Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-12 / 162. szám
1990. július 12., csütörtök Dante hangja \ tömegben Ha egy örök lélek keveredne a mai sok esendő közé, hogy szólna hozzájuk? Dávid szavával így: örök emlékezetben lesz az igaz, nem fél gonosz hírhallástól. Az egész világ szemeláttára kívánom elűzni a küzdőtérről a hamisat és a hazugot. Nem fél a gonosz hírtől, noha hallja. Miért nem fél? Mert szilárd alapelve van. Ma azért nagy a bizonytalanság, mert nincs megbízható alapelv, amely a cselekvés eszközeit kialakítaná, valamint irányát, tartalmát. Egyszerűbben szólva: az igyekezetei. Az alapelv az a szilárd kőjelzék, ahonnan az úszó bizton elrugaszkodhat a legyőzni való közeg magasságába, a sodrásba, az áramlásba. Hányszor megtörténik, hogy jól látjuk valamely cselekedetnek szükséges voltát, mégsem tudjuk megtenni, hiányzik belőlünk az igyekezet. Az alapelv. Amely középponthoz hasonlóan sűrített lényeg, belőle indulhatna iki valamennyi közegellenállás legyőzésére és megteendő szándék végigvitelére az igyekezet. Márpedig az igaz nem kisebb célnak feszül, mint a hamisnak, a hazugnak az elűzésére. Ami épp azért fonja be oppurtunista, hatalmas hálóként a világot, mert ipaszív létezők esnek az útjába. Könnyű dolga van. Az elszigetelt, az önfenntartásra szolgáló kis igyekezetek milyen akadályt gördíthetnének láncszemeinek, érdekfonadékának? A küzdőtér adott, az alapelv nem. Belsőleg kell megtalálni, megharcolni azt a külön utat, ami az egyéniséget jellemmé emeli. A jellem pedig a hazug hálót nem tűri, nem viseli, csak kiszakítja vagy elszenvedi. A passzív hősök is hősök már, de nem hasznosak any- nyira az igazság szempontjából1, mint a cselekvők. Mert a gonosz hírhallás egyre több, az esendóség volumene nő. Nem is az örök lélekért áhítozunk már, csak sok-sok földi, igaz, cselekvő kis- és nagyemberért... Hogy meglegyünk a történelem örök emlékezetében. Pardi Anna Nem kellenek lila gőzös szenvelgések Veszprémi tanulságok a televízióról Szerényen találkozó névvel illetik a ^veszprémi televíziós ünnepet. Pedig, mint egy igazi fesztiválon, itt is osztanak díjakat (nem is keveset), tartanak tanácskozásokat, megjelennek írók, rendezők, színészek. Mégsem a külsőségeken van a hangsúly. Sokkal inkább a — szenvedélyektől sem mentes — megmérettetésen, az alkotók és alkotások megítélésén. Az idei volt a huszadik, jubileumi találkozó. Ilyenkor, ha csak röviden is, illik számvetést készíteni. Húsz év alaj-t bemutattak 493 versenyfilmet, rendeztek ötven közönségtalálkozót, ősbemutatót és vitát, s kiosztottak vagy 220 díjat — fődíjat és Veszprém városét, közönségdíjat és (1984-től) a Budapesti Tavaszi Fesztivál díját, az utóbbi két évben az eseményt szponzoráló bankok különdíját — rendezőknek, operatőröknek, dramaturgoknak. jelmez- és díszlet- tervezőknek, zeneszerzőknek, színészeknek. Az idei termés 17 televíziós alkotás (hat-nyolc évvel ezelőtt még 70-80 műből lehetett választani). E 17 film között vannak olyanok, amelyeket Sütő András, Eörsi István, Pilinszky János, Nádas Péter, Galgóczi Erzsébet neve jelez. Vagy, hogy a klasszikusokat se felejtsük. Puskin, Turgenyev, Alekszej Tolsztoj, Kosztolányi Dezső, meg Herczeg Ferenc írásaiból forgatott tévéfilmek szerepelnek. És, hogy néhány filmcímet is említsek, itt van mindjárt a drámai fődíjjal jutalmazott Anyegin, Sziko- ra János rendezésében. Anyegin történetében arra akar ráébreszteni bennünket a rendező, hogy „nem a csatatereken, hanem a hétköznapok apró és finom dolgai közt fejlődik és tűnik el az élet lényege”. Ahová te mégy a címe a Sütő András önéletrajzi novellájából készült líraién szép és súlyos mondanivalót hordozó filmnek. Cselényi László rendező szerencsés kézzel nyúlt a nyelvi szépségekben bővelkedő anyaghoz, s költötte át filmnyelvire a Mezőség szór- ványmagyarságának. „nyelv- károsultjainak ólomesős szürke valóságát”. Igazi közönségfilm a háború előtt írófejedelemként, utóbb pedig polgári szerzőnek megbélyegzett Herczeg Ferenc darabjából forgatott Kéz kezet most. Témája a pozícióosztás magyar rákfenéje felettébb szellemes megfogalmazásban — felettébb aktuális naprakészséggel. E 17 film láttán nem köny- nyű megítélni a televízió művészeti műhelyének színvonalát. Mert volt e művek között elmélyült művészi munka éppen úgy, mint unalmas, elnyújtott produkció. Voltak izgalmas pillanatok és érdektelen jelenetek, mesteri ábrázolások és hamis hangok is. Az egyik televíziós vitát vezető Spiró György író szerint a tévé amolyan napi kincses kalendárium, amelyben sok az okosító, szórakoztató szó. — Szívesen nevezném a tévéművészetet népművészetnek — mondta —, amelynek nemzeti jellegét éppen a kulturális műsoroknak kell adniuk. Mert, hogy az emberek kikapcsolódásként mesét, fikciót, történeteket akarnak, olyan ponyvát, amilyen Shakespeare volt a maga idején. Az már Szinetár Miklós véleménye, hogy kell egy nemzeti televízió, amely az „égi kihívások” özönében folyamatosan képviseli a magyar értékeket. S utalt a Magyar Televíziónak arra az 1965—85 közötti erős vonulatára, amely az értékteremtésben ilyen értelemben Is jeleskedett. Olló és történet — két olyan filmkészítési kulcsszó, amelyre Hajdufy’ Miklós rendező hívta fel kollégái figyelmét. A közönség sztorit, tanulságos vagy (és) szórakoztató történetet vár a tévéfilmektől. És nem lila gőzös szenvelgéseket, amelyeket művészetként adnak elő. Miközben persze közönségszórakoztatás címen nem uralkodhat el az igénytelenség. 1 Az idei zsűrielnök Görgey Gábor a mesterségbeli tudás félreértékelődését vélte felfedezni. Megjegyezve, hogy csak a mesterség tudásának birtokában tudja az alkotó kifejezni vízióit, érzéseit, közlendőjét. S valóban a profi módon megoldott jeleneteknél forrósodott fel a közönség hangulata. Most, amikor már nem érdem a politikai merészség, a politikum is csak akkor válik érvényessé egy- egy műben, ha az művészi kifejezőerővel párosul. X. M. Mozambik után... a csinos Réka, vagy a német nyelv? Tíz nap a kétegyházi Rlmássy-kastélyban Nacsády Péterné (balról) franciaórájának témája az idegenvezetés. Az idegenvezető szerepére a budapesti Vancsik Hajnalka (jobbról előtérben) vállalkozott Fotó: Kovács Erzsébet A 22 éves budapesti Kovács Attila nem panaszkodhat, hogy kegyetlen hozzá a sors. Szüleivel négy évig Mozambikban élt, ahol szinte kifogástalanul megtanulta az angolt és a portugált. Amikor 1984-ben visszatértek Magyarországra, sikeres érettségi vizsga után a Köz- gazdasági Egyetemre került, ahol most negyedéves. Az egyetemi évek alatt németül kezdett tanulni, s hogy a tanulás még hatékonyabb legyen, tavaly nyárion beiratkozott egy kéthetes intenzív nyári táborba. Itt ismerte meg a csinos, tizenéves Philipp Rékát, akivel azóta sem szakadt meg a barátságuk. Sőt, az idei nyelvi táborban, ahová ismét eljöttek mindketten, már úgy mutatta be mindenkinek: „A barátnőm ...” S minthogy ez a nyári tábor [történetesen éppen Békés megyében, közelebbről Kétegyházán található, így Kovács Attiláékkal és 128 intenzív nyelvi képzésben részesülő „sorstársukkal” személyesen is találkozhattunk. Azokat a fiatalokat, akikkel pediiig Attiláékon kívül beszélgetnünk is sikerült, arról kérdeztük, honnan jöttek, és miért ér számukra 7900 forintot (ennyi a tábor részvételi dija!) e kéthetes alföldi tartózkodás. A 16 éves Bédy Krisztina Budapestről érkezett: — Rajtam kívül édesapám szorgalmazta, hogy idejöjjek. Otthon, a gimiben angolt tanulok, jól is megy, s szeretnék mielőbb nyelV- vizsgázni. Ügy véltük, ez a tábor segíthet ebben... A 21 éves mindszenti Szabó Árpád egy amerikai utat tervez az ősszel, s azt remélve jött ide, hogy itt felfrissítheti majd angol! tudását. A biológia szakos dr. Csejtei Zoltánná egy Baja melletti kisközségben, Madarason tanít, ö angol szakos tanárrá szeretné átképezni magát, s ehhez tekinti lépcsőfoknak ezt a két hetet. A hallottak után meglepődve fordultam Nacsády Péterné Pálfi Ágneshez, a tábor vezetőjéhez: Hiszen itt több korosztály képviselteti magát, Magyarország legkülönbözőbb részeiből! — Valóban — hagyta helyben a táborvezető. — Jelentkezni tizenöttől harmincöt éves korig lehetett. Néhány esetben azonban kivételt is tettünk, s ha valaki megalapozott nyelvtudással rendelkezett, már általános iskolából jöhetett. Minthogy ezek az igények egyre erősebbek, tervezzük, hogy jövőre egy külön általános iskolai turnust is indítunk ... Furcsállotta, hogy nemcsak Békés megyeiek vannak a táborban. Igen, ez országos, sőt, nemzetközi1 tábor, s bár Békés megyében találtunk helyet magunknak, jóval több például a jugoszláviai résztvevők számai, mint a békésieké. Mindebből egyenesen következett a kérdésem: Miért éppen a kétegyházi szakmunkásképző intézet adott otthont a tábornak? — öt évvel ezelőtt, a tábor indulásakor egy személyes ok játszott közre abban, hogy ezt a helyet választottuk. Édesapám ugyanis éveken keresztül volt itt igazgató... — hallhattuk a választ. — Hogy később is megmaradtunk ennél a helynél, annak az az oka, hogy ez a csendes falusi kastély kiválóan alkalmas az elmélyült tanulásra. Nincsen csábító nagyváros, nincsenek rokonok, barátok, ismerősök a közeliben, akik elvonnák a résztvevőktől az energiát. Amire —-j tegyük hozzá nagy szükség van, hiszen két hét alatt valámeny- nyiüknek hatvan órát kell végigülniük, figyelniük, és azokon aktívan szerepelni... A kéthetes nyári tábort egyébként, mint Nacsády Péterné elmondta, egy négytagú szegedi gmk (a Jélky András nyelviskola). szervezi, akiknek az egyetemi, főiskolai és középiskolai katedra után még van kedvük és energiájuk újabb tanítványok oktatásához. Az< idén ők és hét meghívott nyelvtanár vállalkozott a százharminc táborlakó angol, német és francia nyelvtudásának gyarapítására, csiszolására. A vendégpedagógusok közül a német származású Madari Rotrauttal és a magyar származású amerikai Nagy Katival váltottunk néhány szót. Minthogy ottjártunk- kor — július 10-én — a tábor a vége felé közeledett már, véleményt is tudtak alkotni az eltelt napokról. — Amikor 1975-ben férj- hezjöttem Magyarországra — kezdte a táborban csak Piroskának ismert Rotraut —, semmit sem tudtam magyarul. Még a „koszi” magyar szóról is, amit többször hallottam, azt hittem, valami különleges jelentéssel és súllyal bíró magyar* kifejezés., S bár azóta rengeteg év telt el', mégsem tanultam meg kifogástalanul a magyart. Itt, a táborban egy haladó német csoportot kaptam, akiknek társalgási órákat tartok. Nos, úgy gondoltam, ezalatt a két hét alatt nemcsak én tudtam adni nekik valamit, hanem ők is nekem. Minden egyes kijavított mondatért kölcsönösen hálásaik vagyunk egymásnak ... Az angol1—amerikai állampolgárságú előadó, aki ragaszkodott a „Kati” utónévhez, a következőket mesélte: mielőtt Magyarországra jött, tanított már Kanadában, Japánban, Franciaországban ... Van tehát összehasonlítási alapja az angol nyelvet tanulóikról. __Azok a fiatalok, akiket m ost, itt Magyarországon taníthatok, rendkívül lelkesek, és nagyon komolyan mondom, magas színvonalon beszélik az angolt. Jó velük együtt dolgozni. Csak egyet még bizonyításként: jövőre is szeretnék visszajönni ide! Végezetül ismét a táborvezető: — Csak zárójelben tenném hozzá az elmondottakhoz, hogy van még egy kiforratlan terve is a gmk-nak. Szeretnénk bekapcsolni ebbe a nyári táborba átképzésben részesülő orosz szakos pedagógusokat. Mondjuk úgy. hogy délelőttönként ők tanítanának középszinten nyugati nyelvet tanuló fiatalokat, délután pedig ők kapnának tőlünk haladó órákat. így valamennyien jól járhátuink ... Abban maradtunk, jövő ilyenkor újra találkozunk, s akkor majd kiderül, terveik valóra váltak-e. Magyar Mária Nincs annál nagyobb öröm, mint mikor valami szép és használható kerül ki az ember kezéből. Felvételeink — melyek még a Békéscsabai Nemzetközi Bábfesztiválon készültek — is ezt tanúsítják. Bár a vendég bábművészek nem taníthatják már a békéscsabai gyerekeket, bábkészítésre lesz még mód a nyáron. Legközelebb a Meseházban, július 17-én, 14 teakor. A napközistábor résztvevői mellett várják az érdeklődő gyerekeket is. A Meseházban — bejelentett csoportoknak — rendszerint tartanak képességfejlesztő foglalkozásokat: a bábkészítés mellett a gyöngyfűzés és a papírhajtogatás a legkedveltebb Kovács Erzsébet képösszeáMftás»
