Békés Megyei Népújság, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-01 / 205. szám

1990. szeptember 1., szombat

o

Gyeplő és ostor a politikusok kezében?

Kátyúban

az agrárgazdaság szekere

Az egyébként is feszült, ideges politikai légkörben a földkérdés körül fel-fellángoló pártoskodó viták egyre mélyülő ellentéteket szülnek. Főleg a mezőgazdaságból élő vidéki lakosság körében nő az ellentét, a ma még visszafolytott keserűség. Hogyan tovább? Lesz-e elegendő munka mezőgazdaságban? Egyáltalán, piacosodé gazdasági jövőnk, az európai versenykihívás mit rejteget tarsolyában a magyar parasztság számára? További elszegényedés, vagy egy perspektivikusabb jövő vár rá? Van-e esélyünk arra, hogy egy többszektorú agrárgazdaság születése_ ne járjon olyan nehéz vajúdással, amelybe a szülő és a születendő magzat is belehalhat? A kérdésekre aligha adható biztató'válasz. Tény viszont, hogy az agrárgazdaság jövőjéről egyre kevesebb szakember beszél. Sajnos úgy tűnik, az agrárkérdés egyre inkább a politika játékszerévé válik, s vele együtt az a 3 és fél millió magyar állampolgár, akik számára valamilyen formában megélhetést, jövedelem- kiegészítést jelentett ez ideig a mezőgazdasági termelés.

* * *

Szerkesztőségünkbe négy szakembert hívtunk azzal a szándékkal, hogy elsősorban a gazdasági szempontok alapján próbáljuk körbe járni a témakört. Agrármérnök vendégünk: dr. Bacsa Vendel, a Békéscsabai Állami Gazdaság vezérigazgatója, dr. Beliczai Géza, paradicsomtermesztő Gyuláról, Kerekes András, a telekgerendási Vörös Csillag Tsz elnöke és Pallér István 10 holdas farmer Szabadkígyósról. Szeretnénk megjegyezni, _ hogy valamennyien az agrárgazdaság tragikus jövedelem- termelő képessége ellenére is évek óta nyereségesen gazdálkodnak.

Szegény az eklézsia — üres a pénztárca — Lesz-e adófizető?

— A bizonytalan jövő, a mezőgazdaság már-már elviselhetetlenül alacsony jövedelmezősége, a vágtató infláció, egyáltalán az ipari árak rohamos növekedése és az állami támogatások leépítése mellett miként* látják a holnapot?

Bacsa V.:

— Én eléggé sajátságos helyzetben vagyok, nem il- lünk az átlagképbe. Ilyenkor általában mindig a nyűgét, baját szokta egy-egy üzem, vagy akárki más elmondani, de hát ebből is van bőségesen a rendkívüli aszállyal. Az idei evet várhatóan mégis 100-110 milliós nyereséggel zárjuk. A csökkenő állami támogatások jelentősége részünkről teljesen elhanyagolható, hiszen a tavalyi évben megközelítőleg csupán 1,8 millió forint állami támogatást kaptunk, elsősorban a tej után.

Kerekes A.:

— A mi szövetkezetünk helyzete sem hasonlítható az országos átlaghoz. Tavaly 18 millió forint ilyenolyan adót fizettünk be, és ezzel szemben 150 ezer forint támogatást kaptunk. Tehát nálunk sem beszélhetünk nagy támogatásról. Ennek ellenére "a tavalyi évet 12 millió forint eredménnyel zártuk, a ’90-es gazdasági évben sem leszünk rosszabbak.

Belicza G.:

— Az agrárolló nyílása sajnos továbbra is folyamatos. s ez a kistermelők szempontjából is rendkívül fájó. Az ígérgetések ellenére nap, mint nap emelik az energia- és anyagárakat, ugyanakkor a felvásárlás, az üzlet, az exportlehetőség töredéke az 5-10 évvel ezelőttinek. Az adóprés a kistermelő számára nem is adóprés, hiszen 500 ezer forintig adómentességet élvez, amely még pillanatnyilag elfogadhatóvá teszi helyzetünket. Én félek attól, ha a kisgazdaságok nagy számban létrejönnek, akkor az állami költségvetés nem tud lemondani arról az óriási összegről, amelyet a nagyüzemek fizetnek be.

— A sok-sok kistermelőtől valóban nem lehet annyi adót behajtani, mint a nagyüzemektől? Egyáltalán, egy magánszemély képes-e prosperáló, „adóképes” kisgazdaságot létrehozni?

Pallér I.:

— Fel kell készülnünk, hogy a nemzetközi piacok megnyílnak előttünk, s el kell kezdeni a szerkezetváltást, a hatékonyabb kisüzemek kialakítását, mert a minőség csak így garantálható. A pillanatnyi forma ugyanis nem késztet senkit a világpiaci felzárkózásra.

— Ma már az sem képezi vita tárgyát, hogy a magyar gazdaságot, s így a mezőgazdaságot is privatizálni kell. Azonban arról kevesen beszélnek, hogy tulajdonossá válni egy eladósodott országban önmagában még nem jelenti a boldogulást. Az állampolgárok üres pénztárcájával, s a tulajdon- részt terhelő központi adóssággal meg tudjuk-e valósítani a szerkezetváltást?

Bacsa V.:

— A kérdésben benne van a válasz is: nem. Mert ez az üresedő pénztárca egyre üresebbé válik. Tehát van egy vágy, amit ki akarnak teljesíteni, ugyanakkor nincs anyagi fedezet. A privatizáció előbb-utóbb utat tör magának, de nem olyan áron és olyan gyorsan, mint ahogy az mostanában megfogalmazódik, nevezetesen, hogy egy értéket, egy földet, egy eszközt értékpapírokkal lefedeznek, átadják

az állampolgároknak, és bekasszírozzák érte azt az ösz-_ szeget, amit a vagyonügynökség majd meghatároz. Én például azt hittem, az emberek nekilendülnek a vállalkozásnak. Sajnos, ez egyáltalán nem így van,’ mert egyszerűen nincs pénzük.

Drága hitel — Bizonytalan piac — Elkerülhető a csőd?

Pallér I.:

— Viszont az is igaz, hogy sem az állami gazdaságok, sem a termelőszövetkezetek nincsenek jobb pénzügyi helyzetben, mint a kistermelők. Az előző évek elvonásai miatt tragikus a helyzet. Azt hiszem, Bacsa úr sem vonja kétségbe állításomat, hogy az a nyereség, amit az idén bekasszíroznak, körülbelül kéthónapi életben maradáshoz elég. Hitelhez kell folyamodniuk, mert egyszerűen ilyen mértékű az elvonás. Ha a kistermelőre is ez a feltételrendszer vár, akkor neki is ugyanilyen nehézségei lesznek. Tehát a rendszeren kell változtatni.

Beliczai G.:

— A magántulajdonú gazdálkodásnak van jövője, de hogy ez mikor lesz valóság, az a feltételrendszer függvénye. Jelenleg a mezőgazdasági termelés nem nyújt perspektívát. Ha valakinek pénze van, az fagylaltot árul, butikot nyit. A 30-40 százalékos mezőgazdasági hitelkamatokkal szemben

15-20 százalékos nyereség áll. A hitellel induló vállalkozónak eleve nincs esélye. De nézzük például a társadalombiztosítás kérdését. Tavaly beteg voltam és kistermelőként naponta 78 forint táppénzt kaptam. Ha nyugdíjba kellene mennem, 2700 forint járna havonta. Amíg ezek a kérdések nem oldódnak meg, addig kár az egész privatizációt sürgetni, a tájékozatlan embereket rávenni a magángazdálkodásra.

— A mezőgazdaságban termelni nem érdemes, ugyanakkor privatizálni kell. Vajon a szerkezet- váltás átmeneti bizonytalan szakaszában lehet-e garantálni a termelés szintentartását? Arról is kevesen beszélnek, hogy az

óvatos átállás milyen módon történjen. A földet, az eszközöket, egyáltalán a sajátosan magyar agrár- vertikumot hogyan lehetne a legcélszerűbben privatizálni?

Bacsa V.:

— Vannak, akik azonnal

szeretnének nekirontani, s a következményekkel nem számolnak. Mások viszont úgy gondolják — s nekem is ez a véleményem —, hagyni

kell egy tisztességes időt, hogy a teljes közgazdasági feltételrendszert ki lehessen építeni, s ebbe beleépíteni a a privatizációt.

— MI történik akkor, ha a potenciálisan tőkeerős tulajdonosok hirtelen kl- ugranak a közös gazdaságból, veszélyeztetve ezzel egy-egy nagyüzem zökkenőmentes működését?

Kerekes A.:

— A nevesítés még nem jelentheti egy közösség felbomlását, legfeljebb más formában működik. A volt földtulajdonosoknak pedig értékpapírt kellene adni. Ekkor derülne ki, hányán akarnak a földeken valóban gazdálkodni, s hányán akarják másba fektetni a pénzüket, Illetve azt az értékpapírt, amelyet rehabilitáció címén kaptak. Én Igazi tulajdonosnak a szövetkezeti tagokat tartom, mert a ’60-as évektől ők szenvedtek meg azért, amíg idáig eljutott a magyar mezőgazdaság.

Megbélyegzett zőldbárék - Passzív rezisztencia — Lesz-e elmozdulás nélkülük?

— A Békéscsabai Állami Gazdaság a szövetkezeteknél is nehezebb helyzetben van, illetve ha a ’47-es tulajdonrendezés valósul meg, akkor a terület jelentős része új tulajdonosok kezébe kerül.

Bacsa V.:

— Az új tulajdonosokkal is el tudom képzelni a jövőt.

Most is vannak magántermelő szomszédai a gazdaságnak. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a pillanatnyi nagyüzemi eszközállomány, a feldolgozás, a kül- és belföldi kereskedelem egy ideig determinálja az új földtulajdonosokat, mert a nagyüzem nélkül nem lesz életterük. Egyébként én nem Iátok földcsuszamlásszerű veszélyt a nagyüzemi gazdaságban.

Belicza! G.:

— Sajnos, jelenleg nem szakmai vita folyik az országban. Politikai acsarko- dás, zöldbárózás, kommunis- tázás szakmai érvek helyett. Pedig a kormánynak határozottan kellene lépnie. Sajnos, most egyet lép előre, kettőt hátra. Félő az is, hogy drasztikusan csökkennek a hozamok. Pénzügyi vonatkozásban szkeptikus vagyok. Komolytalanok a hitelfeltételek. Nem elég, hogy magas a kamatláb, de egyik napról a másikra változik is.

Pallér I.:

— Az átmeneti helyzetben a kistermelőknek és a nagyüzemnek együtt kell élnie, mert oly mértékű lesz az egymásrautaltság. Különböző szakmai szövetkezésekbe tömörülve alakulhat ki a kis- és nagytermelők élettere. Az egyik termelésből él, a másik például szolgáltatásból, a harmadik kereskedelemből és így. tovább.

— Kié legyen a föld? E* az a kérdés, amelyet politikamentesen egyszerűen nem lehet ma Magyarországon megtárgyalni.

Bacsa V.:

— Aki a leghatékonyabban megműveli és aki a legtöbbet ki tudja belőle hozni. Ha például az állami gazdaság 10 ezer hektárjából 4 ezer hektár új tulajdonosok kezébe kerül, s annak egy része úgy ítéli meg, hogy nekünk adja bérbe a területét, akkor mi .azokkal tárgyalni fogunk, és gondolom, minden további nélkül megegyezünk. A ’47 egy elhibázott dolog, ami önmagában semmit nem old meg. Itt azt kellene tudni, ha visszakapná a tulajdonos a földjét, akkor mit kezdene vele.

Kerekes A.:

— A föld azoké a dolgozóké legyen, akik jelenleg is a szövetkezet tagjai.

Pallér I.:

— Merőben más aspektusból ítélem meg a földtulajdon-rendezés kérdését. A tulajdonjogot nem én, hanem még a római törvények is szentnek és sérthetetlennek deklarálták. És ha most a történelembe visszatekintünk, bizony az elmúlt 30-40 évben nagyon sok jogsértést követtek el elődeink. Hogy mi az egyik jogtalanságot a másikkal ne tetézzük, én úgy hiszem, most hiteles emberek hitelt érdemlő intézkedésére van szükség.

Beliczai G.:

— Én viszont azt mondom, nem elég a népet, a parasztságot megkérdezni, mit akar a földdel, illetve akarja-e a földet. Politikailag hiába cselekszünk igazságosan, hiába lesz igazunk azáltal, hogy visszaadjuk a földet valakinek, ha utána éhen halunk. Tehát nem feltétlenül a politikai igazságosság az elsőrendű, hanem a szakmai szempontok, az, hogy a termelés folyamatos legyen.

— Tény viszont, hogy ebből a XX. századvégi „agrárforradalomból” a* értelmiség kimaradt. Ügy tűnik, egy része passzív rezisztenciába vonult, a másik része pedig még mindig azt a mezőgazdaságot védi, amely elsősorban íróasztalt hivatott adni.

Bácsa V.:

— Sajnos a mai agrárértelmiségnek sikerült többször egymás után övön aluli ütéseket adni. A választási csatározásokban megbélyegzettekké váltak, pedig a legolcsóbb beruházás a szellemi tőke, és pont ezt lökték félre az újonnan színpadra lépő politikai erők. A megbélyeg- zettséget nagyon kevesen tudják elviselni. De ha bárki ebben a magyar mezőgazdaságban el akar mozdulni, és a szellemi kapacitást kihagyja, az nagyon rosszul gondolkodik.

Kerekes A.:

— Mert ugyanúgy levörös- bárózták azt, akit néhány éve a tagság választott szabad akaratából, mint az olyan vezetőt, aki 30 éve ül a székében a pártállam jóvoltából. Biztos, hogy van olyan, akit ki kell közösíteni, de a többség becsületesen dolgozott, s dolgozik ma Is.

Pallér I.:

— Én, aki dolgoztam mind a két szektorban, úgy látom, az egyik része az egyik oldalra ál’t, a másik része a másik oldalra. De ha ezek az emberek világos célt látnak maguk előtt, és a hitelességük is fennmarad, lesz jövőjük.

Beliczai G.t

— Talán hivatalos koncepcióba nem pontosan illő véleményt alkotnék a kérdésről. /Sajnos olyan emberek kezében van a mezőgazdaság ostora és gyeplője, akik összevissza rángatják. Amíg határozott és korrekt lépések nem történnek • a kormány és a kormányzó pártok részéről, addig szabadon csapong a „fogat”. Ebben az országban vannak mezőgazdasághoz értő emberek, és őket kellene megkérdezni. Nagyon nagy a tét! Stratégiai jelentőségű a mezőgazdaság, és ezzel nem szabad játszani.

Rákóczi Gabriella