Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-14 / 138. szám

1990. június 14., csütörtök Az eleki iskola kissé szomorú látvány Fesztivál a gyerekekért: értük semmi sem drága Kis létszám, nemzetiségi nyelvoktatás: dupla hátrány(?) Még egy, matematikában kevésbé járatos elmének sem túl nehéz feladat kiszá­molni, mennyi hatvanötször négyezer-egyszáznyolcvan. Pontosan kétszázhetvenegy- ezer-hétszáz. összesen ennyi forint központi. támogatást kap az új normatív finanszí­rozási rendszerben, hatvanöt kisdiákja után az eleki ro­mán tanítási nyelvű általá­nos iskola. A korábbi tanu­lócsoportok — azaz osztá­lyok — után járó támogatá­si formát az idei tanévtől váltotta fel ez a módszer; hátrányos helyzetbe hozva azokat az intézményeket, ahol kisebb az osztálylét­szám. Nem is gondolná az em­ber, hogy a legkorszerűbb pedagógiai, módszertani ki­adványokban olyannyira és annyiszor ideális foglalko­zási keretként emlegetett kiscsoport milyen keveset él, ha „forintosítjuk”. — A kis létszámnak nem­csak a normatív rendszer miatt vannak hátulütői — mondta egy kis kitérőben Mészáros János, az iskola igazgatóhelyettese. — A hét­tíz fős osztályban az egy­két jó tanuló nem jelent például elég húzóerőt... Azért utaztunk Elekre és épp’ ebbe az iskolába, hogy az új, sokat vitatott szabá­lyozási rendszef ürügyén gondjaikról, bajaikról kér­dezzük az ottani pedagógu­sokat. Amit elmondtak, amit láttunk, tapasztaltunk egye­di és általános is, de min­denképp szót érdemel. Kezdhetnénk a jellemzést számokkal. Manapság külön­ben is divatos ebben az ér­tékorientált világban min­dent a lehető legpontosab­ban kiadással, bevétellel ki­fejezni. Mégis tekintsünk el ettől, és nézzük a tényeket, • mert azok beszédesebbek a puszta számoknál. Az elcsendesedett kis eleki iskola önmagában is szomo­rú látvány egy kicsit. Az osz­tályok már üresek, a táblá­kon ott a felirat, minden te­remben más, román—ma­gyar nyelven vegyesen: Va­káció, búcsúzunk tőletek ... A földön virágszirmok: a ballagás nyomai. Az épüle­tet előkészítik a festésre, már lekerült a falról néhány ábra, térkép, táblázat. Ezt a melankolikus hangulatot csak az zavarja meg, ami­kor a sarokban álló mosdó­tálra, illetve a másik olda­lon lévő olajkályhára téved a révedező tekintet. Ilyet ma már nem sok helyen lát­ni... — Ez a mi egyik neveze­tességünk — említette az igazgatóhelyettes. — Az egyetlen iskola vagyunk Ele­ken, ahol még így fűtünk. Borzasztóan drága. Viszont nem kaptuk meg a megyei hitelt a központi fűtés be­vezetéséhez. Az emeleten és földszin­ten található egy-egy kéz­mosó, a termekben mosdó­tál. Három vécé az udvaron. Egyébként előttünk megy el a szennyvízcsatorna, csak rá kellene kötni. Ez is tervben volt, de a munkák egy éve leálltak. Nincs rá pénz. — Hogy milyen beruházás­ra jut, mire nem, az ilyen kistelepüléseken a helyi ta­nács jóindulatán múlik — •mondta Petrucza Tivadar, az iskolaigazgató. Vele és kol­légájával a tanári szobában beszélgettünk. — Mindig van egy évi kiemelt feladat, a legfontosabb. Eleken több oktatási intézmény is talál­ható, s mivel mi kis létszá­múak vagyunk, mindig a végére kerülünk a besorolás­kor. De mondhatnék többet is. Volt olyan falugyűlés, ahol azt mondta valaki, hogy minek hatvanöt gyereknek külön iskolát f önntartani ? Hamar megkapja azt is az intézményvezető, hogy ha már volt egy „nagyberuhá­zás”, egy ideig hallgasson. Nekünk nemrég lebetonozták az udvart, ötszázezerbe ke­rült. Az idén éppen ezért nem is lesz más, csak a fes­tés ... * Költségvetésüket a Ga- mesz kezeli. Az igazgató, miközben a tavalyi számlá­kat keresi fiókjában, el­mondja, hogy ez nem is len­ne rossz, ha ... ha például Ezeket a nyelvi táblázatokat az OPI-tól kapták. Hogy tartó- sabb legyen, be akarták kereteztetni őket, de nagy részére, ugyancsak az anyagiak miatt, már csak két léc jutott Csendélet az eleki román iskolában, 1990 nyarán ... Fotó: Gál Edit ő, mint intézményvezető jobban beleláthatna a köny­velésbe. Ha nemcsak évente egyszer, hanem havonta kapna kimutatást, mennyi pénzük van. Mert a megta­karítást ki lehet osztani ju­talomként. S hogy miből le­het megtakarítani? A drága fűtésből nem, az biztos. De ha a rövid ideig tartó he­lyettesítésekért nem vesznek fel pénzt a pedagógusok, ha­nem egymás között szíves­ségből megcsinálják, képző­dik bizonyos összeg. Szemléltetőeszközeiket — mint mesélik — még akkor szerezték be, amikor a ta­nulócsoportos finanszírozás működött. Nem panaszkod­nak. Van elég térkép, írás­vetítő, magnószalag, lemez­játszó, néhány számítógép is. Némelyik persze már ja­vításra szorulna, de erre megint csak nincs pénz. Két új szerzeményükhöz sem hagyományos úton ju­tottak. Az énekórákon hasz­nálatos szintetizátort a ro­mán szövetség nekik jutta­tott pénzéből vették, a vide­ót pedig ajándékba kapták. Ez utóbbihoz azonban kazet­tát már nem tudnak miből vásárolni. (!) A felsoroltak persze csak az anyagi természetű prob­lémák. De ha már a gondok­ról esik szó, megemlítik, milyen kevés a beszerezhető román nyelvű gyermekiroda­lom. Azok a tankönyvek pe­dig, amelyekből a diákoknak a nyelvet kellene elsajátíta­ni, nem veszik figyelembe, hogy eltérő háttérrel, ala­pokkal jönnek iskolába a különböző helyeken. Ami Méhkeréken egy elfogadható szint, az itt például nehéz. — Van még valami — mondta Mészáros János. - Én román—földrajz szakos ta­nár vagyok. Ha azt akarom, hogy a földrajzot jól megta­nulják a gyerekek, magya­rul kell hogy beszéljek az órán, mert azt jobban értik. De folytatják tovább: ke­vés a pedagógusuk, már csak néhány család használja az anyanyelvet, sok fiatal, ha elhagyja a nyolcadik osz­tályt, be is fejezi anyanyelvi tanulmányait. * Mindezek után többféle befejezés is kínálkozna: pél­dául az, hogy ezt a sok min­dent alig másfél óra alatt mondták el az eleki pedagó­gusok. Mennyi minden gyűlt volna még össze, ha egy egész napot végigbeszél­getünk? ! Vagy sorolhatnánk ide­tartozó, velős mondásokat: hogy például nagy úr a szükség; vagy hogy Krisztus koporsóját sem őrizték in­gyen, azaz mindennek ki kell fizetni az árát. De ha már ezt mondjuk, szögezzük le: nem lehet, nem szabad ne­kik, a sokszor hatvanöt,kis-' diáknak fizetni azért, mert „ilyen a helyzet”. Kiss Katalin Sikerkönyvek Szárszóról Szemesre vezet a balatoni út: a József At­tila Múzeumtól Latinovits Zoltán sírjáig a bal oldalon fekvő kis katolikus temető­ben. Mert valami különös kényszer feszíti belülről az erre utazót, különös össze­függések irányítják; ami­lyenek az olvasót a könyves­boltban, hogy feltétlenül megvegye Molnár Gál Péter könyvét. Nem tehet másként, aki olvasta a Ködszurkálót, a fe­lejthetetlen színészkirály esszéit, megrázó önvallomá­sait, félelmetes erejű elmél­kedéseit, születésről, életről, halálról, művészetről, em­berségről, boldogságról, Ba­lassiról, Petőfiről, Bagóról. Nem tehet másként, aki színpadon vagy filmen lát­ta Latinovitsot, aki hallotta verset mondani, aki találko­zott írásaival, mint hogy ra­jong érte, csodálja. Ha csak egyetlen műfajban alkot ma­radandót, már akkor megér­demli az utókor figyelmét (is). A Verset mondók című, tanulmányokból, műsorok­ból készült válogatás akár műfaj elméleti tankönyvként szolgálhatna, olyan egyedül­állóan foglalkozik a vers — „a legszentebb, a legszebb játék” —, a költészet lénye­gével, erejével, hatásával. Hegyi Béla, Ablonczy László, Kelecsényi László szerkesztésében már jelentek meg értékes kötetek, ame­lyekben többé vagy kevésbé sikerült a Latinovits-legen- dát ábrázolni, elemezni, fel­tárni. Molnár Gál Péter ez­úttal eddig ismeretlen doku­mentumokkal lepi meg a MOLNÁR GÁL PfcTKR kalauzolja olvasóit. Majd­nem negyed évszázad múl­tán is az a hit hatja át az egész könyvet, amely a kö­vetkező néhány sorban ösz- szegezhető: „Józan volt ez őrült világban. S ha még­is őrültnek látták ellenzői és betegnek az őt valóban fél­tők, csak annyira volt be­tegnek mondható, amennyi­re Hamlet királyfi, aki a szellem kitűzte célja érdeké­ben játszotta a bolondot a királyi udvarban.” A Szabad Tér Kiadó gon­dozásában megjelent Bati- novits-könyv fényes-fekete borítója a szemesi temető két hatalmas bazaltkövét juttatja eszembe. Esett az eső, amikor ott jártam, és a fényes-fekete, síkos kövek a vasúti sínekre emlékeztet­tek ... N. K. 0 „bábosvezér” nyilatkozata egy nagy eseményről Reprezentatív előadásra készül a békéscsabai Napsu­gár Bábegyüttes. Bartók Cantata profana című műr vére összeállított koreográ­fia, Kodály által feldolgo­zott Kádár Kata és Molnár Anna népballadák után ha­marosan színre kerül a Ha­mupipőke, a Grimm testvé­rek klasszikus tündérmeséje. Mint Lenkefi Konrád, az együttes művészeti vezetője mondta, koreográfiája ötvö­zet Prokofjev gyönyörű ba­lettzenéjére, Volkov balétt- libcettójára és a Grimm- mesére. Az együttes június 23-án délelőtt, a Téglla Kö­zösségi Házban mutatja be a régóta csiszolgatott báb­előadást a békéscsabai kö­zönségnek. Nyilvános főpró­bán, amely már semmiben sem különbözik majd a Jó­kai Színház-beli bemutató­tól. Ezzel szerepéi ugyanis a Napsugár a IX. Nemzet­közi Bábfesztiválon. Hogy miért ígérkezik rendkívülinek a Hamupipő­ke, - arról Lenkefi Konrád ezt mondta: — A közönség három fel­vonásos bábtáncoit és báb­pantomim játékot láthat, hatvanhárom percbe sűrít­ve. Hatvankét bábot vonul­tatunk fel, s lesz olyan je­lenet, ahol 18 — a szó szo­ros értelmében — egyszerre mozdul a színpadon ... Kö­rülbelül négy éweff ezelőtt gondoltam arra, hogy Pro­kofjev ritkán hallott zené­jét felhasználjam. S mivel repertoárunkon amúgy sem szerepel tündérmese, hozzá­fogtam feldolgozásához. Megterveztem, elkészítet­tem a bábokat, melyek em­beri cselekvések imitációjá­ra képesek, formájuk az emberi arányoknak megfe­lelőek. Ügynevezett wayang, azaz pálcás bábok, felsőtes­tük. végtagjaik külön-külön mozgathatók. Nem könnyű technika ez, ritkán is alkal­mazzák. Nehéz, mert míg a bábos egyik kezével tart, a másikkal bonyolult mozgás­sort játszik el. — Kérem, mondjon • né­hány szót a koreográfiáról! — A zenéből a főtémáit és a történethez szorosan kapcsolódó epizódokat hasz­náltam fel. A cselekmény felépítése követi a meséét, de más, hisz itt bábverzió­ról van szó. Ha a gyerekek a mesebeli azonosságot ke­resnék. tulajdonképpen csak egy motívumra ismernének rá: mikor a galambok szét­válogatják a magvakat... A feldolgozásnál a művészetek együttműködésére helyeztük a hangsúlyt, nem akartuk, hogv akár a látvány, akár a zene uralkodjon. Dinami­kus és meglepetésekkel teli előadásra készülünk. A bá­bok nem beszélnek, csele­kedeteik sűrű sorozatával mondják el a történetet. Tö­rekvésünk, hogy hatást vált­sunk ki: vidámat, szomorút, mindenféle hangulatot. — • Gondolom, annál is in­kább, mert a nemzetközi bábfesztiválon a szakma is megnézni az előadást. — Valóban, egy ilyen fesztivál sokat jelent a báb­játékosoknak. Tájékozódha­tunk, hol tart a másik és a különféle felfogásokból ta­nulságokat vonhatunk le. A békéscsabai rendezvénysoro­zaton 18 együttes — tíz ha­zai és nyolc külföldi — vesz részt. Bár hivatalosan a fesz­tivál nem verseny, itt lesz az UNIMA (Nemzetközi Báb- szövetség) öt tagú Európa Bizottsága, Dieter Brunner elnök úr vezetésével. — Válságba került-e a műfaj? — A bábszínház mindig is igyekezett képviselni az örök értékeket. De most, mikor ennyi a bizonytalan­ság, nemcsak a gazdaság, az erkölcs területén is — és ez nem kizárólag magyar jelenség —, újra kell gon­dolni lehetőségeinket. — A megyei művelődési központ kap-e segítséget a fesztivál lebonyolításához? — A minisztériumtól, a megyei, a városi tanácstól és egyetlen vállalattól, a Kö­rös Volántól, amely felaján­lotta, hogy helyi járatain ingyen szállítja a résztvevő­ket. De hallottam olyan vé­leményeket is, hogy a báb- fesztivál csak arra jó, hogy a markát tartsa. Szerencsé­re, a támogatók nem így gondolták. A rendezvényt akkor is megtartottuk, mi­kor árvíz sújtotta a me­gyét ... És a fesztiválnak va­lóban mindenek fölött kell állnia, hisz a gyermekekért van. Őket nem érdeklik a nehézségek és nekünk köte­lességünk mindent megtenni értük. Ügy érzem, tapaszta­lom. a bábosoktól nem for­dultak el. Kérem is a szü­lőket. használják ki az al­kalmat, és hozzák el gyere­keiket! A bábfesztivál rendez­vénysorozata június 26-án térzenével' és szabadtéri báb­készítéssel kezdődik a Jókai Színház előtt. A megnyitó ünnepség a színházban lesz 14 órakor. Az öt nap alatt számos bemutatóban, kiállí­tásban gyönyörködhet a kö­zönség. A záró ünnepséget ismét a Jókai Színházban tartják, június 30-án, 11 órakor. Sz. M. Nyári jegyzet Megyek az utcán, valami vers van bennem, de azt most le­hetetlen lenne lejben megírni. Szebb, jobb és egyértelműbb dolog van előttem, égy Ifjú nő háromszögbugyija virít rám a szoknyája alóL Persze, nemcsak a bűvös háromszög érdekes Itt, hanem. laz életörömöt táncoló far, a csípő kecses vonala, és az a misztérium, .ahogyan a .lenge textil túllebeg önmagán. A szoknya az ember legmisztikusabb ruhadarabja. Egyszerre a legsejtelmesebb megerősítés, és a leglégiesebb tagadás. Ez hiányzik Ibelőlem, ez az öntudatlan, kicsit önmagáért való szépség, amit megerősít .a bodros haj, a járás asszonyi bája. Mennyi életörömöt kínál ő csak azzal, hogy létezik. Itt libeg előttem a kicsi nő, s bárha éti is Uyen kellemes, ilyen titok­zatos, ilyen érdekfeszítő lehetnék! Vers? Ugyan. Itt valami mindennél fontosabb ring. Maga az .életöröm táncol előttem. Egyet lép, és hármat rez­zen rá, s nem is akárhogyan. .Egyet a lépés súlya miatt, ám kettőt azon túl, csak lúgy, a maga kedvére. Finoman, szinte elhalóan. Lám, az én férfiúi barbárságomnak is van érzéke az árnyalatok finomságához, hiszen szívem feldobog, mint egy karámba zárt állat. Igen, ő. Nem kell beszélnem, nem .kell ürügyet keresnem ahhoz, hogy .ő legyen. Van, és aki ezt nem veszi észre, az vak, vagy gyengeelméjű. Igen, ö. Látásom és minden érzékem tulajdonképpen soha nem birtokolható értelme. Maga a gyönyörűség, ami után csak kullogni tudunk kutyamód. Szégyelljem ezt? S ki előtt? — Igen, ő az elemi öröm. Látom, hogy egészen más alkatú nők is felfigyelnek rá. (Hiába van itt bármilyen divat, mert az is csak azt teszi ilyen sejtelmessé, akinek tulajdonképpen nincs is szüksége divatokra, önmagával tüntet ez a kis nő. Itt az emberi szépség megy, s boldog lehet az, aki a nyomába Járhat. A tisztelt olvasó hiába számít leleplezésre, miszerint a dé­mon megszólal, és vége van, miszerint a Jegyzetiró szexuális kalandba bocsátkozik, miszerint a szépség valami szörnyű el- leplezésére szolgál. Az olvasó jobban teszi, ha elmegy sétálni, hátha találkozik vele, vagy legalább a kishúgával. Ebben az írásban nincs történet, csak csoda van. A szépség ragadós. Megborotválkoztam, megfésülködtem. Igaz, vele nem versenyezhetek, de valamit átsugárzott rám is a nyár Iegasz- szonyibb pillanata. Köszönöm. Ez itt az úgynevezett írói jegy­zet vége. Dúsa Lajos nyilvánosságot; szerepek, ál­lomások, botrányok, csú­csok és mélypontok között

Next

/
Oldalképek
Tartalom