Békés Megyei Népújság, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-08 / 211. szám
1990. szeptember 8., szombat ) Hollósy Kornéliára emlékezik Dombegyháza „A dal az út az égbe. Boldog vagy Te, ki ez útat megjárod.” volt (Blaha Lujza tőle öröPersely a könyvtárban Az egyetlen szövetséges: Egész történelmünkre, kul- túrtörténelmünkre jellemző a megkésett ünneplés, az, hogy csak az utókor döbben rá: nagyjain-kat méltóképp kell, illik tisztelni, eltemetni. Dombegyház is így „törlesztett” ez év februárjában, amikor a nagyközségi könyvtár falán emléktáblát lepleztek le Hollósy Kornélia, egykori híres operaénekesnő halálának századik évfordulóján. Hollósy, a nemzet első csalogánya, Lonovics József Csanádi főispán hitveseként 1864-től 1890-ben bekövetkezett haláláig élt á helybeli birtokon. Dombegyház úrnője visz- szavonulásáig az ország leg- ünnepeltebb opera- és dalénekesnője, a magyar opera halhatatlan csillaga volt. Tizennyolc évesen lépett először nyilvánosság elé Corfu- ban, magvar színpadon Te- mesvárott szerepelt először 1846-ban, a Pesti Magyar Színházban Donizetti Lindájával mutatkozott be, és szerződtették a Nemzeti Színházhoz. Emlékezetes alakítást nyújtott Júliaként, Hunyadi László Garai Máriá(Jókai Mór) jaként. 1849 január elején, amikor Windischgraetz megszállta Pestet, nem menekült el, hanem dalaival igyekezett tartani a lelket a magyar közönségben. Bánk bán Melindája volt a búcsúszerepe; az egész ország siratta, amikor megvált a színpadtól, hogy férjének és fiának élhessen. Az európai fővárosok, zenei fellegvárak, ragyogó nagyvárosi színházak ünnepelt sztárja leköltözött a vidéki birtokra, ahol még vasút sem volt... 1879-ben Lonovics Józsefet választották meg Csanád megyei főispánnak, így a család Makóra ment. Hollósy Kornélia tevékenyen részt vett a közéletben, a Vöröskereszt megyei fiókjának elnöke volt, hangversenyeket, műkedvelő színielőadásokat szervezett, megalapította az első makói óvodát és a Jótékony Nőegyletet. 1890-ben súlyos influenzajárvány pusztított, és elérte a Lonovics családot is. A főispánná számára végzetes volt ez a betegség, február 10-én meghalt. A nemzet első csalogánya költe később ezt a megtisztelő címet), koszorús dalkirálynő, a magyar színpad babéros asszonya. Akihez még nem volt annyira kegyes a technikai forradalom, hogy hangját lemez, kazetta, játékát film őrizhetné. S persze hozzánk sem volt elég kegyes ... Barabás Miklós festménye. Teles Ede szobra. dr. Diósszilágyi Sámuel monográfiája és számos korabeli méltatás (igaz Jókaitól, Szigligetitől, Arany Jánostól), régi színi kritikák őrzik a nevét, valamint a dombegyházi emléktábla. S ma már még valami: a Makói Múzeum Füzetei sorozat 67. számát Hollósy Kornéliának szentelték a szerkesztők. Csizmadia János tanácselnök, aki Hollósy leszármazottaival közösen az emléktáblát megálmodta, majd valóra váltotta, nyilván szívén viseli, hogy az utókor méltóképp gondoljon vissza a kis település egykori nagy lakójára. Az a szomorú tény, hogy a Lonovics- kriptát a történelmi viharok és az elfajult emberi indulatok csúnyán meggyalázták, csak erősítette az értékeket tisztelő kortársi szándékot. S ha már az új síremlékből (egyelőre) nem is lett semmi, ezzel az igényes, elegáns kiadvánnyal adózik a jelen a kivételes személyiség halálának 100. évfordulóján. Az ünnepi füzet elődje az az ajándékalbum volt, amivel a művésznőt harmincadik születésnapjára lepték meg a korszak híres írói, és amelybe valamennyien versekkel. kedves sorokkal köszöntötték az ünnepeltet. Beöthy László például a következőket írta be az emlékkönyvbe: „A te dalaidnak legszebb visszhangja van, mert e visszhang egy nemzet lelkesedése!” A díszes album — Arany János, Eötvös József, Gyulai Pál, Jókai Mór, Szigligeti Ede és mások beírásaival — az aradi múzeumba került, majd valószínűleg elkallódott. Fennmaradt viszont egy fotómásolat a makói múzeumban. Az emlékalbumot Hollósy születésének centenáriumán, 1927-ben rendezték sajtó alá, az a kötet szolgált alapul a legújabb kiadványnak. Igényes válogatás, méltó tisztelgés. Niedzielsky Katalin az olvasó Szinte hihetetlen: öt esztendeje már, hogy a Békés Megyei Könyvtár megnyitotta kapuit az olvasók előtt. Akkoriban nemes elhatározásra jutott a könyvtár vezetése, úgy döntött, hogy nem szed beiratkozási díjat a szolgáltatásait igénybe vevőktől. Lehet, hogy elhamarkodott döntés volt? A kérdés azért merült fel bennünk, mert nem kis meglepetésünkre perselyeket helyeztek el az épület több pontján, mondván: „Kérjük mindazokat, akiknek anyagi helyzete megengedi, hogy legyenek támogatói a könyvtárunk által biztosított nyilvánosságnak, segítsék elő adományaikkal gyűjtő-, megőrző és információt terjesztő munkánkat...” Dr. Ambrus Zoltánt, a könyvtár igazgatóját kérdeztük, ilyen súlyos gazdasági nehézségekkel küszködnek? — Régen volt már, amikor úgy döntöttünk, nem szedünk beiratkozási díjat. Két motivációnk volt erre, egy elvi, mely szerint állampolgári jogon jár mindaz a szolgáltatás, melyet nyújtani tudunk. Ráadásul az értük kérhető összeg semmiképpen nincs arányban azzal a pénzzel, ameny- nyibe ezek a szolgáltatások kerülnek. A döntés gyakorlati oldala: hogy a fejlett tőkés országokban szinte sehol nem szedtek beiratkozási díjat. Kérhettünk volna 3—20 forintot, ám az ezzel járó adminisztráció többe kerülne, mint az az összeg, ami összegyűlne. — És a perselyek? — Vannak, melyekhez tájékoztatót is mellékelünk — és ez a dolog lényege —, amely arról szól, hogy e magas színvonalú szolgáltatás bizony, nem olcsó mulatság. Azontúl, hogy sokba kerül, komoly munka .van mögötte. Arra is felhívtuk a figyelmet, mennyire megdrágultak a könyvek, hiszen míg 3 könyvtár megnyitásának évében - hatvan, manapság már száz forint fölött van a kötetek átlagára. Folyóiratok tömege jelent meg és mivel úgy gondoljuk, hogy ha valamikor, hát most fontos az írásos dokumentumok megőrzése erről az időről, e fo- lyóiratözönről sem mondhatunk le. — Az így összegyűlt forintok segítenek a bajokon? — Csupán néhány ezer forintról van szó, és anyagi nehézségeinket ez korántsem oldja meg. Annyit viszont elértünk, hogy mindazok, akik rendszeresen igénybe veszik szolgálatainkat együttéreznek velünk, aggódnak értünk, érdeklődnek nehézségeinkről és mikor elfordulunk, diszkréten elhelyezik a maguk kis összegét a perselyekben. — Ha ez nem segít, akkor hogyan tudnak a nehézségeken felülemelkedni? — Egyrészt úgy, hogy feléljük tartalékainkat. Itt olyan apróságokra gondolok, hogy eladtuk a mikro- buszunkat, mert kiszámoltuk, ezzel is nyerünk félmillió forintot. így inkább kevesebbet járunk vidéki könyvtárainkba, de helyi szolgáltatásainkról, vagy inkább úgy fogalmaznék: szolgálatunk készségéről, nem mondunk le. Mert lehet, hogy rövidebb ideig tartunk majd nyitva, de az odaadás, amely dolgozóinkat jellemzi, továbbra is a régi. Az is előfordulhat, hogy kevesebb könyvre, kiadványra futja majd a pénzünkből. Hogy ezt ellensúlyozzuk, a beszerzésre, a kiválasztásra kell még nagyobb gondot fordítanunk. így ha egy-egy könyv példányszáma kisebb is lesz, a választék a megszokott marad. — Nem kell attól tartanunk, hogy a perselyeket beiratkozási díj követi? — Egyelőre nem szeretnénk ilyen intézkedéssel tovább rontani a közhangulatot. Arra gondoltunk, hogy más forrásokból, szolgáltatásaink bővítéséről próbálunk némi bevételre szert tenni. Itt a nyomdai szolgáltatásokra ugyanúgy gondolok, mint helyiségeink kiadására, vagy sok egyéb másra. — Ilyen fontos Önöknek az olvasók jó hangulata? — A napjainkban kialakult önkormányzati helyzetben a hozzánk hasonló intézményeknek nincs kire számítani. Egyetlen szövetségesünk akadt: az olvasó. Nos, ezért fontos, hogy ne csalódjanak bennünk. Nagy Ágnes Fotó: Veress Erzsi Hóra Alajos festménye 1846-ból A fiatalok Hellász földjén „ropták” Az öreg táncosok itthon randevúztali Augusztus hava alaposan megmozgatta a békéscsabai néptáncosok táborát. Amíg a Balassi együttes mai tagjai a napsütötte Hellász-földjén léptek a világot jelentő deszkákra, addig a régiek és a már-már elfelejtett Batsányi csoport — deresedő hajú — táncosainak egy része idehaza adott egymásnak találkozót. A görög turné értékelése nem a mi „asztalunk”, ezért maradjunk a két utóbbi eseménynél. * * * Augusztus első szombat délelőttjén negyven, volt „balassás” jött össze Szana- zugban és csakhamar jókedvű kacagástól, nótázás- tói visszhangzott a Mazán- és a Viczián-porta. A déli órákban kameravégre kapta a vidám társaságot a békéscsabai városi televízió forgatócsoportja. A délután a lubickolásé, a kora este a szalonnasütésé volt. Közben — a programnak megfelelően •— sor került egy jelentős eseményre is. Az ösz- szejövetel résztvevői megalakították a „Balassi Néptáncosok Baráti Egyesületét”, melynek fő célja az együttes régi és jelenlegi tagjainak közelebbhozása, egymás segítése, baráti találkozók szervezése, egyszóval a ,,ba- lassás”-szellem ápolása. A jelenlevők alaposan megrágták az alapszabály egyes paragrafusait, majd így voksoltak. Elnök: Viczián János, titkár: Mlinár Pál, gazdasági felelős: Szabóné Szobek Zsófia. Tiszteletbeli elnökké — közfelkiáltással — az együttes művészeti vezetői tisztjét több, mint negyven esztendőn át betöltő alapító tag — Born Miklóst választották. A BNBE-t azóta már bejegyezték a gyulai cégbíróságon. • * * * Nem mindennapi — regőscserkész nyelven szólva — „dzsemborira” került sor augusztus 19-én a megye- székhelyen. A fiú- és leánygimnazistákból ötvözött, az 1948-as, országos centenáriumi versenyben győztes Batsányi ballada és- néptánc- csoport Békéscsabán élő hölgytagjai — a csoportvezető Fáry Katalin, Antalfy Veronika, dr. Francziszczi Lenke, Melis Edit, Koleszár Gabriella — 42 esztendő után találkozott az egykori táncos-partnerekkel, a Franciaországból hazalátogatott Vojnich Ivánnal, Sík Ferenccel, a Nemzeti és a Gyulai Várszínház rendezőjével, s Hankó Faragó Mihállyal, a Gyomai Szakmunkásképző Intézet igazgatójával. Az összejövetelen Viczián János és Szabó Istvánná képviselte a BNBE-t. Azt talán mondanunk sem kell, hogy a regős-talákozón is jó hangulatban folyt a disputa, röpködtek a sztorik, majd egy idő után ehalkult a szó. A résztvevők néma főhajtással emlékeztek az együttest vezető Rábai Miklósra, a csupaszív Szeberé- nyi Olga nénire, a dekoratív Némedi Évára, Szikorá Jolánra, a közönségkedvenc szólista Korossy Tiborra, a későbbi kitűnő koreográfus Gyapjas Istvánra, azokra, akik már — sajnos — soha sem lehetnek közöttük ... Pergett a filmfelvevőgép, kattogtak a masinák, emlékképek készültek az album számára. Azután a régen volt utakat, fellépéseket megörökítő képek mellett — hiába, telik az idő — előkerültek a gyerekeket, s az unokákat ábrázoló fényképek is. A társaság tagjai nagy érdeklődéssel forgatták Petrovszki Pálné: „A néptánc nevelő ereje” című tanulmányának lapjait, azt a jeles munkát, amely mindeddig „egykeként” tárgyalja a két csabai néptáncegyüttes históriáját. A hangulatos „batsányis” összejövetellel még nem zárult le a találkozók sora. * * * A hónap végén három, Csabáról indult, az Állami Népi Együttes tagjaként, egykor Pekingtől Londonig, Belgiumtól Olaszországig sok nagy tapsot kapott jóbarát futott össze. Sík Ferenc gyulai tanyáján látta vendégül a Vojnich házaspárt, majd a Párizs mellett lakó Iván Budapesten, a Rege Szállóban randevúzott a Hollandiában élő dr. Danielisz Lászlóval. A „doki” ezután családi látogatásra Csabára érkezett. Itthon aztán nem szalasztotta el az alkalmat és jó néhány régi táncostársával együtt emlékezett a régi, daliás időkre. így vált ez az augusztus a néptáncos-találko- zók hónapjává! * * * Végül, de nem utolsósorban, választ kaptunk a lapunk július 21-i számában feltett „Miért hiányzik a könyvespolcról a békéscsabai Batsányi és Balassi néptáncegyüttes históriája?” — kérdésre. Nos, Viczián János BNBE-elnök tájékoztatója szerint a már régen hiányolt kiadvány, a Balassi együttes fennállásának negyvenötödik évfordulójára, 1992. március 15-ére megjelenik ! Ji, t. Az augusztus 19-i csabai „batsányis” találkozó résztvevői. Az első sorban, balról jobbra: Lukácsné Melis Edit, Fáry Kati néni, Antalfy Veronika, Szabóné Szobek Zsófia, Szabó Ági, Varsányiné dr. Franciszczi Lenke, Sík Ferenc. Mögöttük: Machalek István, Viczián János, Petrovszki Pálné, Tóthné Koleszár Gabriella, Hankó Faragó Mihály, Vojnich Iván és felesege, Ilona asszony ; Fotó: Major Gyula
