Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-03 / 258. szám
1990. november 3., szombat IRODALOM—MŰVÉSZET ■kÖRÖSTÁJ Kurucz D. István: Juhász * Kántor Zsolt: Lélekrongy: szívtelen maszk sötéttel telnek meg pillanataink a megváltásig nincs út. nem vezet senki sűrű minden, nem tanítottak meg élni már nem fénylik a vízesésben fürdő arc beborult egy kislány aki lepkét talált legyilkolt csikókra lel a lombok mögött meghalunk a lét a tény elmozdul lebeg a lecsatolt jövő a szó zavar mint elillant illat nem rejthető emlékekbe a csend Penyaska László: Hétköznapi utak Koszta Rozália: Szüleim emlékére II. Őszi tárlat Vásárhelyen Két dolgot bizonyít a 37. Vásárhelyi Őszi Tárlat. Először: a közel négy évtized időszakában (végre valami jó is!) nem tagadható, hogy szakmai rangja kétségtelen, és az sem, hogy attól és azért őrzi, gyarapítja ezt a szakmai rangot, mert a hagyományok, kifejezetten az alföldi hagyományok realista megőrzését vállalta fel. Talán nem is felvállalta, mert ezen a vidéken természetes volt a realista kiindulás, a sokakhoz szólás és elérke- zés igénye. A jövőjét is két dolog jelzi, jellemzi: a mostani kiállítás milyensége, tehát a realista hagyományőrzés léte - nemléte, és a közérdeklődés szakmai vonatkozásai. Az előbbi biztató, mert jelen való, az utóbbi pedig már-már az elmúlt években többször is kisértő korlátáira figyelmeztet: túl nagy az érdeklődés művészkörökben a tárlat iránt, mert (ezek szerint) jelen lenni Vásárhelyen, rang. Több mint másfélszázan kívánták így az idén, ezen a 37.-en, tájékoztat a katalógus bevezetője, habár ehhez a nagy tömegű jelenlétigényhez a múzeum hat vagy hét, eléggé kicsi helyisége egyszerűen kevés. Hogy lehetnének kevesebben, a falat kapottak? Lehetnének, csak kérdés: nem lenne-e hiányérzetünk? Az is igaz, hogy a hiányérzetet a korábbi megszokás, a nagyszámú jelenlét okozná, egyszer jó lenne ezen fordítani. Az „egy képpel szereplés” mintha csak névjegyleadás volna, semmiképpen nem alkalmas egy-egy alkotó művész mélyebb megismerésére. A/ egy képpel szereplők közül el is hagyhatnának egyet-kettőt, de hogy kiket, az nem a vendég feladata. A hangulat ezen a 37. tárlaton a hagyományos. Szó sincs a kifejezetten alföldi, vásárhelyi hagyományok-iskola kizárólagosságáról, és nincsen már hosszú ideje. Volt idő, amikor a tárlat szervezői okosan nyitottak a legkülönbözőbb stílus- irányzatok felé, az alapkövetelmény láthatóan csak az volt, hogy a falakra kerülő művek közérthetőek legyenek, ugyanakkor ezt a közérthetőséget igen tág partok között engedték felvonulni. Talán úgy a legigazabb, ha a vásárhelyi gondolatiság elfogadása volt az alapkövetelmény, és most is az. Mindaz, amit hagyományos eszközökkel és nem hagyományosokkal is ki lehet fejezni: az ember és világa az adott időben, a tág tekintetű alföldi világ varázslataival fűszerezve, a gondolatokkal arról, hogy ember és világ. A mostani tárlaton érezhető, hogy ez a követelmény legpreg- nánsabban a három földszinti teremben jeleskedik, itt kaptak helyet ugyanis a 37. kiállítás fő művei. A nevek nem sokat változtak, Németh József nagy táblái arról, hogy Vakok, hogy Hordár, Betakarítás és Készülődés, a festő mind tisztultabb és félreérthetetlen gondolatait ki-' nálják a művészetet kereső vendég számára, itt látható Szalay Ferenc Allelujája, a Kidöntött fák és az Ég a tarló című műve is, és itt van a fő hely fő helyén Patay László A Mester című Barcsay-portréja és a sugárzó érzés: mi lehet a Mesteí szeme mögött? Mi a tekintetében? Mire gondol(na), ha látná ezt a mai, forrongó világot bizonytalankodásaival és hitével egyetemben? Barcsay szemei végigkísérik a vendéget az összes termen, mintha kölcsönözné azokat, segítve a míves követelmény és a megértés összhangba igazodását a tetszés és a nem tetszés meghatározásakor. Nincs és nem is lehet őszi tárlat Kurucz D. István festményei nélkül, Vásárhelyi tanyája mintha látomásossá bővülne, úgy emelik a színek, a kompozíció, a minden részletében tetten érhető horli ihletettség azt a tanyát dl magasba, az életen túlra talán, az idők végezetéig. Jó nézni a Juhász kackiás-bátoí kiállását, a Hortobágy sík mezejét a narancsszínű napizzásban, téved- hetetlenül magyarul. Szépek az idei Tomyai-díjas Giczy János festőművész képei is, Szárnyas- oltára a népmesék hangulatát és tisztaságát idézik. Itt látható az orosházi születésű Fülöp Erzsébet nagy táblaképe, a Mementó, mely torokszorító erővel közli egy család emlékező szomorúságát arról, aki örökre elbúcsúzott. A tovább sétáló a két következő földszinti teremben is sokáig időzhet, és jegyezheti meg Szurcsik János dekoratív és gondolatokat teremtő Téli táját, Vecsési Sándor Holdás emlék című képét, Varga Géza szobrait. Somos Miklós Levétel a ke- resztről-je fényes és átlátható titok arról, hogy megváltás és élet, Kiss Tibor Horoszkópja a másság eszközeivel hat és vezet nehezen megfogalmazható hangulatok közegébe. Látható, hogy eleddig kevés honi, békési festő és szobrász jelenlétét említhettem, pedig tizennégyen vannak. Nem lenne okos, ha megkerülnénk a tényt: nem olyan erős ez a részvétel most, mint azt megszoktuk évek óta. Sokan közülük egy-egy képpel vannak csak jelen, Koszta Rozália szerepel a megszokott hárommal a fenti termek egyikében, akárcsak Tóth Ernő, akik azért kvalitásaik okán még nagyobb teret érdemelnének. Nem is különösebben elfogadható, hogy Várkonyi János, Vágréti János, Csuta György csak egyetlen helyet kapott, és az sem, hogy Lóránt János és Lipták Pál csak kettőt. Elfogadható viszont, hogy mindez nem a tárlatlátogató dolga, a megjegyzés azonban abszolút jószándékú és a megalapozottság hitéből eredezik. Vigasz ugyan, hogy többen, egykori békésiek is ott vannak azért, ha szintúgy nem olyan súllyal, mint lehetne. Ga- rabuczi Agnes Korpusza a kereszthalállal való megbékélés megrázó felmutatása, Cs. Pataj Mihály Robbanás című képe az emberi lét kérdéseit kutatja sajátos módján. Feljegyezhetjük még a mostanában jeleskedő békési fiatalabbakat, akiknek minden okuk megvan arra, hogy hamarosan sokkal nagyobb részt kérjenek a Vásárhelyi Őszi Tárlatból: Penyaska Lászlót, Diószegi Esztert, Lonovics Lászlót, Baji Miklós Zoltánt és Udvar dy Anikót. Mondják, sokan megnézik az idei Vásárhelyi Őszi Tárlatot. Nem véletlen, igazi művészettel szembesülhetnek. Lássák is sokan még! „ .. . Sass Ervin Fülöp,- Erzsébet: Mementó
