Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-03 / 258. szám

1990. november 3., szombat IRODALOM—MŰVÉSZET ■kÖRÖSTÁJ Kurucz D. István: Juhász * Kántor Zsolt: Lélekrongy: szívtelen maszk sötéttel telnek meg pillanataink a megváltásig nincs út. nem vezet senki sűrű minden, nem tanítottak meg élni már nem fénylik a vízesésben fürdő arc beborult egy kislány aki lepkét talált legyilkolt csikókra lel a lombok mögött meghalunk a lét a tény elmozdul lebeg a lecsatolt jövő a szó zavar mint elillant illat nem rejthető emlékekbe a csend Penyaska László: Hétköznapi utak Koszta Rozália: Szüleim emlékére II. Őszi tárlat Vásárhelyen Két dolgot bizonyít a 37. Vá­sárhelyi Őszi Tárlat. Először: a közel négy évtized időszakában (végre valami jó is!) nem tagad­ható, hogy szakmai rangja két­ségtelen, és az sem, hogy attól és azért őrzi, gyarapítja ezt a szak­mai rangot, mert a hagyomá­nyok, kifejezetten az alföldi ha­gyományok realista megőrzését vállalta fel. Talán nem is felvál­lalta, mert ezen a vidéken ter­mészetes volt a realista kiindu­lás, a sokakhoz szólás és elérke- zés igénye. A jövőjét is két do­log jelzi, jellemzi: a mostani kiállítás milyensége, tehát a rea­lista hagyományőrzés léte - nemléte, és a közérdeklődés szakmai vonatkozásai. Az előb­bi biztató, mert jelen való, az utóbbi pedig már-már az elmúlt években többször is kisértő kor­látáira figyelmeztet: túl nagy az érdeklődés művészkörökben a tárlat iránt, mert (ezek szerint) jelen lenni Vásárhelyen, rang. Több mint másfélszázan kí­vánták így az idén, ezen a 37.-en, tájékoztat a katalógus bevezetője, habár ehhez a nagy tömegű jelenlétigényhez a mú­zeum hat vagy hét, eléggé kicsi helyisége egyszerűen kevés. Hogy lehetnének kevesebben, a falat kapottak? Lehetnének, csak kérdés: nem lenne-e hi­ányérzetünk? Az is igaz, hogy a hiányérzetet a korábbi megszo­kás, a nagyszámú jelenlét okoz­ná, egyszer jó lenne ezen fordí­tani. Az „egy képpel szereplés” mintha csak névjegyleadás vol­na, semmiképpen nem alkalmas egy-egy alkotó művész mé­lyebb megismerésére. A/ egy képpel szereplők közül el is hagyhatnának egyet-kettőt, de hogy kiket, az nem a vendég feladata. A hangulat ezen a 37. tárlaton a hagyományos. Szó sincs a ki­fejezetten alföldi, vásárhelyi hagyományok-iskola kizáróla­gosságáról, és nincsen már hosszú ideje. Volt idő, amikor a tárlat szervezői okosan nyitot­tak a legkülönbözőbb stílus- irányzatok felé, az alapkövetel­mény láthatóan csak az volt, hogy a falakra kerülő művek közérthetőek legyenek, ugyan­akkor ezt a közérthetőséget igen tág partok között engedték fel­vonulni. Talán úgy a legigazabb, ha a vásárhelyi gondolatiság el­fogadása volt az alapkövetel­mény, és most is az. Mindaz, amit hagyományos eszközökkel és nem hagyományosokkal is ki lehet fejezni: az ember és világa az adott időben, a tág tekintetű alföldi világ varázslataival fű­szerezve, a gondolatokkal arról, hogy ember és világ. A mostani tárlaton érezhető, hogy ez a követelmény legpreg- nánsabban a három földszinti teremben jeleskedik, itt kaptak helyet ugyanis a 37. kiállítás fő művei. A nevek nem sokat változtak, Németh József nagy táblái arról, hogy Vakok, hogy Hordár, Betakarítás és Készülő­dés, a festő mind tisztultabb és félreérthetetlen gondolatait ki-' nálják a művészetet kereső ven­dég számára, itt látható Szalay Ferenc Allelujája, a Kidöntött fák és az Ég a tarló című műve is, és itt van a fő hely fő helyén Patay László A Mester című Barcsay-portréja és a sugárzó érzés: mi lehet a Mesteí szeme mögött? Mi a tekintetében? Mire gondol(na), ha látná ezt a mai, forrongó világot bizonyta­lankodásaival és hitével egye­temben? Barcsay szemei végig­kísérik a vendéget az összes ter­men, mintha kölcsönözné azo­kat, segítve a míves követel­mény és a megértés összhangba igazodását a tetszés és a nem tetszés meghatározásakor. Nincs és nem is lehet őszi tárlat Kurucz D. István festményei nélkül, Vásárhelyi tanyája mint­ha látomásossá bővülne, úgy emelik a színek, a kompozíció, a minden részletében tetten érhető horli ihletettség azt a tanyát dl magasba, az életen túlra talán, az idők végezetéig. Jó nézni a Ju­hász kackiás-bátoí kiállását, a Hortobágy sík mezejét a na­rancsszínű napizzásban, téved- hetetlenül magyarul. Szépek az idei Tomyai-díjas Giczy János festőművész képei is, Szárnyas- oltára a népmesék hangulatát és tisztaságát idézik. Itt látható az orosházi születésű Fülöp Erzsé­bet nagy táblaképe, a Mementó, mely torokszorító erővel közli egy család emlékező szomorú­ságát arról, aki örökre elbúcsú­zott. A tovább sétáló a két követ­kező földszinti teremben is so­káig időzhet, és jegyezheti meg Szurcsik János dekoratív és gondolatokat teremtő Téli táját, Vecsési Sándor Holdás emlék című képét, Varga Géza szob­rait. Somos Miklós Levétel a ke- resztről-je fényes és átlátható ti­tok arról, hogy megváltás és élet, Kiss Tibor Horoszkópja a másság eszközeivel hat és vezet nehezen megfogalmazható han­gulatok közegébe. Látható, hogy eleddig kevés honi, békési festő és szobrász jelenlétét említhettem, pedig ti­zennégyen vannak. Nem lenne okos, ha megkerülnénk a tényt: nem olyan erős ez a részvétel most, mint azt megszoktuk évek óta. Sokan közülük egy-egy képpel vannak csak jelen, Kosz­ta Rozália szerepel a megszo­kott hárommal a fenti termek egyikében, akárcsak Tóth Ernő, akik azért kvalitásaik okán még nagyobb teret érdemelnének. Nem is különösebben elfogad­ható, hogy Várkonyi János, Vágréti János, Csuta György csak egyetlen helyet kapott, és az sem, hogy Lóránt János és Lipták Pál csak kettőt. Elfogad­ható viszont, hogy mindez nem a tárlatlátogató dolga, a megjegy­zés azonban abszolút jószándé­kú és a megalapozottság hitéből eredezik. Vigasz ugyan, hogy többen, egykori békésiek is ott vannak azért, ha szintúgy nem olyan súllyal, mint lehetne. Ga- rabuczi Agnes Korpusza a ke­reszthalállal való megbékélés megrázó felmutatása, Cs. Pataj Mihály Robbanás című képe az emberi lét kérdéseit kutatja sajá­tos módján. Feljegyezhetjük még a mostanában jeleskedő békési fiatalabbakat, akiknek minden okuk megvan arra, hogy hamarosan sokkal nagyobb részt kérjenek a Vásárhelyi Őszi Tárlatból: Penyaska Lászlót, Diószegi Esztert, Lonovics Lászlót, Baji Miklós Zoltánt és Udvar dy Anikót. Mondják, sokan megnézik az idei Vásárhelyi Őszi Tárlatot. Nem véletlen, igazi művészettel szembesülhetnek. Lássák is so­kan még! „ .. . Sass Ervin Fülöp,- Erzsébet: Mementó

Next

/
Oldalképek
Tartalom