Békés Megyei Népújság, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-23 / 197. szám
1990. augusztus.23., csütörtök Fakultativ kezdeményezés Vallástörténet tudományos alapon Székelyhídi Attila: Fürdőzők, című képe „Nagy” kiállítás helyett ez is valami — (ivére pedig? Vázlatok egy művászteleprtil „A vallás az emberiségnek az az örökké megújuló törekvése, hogy e világ kézzel} ogható valóságai között megismerje a lényeget, hogy rövid élete alatt megtudja: miért él, hová megy, és van- e éltének a múlandóságnál maradandóbb alapja.” — Az egész kurzusnak ez lehetne a mottója — mondotta dr. Köteles Lajos, a békéscsabai tanítóképző főiskola docense —, az idézet abból a Szimonidész-féle könyvből való, amelyik ajánlott irodalom a résztvevők számára. Ezen a héten zajlik a tanítóképző főiskola és a Pedagógiai Intézet szervezésében a Vallástörténeti intenzív tanfolyam. Országosan is egyedülálló a kezdeményezés, amelyről először Pová- zsay Mihállyal, az intézet munkatársával váltottunk néhány szót: — A rendszerváltással vetődött fel az igény a vallás- oktatásra — kezdte. — Mi, egy ideológiai elkötelezettség nélküli, objektív, tudományos alapon nyugvó vallástörténetet szeretnénk összefoglalni résztvevőink számára. Lényegében ez egy kultúrtörténeti áttekintés az emberiség kialakulásától napjainkig. — A vallás az egész világon, minden korban felteszi a lényegre, az élet értelmére vonatkozó kérdést. És meg is fogalmazza rá a választ — tette ehhez hozzá Köteles Lajos. — Nagyon érdekes, hogy a keresztény és nem keresztény vallásokban, a régi és újabb időkben számos közös, hasonló pontot talál- hatunk... A Pedagógiai Intézet és a békéscsabai tanítóképző fő- isíkola kezdeményezése — eddig még — azért egyedülálló, mert, a fakultatív hitoktatás mellett megteremti tudásbéli hátterét egy általános iskolai vallástörténet tantárgy oktatásának. A tanfolyam nem ér véget ezen a héten az előadásokkal, önálló felkészülési szakasz követi a mostanit, majd záródolgozatot írnak a résztvevők. Mindezek sikeres teljesítése után a főiskola szakkollégium-oktatásra jogosító betétlapot ad a hallgatók diplomájához. ajándékba A baranyai képzőművészek közül többen városuknak, falujuknak adományozták életművüket, illetve alkotásaik legjavát. A befogadó közösségek vállalták, hogy méltó körülmények között helyezik el a gyűjteményeket, gondoskodnak megóvásukról és bemutatásukról. A lokálpatrióta művészek adományaikkal állandó képtárak, kiállítások alapjait vetették így meg, gyarapítva lakóhelyük kulturális értékeit, idegenforgalmi látnivalóit. A nemes „divat” elindítója a baranyai képzőművészek doyenje, a néhány éve elhunyt, Martyn Ferenc Kos- suth-díjas festőművész volt, aki az életművét alkotó legfontosabb alkotásait Pécs városának adományozta. Munkáinak többségét a Janus Pannonius Múzeum őrzi. A mester egykori otthonában, a nevezetes Múzeum utca egyik műemléki házában állították ki válogatott festményeit, szobrait, grafikáit. „Intenzivitásra” azért van szükség, hogy ahol már szeptembertől el akarják kezdeni a vallástörténet fakultáció oktatását, ott is legyen megfelelő felkészültségű pedagógus. (De most főleg az ehhez szükséges szemléletet akarják kialakítani a vállalkozókban.) Kidolgozták ennek a kurzusnak hosszabb, alaposabb változatát is, amely tizenötször négyórás. Egy másik intenzív tanfolyamot pedig a ,szomszéd megyékre is szeretnék kiterjeszteni. A későbbi generációknak már könnyebb a dolguk. A vallástörténet kötelező tárgy lesz a békéscsabai tanítóképző főiskolán, három féléves és szigorlattal zárul... E tanfolyam jó példa az állam és az egyház együttműködésére is, hallottuk a szervezőktől, hiszen az előadók között két teológiai tanár — dr. Szigeti Jenő és dr. Farkas Attila — is szerepel. Az öt nap alatt a hallgatók előadást hallhatnak a vallás alapfogalmairól, a régi európai és a magyar ős- vallásról, az ó- és újtestamentum világáról, de nem marad ki az iszlám és a buddhizmus rövid ismertetése sem. Bár még tart a nyár, s a tanfolyamra invitáló felhívás is csak lapunkban jelent meg, nagy az érdeklődés. Ai megye különböző részeiből 53 általános iskolai tanár áldozta erre a képzésre vakációja utolsó napjait. Szabóné Tímár Gyöngyi magyar—orosz szakos, egy békéscsabai szakmunkásképző kollégiumában nevelőtanár. — Mivel az egyik szakom orosz — mondta —, szükségem van átképzésre, s tulajdonképpen ez is az. A kollégiumban majd jól segíti könyvtárosi munkám. Koncz Gyula Biharugráról érkezett, magyar—történelem szakos. Mint elmondotta az egyik előadás szünetében — Köteles Lajos beszélt az ókori görögök istenhitéről —, sok minden ismerős neki, de itt felidézheti, kiegészítheti a főiskolán tanultakat, ősztől pedig szívesen tanít majd vallástörténetet iskolájában, Biharugrán, ha igény lesz rá. Kiss Katalin Az azóta ugyancsak elhunyt Simon Béla Munká- csy-díjas festőművész Siklósra hagyta életműdének zömét: több mint másfél száz alkotását. Képeiből galériát rendeztek be a városban. Kolbe Mihály csaknem hatvan éve telepedett le Mohácson. ahol rajztanárként dolgozott és festőművészként alkotott. A városnak adományozott műveiből nyílt meg a Kolbe-képtár. Zágoin Gyula több mint negyven éven át tanított és alkotott Szigetváron, alkotásainak legértékesebb részét átadta a városnak megőrzésre és bemutatás végett. Két baranyai nagyközség is részesült a képzőművészeti adományokból. Haraszti Pál festőművész szülőfalujának, az ormánsági Vajszló- nak ajánlotta fel képei javát. A gyűjtemény az új művelődési házban kapott állandó helyet. Platthy György festőművész ötven festményt ajándékozott Pécsváradnak, ahol állandó életmű-kiállítás nyílt alkotásaiból. Viszontagságos volt ez a nyár a gyulai művésztelepen, a huszonkettedik nyár, mert a jól emlékezők szerint 1969-ben volt az első ilyen találkozás. Évente egy hónapot töltöttek a vendég- művészek a (még mindig) festői kisvárosban, anyagi támogatásban sem volt hiány, ez utóbbi azonban mostanra bizony kissé ösz- szezsugorodott. A művészte- lepiék azonban idén is megjöttek, «hittel és a régi barátságok emlékeivel, hogy találkozzanak az ismerős utcákkal, városkörnyéki tájjal és persze az emberekkel. Dolgoztak szívvel, tehetséggel. Készültek a kétévenként (tehát most) esedékes Dürer termi kiállításra, mely nem éppen hatásos indokokkal maradt el, más esemény szorítva ki a művésztelepieket onnan. A „nagy” kiállítások között váz^atki- állításokat csináltak eddig, tavaly ez is kútba esett, idén azonban, a Dürer termi malőr miatt a vázlatok bemutatására mégis lehetőség nyílott az Erkel Művelődési Központ előcsarnokában, mely az idők ^folyamán számos rangos tárlatnak adott már teret. Mintegy négy tucatnyi olaj-, akvarell- és vonalas vázlat két dolgot félreérthetetlenül bizonyít. Először azt, hogy a művésztelep (nyilván változó tagságának) szeretete és érdeklődése a vendéglátó város iránt semmit sem változott, most is olyan sokszínű, sokoldalú, mint a kezdetekben volt. Másodszor: kár lenne, ha a telep életét a sűrűsödő gonJól gondolták a szerkesztők, amikor kiadványukban leírták, hogy egy kisvárost ugyanúgy fel kell öltöztetni, mint egy lakást. Ehhez a berendezések a körutak, a fák, 'a szobrok, az emlékművek. Mindezt egy nemrég napvilágot látott kötetben olvashatjuk, melynek címe: Egy kisváros „öltöztetése”. Alatta zárójelben: Szoboravatók 1990 áprilisában, Battonyán. Bár ezt az általuk dokumendok-bajok, a hivatalos figyelem rohamos csökkenése1 ellehetetlenítené, hiszen tagadhatatlan, hogy a tavaly elmaradt vázlatkiállítás és most a Dürer terem „más programja” nem táplált sikerélményt a Gyulára érkezőkben. • A vázlatkiállítás pedig (mindezek ellenére) bizonyít. Első helyen azt, hogy érdemesek lettek volna a „nagy” kiállításra, mely a Dürer terem helyett valahol tumközlésnek feltüntetett könyvecskét kis példány- számban jelentették meg, kézirat gyanánt, mégis bemutatásra érdemes. Mit olvashatunk benne? 1990. április 11-én Battonyán József Attila-mellszob- rot avattak, Kelemen Kristóf alkotását. Nem sokkal később Búza Barna Molnár C. Pál battonyai festőművész szobrát leplezték le a városkában. másutt is megrendezhető lett volna. De ha nem,. akikor ' nem. Elképzelhető, hogy ezt a vázlatkiállítást nem gyűjtötték és rendezték be olyan felszabadultan és jókedvűen, mint tették volna a másikkal, látható azonban, hogy erre is megfelelően figyeltek. Sok szép akvarell jelzi ezt leginkább, különösen Székelyhídi Attila képei megragadóak. Nehéz közben a kiállított iképekről-vázla- tokról konkrétan szólni,-E két, eseménnyel kapcsolatos dokumentumokat találhatjuk meg, ha fellapozzuk a könyvet. Leírták magát az ünnepséget, ki mondott ünnepi beszédet és verset. Az avató szónoklatokat is, de rábukkanhatunk néhány érdekes háttérinformációra: Takács László, a gimnázium nyugalmazott igazgatója meghívta a József Attila- szobor avatására a költő testvérét, dr. Makai Ödönné József Etelkát és intemá- tusbeli társít, Gebe Mártát. Az ő válaszleveleiket és a róluk készült fényképeket is közlik._ összegyűjtötték az avatással kapcsolatos cikkeket, mert címük sincs, nem is kell, hogy legyen, hiszen csak vázlatok. Székelyhíditól a Part, a Fürdőzők, a Műteremben és a Kert mélyért" (általam kitalált címek) túl is lépnek a „vázlat" színvonalán, kész képek valamennyi. Jól érti és műveli a műfajt Szilcz Mariann (Torony), Dányi Tibor (Udvar), Tömpe Emőke (Apor téri templom), Horváth Imre (Utca, Udvar), Horváth Ildikó (Fák között), Pongrácz Zoltán (Százéves cukrászda) és mások. Ceruza- és tollrajzokkal ad hírt itteni munkásságáról több telepi résztvevő is: Vancsu- ra Rita aktjai, álló és ülő figurái a vonalművészet szépségeit villantják fel, csakúgy Szőke Sándor is löt akt). Az olaj vázlatok közül Horváth László impresz- szionista városképeit kell hosszasan elnézni, színviláguk és derűjük szinte unikum mostanában. A szobrászok (Szőlős Katalin, La- borcz Mónika, Rácz Katalin, Tóth Éva) ugyanazt a modellt formálták meg hasonló felfogásban, hangsúlyozva a fiatal lány báját, kecsességét, tekintetének tiszta örömeit. Végül is: ez a tárlat, ott, a művelődési központ előcsarnokában nem kereszt- metszet egy művésztelepről. Mindössze bepillantás oda, az itt töltött napokba, a vendégművészek életébe. Jövőre pedig? A nagy kérdést semmiképpen se felejtsük el, és azok se majd, akiket ilírásokat, s nzek lelőhelyét hozzák az utolsó oldalon. Néhány fénykép is található a kötetben a szobrokról. A dokumentumközlés a jegyzőkönyv részletességével és precizitásával őrzi az eseményeket. Mert a szoborleleplezések ténye önmagában is jeles esemény, de máshol, nagyobb városban talán parádésabban sikerül. Az azonban, hogy az erre vonatkozó történéseket egy csoportba gyűjtik, egyedi, követendő példa. Valójában ez is hozzátartozik a kisváros „öltözékéhez”. K. K. Képtárak, életművek — Horváth László városrészlete, olajvázlaton let. Fotó: Gál rdlt Sass Ervin Battonya öltözéke Recenzió egy dokumentumról
