Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-03 / 258. szám
“Köröstáj SZÜLŐFÖLDÜNK 1990. november 3., szombat Szegedről hozott ide Wenckheim gróf száz dohány kertész családot Letelepedés után első dolguk volt, hogy templomot építsenek Újkígyós 175 éves Egy falu születésnapjára Megújuló, napról napra változó világunkban sok fontos évfordulóról megfeledkezünk. Választási küzdelmek hangos ígéretei, nagy felelősségek terhei vonják elfigyelmünket,pedig nagyon fontos megállni egy pillanatra, főhajtással emlékezni a régiekre. Most alakuló társadalmunkhoz alapot teremtve megújítani a régi szövetséget szülőföldünkkel. Öröm, ha egy nemzet megemlékezik hőseiről, s ezt most már úgy ahogy, megteheti határon innen és túl. Láttuk ezt az Aradi Vértanúk emléknapján. Öröm, ha egy kisebb közösség, város, falu, vagy család hajt fejet a régmúlt idők nagyjai és névtelenjei előtt. Sajnosa szívből jövő, emlékezésre buzdító szót gyakranelnyomja a világ zaja. így történt ez Újkígyóssal is a község alapításának 175. évfordulóján ebben az évben. 175 év egy perc csupán a végtelen időhöz képest, de vidékünkön, ahol kevés az igazán régi település, szép időnek számít. Álljanak most emlékeztetőül, figyelmeztetőül a leírt szavak, melyek a múltról szólnak a mai emberekhez, álljanak meg egy pillanatra, tudatukkal járják meg az időt, merítsenek hitet a régiek hitéből, erőt az eleink erejéből, mert mindnyájunknak tudni kell: a múltunk ismerete nélkül nem lehet jövőt építeni, mert gyökér nélkül való az. Újkígyós történetét 1815-ös alapításától számítjuk. Itt kezdődik a mai község léte, de most, a falu telepítésének 175. évfordulóján nem haszontalan a régebbi időkbe is belepillantani. Vidékünk a múlt ködébe vesző idők óta emberlakta terület. Bár a legrégebbi múltat vizsgáló ásatás nem volt a környéken, de néhány ősidőkből való tárgy így is előkerült, bizonyítva az ember jelenlétét a legrégibb időkben. A magyarság igen korán lakja a mai Kígyós területét. Halottait itt eltemetve szép emlékeket hagyott az utókorra az ókígyósi honfoglaláskori sírokban. A terület nevének eredete is valószínűleg e korból való. Bizonyos, hogy 1456-ban már általánosan használták, mert egy október 7- én kelt oklevél, mely írott forrásaink közül először említi e nevet, így ír: „Áz aradi káptalan bizonyítja, hogy néhai Maróthy László bán fiait — Lászlót és Mátét — beiktatta az Ajtósi Ke- resztélyné által elzálogosított zarándmegyei Kégyós birtokba.” (Ma Békés megye, Kígyós.) A Magyar Országos Levéltár (diplomatikai osztály 15095. szám) 1508. szeptember 16-án kelt oklevelében pedig a következőket olvashatjuk: „Az aradi káptalan bizonyítja, hogy Ay- thossy Péter, Aythossy Imre özvegye Erzsébet, Aythossy Mihály özvegye Klára, Egey Mihály (Egey András és Aythossy Márta fia), Aythossy Tewrek János és Ferenc, továbbá Fodor Albertné Katalin elismerték, hogy Corvoin János herceg özvegye Frangepán Beatrix a békésmegyei KÍGYÓS birtokhoz tartozó Roty- ma pusztát visszaadta nekik.” A török világban az adóösz- szeírások tanúsága szerint még település van itt. Ám az 1686- ban erre járó „felszabadító” hadak elvonulását már nem éli túl a falu. Viharos századok alatt török, német zsoldos, labanc, rabló tatár hordák járták az országot, pusztították a népünket. A rendet visszaállító bécsi császárnak nem kellett a rebellis magyar fajta. A kihalt területekre tett inkább szavára jobban hajló svábot, tótot (kik ma szlovákoknak nevezik magukat), oláhokat (ma románok). így vált ez a terület, amelyik valaha ősi magyar szállásterület volt, lassan zömmel nemzetiségek által lakottá. A Bánátban Mária Terézia még a magyarok spontán betelepedését is rendelettel tiltotta meg. Az udvarnak tett szolgálataiért vármegyényi birtokot kapott itt a német Haruckem család. A birtok a család férfiágának kihalásával Haruckem Cecília férjének Wenckheim József Antalnak a birtokába kerül. A sors furcsa fintora, hogy a bécsi urakból lett magyar birtokosok itt a pogány Vata földjéh jó magyarok lettek. Wenckheim Béla Kossuth kormánybiztosa lett Békés vármegyében, Wenckheim József Antal is nyíltan szimpatizált a szabadságharccal. De térjünk vissza Kígyós sorsához. 1792-ben került a Wenckheimek kezére. Mivel még akkor is igen gyéren lakott volt, a gróf a betelepítéséhez kezdett. A török és német dúlá- sokat csodálatos módon vészelte át Szeged katolikus népe. A békés évtizedekben virágzó, sűrűn lakott vidékké vált. Innen hozott ide gróf Wenckheim József Antal szerződéssel száz dohánykertész családot. Az ő maradékaik lakják mindmáig a települést. A szerződést 1815-ben írták alá. A telepesek a jellegzetes szegedi őző nyelvjárást beszélték, s a falu mint nyelvjárássziget beszéli máig. Hamar erős virágzó település lett Újkígyós, őrizve ősi hagyományait, amit Szeged-alsóvárosból, Mindszentről, Tápéról hozott magával. Őrizve a katolikus hitet annak ellenére, hogy ortodox románok és evangélikus szlovákok által lakott települések vették körül. Katolikus hitük hívó szavára minden évben elzarándokoltak Máriaradnára, ahol találkoztak nagynemzetségük keresztaljaival, a szegedi nagytáj népével. A letelepedés után első dolguk volt templomot építeni az Isten tiszteletére. Ez a Ids templom azonban hamarosan szűknek bizonyult, ezért 1858-ban a község összefogásából és a gróf segítségéből szép új templomot építettek és Szűz Mária védelmébe ajánlották. Szeptember 12-én azóta minden évben meg- ünneplik templomuk búcsúját. A kígyósi nép hagyományosan dohánytermesztéssel foglalkozott. E munkájában nagy segítségére volt Göndöcs Benedek apát úr, aki 1863-tól 1873-ig Újkígyós plébánosa volt. Az 1872-ben megjelent Népszerű beszélgetések a dohány okszerű kezeléséről című könyvével az újkígyósiak munkáját akarta megkönnyíteni. A dohány meghatározó kultúrnövénye volt a községnek egészen a termelő- szövetkezet nem egészen önkéntes alapon történő megszervezéséig. 1884-ben a község anyagilag odáig jutott, hogy a területének földjét és egy szép nagy határrészt megvásárolt a gróftól. Bankkölcsön segítségével örök időkre megváltotta, ezért ezt a határrészt ma is Örökföldnek nevezzük. A bankkölcsönt a község 1905-re fizette ki teljesen. Századunk nehéz megpróbáltatások, közösséget, embert próbáló nehézségek elé állította a'falut és a benne lakókat. Az első és a második világháború nálunk is nagy emberveszteségeket okozott. De a két világháború borzalmait kibírták a frontról hazaérkezettek és az itthon őket aggódva várók is. A holtakat elsiratták, s a gyászt szívükbe zárva éltek tovább, tudtak élni, mert erős volt a hitük. Az elmúlt kilencven évben két világháborút veszítettünk el, ez szörnyű csapás egy népre, de legalább ilyen csapás az elmúlt negyvenöt év békéjének elveszítése is. A régiek erkölcse, hite, munka- és földszeretete nélkül fölnevelt generációknak ki adja vissza azt, amit nem kaptak meg? Nehéz, nagyon nehéz dolgok előtt állunk. E nehéz dolgok megoldásában a szellemi örökség továbbadásában nyújtanak nekünk segítő kezet a régiek. Fogadjuk el a felénk nyújtott jobbot. Emlékezzünk meg az ilyen és ehhez hasonló évfordulókról, s már nagyot léptünk előre. 1988-ban még a „NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM” tiszteletére gyulladt ki a gázláng a márványtábla tanúsága szerint — a községünkben, nem a lakások melegítésére. 1990-ben, nemsokára, mint annyi más településen, itt is fölavatják az I. és II. világháborúban elesettek emlékművét. Hála Istennek, már nem idegen bálványoknak állít emléket a márványtábla, hanem saját hőseinknek. Harangozó Imre Présház a kígyósi szőlőskertekben . , Fotó: Gál Edit Kis faluban nagy szerep jut a művelődési házra. így lesz ezután is?
