Békés Megyei Népújság, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-25 / 199. szám
ükŐRÖSTÁJ SZÜLŐFÖLDÜNK 1990. augusztus 25., szombat A lóversenytér Feszty Adolf tervezte központi épülete „Hely, tét, befutó” * Itt futottak hajdanán az Őszi versenyek Krúdy Gyulának az egyik legjellegzetesebb, az író stílusművészetét legjobban tükröző kisregénye az Őszi versenyek. Aki olvasta, annak aligha kell magyarázni, hogy egy kis zsoké meg egy telivér asszony nagy és furcsa szerelmét vetette papírra ebben az író, aki viszont csak a történet televíziós változatát látta, nos, annak is elég Garas Dezső és Szegedi Erika kettősére gondolni, és máris a századforduló sajátságosán fülledt, krú- dysan szerelemszagú világában érezheti magát. Az Őszi versenyek kötete a könyvespolcokról könnyűszerrel leemelhető, hosszabb utánjárásba kerül azonban azt kideríteni, hogy valójában hol is koptatta a nyerget, s hajszolta a lovakat az a kis zsoké. A jelzett időben, tehát az 1900-as évek előtt és után ugyanis nem ott terült el a pesti lóversenypálya, ahol manapság van. Ekkoriban bizony még sem a Kerepesi úti intézmény, sem a Kincsem-park Dobi István úti „arénája” nem létezett. Helyettük egy időközben szintén köddé vált — azaz nagy pompával felépített és aztán sebbel-lobbal lebontott — másik futtató csalogatta a közönséget, és adott alkalmat a bűvös szóhármas elismételgeté- sére: hely, tét, befutó... Ez a bizonyos lóversenypálya az egykori Aréna, a Csömöri, a Kerepesi és a Hermina út keretében terült el, vagyis a mai Népstadion helyén. Építeni 1878 tavaszán kezdték, és alig harminc év múlva, 1908-ban bontották le. A korabeli ábrák tanúsága szerint barbár dolog volt csákányt emelni erre tíz építészeti remeklésre, dehát a főváros, mint gazda, egyszerűen feladta a terület bérletét, és így Feszty Adolf építőművész jeles alkotása halálra ítéltetett. Igen, ez az „új” jelzővel megkülönböztetett — mert az 1827- ben Széchenyi Istvánék kezdeményezésére megnyitott futtató helyén felépült — lóversenypálya szintén egy Feszty-szárma- zék nevéhez fűződik. 1846-ban a felvidéki Ógyallán (ma: Hur- banovo), született ő is, mint a tehetséges Fesztyek legtöbbje. Legalább olyan ügyesen rajzolt, mint a festőművésszé lett öccse, Árpád, ám neki az építészpálya tetszett, s ezért komáromi, majd pozsonyi tanulmányai után Bécs műegyetemére iratkozott be. Kiváló eredménnyel diplomázott, és amikor 1871-ben Pesten irodát nyitott, alig győzte teljesíteni a megrendeléseket. S nemcsak azért kapták fel, mert akkor, fővárosunk szinte tobzódó fejlődésének idején, minden valamirevaló „inzsenér”-re szükség volt, hanem mert tényleg remek fantáziájú és a kor színvonalán gondolkodó tervezőnek bizonyult. Hogy mást ne mondjunk, az egykori Sugár útra (később Népköztársaság útja) tizennégy palotát sorakoztatott fel, s ugyancsak az ő kézjegyét viseli máig az itáliai galériákra emlékeztető Haris-köz bazársora. Feszty Adolf, mielőtt hozzáfogott volna az új lóversenypálya megtervezéséhez, előbb tanulmányútra indult, s Bécsben is, másutt is szémügyre vette a hasonló építményeket. A futótér kialakítására pedig egy Európa- szerte elismert szakembert, H. Wackerout kérte fel. Ő szabta meg a pálya hosszát 1070 méterben, kereszttengelyét 313 méterben; a 2503 méternyi hosszú „futtató” pedig egy 28 méter széles oválist írt le. A dísztribün és más épületek azonban Feszty Adolf tehetségét dicsérik. Ő jelölte ki ennek a két csonkatoronnyal ékes, palotaszerű „alkotmánynak” a helyét a versenytér északnyugati részén, tehát úgy, hogy háttal legyen a délutáni napnak, s szintén ő határozta el, hogy a nézőtéri lelátót könnyű vasszerkezetből építi meg. Ez akkoriban még nagy újdonságnak számított. A főépületben' pedig „királyi” — mert valóban király és császár fogadásához méltó — helyiségrendszert alakított ki. A díszes hármasajtó tágas előcsarnokba vezetett, ahonnan egy vörös bársonnyal borított lépcsősor vitt fel az uralkodó páholyába. Ez két részből állt: az előszobából meg a társalgóból. Dicséretére Fesztynek, nemcsak a koronás fők kényelmére gondolt, hanem arra is, hogy akik az I. vagy a II. osztályú tribünökön foglalnak helyet, azok is kényelmesen érezzék magukat; az előbbi traktusban nyolcszáz, az utóbbiban ezernégyszáz ülést alakított ki. Manapság szinte elképzelhetetlenül gyors ütemben, alig két év alatt készült el az új lóversenypálya, s amikor 1880. október 17-én a királyné és más előkelőségek jelenlétében felavatták, a legkisebb dísz, a legutolsó drapéria is ott pompázott a helyén. Mint föntebb már szó volt róla, ezt ^z építészeti remeklést sajnos igen gyorsan elérte a végzet: bizonyos bérleti gondok miatt Budapest elöljárósága lemondott róla, és — elpusztíttat- ta. Egy ideig dudva, gyom nőtt a lelátók, a paták döngölte salak helyén, aztán különféle sportlétesítmények kezdtek ott feltünedezni. De ez már egy újabb kor-, szak újabb fejezete, akis zsokék és a nagy szerelmek nélkül. És természetesen Krúdy nélkül is, aki az 1933-ban bekövetkezett haláláig jobbára Óbudán élt, s egyre kevésbé érezte otthon magát abban a gépesedő, a régi ízét-zamatát egyre inkább elvesztővilágban... I II. József megszervezte A titkos szerek árusításától a börtöni orvostudorig A Lenhossék család több kimagasló tudóssal ajándékozta meg az országot. Lenhossék Mihály Ignácz előbb Pesten, majd Bécsben az élettan professzora volt, fia, Lenhossék József (1818-1888) nagyhírű egyetemi tanár, anatómiai professzor Pesten, az ő fia volt Lenhossék Mihály (1863-1937) anatómiai professzor, a MTA másodelnöke. Unokaöccse, Szentgyörgyi Albert, a szegedi egyetem Nobel-díjas világhírű kémikus professzora, nagybátyja intézetében kezdte el tudományos pályafutását. Az első magyar általános egészségügyi jogszabályt, ’az úgynevezett „Generale Nor- mativum Sanitatis"-11770-ben Mária-Terézia királyi dekrétumban adta ki. Ez az alapvető jelentőségű közegészségügyi jogszabály — az 1773. évi és 1787. évi pótrendeletekkel — a magyar egészségügyi közigazgatásnak 1848-ig törvényes alapja volt. II. József 1786-ban kiadott királyi dekrétummal megszervezte az „országos főorvosi” állást (protomedicus Hungáriáé Regni). Az országos főorvos ellenőrzést gyakorolt a megyei hatóságok egészségügyi tevékenysége felett, de az egészségügy gyakorlati végrehajtása továbbra is a helyhatósági köz- igazgatás hatáskörében maradt. Az országos főorvos hatáskörét az 1802-ben kiadott utasítás „Instructio officiosa pro Regni Protomedico” szabályozta. E szerint 1. a helytartótanács tanulmányi bizottságának orvosi előadója és orvosi ügyek felügyelője, 2. kegyes alapítványok kezelő bizottságának elnöke, 3. a budai-pesti kórházak felügyelője, 4. az ország egészségügyi személyzetének ellenőrzője, 5. orvosi könyvek cenzora és revizora. Az első magyar országos főorvosnak VEZA GÁBORT, a budai várőrség főorvosát nevezték ki. Veza Gábor túl sokat nem tudott foglalkozni az egészségügyi közigazgatással, mert idejének jó részét a tanulmányi reformterv és egyetem ügyei vették igénybe. Az „ország-orvosi” méltóságot 1825-ben vette át. Lenhossék előbb 10 évig Esztergom vármegye főorvosa, majd az élettan tanára előbb a pesti, majd a bécsi egyetemen. Haláláig, 1840-ig országos főorvosi tevékenysége a magyar közegészségügyi igazgatás egyik legtermékenyebb korszaka! Lenhossék, mint orvosszakíró Európa-szerte híres volt. A kor szükségletéhez mért szinten ő indította meg az egészségügyi igazgatás korszerűsítését, és tette meg a kezdő lépéseket, az egészségügyi köz- igazgatás organikus reformjához, amelynek ideje nálunk 1848-ban érkezettel! Az ő „buzgólkodásának” köszönhető, hogy 1825-ben a megyei főorvost a szolgabíróval, aljegyzővel, vármegyei alügyvóddel, számvevővel és levéltámokkal egy fizetési osztályba (a X.-be) sorolták, ami kétségkívül a megyei főorvos tekintélyét emelte. 1788-ban újra szabályozta a halottkémlelést és utasítást adott ki a halottkémek számára, ami az előző Lenhossék Mihály korabeli rendezetlen körülményeket ismerve, nagy jelentőségű volt. Jelentős érdemei voltak a járványos betegségek elleni küzdelemben. A kötelező himlő elleni védőoltás bevezetésének egyik kezdeményezője. Az 1820-as évek végén — addig Európában ismeretlen — betegség tört be Indiából Oroszország déli vidékeire a KOLERA. Lenhossék javaslatára a Helytartótanács járványvédelmi intézkedéseket hozott: határzárat létesítettek és a keletről érkezőket 10 napi megfigyelés alá helyezték (karantén). Sajnos, az intézkedések ellenére a kolera hazánkba is betört, főképpen a Havasalföldről, Moldáviából érkezők Erdélyen keresztül behurcolták. 1837-ben kiadta „A pestis elleni közbátor- sági rend” című új pestisszabályzatot. Országos orvossága idején készült el az első magyar „Orvosi díjszabály". 1826-ban a budai Helytartótanács „sostrum medi- corum” című rendelete a következő díjakat állapította meg: nappal látogatásnál az orvos számára 30, a sebész számára 18, éjjeli látogatásnál az orvos számára 1 forint, sebész számára 36 Pengő-krajcárt kellett fizetni. Ezen kívül megállapították a szokásos műtétek díjait, valamint a „budai gyógyszerárszabás” -t, amellyel egy időben szabályozták a „titkos szerek árusítását” is. Javaslatára a Helytartótanács rendeletben biztosította a kötelező hullaszemle és hullaboncolások egyöntetűségét. Új szabályzat került kiadásra „a törvényszéki orvosok által végzett viendő boncolások és megége- tésnél teendő vizsgálatok eránt”. E szabályzat értelmében a megyei főorvos és gyógyszerész minden törvényszéki kérdésben „tisztileg és eskü mellett, mint a törvényszéknek hivatalnokai” működnek. Külön táblázatban találhatjuk összefoglalva a mérgezéseknél található bonctani jeleket és elváltozásokat. Lenhossék közreműködésével készült az 1840-ik évi V.tc., az új büntetőjogi törvények orvosi része, amely minden kerületi börtönhöz egy orvostudor és egy sebész alkalmazását írja elő. Érdemei közé sorolható, hogy a magyar lett — 1830-tól — az egészségügyi közigazgatás nyelve .Magyarul kezdték írni a kórházi iratokat, magyar nyelven készítették a kórházi számadásokat is. Sajnos, ez még nem jelentette a magyar nyelv teljes érvényesülését, mert az orvosi karon megmaradt a latin! Lenhossék Mihály Ignácz sokat tett a magyar közegészségügy fejlesztéséért. Ennek érdekében nagyon határozott volt, kortársai szerint sokszor „erőszakos eszközökkel élt célja érésére”, de tény, hogy halála esztendejében már 90 megyei, 50 városi és két kerületi főorvos, tehát a 280 járási sebésszel együtt 427 „közorvos" és 324 gyógyszertár működött Magyarországon. Ennek köszönhetően utódai a közegészségügy és orvosügy minden részében összevágó, minden oldalról átgondolt terv szerint tűzhették napirendre a „közegészségügy rendezését”! Halálának 150. évfordulóján a kiváló tudósra, az egészségügyi közigazgatás nagy gyakorlati szervezőjére és a kezdeményezőjére emlékezzünk! Dr. Sonkoly Kálmán Ad Nt. 34092. Utasítás-az Egésségre ügyelő Hivataloknak Dem k ti I ii Vfl b 0 D a’ Peatis-mentő (Contnmacia) • Intézeteknél felügyelő •zemélyeknek Márnára a’ C». Kir. Austriai Tartományoknak határai Ca Orosz Birodalomba* dübö&ködő Járvány-Epe-Kórságna'k (Cholera tnorbps) boroDlása elöl báioraágba léteimnek elterjedt«« «e j-jtloltmon. A' Leg-főbb Parancaolat következésébe szerkeztetett. Budán, nyomtiItatott «' Mnpyji Kirilyl UDÍ»«r«iti 1 8 3 0. A helytartótanács 1830. évi kolerautasítása A.L. Az új lóversenytér alaprajza
