Békés Megyei Népújság, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-01 / 205. szám
1990. szeptember L, szombat Jl szabadművelődési tanácsnak véleménye van Egy állásfoglalás margójára A Békéscsabai Ideiglenes Szabadművelődési Tanács nemrég állásfoglalást készített (a nyilvánosságnak, s a helyi pártok képviselőinek szánva), mely hozzánk is el* jutott. Pontjait, úgy éreztük, nem árt „aprópénzre váltani”, nemcsak azért mert a szó szoros értelmében is apró pénzek jutnak a kultúrára, hanem mert az állás- foglalás szűkszavú fejezetei mögött nagyon is valós problémák, aggodalmak húzódtak meg. Felkértük hát a tanács két tagját, Köteles Lajost és Szente Bélát, mondják el, mi van a témakörök hátterében? „Békéscsaba hátrányos helyzetének felszámolása csak a gazdasági és a kulturális élet összehangolt fejlesztésével érhető el. Az egész közösségre károsnak tartanánk azt az ötvenes évekből eredő gyakorlatot átvenni, amely a kultúrát úgynevezett nem termelő szférának tekintette, s a mindig kevés maradványból finanszírozta.” K. L. — Az egyes pártok vezető embereit meghallgatva, sajnos, az a tapasztalatunk, hogy a gazdaság és a kultúra szerves egységét nem veszik számításba. Ügy kezelik a kulturális szférát, mint a villanyt: most nincs pénzem, lekapcsolom, aztán tíz év múlva — vagy mit tudom én, mikor — ismét világot gyújtok... Csakhogy ezt így, nem lehet! Nem azt mondom, hogy elsődleges, mindenek feletti szerepe legyen ennek a területnek, de azt igenis állítom, hogy legalább annyira fontos, mint a gazdaság. Persze, mint az állásfoglalásban megfogalmaztuk, nem újkeletű ez a szemlélet, hiszen az ötvenes évektől jellemző e terület mellőzöttsége. Sz. B. — A helyzetet tovább súlyosbította akkoriban, hogy mindent, ami az előző időszak értéke volt, nullára írtak. Nem volt jó a régi intézményrendszer, és a régi értelmiségi réteg sémi Félek, hogy most ebben a rendszerváltásban hasonló hibába esünk. Pedig a felhalmozott munkát nem sza- bad kidobni, mert voltak azért, akik dolgoztak az elmúlt évtizedekben. Itt nem feltétlen a régi rendszer által felépített intézményrendszerről van szó, hanem azokról az eredményekről, melyekről ha lehántjuk a „szocialista” jelzőt, azért alatta csak marad valami. Ha nemj úgy valóban ki kell söpörni. De csak akkor kell ki söpör- ni! „Hagyományaink ápolásának, értékeink őrzésének, kulturális eredményeinknek elhanyagolása életlehetőségeink csorbítását jelentené, egyúttal a jövő korosztályok esélyegyenlőségét, tájhoz, hazához kötődését, erkölcsi nevelését gyengítené." Sz. B.‘ — Tisztán kell látni: a hagyományokat a nép találta ki, és a nép az, mely megőrzi őket. Sokat kizártak az elmúlt évtizedekben e hagyományokból, fogalmát leszűkítették egy-egy művészeti ágra ... Pedig sok minden beletartozik még e fo„Úgy kezelik a kulturális szférát, mint a villanyt. Most van pénzem, bekapcsolom ...” (Köteles Lajos) galomkörbe. Ha nem felülről döntjük el, mint eddig, hogy kell-e ez, vagy az a hagyomány ... Ha nem a vélt korszerűség, hanem a valós igény dönti el, mit elevenítünk fel, élesztünk újjá, akkor olyan értékek térnek vissza, melyek fontosak az emberek számára. K. L. — Nyugat-Európá- ban nem egy új kultusz született. Ám ha eredetüket próbáljuk megfejteni, előbb- utóbb régi tradícióknál kötünk ki. Én egyébként egész egyszerűen úgy fogalmaznék: a jövőben nincs más dolgunk, mint hagyni a csabaiakat csabaiaknak lenni. „A város csak akkor őrizheti meg és erősítheti tovább központi szerepkörét, ha megőrzi és fejleszti azokat az intézményeket, rendezvényeket, művelődési közösségeket, amelyek az egész térség kulturális szerveződését szolgálják." K. L. — Itt nem a meglevő intézményrendszerért, hanem azok funkciójáért aggódunk. Félő, hogy az új önkormányzat nem érti majd a megyei közintézmót nyék szerepkörét. Azt, hogy egy térség kulturális hátterét képezik. Ez a vezetés azt mondja majd, minek nekem megyei könyvtár? És egyáltalán! Elég ide kevesebb könyv is ... Igaz, milliókat spórolhat meg ezzel,' de mit veszít ez az önkormányzat? A város előbb- utóbb nemhogy felsőfokú központ nem lesz, de tény- leges hatóköre beszűkül, sa kultúrában lekerül az ország térképéről. Sz. B. — Természetesen' megengedhetetlen az erőszakolt, térkép szerint behatárolt tevékenységi kör is. Egyszerűen hagyni kell, hogy intézményeink hatóköre bővüljön, szolgálva a térség kulturális szervezőNe suszterek döntsenek az oktatás, a kultúra kérdéseiben ...” (Szente Béla) rótt: Gál Edit dését, gazdagítva az itt lakók szellemiségét. „...a kulturális átalakítás tervezését és szervezését az önkormányzat megbízásából egy független szakértői testület lássa el, amely a városban működő kulturális ágazatok képviselőiből áll.” K. L. — Eddigi beszélgetésünkből is láthatja, tele vagyunk aggodalommal. Féltjük értékeinket, és nem akarjuk, hogy a Békéscsabára oly jellemző légvárépi- tés tovább folytatódjon. Mert hamarosan feláll egy új önkormányzat, mely félő, úgy hoz gyors, ésszerűtlen döntéseket, hogy a valós viszonyokat nem ismeri. Ezért szükség van egy fórumra — ha úgy tetszik egy független szakértői csoportra —, mely segít a radikális átalakításban, s melyet megkerülni az alapvető döntések folyamán nem lehet. A majdani ön- kormányzat csak e független szakértői csoport véleméV nyének birtokában tárgyaljon az ilyen kérdésekről. Sz. B. — Hogy kik lennének e csoport tagjai? A kulturális ágazatok képviselői, beleértve az egyházak, s a pártok képviselőit is. így látjuk csak biztosítva, hogy ne suszterek döntsenek az oktatás,' a kultúra kérdéseiben, hanem hozzáértő emberek. Ha nincs megegyezés köztük, mert ez is előfordulhat, úgy csapjanak össze érvek, s ellenérvek.. ; „Biztosítanunk kell kulturális intézményeink működési önállóságát. Szükséges, hogy 1990. december 1-jéig ne kerüljön sor új vezető kinevezésére ..." Sz. B. — Állásfoglalásunk egy másije határidőt is tartalmaz. Nem zárkózunk el a város intézményeinek átalakításától, sőt, szorgalmazzuk azt, ám a folyamat átgondoltságának biztosítéka csak az lehet, ha 1991. július elsejéig nem jön létre új, éá nem szűnik meg régi intézmény. Mert olcsó, de korántsem okos népszerűség megszüntetni mindent, ami a múlthoz tartozott... K. L. — Hadd mondjak egy konkrét példát! Sokat hangoztatták mostanság a tanácsüléseken, hogy a pedagógiai intézet fölött eljárt az idő. Igen ám, de a tanáról^ korántsem olyan zseniálisak, hogy ne legyen szükségük a jövőben ilyen intézetre. Az persze meggondolandó, hogy nyugaton a tanárképző intézmények látják el ezt a feladatot... De térjünkvisz- sza az intézményvezető kérdésére! Állásfoglalásunk ez utolsó fejezetét is (s az ehhez kapcsolódó határidőt) azért tartottuk fontosnak, hogy egyrészt meggátoljuk a „régi urak” vezető állásba menekítését, másrészt, hogy az „új urak” se osztogassák arra méltatlanoknak az igazgatói székeket. Mérettessék meg minden egyes vezető pályázat útján, de döntés csak az intézmények. használóinak és dolgozóinak képviselőiből alakult intézményi tanácsok, valamint a helyi önkormányzatok konszenzusa alapján születhessen. Sz. B. — Mindezen túl is vannak azért félelmeim, hiszen hiába az átgondolt döntés, ha nincs rátermett ember, aki végrehajtsa azokat. Vagy van? Lesz? Az ideiglenes szabadművelődési tanács mandátuma hamarosan lejár. Hogy hogyan lesz tovább ? Szeptemberben talán többet tudnék mondani, mivel a hónap elején (utolsó összejövetelünkön) egy vitát kívánunk rendezni a város kulturális jövőjéről. De azt hiszem, ez már egy másik interjú témája lesz. Nagy Ágnes Báró Kerecsényi ötszázan maradtak a kétezerszázból. Holnap lesz 424 éve, hogy Gyula várának őrsége Pertev pasa kezébe tette le életét és kivonult a várból. Az események ismertek. . A kivonulók (Kerecsényi mellett előkelő török túszok) a vártól mérföldnyire támadó törökökkel találták szemben magukat. A túszok (!) rábeszélték Kerecsényit, menjen vissza Pertevhez, tisztázni a helyzetet. A kiváló katona, a nagy karrierre vágyó báró Kerecsényi nyilván pánikba esett. Visszament ellenfeléhez, aki a túszokat kiszabadította, Kerecsényit megbilincselték. A harcoló ötszáz kis töredéke tudta átvágni magát és elmenekült. Kerecsényit (akit hadisikerei miatt különben is gyűlölt a Magas Porta) Belgrádba vitték és rövid idő után __kiv égezték. Ennyi a tragikus, ám azidöben (is) megszokott történet. Ha azonban csak ennyi lenne, nem érdemelne (a történelem kegyetlen dolog) többet egy szomorúan keserű emlékezésnél. Báró Kerecsényi László Dél-Magyar- orseág főkapitánya, Gyula várának kapitánya és Békéi vármegye főispánja ennél sokkal többet érdemel. Kerecsényi bukása, az ellene indított hecckampány, netán koncepciós (pontosan máig sem felderíthető érdekeket szolgáló) „összeesküvés” máig intő példa. Tény, hogy báró Kerecsényit Gyulán nem szerették. De hát hol szeretik az olyan főkapitányt, az olyan embert, aki (idézek Csorba Csaba Vég-Gyula „várának históriája című könyvéből) „ugyan kitűnő katona, és igen sokat tett Gyula váráért, de a városi polgárok és a jobbágyság utálja.” A könyv szerzője az idézettel Miksa főhercegre, a király fiára hivatkozik. Másutt a város polgárainak 1563-as feliratát olvashatjuk, melyben azok Ferdinánd királynál könyörögnek, hogy a király „Kun Balázst nevezze ki ismét kapitánynak, mert vele mindenki elégedett volt". Nyilvánvaló, jegyzi meg Csorba Csaba, azért, mert az „igen keménykezű Kerecsényit a gyulaiak nehezen viselték el” Miért fontosak ezek a szavak? Elsősorban azért, hogy a gyulai vár feladásának holnap elkövetkező 424. évfordulóján mást és többet is lássunk annál, ami ott, akkor, a ma is álló várban és környező mezőn történtj Hogy ne fessük magunkban gyászszínűre magyaros érzelmeinket, identitástudatunkat a 14 rohamot megálló vár „gyáva feladása” mialtit, ahogy azt már akkor, 424 évvel ezelőtt értelmezni kezdték báró Kerecsényi ellenségei, a kor számos rangos és rangban kisebb udvari emberei magyaráízva a megmagyarázhatatlan!: miért maradt el Gyula esetében is (Eger és Szigetvár mellett) az „imává szelídült” bécsi segítség? Miközben kissé elkalandozunk a középkori Magyar- ország legsötétebb százötven évének történelmében, egy- re-másra tűnnek fel az emberi azonosságok, a helyzetek és érdekek szövevényében az örök ismétlődés, melyben legtöbbször az igazság, a kemény jóakarat, a tudás esik áldozatul az irigységnek, a gonoszságnak és a ravaszságnak. Ha az ember felületes, hajlamos hamar kijelenteni: magyar mentalitás. De ha az ember nem felületes, és megpróbálkozik a rejtett összefüggések feltalálásával is, és kirakós játékba kezd; megütközve jut ugyanolyan eredményre. Báró Kerecsényi László tragikus sorsában, a korabeli sikeres bűnbakkeresésben feltámadnak az azóta eltelt 424 év hasonlóan tragikus sorsait, egészen máig érkezve, amikor ezerszeresen többet látunk az összefüggésekből, és az érdekszövevényekből, amikor sokkal jobban értjük, miért lehet (kell?) embereket lejáratni, lehetetlenné tenni azért, hogy a lejárató és lehetetlenné tevő jusson magasabbra, ami lehet, hogy gyakorlatiasan „magasabb”, de erkölcsileg semmiképpen. Könnyű így, írógépen időgépet játszani, habár halálosan komoly a játék, mégis könnyű. Közelesen öt évszázad átutazása gondolatban szemvillanásnyi idő, korok párhuzamait, az emberi gyarlóságot felfedezni márhosz- szadalmasabb, és ahhoz biztos, meggyőző ismeretek is szükségesek. Báró Kerecsényi László sok évszázados meghurcolását döbbenten szemlélni azonban már nemcsak a szomorú keserűségek sorába tartozik, hanem a szenvedélyeket kiváltó igazságtalanságok rikító példája is, az érdekkörök mindenen átgázoló kegyetlenségeit igazolja. Innen, ugye, szinte már csak egyetlen lépés a kilá- tástalanságig, hogy érdekkörök (maffiák, lobbik, klánok stb.) mindig voltak és lesznek, mert ilyen az ember. De ilyen-e? Bass Ervin Hatvankét tankönyvet írtak át Szlovák Kultúra Háza és más intézmények Az iskolákban van a tankönyvek döntő többsége, s megvásárolható — tájékoztatta a sajtó képviselőit Vilhelm József, a Tankönyv- kiadó Vállalat igazgatója a Fórum Szállóban. Elmondta: az 1990/91-es tanévre az általános iskolák számára 211- féle tankönyvet adtak ki több mint 17 . millió, a középfokú oktatáshoz pedig 320-féle tankönyvet jelentettek meg 6 millió 700 ezer példányban. Tizenkétféle tankönyv előállítása néhány napot késik, szeptember végéig azonban ezeket is eljuttatják az iskolákba. Míg tavaly a papírhiány, ebben az évben a tankönyvek átdolgozása nehezítette a kiadást. Nem kevés erőfeszítéssel, viszonylag rövid idő alatt 62rféle tankönyvet, köztük történelem-, földrajz-, közgazdaságtankönyvet írattak át. Megítélésük szerint a szükségesnél sokkal többféle tankönyvet használnak az oktatáshoz, és azok jelentős része elavult — mondotta az igazgató. A Tankönyvkiadó Vállalat tárgyalásokat folytat nyugati cégekkel — köztük a nyugatnémet Klett — azért, hogy ezek közreműködésével minél jobban megfelelhessenek a jövőbeli követelményeknek, képesek legyenek korszerű műveltséget adó, szép, tartós könyvek megjelentetésére. Nemrégiben közöltünk lapunkban egy* interjút Jakab Róbertnéval, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkárával. Akkor többek között arról nyilatkozott, hogy ígéretük volt az előző és van a mostani kormánytól is a hazai szlovákság szempontjából fontos létesítmények létrehozására, méghozzá itt, Békéscsabán. Szóba került egy Szlovák Kultúra Háza, amelynek párja Pozsonyban nyitná meg kapuit, illetve egy alkonzulátus, melyhez hasonló Kassán nyílna. Tőle tudtuk meg azt, hogy Békéscsaba adna otthont a Szlovák Intézetnek is, ahol a hazai szlovákságra vonatkozó történeti, néprajzi, (kulturális és egyéb kutatásokat végeznék... Most, néhány hét elteltével az után érdeklődtünk, mennyit haladt előre ezen intézmények ügye? Először a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének tömegtájékoztatási felelőse, Riba Etelka tudatta velünk, hogy az első két intézmény sorsa a kormányok közötti megállapodás függvénye. A Szlovák Intézettel kapcsolatban elmondta, hogy három munkatársi állásra pályázatot írtak ki, erre jelentkeztek is néhányan. Még nem jutottak döntésre, ki is lesz majd a kutatócsoport vezetője. Az intézet költségvetésének fedezésére benyújtottak egy pályázatot a Nemzetiségi Alapítványhoz, de erre még nem kaptak választ, úgyhogy pénzük nincs. A kutatóknak helyet először a békéscsabai tanító^ képző főiskola ajánlott, de ezt azután visszavonta* Azonban Mázán Mátyás, a Békéscsabai Városi Tanács elnöke úgy nyilatkozott, a város fogadókész. Eddig azonban hozzájuk hivatalos felkérés a helyiség biztosítására nem érkezett. A múltkori interjú végén Jakab Róbertné a következő szavakat mondta: ........sok s zép szó elhangzott már, most talán a tettek következnek ...” Bár eltelt azóta egy kis idő, a végszó alig módosult: Ügy látszik a tettek — pénz hiányában — majd ezután következhetnek... K. K.
