Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-17 / 270. szám
1990. november 17.. szombat o Hóban, sárban, fagyban is fl tanyavilág postabontása Hogy jobbra fordulnak-e a dolgok? Ki tudja? Fotó: Gál Edit (Folytatás az 1. oldalról) küldemények szortírozását. Minden ládába jut valamiféle titok, hír, amely gazdára vár. Dolga végeztével a postás már ülne is be Moszkvics furgonjába, amikor hozzálépünk, hogy néhány percre föltartsuk, bár tudjuk, hogy 60 kilométeres körzetbe kell eljuttatnia a napi küldeményeket, s ha időben végezni akar, sikkor a tereferére nincs sok; ideje — Nem egyszerű a külterületeken dolgozni. Különösen oda kell figyelni, amikor szétosztom egy-egy láda- sornál a leveleket, újságokat. Képzeljék el, mi történne akkor, ha mondjuk összekeverném a küldeményeket ... — magyarázza gyorsan, hogy mit is jelent számára a tanyaviüágban postáskodni. Jani bácsii egyébként valamikor mezőgazdászként kezdte a pályafutását. Mint mondja, a Békéscsabai Szabadság Tsz-ben állattenyésztőként dolgozott. De amikor az állomány létszámcsökkentésére került sor, kénytelen volt munkát keresni, s így szegődött él' a postához. Ennek bizony már 18 éve. s másfél év múlvá nyugdíjba is megy. — A kezdet kezdetekor gyalog jártunk, majd jött a kerékpár. Nehéz idők voltak. de annak is megvolt a maga szépsége. Nyugodtab- bak voltunk, maradt idő egy- egy jó szóra, mindennap találkoztam a tanyasi családokkal. Kocsival ma már sokkal könnyebb, de egy kicsit személytelenebbé is vált a munka — mondja. — Ha nyugdíjas lesz, mivel tölti el az idejét? — Zenész vagyok másodállásban. Végre lesz annyi időm, hogy kedvenc szórakozásomnak hódoljak. — Milyen hangszeren játszik? — Orgona, szaxofon. Majd a munkabérre terelődik a szó, a postások rendkívül alacsony fizetésére. Jani bácsi nyugdíj előtt bruttó 10 ezer 500 forintért rója 18 éve hóban, sárban, fagyban a kilométereket, a békési és a kamuti határt, valamint a fürjesi terület egy részét. Különösebben mégsem méltatlankodik. Persze, hogy ő is keveselü bérét, de úgy érzem, azok közé tartozik, akik a nehézségeket megpróbálják könnyebben elviselni. A munkahelyéről, a postáról azért néhány megjegyzést tesz: — Ha rajtam múlna, a postán a gazdálkodást a kicsi dolgokkal kezdeném. Mert például hányszor előfordult, hogy világos nappal égnek a villanyok a hivatalokban, a csapot nyitva felejtik. folyik a víz a világba. Higgye el nekem, ha nem lenne paizarlás, a bérre is jobban futná — érvel józan paraszti ésszel. Majd hozzáteszi: — A terjesztés, a postai küldemények kézbesítése nem az egyszerű dolgok közé tartozik. Csak azok látják, hogy mekkora utat tesz meg egy- egy küldemény és hány ember kezén fordul meg, akik nap mint nap ezzel foglalkoznak — mondja még búcsúzóul, de már a kocsiban ülve, hogy a velünk eltöltött 5-10 perc miatt önkihez sem érkezzen a szokásosnál később. Rákóczi Gabriella Pedagógiai hét volt Szarvason Okik nem lépnek egyszerre... nem kapnak? A Szarvasi 1. Számú Általános Iskola együtt a Brunszvik Teréz Óvóképző Főiskolával e héten pedagógiai hetet tartott, melynek középpontjában a Zsolnai József által kifejlesztett ÉKP — Értékközvetítő és Képességfejlesztő Iskolaprogram — állt. Megyénkben még csak kevés oktatási intézmény próbálkozott ennek az új, alternatív iskolai programnak a bevezetésével, ahol az egész tantárgystruktúra eltér a megszokottól, ahol az egyetemes emberi kultúra megismertetése a fő cél, ahol a gyermek és a tevékenység kerül a tanítástanulás folyamatának középpontjába. Az ÉKP megismerésében és bevezetésében Szarvas városa úttörő szerepet vállalt, hiszen két általános iskola (az 1-es és a 2-es), valamint az óvóképző főiskola — kísérleti jelleggel — egy-egy ÉKP-s csoportot indított e tanév elején. Szakács Mihályné dr., az óvóképző főigazgatónője a hét közepén egy előadásában így jellemezte az intézményükben folyó ÉKP-s tevékenységet: — Sokan azt gondolják, ez a csoportunk teljesen mást tanul, mint a többiek. Véleményem szerint nem a tartalmi eltérésekben keresendő az ÉKP-s csoportunk „mássága”, hanem abban a teljesen újszerű légkörben, nyitottságban és együttműködésben, ahogyan ott a hallgatók és az oktatók tevékenykednek. Az iskolájukat bemutató előadásában Grilnvald Béla iskolaigazgató többek között arról is szólt, hogy — mint mindenféle új kezdeményezést —, ezt is csak addig szabad csinálni, amíg van rá igény, s amíg a tapasztalatok megerősítéssel biztatnak. Magától értetődik tehát, hogy milyen óriási a felelőssége annak a pedagógusnak, aki ezekre az új utakra vállalkozik. Valószínűleg éppen ezért kísérték nagy figyelemmel a nevelők az Országos Közoktatási Intézetből érkezett Kocsis Mihály egyik előadását, amely a pedagógus személyiségéről és teljesítményéről szólt. Az előadás minden bizonnyal sokakat megdöbbentett, hiszen igencsak eltért az utóbbi évtizedekben megszokott gondolatoktól. Az előadó abból a sokak által elismert tényből indult ki, hogy személyiségeket csak személyiségek tudnak nevelni. — Ha ezt elfogadjuk — folytatta —, nézzünk szét egy kicsit a magyar társadalomban, és válaszoljunk a következő kérdésre: vajon elárasztották-e tömegméretekben hazánkat a nagy személyiségek? A pedagógusok arcára ült mosoly megadta a választ. A negyven éven keresztül „aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére” alapon nevelkedett társadalmunkban nemigen formálódhattak tömegméretekben az egyéniségek. Következésképp: „közösségeknek alárendelt egyéni érdekek” alapján nőttek fel generációk, s innen nem könnyű a kitörés. Nincs (tömegméretű!) személyiség, amely személyiségeket nevelhetne. — A személyiség pedig ott kezdődik — mondta Kocsis Mihály —, ha valaki felismeri: a közösség van őérte, és nem fordítva. Ha pedig az egyént nem szolgálja a közösség, legyen szabadsága kilépni onnan... A valódi egyéniség sohasem hárítja át a felelősséget! Vagyis Kocsis Mihály a korábbi értelmezésektől eltérő kollektivitást, a szabadságot, és a felelősségtudatot tartja az egyéniségformálás három alapvető feltételének. Persze az igazán nagy egyéniségek másokban is tolerálni képesek ezeket a tulajdonságokat, még akkor is, ha az a „más” éppen a tanítványuk. És természetesen az sincs előírva sehol, hogy erre csupán egy ÉKP-s nevelő képes... A videofelvételes elemzésekkel, nyílt foglalkozásokkal, órá'kkal és egyéb szakmai megbeszélésekkel tarkított pedagógiai hét november 16-án zárult. M. M. Egy spiritiszta szeánszon kezdődött A hipnózis megtanulható — Laikusok kíméljenek — II televízió nem az igazi — A tenyérjóslás is érdekli... Most aztán feladták nekem a leckét! Bizonyítanom kellene, mennyire — hogy is mondják csak- (?) — „belelátott a lapjaimba,’ dr. Sar- kadi István, amikor jegyzetem egyetlen oldalát a kezébe véve, személyiségem jegyeit kezdte boncolgatni. írjam le, mi mindent —egyébként szinte valamennyi észrevétele telitalálat volt — mondott rólam? Megtehetném éppen ezt is, de hát ha a hízelgő jellemvonásokat idézném, azt hinnék dicsekszem, ha csak a kevésbé előnyös tulajdonságokat tenném közszemlére, megint csak hamis képet festenék önmagámról. És egyáltalán... A békéscsabai 1. számú pszichiátrián annyi bizalmas közlés elhangzik, miért épp nekem kellene ország-világ előtt kitárulkoznom? Lecke ide, újságírás oda, erre nem vállalkozom. így hát, a kedves olvasó jóhiszeműségére apellálok: el kell higgyék nekem bizonyíték híján is, a grafológia — értő kezekben! — nemcsak izgalmas, de eredményes módja is legbensőbb énünk megismerésének. Hamar hozzáteszem — e beszélgetés után látom csak igazán — korántsem egyetlen módja ... Az emberi lélekhez vezető titkos ajtó zárjának talán összes kulcsát birtokolja beszélgető- partnerem. dr. Sarkadi István, az 1-es pszichiátria főorvosa. — A grafológia csakúgy, mint a hipnózis, a személyiség megismerésében, a diagnózis felállításában segít önnek. Mi mindennel foglalkozik még? — Érdekel például a tenyérjóslás és a grafomet- ria ... Ami szaki rod al omh oz hozzájutok, tanulmányozom, így foglalkozom relaxációs technikákkal, különböző jógaiskolákkal ... — Attól tartok, ennyi mindenre nem futja az időnkből; maradjunk inkább a grafológiánál! — Sok mindent elárul a kézírás arról, aki a sorokat papírra veti. Már az írás érettségi fokából megállapítható. kialakult személyiséggel állunk-e szemben vagy sem. Aztán vizsgálódunk tovább, hogy árkádos, vagy inkább fonalírást tartunk a kezünkben? Jellemző, hogy a betűk felső vagy az alsó szára nyúlik messzebb. Amelyik írás inkább felfelé tör, az a szellemi, amelyik lefelé — hosszú szárú j-k, f-ek —, az az érzelmi, testi funkciók jelentőségéről árulkodik. De sok mindent megfigyelhetünk még, hiszen ösz- szesen 15 sarkalatos pont alapján kell elemeznie a grafológusnak ... — És a grafometria? — Ez is roppant hasznos és érdekes dolog lenne. — Csak lenne? — E módszer segítségével a lelki élet mérhető jegyeit ragadnánk meg, csakhogy ehhez számítógépes feldolgozás szükségeltetne, s számítógép sajnos nem áll a rendelkezésünkre. — A hipnózishoz viszont ha jól tudom, semmiféle segédeszközre nincs szükség. Csak nyugalomra ... — És persze megfelelő médiumra. Mert nem mindenkit szabad hipnotizálni. — Tulajdonképpen mi a hipnózis? — A pszichoterápiás eljárások egyike, melyet ősidők óta alkalmaz a gyógyító tudomány. E folyamat lényege nem más, mint a képzelőerő felfokozása, hipnotikus álomban. — „Születni kell rá”, vagy megtanulható ez a tudomány? ön például miként sajátította el? \ — Ha ez utóbbi kérdésére válaszolok, az elsőről úgy hiszem, szólnom se kell. „... Nem szabad észrevennie, hogy én segítettem ...” Fotó: Gál Edit Mindig is érdekelt az emberi pszichikum. Nagyapám ilyen témájú könyveit is előszeretettel forgattam ... Aztán egyszer, már egyetemista koromban részt vettem egy spiritiszta szeánszon. Materialista beállítottságú voltam mindig, s e jelenségről is próbáltam lehántani a misztikumot. így hamar rájöttem : az asztaltáncoltatás nem más, mint a hipnózis egy periférikus területe. Bárki megpróbálhatja, ha elég fantáziát érez magában. És én megpróbáltam — sikerrel. Később, mikor körzeti orvos lettem Szabolcs-Szatmár megyében, tovább olvasgattam a szakirodalmat, és az állatok hipnotizálásával folytattam. — Tehát teljesen autodidakta módon tanult? — Amikor Békéscsabára kerültem, megismertem dr. Kása Gyulát, aki körzeti orvosként hívta életre a hip- noterápiás alkoholelvonót. És ekkor, tőle tanultam meg, hogyan lehet embert hipnotizálni. Kezdetben csak a di- rektív hipnózist alkalmaztam. — Miért? Milyen van még? — Manapság az indirekt technikát tartjuk kedvezőbbnek, így a beteg függősége jóval kisebb a kezelőorvosától. — Elmagyarázná mi a két eljárás közt a különbség? — A hipnózis feladata, hogy a beteg személyiségét megerősítse, illetve, hogy visszahozza azt az állapotot, amikor még erős volt. Ezt elérhetem úgymond egy apai szereppel, direkt ráhatással, s elérhetem úgy, hogy csak a hipnózis menetét diktálom, de a megoldást már a betegre bízom. — Még mindig nem egészen értem. Lássunk egy konkrét példát! Felkeresem mondjuk azzal, hogy nem merek a liftbe szállni.,. — Nos, akkor az egyik lehetőség, hogy direktív hipnózisban rábírom e mozdulatsorra. Az átélés teljes: izzad, remeg, ahogy a liftben érezné magát. A másik lehetőség, ha a hipnotikus álom során választás elé állítom. Mehet gyalog is, ha akar, de jobb a gyorsabb liftet választani, mert a gyereke veszélyben van odalenn ... Ez az indirekt technika. — Hipnotikus állapotban bármire rá tud venni? — Némi kontroll ilyenkor is van. Bizonyára önnel is előfordult már, hogy teljesen beletemetkezett egy olvasmányba. Szóltak önhöz, de ez csak nagyon távoli jelzés volt, nem is nagyon értette, mit mondanak... Nos, ehhez hasonló állapot a hipnotikus álom is. amelynek egyébként többféle mélységi szintje van. — Előfordulhat, hogy avatatlanul mély hipnotikus álomba juttatunk valakit, és nem tudjuk felébreszteni? — A hipnózis idővel alvásba menne át, úgyhogy ilyen veszélye nincs az eljárásnak. Sőt. Ez a lehető legjobb pihentető módszer. Hogy mégsem végezhet laikus hipnózist? Az ok nem csak abban keresendő, hogy mit akar elérni egy személynél vagy egy embercsoportnál. Nagyobb baj, hogy vannak ellenjavallatok, melyekkel a hozzá nem értők nem számolnak. — Például? — Képzeljünk el egy társaságot, akik belemennek a „játékba”. Egyikőjük kezdődő vakbélgyulladásban szenved, igen ám, de hipnotikus álomban megszűnik a fájdalomérzete ... Szomorú vége lehet a „játéknak”. — Ez előfordulhat önnél is... — Ne gondolja, hogy ha ide belép a beteg, én hipp- hopp máris elaltatom. E módszert hosszas beszélgetés előzi meg. Ilyenkor nemcsak a lelki, hanem az esetleges testi bajokra is fényt derítünk. — Amikor önhöz indultam, elhatároztam megkérdezem: lehetséges-e a televízión keresztül hipnotizálni? Hallottunk már ilyesmiről ... Vállalkozna rá, ha mondjuk a városi televízió felkérné, hogy szoktassa le a nézőket a dohányzásról, hipnózis segítségével? — A hipnózis személyek közötti, személyekben zajló folyamat. Ezért — bár mint kísérlet, érdekes lehet —, nem tartanám gyógyító erejűnek az ilyen beavatkozást. De ha már a lehetőségeknél tartunk: az viszont nagyon jó lenne, ha az egészségügy egész területén — akár itt, a kórházban is — erőteljesebben alkalmaznák a pszichológiát és a pszichiátriát... Egyáltalán nem vagyok elégedett e téren. — Nálunk az emberek többségét megrémíti, ha hipnotizálni akarják, s egyáltalán ... Idegenkednek attól, hogy pszichiáter segítségét kérjék gondjaik megoldásához. — Nyugaton ez már bevált módszer. Nálunk valóban más a helyzet. Az itt dolgozók mindenesetre mindent megtesznek azért, hogr ezt az idegenkedést feloldjuk. Már berendezésünk is eltér a kórháztól.' A váróban zene szól, máskor / bekapcsoljuk a televíziót... És később, mikor a beteg bejön a szobámba, nem szabad észrevennie, hogy én segítettem gondjai megoldásában. Abban a tudatban kell hagynom, hogy ő küzdött meg a gyógyulásért. Ha így csodálkozik, mikor feszültségmentesen elmegy: „Hát qsak beszélgettünk”, akkor jól végeztem a dolgom. — Nos — ha nem is betegként jöttem —, én tényleg ezzel búcsúzok: élveztem a beszélgetést! • Nagy Ágnes
