Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-09 / 159. szám
1990. július 9., hétfő Véget vetettek a menekültáradatnak Tiranában Katonák és rendőrök vasárnap lezárták a járókelők elől azt a tiranai utcát, ahol a legtöbb külképviseleti épület áll, és biztosítják a misz- sziók — közöttük a magyar nagykövetség — nyugalmát. Ezáltal a menekültáradatnak is véget vetettek — kö-' zölte az MTI telefonon feltett kérdésére Kornidesz Mihály nagykövet. Egyes diplomáciai hírforrások 600 főnyi karhatalom bevetéséről tudnak. Korábban az albán katonák és rendőrök szemet hunytak a tömeges szökések fölött, ami viszont szinte elviselhetetlen körülményeket teremtett a menekültekkel zsúfolt képviseleteken. Az MTI bonni tudósítója Hans- Dietrich Genscher külügyminiszternek a hesseni rádióban vasárnap elhangzott nyilatkozatára hivatkozva arról tájékoztatott, hogy egyedül az NSZK nagykövetségén háromezerre emelkedett a menekült albánok száma. Kornidesz nagykövet elmondotta még, hogy a magyar misszión lévő negyven menekült kitöltött útlevél- kérő űrlapjával a magyar fél már bejelentkezett az illetékes hatóságoknál, és jelzésre várnak, hogy az iratokat — az ígért feltételek szerinti intézkedés reményében — eljuttathassák. A tervek szerint az útlevelek elkészülte után a menekültek — magyar diplomaták kíséretében — csoportosan mennek majd a kormányhivatalba átvenni útiokmányaikat. Elutazásuk időpontja, útja-módja^ egyelőre bizonytalan. Valószínűnek tartják, hogy repülőgépen hagyják majd el az országot. Az eseményekhez tartozik, hogy kemény hangú kommentárt tett közzé vasárnap az ATA albán hírügynökség. — Bizonyos országok — állítja — brutálisan beavatkoznak Albánia belügyeibe azzal, hogy megengedik nagykövetségeiken albán állampolgárok tartózkodását, jóllehet az albán állampolgároknak országuk büntetlenséget ígért. A kommentár szerzője (vagy szerzői) csodálkoznak azon, hogy miért maradnak még mindig albánok a külföldi követségeken, hiszen az albán Népi Gyűlés elnöksége szombaton dekrétumban biztosította őket arról, hogy nem fogják felelősségre vonni őket tettükért. Az ATA megjegyzi, hogy a külföld beavatkozása az albán belügyekbe megengedhetetlen és büntetendő. „Albániában az albánok az egyedüli urak, nem olyan ország ez, amelyre külső akaratot lehet kényszeríteni” — így az ATA. Javier Perez de Cuéllar ENSZ-főtitkár vasárnap Staffan de Mistura személyében svéd megbízottat küldött Albániába azzal a feladattal, hogy segítsen megoldani a nagykövetségek válságát. Mistura, aki Afganisztánban szolgálja az ENSZ politikáját, két-három napon belül visszatér a főtitkárhoz, hogy beszámoljon az albán helyzetről. Elmondta: követe arra nem kapott megbízatást, hogy a helyi hatóságokkal tárgyaljon. Az ügyet Albániának, illetve ama országok kormányainak kell rendezni, amelyek nagy- követségein a legtöbb menekült van. Mistura csupán segíteni próbál — mondotta az ENSZ főtitkára. Elítélik-e Magyarországot? Az Afrikai Egységszervezet miniszteri tanácsa azt javasolja a szervezet ma kezdődő csúcsértekezletének, hogy ítélje el Magyarországot a Dél-Afrikai Köztársasággal való kapcsolatfelvétele miatt — közölték az AFF hírügynökséggel a tanácskozáshoz közelálló források. Az etióp fővárosban kedd óta tanácskozó 51 afrikai külügyminiszter szombaton éjszaka elfogadott határozattervezete bírálja a keleteurópai országokat, amiért lehetővé teszik lakosaik kivándorlását Dél-Afrikába, és „felháborodásának” ad hangot amiatt, hogy „bizonyos országok” megszüntetfék, illetve enyhítették szankcióikat a Dél-Afrikai Köztársasággal szemben. A Dél-Afri- kával kapcsolatos határozat- tervezet elítéli a politikai foglyok bebörtönzését, a Pretoria által alkalmazott Megemlékezések Jugoszláviában Jugoszláviában vasárnap több helyütt megemlékeztek a II. világháború alatt és után kivégzett áldozatokról. Szlovéniában megbékélési ünnepet tartottak Kocevje helységben az egyik tömegsírnál. Az ünnepségen — amelyen mintegy húszezren vettek részt — gyászmisét és jelképes temetést tartottak azok emlékére, akik a világháború utáni vérengzésekben vesztették életüket. Megemlékezés színhelye volt vasárnap a horvátországi Sosice falu is. „brutális elnyomást”, és felszólítja a nemzetközi közösséget, hogy erősítse meg szankcióit a dél-afrikai fajüldöző rendszer felszámolása érdekében. A külügyminiszteri testület név szerint bírálta Izraelt, ChUét és Tajvant a Pretoriával kialakított katonai együttműködés miatt. Magyarország és a Dél- Afrikai Köztársaság márciusban egyezett meg abban, hogy kölcsönösen érdekképviseleti irodákat állítanak fel. A magyar diplomácia bátorítani kívánta a dél-afrikai apartheidrendszer lebontásának megkezdődött folyamatát, az ANC és Pretoria folyamatban lévő párbeszédét, és kapcsolatot akart teremteni a Dél-Afrikában régen élő magyarok tízezreivel. A csúcsértekezlet elé szánt határozattervezet most felszólítja Budapestet döntésének felülvizsgálatára. Izraeli támadás Heves légitámadást intéztek vasárnap izraeli harci gépek a Hezbollah nevű szélsőséges Irán-barát iszlám szervezet déllibanoni állásai ellen. Hat vadászgép rakétákkal lőtte két faluban az iszlám erőket. A je- __ lentések szerint a Hezbollah "egyik fő harcálláspontját érte a pusztító erejű légi rakétatámadás. Eddig négy sérültről érkeztek hírek, s szemtanúk szerint a támadásban megsemmisültek a Hezbollah helyi állásai. Az iszlám szervezet rádiója azzal vádolta a rivális síita Amal- mozgalmat, hogy annak egységei szintén lőtték a Hezbollah pozícióit az izraeli támadás idején. Az izraeli hadsereg szűk szavú közleményben ismerte el az akció tényét. Ez volt a tizenkettedik ilyen izraeli támadás libanoni célpontok ellen ebben az évben. mMesse A CSINTALAN GYEREK MEGTALÁLTA A BOMBÁT Egy bilbaói rendőrfőnök felesége egy reggel szokásához híven bepakolta a gyerekeket az autóba, és az iskolába akarta őket szállítani. Az öt gyerek közül kettő a sajátja volt, három pedig a szomszédoké. S köztük a legcsintalanabbik váratlanul felüvöltött, hogy egy csodálatos dobozt talált az ülés alatt. Az anya kiszállt, megnézte az elrejtett bűvös ládát, s csakhamar rájött, hogy kétkilós bombára lelt. Úgy állították be a szerkezetet, hogy az autó begyújtásakor robbanjon. A gyereknek köszönhetően mindezt megelőzték. A rendőrség feltételezése szerint ez az ETA műve, amely ebben az évben ily módon nyolc emberéletet kioltott. TAROLJAK A MESTERSÉGES BŐRT Azok az ausztráliai tudósok, akiknek két évvel ezelőtt sikerült kétrétegű mesterséges bőrt készíteni, közölték, hogy ebből nagyobb mennyiséget tárolnak azok részére, akik égési sebeket szenvedtek. A mesterséges kétrétegű bőrt Marc Eisenbcrg, sydneyi egyetemi tanár tudós- csoportjának 19 évi kísérletezés után sikerült elkészítenie. Egy postabélyeg nagyságú emberi bőrt fegy biokémiai oldatba helyeznek, amelyben különféle növekedési faktorok vannak. Ebből nyerik a kétrétegű mesterséges bőrt, amely sokkal jobb a mesterséges epidermisznél (a bőr felső rétege), amely gyakran csak ideiglenes megoldás az égési sebek gyógyításánál. Azt a mesterséges bőrt, amelyet az ausztráliai tudósok készítettek, csak 12 napon át lehet tárolni. Most arra törekszenek, hogy olyan berendezéseket találjanak, amelyek segítségével tovább eí tudják tartani. VILLÁM SÚJTOTTA A NÁSZNÉPET Észak-Bangladesben egy autóbuszra lecsapott a villám, és hat személy halálát okozta. Az ítéletidő idején az autóbuszban utazók egy lakodalomról jöttek, s a násznép igencsak megriadt a mennydörgéstől és a villám- csapástól. A rendőrség jelentése szerint a halálos áldozatokon kívül még öten súlyos égési sebeket szenvedtek, és kórházban ápolják őket. MARX KÉZIRATA 80 EZER DOLLÁRÉRT KELT EL' Marx Károly kézirata a közelmúltban Marburgban, egy árverésen 140 ezer márkáért, avagy 80 ezer dollárért kelt el. A kéziratot egy 48 oldalas füzet tartalmazza, amelyet Marx 1844 és 1845 között írt, abban az időszakban, amikor a Tőke és a Politikai gazdaságtan^ kritikája műveinek a vázlatát készítette. A kézirat kezdő ára 60 ezer márka volt, s a licitálás során az értéke több mint duplájára emelkedett. Ugyanezen az árverésen egy levél, melyet Dosztojevszkij írt, 75 ezer márkáért keltei. CSÖKKEN AZ ÉRDEKLŐDÉS AZ INPRESSZIONISTAK IRÁNT A londoni Shatheby és Christie árverezési csarnokban jóval lecsökkent a kereslet az impresszionista és a modern művészek alkotásai iránt. Angol szakértők szerint ez azért van, mert a képek tulajdonosai túl magas árat kérnek. A Shotheby árverési csarnoknak ezenkívül kellemetlensége is volt, mert ki kellett vonnia a forgalomból Van Gogh Lépcsők Anversban című képét, az amszterdami Van Gogh Múzeum szakértői ugyanis gyanakodnak arra, hogy a festmény hamisítvány. Ezt a képet egyébként egyszer már elárverezték a Shothebyben, akkor a mostani tulajdonos 473 ezer fontos fizetett érte. Most várható volt, hogy kétmillió fontot kap ezért a képért. Mindenkinek van egy álma.. .. .önálló lakáshoz jutni Lakásépítéshez, -vásárláshoz a törlesztési terhek mérséklésére - a szociálpolitikai támogatásra jogosult gyermekes családok vagy gyermeket vállalók részére KIEMELT TÖRLESZTÉSI TÁMOGATÁST NYÚJTUNK, melynek feltétele lesz 1991. július 1-jétől a LEGALÁBB 1 ÉVES, HAVI 1000 FORINTOS LAKÁSCÉLÚ MEGTAKARÍTÁSI (Lehet ifjúsági takarékbetét, új otthon takarékbetét, vagy az 1988. január 1-je előtt nyitott lakástakarékossági betét.) A támogatás mértéke: 1-5. évben 6-10. évben 11-15.évben Kölcsön max. összege 1 gyermek esetén 40% 20% 15% 300 000 Ft 2 gyermek esetén 70% 35% 15% 400 000 Ft 3 vagy több gyermek esetén 80% 40% 15% 500 000 Ft (A támogatás mértéke nem haladhatja meg az esedékes kamat összegét.) Ahhoz, hogy a kedvezményeket Ön is megkapja, tanácsoljuk,- hogy már most helyezzen el havi 1000 Ft-ot bármelyik lakáscélú megtakarítási formában;- vagy a korábban, kisebb összeggel nyitott lakáscélú betétet egészítse ki havi 1000 Ft-ra. Lakáskölcsöne havi törlesztőrészlete kevesebb lesz, ha pénzét bármelyik lakáscélú megtakarítási formában gyújti! Mjndennap mindenkinek segít ® [BANKI Mezőgazdasági üzemek, ,J figyelem! Bővített típusválasztékkal kaphatók a silószállító felépítmények Főbb műszaki adatok: Típus drótfonat-, illetve lemezborítással SSZT 15 G SSZT 15 G/L SSZT 22 P SSZT 22 P/L SSZT 27 P SSZT 27 P/L Felszerelhető IFA W 50 L K típusú kocsira HW 60. 11 típusú kocsira HW 80. 11 típusú kocsira A gyártó címe: GATE MGFK TANÜZEME, MEZŐTÚR, Szolnoki u. 5. 5400. Telefon: 70, távhívással: (67) 31-212, 11-989. Telex: 23-249. Telefax: (67) 31-663. Térfogat 15 m* 22 m* 27 m!