Békés Megyei Népújság, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-01 / 179. szám

1990. augusztus 1„ szerda Tizenkilenc ménét kell ellátnunk — Tervek és a pénzhiány Közszolgálati televízió — hajnalban és éjjel — Kezdjük mindjárt ké­nyes kérdéssel a beszélge­tést! — fordultam Kővári Péterhez, a Magyar Televí­zió Művelődési Főszerkesz­tőségének vezetőjéhez, aki egyben a Napraforgó című műsor főszerkesztője is. — Nem érzi kínosnak, hogy önök,'a nem állami televíziót követve, né­hány nappal később indí­tották útjára a Naprafor­gó szombat reggeli műso­rát? — Egyáltalán nem kényes a kérdés! Mi már 1989-ben elhatároztuk, hogy elindító­juk a reggeli adásokat. Ak­kor még úgy terveztük, hogy minden reggel még a Híradó is jelentkezik, de hát mint eddig oly sokszor, ezúttal is közbeszóltak az anyagiak. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen jellegű műsor elő­készítése gondos munkát igé­nyel, mert bizony reggelre egészen más műsort kell ké­szítenünk, mint ami eddig megszokott volt. — Tudjuk, hogy min­den műsornak sajátos gondjai vannak, akkor is, I ha réteghez, akkor is, ha általánosan, mindenkihez szólnak. — Arra kell gondolnunk, hogy reggel is ugyanaz a kö­zönség nézi a műsort, mint este, csak nem ugyanúgy! Délután és este fotelben, karosszékben ülve, reggel pedig öltözködés, járkálás, reggelizés, borotválkozás közben nézik a műsort, egy­szóval ilyenkor mozog a csa­lád! Ezért rövidebb, gyor­sabb, szinte másodperces in­formációkat kell adnunk, és azokat is többször megismé­telni, hogy a más-más idő­ben kelő nézőkhöz minden információ eljusson. A Napraforgó szom­bat reggeli műsor. Ez a reggel többnyire nyugod- tabb a családok körében. — Azért is választottuk indulásként a nyugodtabb szombatot. De azért ez a mű­sor is lényegesen különbözik az estére szerkesztettektől. Mint az eddigiekből látszik, politikamentes, jókedvű, vi­dám műsort kívánunk a képernyőre vinni, amelyben hasznos tanácsok mellett a szabadidő, a hétvége prog­ramjaihoz kívánunk ötlete­ket adni. — Az azért tagadhatat­lan, hogy csak hasznára lehet egy műsornak, ha van konkurenciája. — Természetesen. Én azt se bánnám, ha több ver­senytársunk volna. Sok ter­het venne le a vállunkról. Mi közszolgálati televízió va­gyunk, nekünk 19 megye, te­hát az egész ország hallga­tóit kell „ellátnunk” műsor­ral, a Nap Tévé csak a fő­várost, és jó esetben egy roegyényi területet szór be adásával. — A főszerkesztők sze­retnének minél kevesebb reklámot látni a képer­nyőn, pedig tudjuk, ez be­vételt jelent, ez tartja el az intézményt. — Éppen erről van szó. Mi közszolgálati televízió va­gyunk, ngm kereskedelmi adó. A világon sehol sem képzelhető el operaház, nem­zeti színház vagy közszolgá­lati televízió állami támoga­tás nélkül. Nálunk sem le­het ezt a kérdést megkerül­ni, és akkor mindjárt tisz­tább lesz az állami és a nem állami televízió profil­ja, és nem utolsósorban el­len tudunk állni a reklám- nagyhatalmak és a lobbyk nyomásának! — Űjabb jelenség az éj­szakai televíziózás. Mit tervez e téren a Művelő­dési Főszerkesztőség? ■ — Régi dédelgetett va­gyunk, tervünk, hogy éjjel is legyen adásidőnk. Kizáró­lag rétegműsorra gondolunk, amelynek során egy bizonyos témát járnánk körül a stú­dióban ülő meghívott vendé­gekkel és a telefonon je­lentkező nézőkkel. Bécsben ez a módszer már jól be­vált. Az egy témáról vitázó műsornak nem volna mű­sorideje. Tart, ameddig tart, ameddig akad telefonáló, és ameddig akad újabb és újabb, a stúdióba befáradó érdeklődő vagy szakember. Mindenesetre érdekes, szik­rázó, nézetkülönbségeket fel­színre hozó műsornak ígér­kezne ez a vállalkozás. Ter­mészetesen ezúttal is hozzá kell tennem, ha lesz rá pén­zünk. k. t. Egyedülálló miremek Szent László hermája Augusztus 6—9: Cigánytanulók országjáráson A Békés Megyei Tanács cigányügyi koordinációs bi­zottsága augusztus 6—9. kö­zött országjáró útra viszi a nyári táborokban jó teljesít­ményt nyújtó cigánytanuló­kat. A 40 fős csapat Sopron környékére látogat, s egy napra Ausztriába is kirán­dulnak. Az idei nyár kellemes na­pokat tartogatott ezeknek a gyerekeknek. A szervezők csupán5í amiatt aggódnak, hogy ezután milyen anyagi fedezetet tudnak biztosítani a cigánygyerekek sokszoro­san hátrányos helyzetének ellensúlyozására. b. zs. Kisebbségből kisebbségbe? B izony, megtörténhet ez is. A választások után sokan egyszeriben többségiek lettünk, nekem mégis többször eszembe jutott azóta Németh Lászlónak egy 1940-es előadása. Kisebbségbe hívta az erdélyi magyarokat, amikor szülőföldjük visszakerült Magyarországhoz. A tennivalók­ra akart figyelmeztetni, óvni akart az illúzióktól. Arra intette hallgatóit, ne álltassák magukat, hiszen korántsem bizonyos, hogy aki anyanyelve révén többségi lett, az minden tekintetben birtokon belülinek tudhatja magát. Ügy vélem, nekünk is szükségünk van erre a józanság­ra és szívósságra, mivel a politika és a társadalom nagy átalakulásai nem úgy mennek végbe, mint amikor fehér­neműt vált az ember. Elegendő végigsorolni, kik vezény­lik a magyar tömegtájékoztatást 1990 nyarán, vagy akár azoknak a nevét, akik jelenleg — évek, évtizedek óta — tudósítják külföldről a hazai sajtót. Nem tőlük hallot­tunk-e annyi becsmérlő szót a lengyel Szolidaritásról vagy a tőkés (sic!) országok csúf politikai machinációi­ról? Joggal érezheti ma is úgy az egyszerű magyar pol­gár, hogy kisebbségi helyzetben van a látható és láthatat­lan monopóliumokkal szemben. Le lehet írni sok mindent, nincs törvényes akadálya a nyilvánosságnak, bizonyos gondolatok mégis nehezen jut­hatnak el a széles közvéleményhez. Mintha a szavak dá- ridója eltakarná a valóságos folyamatokat, mintha bizo­nyos fogalmak, eszmék csak ennek vagy annak a csopor­tosulásnak volnának fönntartva. Hallatlanul nehéz ma tájékozódni az érdeklődőnek a magyar politikai életben, néha úgy rémlik, erősebb a valóságnál a látszatok vi­lága. A régi ámításokra már nincs lehetőség, annál sza­badabban hódíthatnak viszont az új ámítások. Olyan eredményesen súlykolták belénk, hogy Magyar- ország Kelet-Európa, végezetül már-már elhittük. Azon sem kel! majd ezért csodálkozni, ha egy napon mintegy varázsütésre nyugat-európaiként ébredhetünk, erről is majd meggyőznek bennünket, lehet, hogy épp ugyan­azok, akik tegnap a keleti fényre esküdtek. 'Ügy tetszik, nem is lehetett másképp: a nemzeti tudat több évtizedes módszeres pusztítása és sorvasztása után — az ellenhatás törvényének engedelmeskedve — sokan szívesen kapkodnak talmi értékek felé, itt-ott fölbuk­kannak az olcsó hazafias gesztusok. Ezzel lehet pótolni a történelem alapos ismeretét, a magyar múlt tanulságai­nak számbavételét. A többség hajlamos érzelmek alapján ítélni, s ha tilos volt hosszú ideig nyilvánosan szólni a határon túli magyar kisebbségekről, most akkor gye­rünk tüntetéseket szervezni Trianon évfordulóján. Mintha a magyar önámítás szörnyű gépezetként lökne bennünket keserű borúlátástól szivárványos derűig, hogy véletlenül se maradhassunk a józan valóságismeret útján. Azok a magatartásiformáink látszanak legszívósabbnak, amelyek rengeteg kárt okoztak újkori történelmünkben. A könnyű lelkesedés és a gyors kiábrándulás kettőssége, az önbizalom hiányának és túltengésének különös szim­biózisa. Négy évtiz'ednyi önkényuralom után lépten-nyo- mon tapasztalhatjuk az önállóság hiányát is; a cseléd­mentalitást, a tekintélyek föltétel nélküli elfogadását. E nnek következményeit nem lehet máról holnapra megváltoztatni. Elbizonytalanodnék, ha arra kelle­ne válaszolnom, többségben van-e ma Magyaror­szágon a polgári bátorság erénye. Abban viszont biztos vagyok, hogy amíg ez nem lesz többségben, a demokrácia csupán áhított cél marad. (A Hitel 1990114-i számából) Kiss Gy. Csaba A Pax Ting búcsútábortüze után három héttel, kitört a II. világháború Fejezetek a nyolcvanesztendüs magyar és békéscsabai cserkészet történetéből A Szent László herma Kiállításon mutatják be Győrött a hosszú ideig el­zárt Szent László hermát. A győri székesegyház alap­jait első nagy királyunk. Szent István rakta le. Az el­ső írásbeli adatra a temp­lomról Hartvik győri püspök (1088—1105) Agenda Ponti- ficálisában lelünk. Tehát ak­kor már bizonyosan állt a győri püspöki templom. A középkori székesegyháznak több kápolnája van. Közülük a leghíresebb a gótikus Szent László kápolna, ame­lyet az 1400-as évek kezde­tén Héderváry János győri püspök építtetett temetkezé­si helyéül, ezért nevezik Héderváry kápolnának is. A II. világháború idején elég sok kár érte. Az OMF köz­reműködésével tíz esztendő­vel ezelőtt eredeti pompájá­ban felújították. Ebben a kápolnában őrzik Győr egyik legnagyobb kin­csét. az európai ötvösművé­szet remekét. Szent László hermáját, amely Győr jelké­pévé is vált. Szent László ezüst, aranyozott, sodronyzo­máncozott ereklyetartója a Báthoryak kincstárából ke­rült Nagyváradra. Onnan Náprági Demeter egykori er­délyi püspök 1600 táján hoz­ta Győrbe. A Szent László herma fel­tehetően a Kolozsvári test­vérek alkotása, és műhelyük első ismert darabja, amely a XIV. század utolsó negyedé­ben • készülhetett. Stílusa megegyezik a prágai Szent György szoboréval, de a mű­vészettörténészek szerint an­nál stilizáltabb, ünnepélye­sebb. Ugyancsak a művé­szettörténészek véleménye, hogy az ereklyetartó feje csodálatos kisplasztikái mű, teste pedig a magyarországi sodronyzománc-művészet egyedülálló remeke. I. B. A cserkészet a szellem, a jelilemformálás, a gyakorla­ti ügyességfejlesztés mellett, egyik fő feladatának tar­totta a testedzést. Az ottho­nokban naphosszat pattogott a kis kauosuklabda, s nem hiányoztak a sakk-készletek sem. A helyi lehetőségekhez alkalmazkodva, űzték a kü­lönféle sportágakat a cser­készek. A mai tájékozódási- futáshoz hasonló nappali és éjszakai versenyeket rendez­tek. Hihetetlenül népszerű­ek voltak a hadijátékok, az­az a .számháborúk”, melyek során az erdős, bokros tere­pen a szemben álló csapa­tok az ellenfél sapkájára il­lesztett négyjegyű számot igyekeztek leolvasni. A tábo­rok programján nemcsak a reggeli torna, a labdázás, ha­nem a faágakon való húzóc- kodáis, távolugrás, távdobás cserkészbottal, bakugrás, bukfencelés szerepelt. Noha az 1933-as Jamboree-n a magyar válogatott színeiben a Körös-tag Terpifckó II., Szilkona, Zahorán egy-egy góllal járult hozzá az oszt­rák focisták 4—1-es legyőzé­séhez, a cserkészsport jel­szava nem a 'győzelem, ha­nem a részvétel, a felkészü­lés volt! Még a kisleányok, a tündérkék programján is szerepelt a korcsolyázás-, az úszástanulás! TÜNDÉRORSZAGBA KERÜLTEK A KÉKEDI ASSZONYOK A lányoknál maradva kü­lön ki kell hangsúlyozni: a polgári iskola 27. számú Ka­nizsai Dorottya és a 32. szá­mú Hajna tündércsapata or­szágos hírnévre tett szgrt, s hozzájárult ahhoz, hogy Bé­késcsaba, a fiúik jeles ered­ményeivel együtt, kiérde­melje a „cserkészváros” megtisztelő címet. Bizonyíté­kul következzen itt, két, egy­kori őrs — pontosabban — csalládvezető emlékidézője. Hegedűs Ilona így kezdte mondandóját: — Az iskola- igazgató-parancs nők, Mokos- né Wallthfer Lujza, a két 'tanár-tiszt, Csepregi Rózsa és Petz Kornélia, a támoga­tókkal a helyi tanács tag­jaival pezsgő életet terem­tett a tündérke, a cserkész- leány és az iskola padjaiból kinőtt nagyleánycsapat szá­mára, Büszkék voltunk a magyaros bútorokkal, valódi csabai szőttesekkel, kézimun­kákkal, tányérokkal, kará­csokkal, a családok zászlói­val díszített otthonunkra, melynek főfalát névadónk képmása díszítette. Volt könyvtárunk, egy eredeti csabai babaszobánk, s ott őriztük az évenkénti táboro­zások emlékeit is. A Miku­lást, a karácsonyt, egymás megajándékozásával ünne­peltük, s mivel sok társnőnk fivére cserkészkedett a Kö­rös, vagy a Munkácsy csa­patban, rendszeresen őket is meghívtuk a teádéi után ja- iinkra, sőt még népszínmű­veket is előadtunk velük. De nem csak az elmondot­takért ismertek meg ben­nünket. A Cserkészlányok Lapja 1935 elején ezt irta rólunk: „ ... a. csapat már a korábbi években is részt vett a ínyomorenyhítés munkájá- . ban, ugyanis minden héten, 20 személynek adott ebédet. Az idén sikerült megvalósí­tani, hogy ezenkívül min­dennap 20 gyermeket ebé­deltetnek. Az élelmiszert a csapat tagjai és az iskolá­sok gyűjtötték össze. A fő­zést, amelyet január 4-én kezdtek meg, a nagylányok végzik. Délután, amikor megérkezik a 20 kisgyermek, az otthonban szépen megte­rített asztal és párolgó étel várja őket. A cserkészlá- nyok szíves-örömest dolgoz­nak, ezzel enyhítenek a nyo­moron és eleget tesznek a harmadik törvénynek: „A cserkész, ahol tud, segít!” — Az ebédeltetési akcióra a cserkészlányok védnöke, Anna királyi hercegasszony is kíváncsi lett. 1935. október 20-án lejött hozzánk Lim- denmayer Antónia országos elnökkel, és látogatásuk vár­megyei, társadalmi esemény- nyé nőtt. Iskolánk udvarán 23 tündénké, 32 kis- és 3i nagylánycserkész sorakozott fel. Rövid ünnepség után országos vezetőink ottho­nunkba, a 20 kis kosztoshoz siettek. — Ezen a napon én vol­tam a főszakács. Gulyásle­vest és túráscsuszát tálal­tunk fel, melyet védnök- nőnk is jó étvággyal fo­gyasztott el — kapcsolódott a beszélgetésbe Kőhalmi né Drugan Mária, majd ékként folytatta: — Délután a fel­díszített városi színházba mentünk, ahol cserkész- és magyar nótákkal, szavala­tokkal, népi tánccal, ritmi­kus tomagyakorlatokkal, élő­képekkel, kis színdarabbal szórakoztattuk a közönsé­get. Szép volt ez a nap és kedves emlékem az eskü­vőm, amikor eserkésztesitvé- reim sorfala között jöttem ki férjemmel a templomból! Ám a legnagyobb élményt számomra ae a három hét jelentette, mélyet 30 lány­nyal együtt, Alsókéked mel­lett töltöttem, 1937 júliusá­ban Hidasnémeti fenségében, Melczer Lilla képviselőnő birtokán sátrakban táboroz­tunk. A Cserkészlányok Lap­jának megfogalmazása sze­rint, a mienk volt az ország­ban az első „szociális mun-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom