Békés Megyei Népújság, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-07 / 105. szám
1990. május 7., hétfő „Eltemettük ükét végre...” Istentisztelet az elesett katonákén, leventékért Kardoskúton {Folytaid* az 1. oldalról) ezt a napot — ismételgette többször is. Vasárnap délelőtt Gyoméin, a református templomban ünnepi istentisztelettel kezdődött az Itteni megemlékezés. Ezután avatták föl Varga Géza szobrászművész alkotását, a két bronztáblát, melyen betűrendben helyezkedik el a 365 gyomai áldozat neve: magyarok, svábok, zsidók együtt. A táblákat a templomkert sarkában álló, 48/49- es szabadságharcban és az I. világháborúban ellesett gyomaiak emlékművének két oldalára helyezték. Gyászlobogó és nemzeti színű zászló jelenlétében adtak itt műsort a helyi gimnázium tanulói, majd Jenei Bálint tanácselnök mondott bensőséges hangú beszédet, felidézve a névsorban szereplő néhány emberhez fűződő személyes élményeit is. Mindkét helyen a hozzátartozók virágai borították el az ünnepség végeztével az emlékműveket. * * * Egy öreg, fejkendős néni üldögélt a pádon az endrődi Hősök terén, kissé távolabb az eseményektől. Ide hallatszott a nevek felolvasása. _ Hát eltemettük őket v égre — mondta maga elé, majd rám nézett. — Én mindkét helyen érdekelt vagyok: itt van az apám neve — mutatott maga mögé az I. világháborús emlékműre — ott meg az öcsémé ... K. K. * * * Kardoskúton az evangélikus templomban tartott Kardoskúti koszorúk... szombati istentiszteletre sok százan Jötték élt hogy együtt imádkozzanak, emlékezzenek. Emlékezzenek azokra a H. világháborúban eleset katonákra és leventékre, akiknek nem adatott meg a borzalmas világégésből a hazatérés. Édesanyák, szerető testvének, hűséges hitvesek, árva gyermekként Fotó: Gál Edit felnőtt férfiak és nők emlékeztek e napon a halott fiúkra, a volt szeretőkre, a pótolhatatlan édesapákra; a halottakra, akiknek soha nem tudhatták meg utolsó gondolatukat, akiknek testét ismeretlen föld fogadta be, akik valaha istenhozzádot intették a szeretettek felé, de akkor még maguk sem tudták, hogy ahová ők indulnak, onnan nincs visszatérés. Évtizedek múltak el anélkül, hogy a fájó és gyógyíthatatlan sebekről beszélhettek volna. A hozzátartozók titkon siratták az elesetteket ... Május 5-éltőQ! Kardoskúton van hol megállni egy percre1 az emlékezőknek: az evangélikus templom, kertjében állították fel azt az emlékművet, melynek márványtáblájára 48 katona és 10 levente nevét véste fel az utókor. Az avatás ünnepi forgatagában egy sokat élt »emberrel hozott össZf. a sors. Gombkötő Mihályt annak idején, 1944 szeptemberében 62 leventetársával együtt hurcolták el. Barátai a táborokban vesztették életüket. az orosz fogságot, igaz, rokkantán,. de ő túlélte. Túlélte és úgy érezte, a háborúban elesett társainak emléket kell állítania. — 1989-ben kezdeményeztem a Hazafias Népfront községi bizottságánál az emlékműállítást. Rövidesen megszerveztük az Emlékmű Bizottságot és munkához láttunk — idézi fél az első lépéseket Gombkötő Miska bácsi. — Az ország minden részébe leveleket küldtünk, felkutattuk a miéig élő hozzátartozókat. így sikerült 58 elesett kaxdioskúti katona és levente nevét összegyűjtenünk. A rokonok 98 ezer forintot adományoztak, a falusiak pedig 25 ezret erre a célra. Társadalmi munkában készítettük e! az alapot, majd a Cseh Zoltán, ( orosházi tervező általi megálmodott emlékművet Ben- csik Márton rövid idő alatt megépítette. Most már van hoVá tenni a virágcsokrokat, a koszorúikat. Ettől a naptól fogva szeretteink nemcsak az emlékezetünkben élnek, hanem ahogy az írás mondja: Isten tenyerébe vési bele övéi nevét — a hálás utókor pedig a márványtáblába. C*. I. 2x2 néha öt? m Aki válaszol: a lezuhant gép pilótája A 19 éves Kaluzsa Csaba pénteken — amikor mások az ötórai teájukat forrázhatták — vitorlázó repülőgépével' a békéscsabai repülőtér szélén a szántóföldre zuhant. A vékony, magas fiút másnap reggel kórházi ágyán faggattam a szerencsétlenség körülményeiről. — Mire emlékszik a történtekből? — • ötórás repülés után gyenge szélben a Veszely- csárda felé siklottam — mondta Kaliuzsa Csaba. Kinyitottam a futót, s jobb fordulóval ráálltam a leszállópályáira. Ekkor hirtelen csend lett, s érzékeltem, hogy „elhúzom” a sebességet. — Ez mit jelent? — Azt, hogy a gép megállít egy pillanatra, s elfordult Onnan visszahoztam még, de nem volt már elegendő sebességem. Már csak arr® törekedhettem, hogy ne orral ütközzek a földnek. — Milyen magasságból zuhant le? — A műszer 100 métert mutatott. — Hogyan ért talajt? — Csak azt láttam, hogy jön a föld. Amennyire lehetett, arra törekedtem, hogy a hasára érkezzen a gép. — A földetéréskor tudatánál volt? — Eszméletemnél voltam, csak úgy éreztem, hogy nem kaipok levegőt. — Az enyhe agyrázkódáson túl más sérüléseket is szenvedett. — Az arcomat a botkormány ütötte meg, a törzsemen a bőrt a hevederek sértették fel. A lábam a műszerfalba ütközött. Amikor láttam, hogy baj van, arra figyeltem: valamennyire tartsam az irányt Az utolsó pillanatban viszont felkaptam a lábamat, hogy ne zúzódjon össze. — Mióta repül? — 1988 őszén végeztéméi a tanfolyamot, s 1989 márciusa óta repülök. Jelenleg „C” vizsgám van, ez az ötórás — időtartam-repülés — a „D” vizsgához kellett. — Hogyan került ki a törött gépből? — Fájdalmaim voltak, különösen a hátamban éreztem. Egy Trabant megállt az út mellett, valószínűleg a leszállásomat akarták megnézni. ök szaladtak oda és segítettek kiszállni a gépből. — Repülős társai azt mondják, hogy a műszer szerint az ütközés pillanatában a normálisnál 9,5-ször nagyobb nehézségi erő hatott önre. Mit észlelt ebből? — Azt, hogy majd szétszakadtam. — Mi a véleménye a román gépről, amellyel repült? — Csodálatos- gép. — Lehet, hogy butaságot kérdezek: elment a kedve a repüléstől? — Dehogyis! — vágta rá gondolkodás nélkül, s úgy nézett rám, amint rendesen egy marslakóval találkozva tenné az ember. Egy régi repülős film címére és slágerére gondolva bólogattam: igen, az égen járóknak a 2X2 — néha öt. Csaba szombaton délelőtt elhagyhatta a kórházat Első útja a repülőtérre vezetett. S ott senki sem csodálkozott ezen. Klubtitkára, Halasi Gábor a fiú jövőjéről szólva annyit mondott: az ilyen emberekre szükségük van. K. A. J. Gádoros! táncos köszönti! az édesanyáknak izgatott toporgással jár együtt. Gádoroson, úgy látszik, ez nem szokás. — A gyerekek már megszokták, hogy tavasszal, anyák napján táncolnak. Nincs bennük félsz, lámpaláz, hisz nap mint nap gyakoroltak — tájékoztat a tanár bácsi, Rajki István a kacagó, ugrándozó, sókszoknyás kislányolt kíváncsiskodó gyűrűjében. Látva a népviselet sok szép darabját, nem állhatom meg kérdezés nélkül: t — Honnan ez a rengeteg, szebbnél szebb ruha? — Én a rokonoktól kaptam — mutatja három alsószoknyáját, csipkés blúzát Rácz Hajnika. A többiek szinte kórusban kiáltják: anyukám varrta! f x — Igen, igen —' sóhajt fel Rajki István —, a szülői segítség nélkül nem mennénk sokra. Szerencse, hogy a faluban nagy hagyománya Van a néptáncnak, igénylik a gyerekek, felnőttek egyaránt Utánpótlásban sincs hiány, mert a napközi otthonos első-második osztályokban órarendszerű oktatás folyik. Aki pedig kedvet kap, az később is folytatja. Debreceni Magdi 5. osztályos, iskolás kora óta tán- coL Nemcsak a táncot a mozgást- kedveli, de a közösség kedvéért is szívesen vállalja a heti két tréninget Vakmerfiek vagy buták? Lányok szökésben Szombaton a Gádorosra érkező idegent zeneszó és népviseletbe öltözött gyereksereg fogadta. Ezen a naipon ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját a falu néptánc- és zenei csoportja a Justh Zsigmond Művelődési Házban. A jubileumi műsor közreműködői nemcsak szórakoztatták a közönséget, hanem ez alkalomból köszöntötték az édesanyákat is. Míg a színházteremben az énekkar produkcióját hallgatták a résztvevők, addig a táncosok az utcán zsibongtak, várva a fellépés pillanatát Azt hinné az ember, a köz- szereplés mindig kéztördeléssel, lázas készülődéssel, 28 623 ... például arról, hogy hétfői lapunkban — mint Márton László olvasónk fogalmazta — a Szovjetunióból hazajött Fidesz-delegációról szóló tudósításunkban „elfelejtettük megemlíteni, hogy elnöki rendelet tiltja a beutazást Litvániába.” íme, most megtettük. Mindehhez csupán egy dolgot szeretnénk hozzáfűzni: e rövid tudósítás telexen érkezett szerkesztőségünkbe, nem tettünk hozzá és nem vettünk el belőle. Olvasónk másik megjegyzése nem közérdekű, így — • amennyiben kérdésére még mindig választ kíván kapni — tárcsázzon ismét, Sí kérje az illetékes újságírót! Kedden többek között az az olvasónk telefonált, aki a Föld napjával kapcsolatos tudósításokat hiányolta lapunkból. Mivel nevét nem közölte, így ezúton kérjük: nézze meg szombati (április 21-i) lapszámunk 3. oldalát! Hogy helyi, Föld-napi eseményről nem tudósítottunk? Lehet De ne felejtsék! Ml csak arról tudjuk önöket tájékoztatni, amiről tudomást szerzünk. E témával foglalkozó kollégánk pedig nem hallott — pedig érdeklődött — szűkebb hazánkban semmi Föld-napi rendezvényről. És ha már az olvasói véleményeknél tartunk: köszönettel vettük nyugdíjas olvasónk észrevételét a határőrök munkájáról, valamint Balogh Tamásné logikusan felépített, érdekfeszítő eszmefuttatását a szlovák nemzetiség helyzetéről. Véleményüket továbbítottuk az illetékes kollégáiknak. Bizonyára jól hasznosítják a hallottakat további munkájukban. Végül két olyan olvasói észrevételről kívánunk szólni, mely kissé nagyobb terjedelmet igényel. Lássuk hát az elsőt! „Miért burkolják a zöldterületet Békés belvárosában?” — kérdezte egy természetkedvelő olvasónk Békésről. A városi tanács műszaki osztályának vezetője, Tar-Kovács István elmondta, hogy a piactér — szűkössége miatt — képtelen ellátni feladatát, ezért a végrehajtó bizottság választás elé került: vagy más helyre telepítik a piacot, vagy vásárcsarnokot építenek, vagy a jelenlegi helyen bővítenék. Mivel a jelenlegi helyhez ragaszkodott a testűiét, a vásárcsarnok építésére meg gondolni sem mertek (nincs rá fedezet), maradt a harmadik megoldás. A munkálatok célja az eladóterület bővítése, illetve a parkolás megoldása. Ez utóbbit kívánják a korcsolyapályán megoldani — mely télen igény s időjárás szerint visszaállítható eredeti állapotába —, ahova egy csatlakozó útszakaszt építenek, lehetővé téve ezzel mintegy 100 személygépkocsi parkolását. Legalább ennyire közérdekű, idős olvasónk panasza: A gyerekek között ott leske- lödik egy pöttömnyi legényke, alig látszik ki a szoknyák mögül. Dorogi Jancsika még csak elsős. — Nem vagyok vérbeli táncos — mondja megillető- dötten a kisfiú. — De táncolni már tudok, például cifrát. —i Ez a lényeg — állapítja meg beszélgetésünk végén a tanár bácsi. — Nem profi táncosokat nevelünk, hanem olyan gyerekeket, akik fizikálisán erősebbek, terhelhetóbbek és alkalomadtán a menyasszonytánctól kezdve minden táncban otthon érzik majd magukat. Velük nem fordulhat elő, hogy ne tudják, melyik a Jobb és melyik a bal lábuk! Cs. I. gyerekek jártak nála, telefonkönyvet ígérve az előre kifizetett pénzért. Természetesen telefonikönyv nélkül nem ütötték nyélbe a kétes üzletet, ám gyanúját —hogy szélhámosságról lehet szó — elmondta nekünk is, nehogy legyenek, akik hozómra fizetnek, és se pénz, se telefonkönyv ... A Szegedi Távközlési Igazgatóság marketing-előadója, Molnár Franciska kérésünkre elmondta, hogy a telefonkönyv terjesztésének jogát az üzem dolgozód kapták meg, így egyrészt a kijáró műszerészek, másrészt az üzem békéscsabai — István király téri — ügyfélszolgálata irodájában vásárolható meg az új telefonkönyv, melyből elegendő mennyiség áll a telefon-előfizetők rendelkezésére. Az olvasónk által elmondott módszertől a békéscsabai távközlési üzem dolgozói — mint mondták — maximálisan elhatárolják magukat. Kár, hogy a konkrét ügyben nincs bővebb információjuk, hiszen így nincs lehetőség kivizsgálni az esetet. N. A. Gabriella, a csabai „Pocok” diszkóban ismerkedett meg a cigányfiúval. Második randevújuk alkalmával a fiú megjegyezte: ha nincs semmi dolga, elmehetne vele Sarkadra, a szüleihez. A 13 éves kislány nem sokat teketóriázott Anélkül, hogy bárkinek szóltak volna, felültek a legelső vonatra, és irány Sarkad. A fiú -családja csöppet sem csodálkozott azon, hogy a lány náluk aludt, sőt, biztatták őket: ha szeretik egymást maradhatnak, lakhatnak náluk, ameddig csak akarnak. A kislányt persze keresték a szülei, de szállásadói „jótékonyan” elrejtették a külvilág szeme elől. Csak hónapok múltán > bukkantak rá a rendőrök. Gabriella a szerencsésebbek közé tartozik. Meggondolatlan lépése az e korban gyakori érzelmi okokkal magyarázható. Van rá remény, hogy élete normális mederbe terelődik. A történtek bizonyára sokkal mélyebb nyomot hagytak Ildikóban. A lány rendezett családnak, jó anyagi körülményeknek fordított hátat amikor ósz- szeköltözött egy 16 éves sarkadi cigányfiúval. A kétszobás lakásban a fiú szeleivel és öt testvérével éltek. Egy reggel, amikor élettársa elment hazulról, a lányt — kést szorítva a nyakára —, megerőszakolta a fiú apja. Ildi az ablakon át szökött meg, s a rendőrök védelmét kérte. Az .após” persze mindent letagadott. Szerinte a szexuális kapcsolat kölcsönös megegyezés alapján jött létre, s ezt tanúként bizonyította — a felesége! Jelenleg folyik a rendőrségi vizsgálat, ám rendkívül nehéz bebizonyítani, mi is történt valójában. Jó néhány leányszökés, leányszöktetés volt azutób- • bi időben megyénkben. Sokan kerültek cigány családokhoz, néha elképesztő körülmények közé. Mit tehet a rendőrség? — kérdeztük Galgóczi Ferenc főhadnagyot, a Gyulai Rendőrkapitányság közrendvédelmi alosztályának vezetőiét. ^' • — Szinte semmit, hiszen ahhoz, hogy bekopogtassunk egy állampolgár lakásába, valamilyen bűnügynek kell történnie. Hogy ki, kit és meddig lát vendégül, az magánügy. Sajnos, ezeket az 'elcsavargott kislányokat előszeretettel fogadják be a cigány családok, amelyekben nem mindig a társadalom által elfogadott erkölcsi normák szerint élnek. Természetesnek tartják például, hogy egy 12-13 éves • lány élettársi kapcsolatot létesít, gyereket szül. Előfordult, hogy szinte fényűző otthonból olyan lakásba került az ifjú hölgy, ahol se víz, se villany, s egy pár négyzetméteres szobában tízen laktak. Nehéz elkép- zelni, mi vonzotta ide. Ta- < ián a rosszul értelmezett » szabadságvágy? Egy biztos: ilyen esetekben nem csak a lányokat kell hibáztatni. Gondolja meg alaposan a szülő, kivel, mikor, , hová engedi el gyerekét. Az esetek többségében a kapcsa* lat diszkóban, vagy más szórakozóhelyen kezdődik. Vajon mit keresnek itt tíz- tizenkét évesek? Egy biztos: a szülőknek jobban kell figyelniük a magukat felnőttnek érző, de még korántsem felnőttként gondolkodó gyerekeikre, mert az elővigyázatosság egy életre szóló rossz élménytől mentheti meg őket-gubucz-‘
