Békés Megyei Népújság, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-04 / 182. szám
SZÜLŐFÖLDÜNK 1990. augusztus 4., szombat 'KöröstAj------------------------------------------------------------------------------------Élő kövület Latimer kisasszony nyomban a helyszínre sietett Az élővilág hosszú fejlődési utat tett meg kialakulásától napjainkig, és természetes, hogy a több milliárd éves fejlődési úton sok állat- és növénycsoport kipusztult, a sárkánygyíkoktól az őspáfrányokig. Szenzációt inkább az jelent, hogy itt- ott, elvétve ma is élnek még olyan állatok, amelyeknek már régen ki kellett volna pusztulniuk. Az őscsigáktól, őskagylóktól a polipokig, számos ilyen állat ismert. Érdekes az egyik ilyen ősállat felfedezése. 1938-ban Dél-Afrika keleti partvidékén bennszülött halászok egy addig sohasem látott zsákmányt fogtak. Amikor fenékhálójukat az óceán nagyobb mélységéből felhúzták, ott hánykolódott a megszokott halak között egy ismeretlen külsejű, másfél méter hosszú, acélkék színű hal is. amely erős állkapcsaival veszedelmesen kapkodott feléjük. Kénytelenek voltak ezért agyonütni, de szerencsére jelentették a félmázsás hal fogását a dél-afrikai East-London múzeum kutatóiának. Latimer kisasz- szonynak, aki nyomban a helyszínre sietett. A nagy hőség miatt a hal akkorra már megromlott. A kutatónő ennek ellenére felismerte a páratlan lelet tudományos értékét, és sikerült legalább a hal bőrét megmenteni. Végül a hal a fokvárosi egyetem állattani intézetébe került. J. B. L. Smith profesz- szorhoz. Amikor Smith professzor a küldeményt megpillantotta, mindjárt feltűnt neki, hogy a hal páros mell- és hasúszói a törzsből kinyúló erős végtagnyeleken ültek, és rojtos végűek voltak. Mintha csak kezdetleges rövid lábak lettek volna. Az ugyancsak rojtos végű hátúszóka- réjokon kívül különös volt még a három karéjrészes farokúszó formája is. Ilyen úszóik csak a kövületekből ismert, a paleontológusok szerint a krétakor végén kipusztult boitösúszó őshalaknak voltak. -Ezek egyik nemzetségének képviselője, az Eusthenopteron nevű bojtosúszó tüdöshal hagyta el mintegy 300 millió éve — a devonkor végén — elsőként az. óceánt. A bojtosúszó őshalak e csoportjával kezdődött el tehát az első négylábúak útja a szárazföld meghódítására. A jószemű kutatónö méltán érdemelte ki, hogy az egyedülálló állatot róla nevezzék el Lati- meria chalumnae-nak. Tizennégy évvel később, 1952-ben Madagaszkár északi csúcsánál kézre került a második bojtosúszó hal is. Egy matróz vette észre egy halárusnál. Ezt a példányt sikerült konzerválni. Két évvel később előkerült a harmadik ilyen állat is. Az 1938-ban kifogott „történelemelőtti korból" származó, világhírnévre szert tett hal o Az Egerbe látogató hazai és külföldi turisták szívesen keresik fel a történelemből, és Gárdonyi Géza regényéből ismert híres várat. A kővár — mely a XIII. századtól a XVIII. századig épült — állapota az idők folyamán erősen megromlott, nem kímélték a történelem viharai, az idő pusztításai MTl-fotó: H. szabó Sándor Száznegyven éve Született Erkel Janos A fiatal mérnöknek nagy tekintélye volt Erkel János Vörösberény- ben született 1849-ben. Apja ügyvéd volt és* a gyulai uradalom jószágigazgatója. Anyja Unger Krisztina. Elemi iskoláit Gyulán, középiskoláit Kolozsváron végezte, és Bossai Sámuel kosztosdi- ákja volt. Tőle tanult zenei ismereteket és zongorázni. 1869-ben már Budapesten egyetemi hallgató, és Budán laktak Ödön öccsével, aki jogászhallgató volt. Az egyetemi tanulmányainak befejezése után mint mérnök előbb Budapest város szolgálatában állott, de néhány év múlva hazajött Gyulára. 1874-ben Budapesten házasságot kötött Habi- nay Ágoston pénzügyi főtanácsos és Mayer Auguszta leányával, Habinay Rózával. A Habinay család jómódú nemesi polgárcsalád vplt. Kilenc gyermekük született, egy gyermekkorban dif- tériában meghalt, és nyolc gyermeket felneveltek a szülők. A nagy család eltartása bizony gondokkal járt abban az időben is. • A család birtokában két malom volt. A Gyula, MaA fiatal mérnököt tisztelték dách út 2. alatt működő gőzmalom, valamint Nagy- pélen egy vízimalom, amely a Malom (Nádor) csatornára épült. Naponta harminc mázsa búzát őrölt. Erkel János az Alsó Fehérkörösi Ármentesítő, Belvízszabályozó és Vízhasznosító Társulat mérnöke lett Gyulán. A társulat 1853-ban alakult, majd az Arad—Békés megyei Egyesített Ár- •mentesítő és Belvízszabályozó Társulat keretén belül működött. A társulat pontos munkát végzett, töltéserősítést, csatornák kiépítését a belvízelvezetésére. Erkel János jó szíve, finom egyénisége magával ragadta munkatársait is, szorgalma, becsületessége messze földön híres volt. Nagy tekintélye volt, és tiszteletet, megbecsülést szerzett mindenütt, ahol csak megfordult. 1909. november 20-án. saját kérelmére nyugalomba vonult súlyos betegsége miatt. Élete utolsó éveit kórházi ágyon töltötte, s számára a halál megváltást jelentett. Temetése nagy' részvét mellett volt a (Ka- lara) Szentkereszt temetőben. Időközben sírköve elveszett, egyszerű fakereszttel jelölte a SZOT-üdülő szocialista brigádja. Síremlékét jó lenne rendbe tenni, Habinay Páléval együtt. Születése 140. évfordulóján emlékezzünk kegyelettel Erkel Jánosra! D. Nagy András Mikszáth Kálmán: A „Gyopáros” A fürdőévad végefelé, mikor már mindenki megírta a maga fürdőtárcáját, kiTát- rafüredről, ki Mahádiáról, ki Marienbad- ból és Ischlből, ahol a királyi család tagjai időztek az idén, midőn leírtak és észrevették mindent a legapróbb részletekig, hogy milyen alázatos, hajlékony és nevetséges volt a szinte ott időző Milán fejedelem, milyen feltűnően szép volt Nathalie, miért van vérpiros bélés az Erzsébet királyné napernyőin, szabad legyen nekem most; mikor már senkinek sincs semmi mondanivalója, előjönni a magam fürdőjével, a „Gyopá- rossal”, amelyhez fogható, eredeti fürdő nincs több a civilizált világrészekben. A bizony, a Gyopáros! Nincs ám ott sem liget, sem erdő, sem fényes rezidenciák. A „kurszalon”-ban, mely maga a szép természet. a szöcskék ugrándoznak nagy kedvteléssel, mindennemű muzsika nélkül. Nyári kóborlásaim alkalmával életemben először vetődtem Orosházára, ahol. én egy lelket sem ismerek, kivévén az orosházi kovácsot a népdalból, akire a patkó felve- retését bízza rá a szerelmes legény. No, de magyar helyen könnyen ismerős lesz a magyar ember. Egy délután már otthon éreztem magam az úgyis csekély számú intelligencia közt. Mely bármi csekély is, nem hagy fenn semmi kívánnivalót. Vagy tíz gyönyörű úrilány volt a társaságban, hol a délutáni feketekávémat ittam. Mondták, hogy mind itt van, mindössze a doktornak van még otthon egy beteges kisasszonya. De biz én már nem voltam kíváncsi többre. Ügy tetszett, hogy ezeken kívül már talán nincs is több leány a világon. Valaki azt indítványozta estefelé, hogy menjünk fürödni. — De hova? — kérdém mosolyogva. — Hova? Hát a Gyopárosba. — Micsoda aa a Gyopáros? — A mi fürdőnk! — Az önök fürdője? No, arra kíváncsi vagyok. Kocsikra, hintókra ültünk (akinek hogy telt), s az egész társaság denikve a Gyopáros felé tartott. — És fürödni fogunk ott? — kérdém a lelkésztől, akivel egy kocsiban ültünk. — Természetesen. Mindennap fürdünk. A hölgyek már délután úgy csinálnak toalettet. — Hogyan, a hölgyek is fürödni fognak? — Mindenesetre. — De hiszen könnyebb volna nekik ott venni fel az úszóruhát. — Hol? — Hát az öltöző kabinokban! — Vannak is ott öltöző kabinok! — Hát hol vetkőznek le és hol öltöznek fel? — Ej, édes istenem... hát a gyepen, uram... a gyepen. — Lehetetlen! A szemünk láttára? — Igen, a szemünk láttára. — Tiszteletes uram, ön tréfál... — Szavamra mondom ... hiszen meg fog ön győződni róla! — Majdnem hihetetlen. És ezek a gyönyörű teremtések, ezek az angyalok fognak ott levetkőzni? Ez a junói alak, az Ilonka... vagy az Erzsiké. Nem, uram, ilyesmi nem lehetséges ... Otitársam mosolygott, én pedig alig vártam, hogy a Gyopároshoz érjünk. Egy jókora tó az, körülbelül kétszer olyan, mint a városligeti. Kietlen homoksivatagnak zavaros kék szeme. De az óriás ez egyetlen szeme is rút, mintha szemöidje hiányzanék, hogy nincs körűié egyetlen bokor sem. De azért nem kell lebecsmérelni, mert huszonötezer lakosnak a fürdője az, talán a legnépesebb fürdő Európában. Kultúrának, emberi kéz dirigálásának semmi nyoma, azon módon van, mint ahogy az isten odacseppentette. A partokon nagy néptömeg hullámzik, ki öltözik, ki vetkőzik, benn a tóban rajként sürögnek, úszkálnak, éviekéinek az emberek, nők, férfiak vegyesen, az előkelő úrnő a béna koldus mellett, a sugár szép leány derékig meztelen imádójával diskurál, s kergetik egymást dévajul, pajkosan, szelíden kétfelé hasadnak előttük a habok. — Soha még ilyen világot! — mondám önkénytelenül. —1 Hja, a szegény emberek vízzel főznek — felelte a tiszteletes úr —, nekünk ez a fürdő is áldás. — De az erkölcs ellensége!... — Az egészség fenntartása az első kötelesség, uram. (Miért nincs ez Budapesten, gondolám magamban, mekkora cikkeket lehetne penderíteni Thaisz Lexi ellen, hogy megengedi!) , De e pillanatban még a gondolatom is megállt. Két bájos ismerősném leszállván a kocsiról, a tó északi részén egy-egy gyepes helyen lekuporodtak s elkezdték cipőcs- kéiket kifűzögetni. Megszűntem lélegezni is. Alig volt időm az egyik szememmel (pedig keresztbenéiző vagyok) egy tekintetet vetni a közönségre, ha vajon így nézi-e az is? Nem a! Észre sem látszottak venni a tün- déri jelenetet. A legnagyobb keccsel húzták le a cipőiket, a kalap már előbb le volt téve a pázsitra. Most a fűződerekat gombolták ki; aztán .a sugár derék körül mozogtak azok a tündérujjacskák: nyilván a szoknyákat eresztik meg rendre ... Szemem elhomályosult egy pillanatra, és mire ismét odatekintettem, már csak a kék selyem szoknyácskák virítottak a gyepen — üresen; a két vízitündér már ott úszkált a habok között. Neptun kacérkodott velük. Csak néha-néha láttam őket, amint felálltak az övig érő vízben, vékony úszó’ ingeik odatapadtak a gyönyörű idomokhoz. Szemkápráztató látvány volt. Aphrodité nézhetett ki úgy, mikor a hullámokból kikelt! Hűm! Ezek tehát még otthon vették fel az úszó öltönyt? Persze, persze! Így aztán nemigen láthat az ember nagyon sokat. Hanem csak türelem, majd ha kijönnek a vízből, akkor csak le kell vetniök ezt a vizes ruhát äs. Az lesz még csak a spektákulum. De bizony csalódtam; mert biz mikor abból kiszálltak egVenkint, még féllábuk a parton sem volt, egy öregasszony humuszt vetett rájuk, s ugyané percben mint varázsütésre lehullott a nedves lepel — a burnusz alatt. Soha még ilyen gyorsaságot és művészetet, mint aminőt a vetkőzésben és. öltözés- ben kifejtenek! Az ügyesség jobban megvédi őket a kjandi szemek elől, mint a négy fal, mert ott mégis van legalább — kulcslyuk. Hiába, a kénytelenség a legnagyobb mester -és a legjobb tanító. Sokáig elmélkedtem e dolgok fölött, még este benn a vacsoránál. Sőt, midőn az in- dóháznál elbúcsúztam a lelkésztől, meg nem állhattam, hogy egy kérdést ne intézzek hozzá; — Ugyan mondja meg. tiszteletes uram — de lelkére —, hány törvénytelen gyerek van itt aztán évenkint? — Az nálunk nagy ritkaság! Minden évben egy eset ha előfordul.. — A közös fürdés dacára is? —i Sőt, néha három év is elmúlik... — Aláz’ szolgája! Akkor nem ér hát egy ütet taplót sem az emberi kombináció! (Mikszáth Kálmán művei: 15 — Tárcák, karcolatok. Magyar Helikon, 1970.) . * * * Kaposvári Gyula, a Szolnok Megyei Múzeumok Szervezetének nyugdíjas igazgatója hívta fel az orosházi Szántó Kovács Múzeum figyelmét Mikszáth Kálmán írásara. Bárdos Zsuzsa muzeológus — feltételezve, hogy az orosháziakon kívül mások is szívesen olvasnák — továbbította szerkesztőségünknek.
