség törvényi kötelezettségét teljesítette — mondta dr. Szabó István —, amikor a KNEB, illetve az APEH felkérésére véleményt nyilvánított az ügyben. A Legfőbb Ügyészség szerint az 1988. január 1- ién hatályba lépett adótörvény alapján a Pénzügyminisztériumnak nem volt hatásköre mentesség biztosítására, következésképp az ezt követően szerzett jövedelem — az ingóságértékesítésből származó jövedelemre vonatkozó szabályok értelmében — .adóköteles. Erre figyelemmel, a Legfőbb Ügyészség nem tudja orvosolni az ismertetett adóügyi panaszokat — jelentette ki dr. Szabó István. Véleménye szerint az APEH-nek és az érin- tett állampolgároknak is az adótörvény előírása szerint kell eljárni mindaddig, ameddig egy esetleges törvénymódosítás nem biztosít utólag adómentességet a tárgyalt jövedelemre. * * * Az MTI értesülése szerint az Alkotmánybíróságra is több tucat adóügyi panasz érkezett az elmúlt időszakban. Ezekkel az ügyekkel kapcsolatban dr. Holló András főtitkár az MTI munkatársának elmondta: az állampolgárok beadványaikban az APEH-nek az adóbevallás módosítására, önellenőrzésére felhívó levelét sérelmezik; ugyanakkor határozottan állítják. hogy a valutabeváltásból származó jövedelmüket legálisan szerezték, melynek adómentességét a Pénzügyminisztérium garantálta. Dr. Holló András kijelentette, hogy az Alkotmánybíróságnak egyedi államigazgatási és bírósági döntések alkotmányossági felülvizsgálatára nincs hatásköre, így ebben a panaszolt ügyben sincs. Az állampolgárok kezében levő APEH-levél előzetes hatósági felhívásnak tekintendő, amelynek alapján az állampolgár úgynevezett önellenőrzéssel korrigálhatja, helyesbítheti a jövedelemadó összegét. Ezt követően az APEH — adóvizsgálat eredményeként — kirója az adót. E határozat ellen az állampolgár állam- igazgatási eljárás keretében élhet jogorvoslattal, majd a jogerős döntést bíróság előtt megtámadhatja. Abban az esetben, ha a bíróság ítéletével helybenhagyja az' adóhatóság döntését, az állampolgárok arra tekintettel, hogy a valutabeváltásnak ezt a módját választották — az ebből származó károk miatt — kártérítés címén polgári pert indíthatnak az adómentességet ígérő Pénzügyminisztérium ellen. Mindezekre tekintettel, az Alkotmánybíróság kéri az állampolgárokat, hogy jogi vitájuk rendezése érdekében a vázolt törvényes jogorvoslati lehetőségekkel éljenek — mondta az Alkotmánybíróság főtitkára. Stabil piac Egyre nagyobb értékesítési gondok jelentkeznek a hazai állattenyésztésben. Fél évvel ezelőtt a liba- és toll- termelés feleslegei jelentettek problémát. Most viszont úgy tűnik, a hízott sertések felvásárlása akadozik. Szerződés ide, vagy oda, sajnos több termelőszövetkezet és magángazda kényszerül arra, hogy a szükséges időtartamnál tovább etesse állatait. De van-e egyáltalán lehetőség arra, hogy biztos vevőt találjunk, olyat, aki fizetni is tud a magyar termékekért? Vajon képesek vagyunk-e olyan minőséget előállítani, amely az igényes és tegyük hozzá a jócskán telített nyugati piacon is megállja a helyét? Bizonyos mezőgazdasági termékekből valószínűleg igen. I/egalább- is ez derült ki abból a csütörtöki kistermelői tanácskozásból, melyeit a konlorosi áfész szakcsoportja és a Budapesti Húsipari Vállalat rendezett Békéscsabán, a Tégla Közösségi Házban. Bár a tanácskozáson elhangzottakból az is egyértelműen kiderült, hogy csak akkor van esélyünk a nyugati piacokon, ha a termelőtől a feldolgozón át a kereskedőig bezárólag létrejön egy olyan közös érdekeltségi rendszer, amelynek egyetlen mozgató rugója a minőségi termelés. A kondorosi áfész állattenyésztési " szakcsoportjának natúrsertés-tenyésztői ezzel a módszerrel próbálják megvetni lábukat az igényes piacon. Hogy sikerrel avagy sem, erre egyelőre nehéz választ adini. Hiszen még csak a kezdet kezdetén tartanak. Tény viszont, hogy az antibiotikumoktól és hármasvírustól mentes natu rse.tősre stabil vevő a Budapesti Húsipari Vállalat. A kommersz sertés mindenkori fel- vásárlási árán túl 20-25 százalékos többletet fizetnek kilónként a termelőknek. Egy német vevő 1991-re kétszáz tonna natúr' sertésből készült szalámira kötött szerződést. A termelés azonban nem kevés kockázatot rejt magában. Például nagyon nehéz kistermelőknél a hár- masvírus-mentességet megőrizni, hiszen csak olyan helyen tartható az állat, ahol a közelben nincs más sertés. De még így is könnyen- fertőződhet hizlalás ideje alatt az állomány, s akkor bizony oda a 20-25 százalékos extra nyereség. — A kistermelők ennek ellenére mégis hajlandóak vállalkozni. Hiszen a csirke-, a libapiac befulladt, bizonytalan a tejtermelés jövője és a kommersz sertéstartáson is alig marad haszon — mondja az a három sarkadi fiatalember, akivel külön is váltottunk néhány szót a csütörtöki tanácskozáson. Germán László mos| éppen száz darab natursertést hizlal, s abban reménykedik, hogy . egyhamar nem kényszerül arra, hogy váltson. Darabonként legalább ezer forint tiszta nyereséget vár a vállalkozáséitól. A bizonytalan agrárpiac ez évben ugyanis néhány százezer forintot már elvitt a család kasszájából. A tavasszal kétezerhétszáz liba veszteségeit kényszerült lenyelni. Majd ezután pulyka- tenyésztésbe kezdett, amely szintén sikertelenül zárult. Másik beszélgetőpartnerünk, Nagy László kistermelő viszont óvatosabb. Korábban évek óta boyler-csirkét nevelt, most viszont üresek az ólak otthon. Vár és fontolgatja, miihez is kezdjen. A natursertés-hizlalás mindenesetre felkeltette érdeklődését, de mint mondja, alaposan meg kell fohtolni ezt a vállalkozást is, hiszen a kockázat óriási, s akár százezreket is elvihet. Borbély Imre egyelőre harminc sertés hizlalására vállalkozott. Mint mondja, célszerűbb ma lassúbb lépésekkel előrejutni. Az ellentmondásos és bizonytalan jövő úgy tűnik mégsem riasztja vissza a három fiatalembert attól, hogy állattenyésztéssel foglalkozzon. „Át kell vészelni- ezt a zűrzavaros gazdasági időszakot” — summázzák mondanivalójukat. Csak sikerüljön! Nekik is és nekünk valamennyiünk- nek. — rákóczi —■
