Békés Megyei Népújság, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-26 / 122. szám
1990. május 26., szombat o köRÖSTÁJ BELPOLITIKAI ES KULTURÁLIS MELLÉKLET Halottaink a II. világháborúban Hová tűnt a sok virág?... ...Hová tűntek a férfiak? A hét főbűn közé tartozik a restség... Politikai mozaik 9} yy Beszélgetés dr. Korom Mihály történésszel .Negyvenöt éve. hogy Európában befejeződött a II. világháború. Milyen veszteségek érték Magyarországot? — erről beszélgettünk legújabb kutatásairól dr. Korom. Mihály történésszel. — Magyarország veszteségei több területet érintettek. Legsúlyosabbak természetesen az emberi életben bekövetkezett veszteségek. Ide tartoznak a meg nem születettek és a vándorlási veszteségei a nemzetnek. A másik nagy terület, a nemzet bizonyos hányada, körülbelül 200 ezer ember, elsősorban a felnőtt férfilakosság, élete teljében levő nemzeti állomány hiányzott, mert hadifogságba került a háború végére, s ezután még néhány évig távol volt: részben keleten, a Szovjetunióban. részben nyugaton, az angol, amerikai csapatoknál, kisebb mértékben a győztes szomszédos országok, így ju- goszlávia. Csehszlovákia és Lengyelország területén. Harmadik nagy területe a veszteségeknek, a gazdasági veszteségek, amelyek 21 milliárd aranypengőt tettek ki, vagyis Magyarországnak 5,5 évi teljes nemzeti jövedelme elvesztését jelentette. Ehhez jön még a nemzeti vagyon nagy részének (ipar, kereskedelem, utak, hidak) elpusztulása. — Az emberi veszteségekről szólna? — A háború előtt és a háború indulásáig kialakult, úgynevezett megnagyobbodott Magyarország területén 14 milliónál valamivel több ember élt. Ez az első bécsi ■döntés, vagyis a Felvidék, Dél-Szlovákia visszacsatolását, majd a második bécsi döntés által Észak-Erdélyt, a Kárpátalja felső részét, továbbá Bácskát, a Dráva-há- romszöget és a Mura-háromszöget jelenti. A halottveszteségek több fő kontingensből tevődnek össze. Ez részben már ismert a magyar történelemből. Legnagyobb arányú veszteség a deportálások következtében az ország zsidó származású lakosságát érte. Különböző számítások vannak ezen a téren: egyik szerint 450 ezren, mások szerint 560-580 . ezren pusztultak el az akkori magyar területről és Szlovákiából, illetve Lengyelországból is. Ez pontosan nem állapítható meg, mert több tízezerre teszik azok számát, akik külföldről ide menekültek, ugyanis nálunk indult meg legkésőbb a német megszállás után a zsidóüldözés. Ez azért érdekes, mivel ellentétes számokat hallunk. Ha az egészet nézzük, valószínű 550-560 ezer, de ha Magyar- ország akkori területét vesz- szük, akkor úgy tűnik, hogy ez 450-460 ezer körüli zsidó származású embert jelent. A második legnagyobb volument a hadifoglyok és az elhurcolt civil lakosság adja. A hadifogságba került katonák és az elhurcolt civil magyarok közül jelentős „Magyarország veszteségei több területet érintettek” számú ember pusztult el. Érdekes ebből a szempontból, hogy Békés megyéből már ’44 decemberének utolsó napjaiban — a 21-én kiadott szovjet központi parancs szerint — Elekről, Me- zőberényből, Kevermesről és más békési községekből is elkezdték összeszedni a németeket, január első napjaiban a 18—50 é.ves férfiakat és 20—45 éves nőket elvitték munkára. — Nekik az volt a bűnük, hogy német nemzetiségiek voltak... — Igen, csak az volt a bűnük. Még hozzáteszem, hogy “ugyanilyen nemzetiségi alapon Kárpátaljáról' 200 ezernyi magyarból 40 ezer férfit vittek el. Nekik az volt a bűnük, hogy magyarok voltak, illetve, hogy Magyarország a hitleri Németország szövetségeseként ellenállt. Ezért kollektiven büntették a németeket is és a magyarságot is. Meg kell mondanom, hogy ez kollektív büntetés, s ennek semmi köze nincs az antifasizmushoz, a demokratizmushoz, sem a szocializmushoz. Ez a sztálini népirtó politika volt, amely sajátjával a ’30-as évek második felében, a háború végén kezdte a tatárokkal, a volgai németekkel, majd egyéb, még 8-10 kis nép kitelepítésével. — Ez a fasizmus , keleti változata? — Nem fogalmaznék ilyen keményen. Én azt hiszem, hogy adott helyzetben nem helyes a fasizmusnak egy vörös vagy zöld formájává leegyszerűsíteni a kérdést. — Sokan haltak meg hadifogságban... — Halottaink közül 170- 180 ezer azoknak ja száma, akik a Szovjetunió hadifogolytáboraiban és munkatáboraiban elpusztultak. A meghaltak nagyobbrészt a kegyetlen időjárás és a munkaviszonyok következtében vesztették életüket. — Erről az elmúlt időszakig nagyon keveset hallottunk. Ezek az adatok menynyire megbízhatók, mennyire hitelesek? — Ezek az adatok részben támaszkodnak a háború alatti, majd utáni levéltári forrásokra, de nagyobb részük becsült adat. Tudjuk: 1944-ben, 1945 elején Közép- Európában összesen 550-570 ezer magyar katona került hadifogságba. Budapest felszabadítását Malinovszkij irányította, akit felelősségre vontak azért, mert elhúzódott a magyar főváros felszabadítása, öezt azzal indokolta, hogy Budapest környékén nagyarányú az ellenség, Budapestet 18lj ezer német és magyar katona védi. Amikor viszont bevették a fővárost — tudjuk a hadtörténeti kutatás alapján — valójában csak 95 ezres volt a belső helyőrség, akik német—magyar és nyilaspárti szolgálatosok voltak. Ezeknek 1/3-a a harcok során elpusztult, fogságba esett fcb. 60 ezer ember, s 2-3000 volt az olyan sebesült, akiket nem tudtak mozgatni. Viszont a szovjet tájékoztató iroda ’45. február 13-a után úgy adta elő, hogy Budapesten és környékén 50 ezer halott volt, vagyis a 188 ezerből fogságba esett 138 ezer, másrészt Sztálin 10 nappal később, vagyis február 23-án, a Vörös Hadsereg napján azt mondta: Budapesten 118 ezer ember esett fogságba. A különbséget tehát civilekkel töltötték fel. Ezt tették egyébként mindenhol, ahol hadifogolyvonatok mentek és azokról szöktek meg foglyok, a hiányt a környező lakosságból, nagyobbrészt vasutasokból és férfiakból töltötték ki. — Az elmondottak mikori adatok? — Ezéket először alig 2 évvel ezelőtt publikálták Ungvárott. Tehát a legújabb adatok szerint a szovjet területre összesen 720-730 ezer magyar katona, civil került. Közölük 160-170 ezren nem térhettek haza, mert elpusztultak a kegyetlen viszonyok között. A hadtörténeti kutatások szerint 110-125 ezer magyar katona halt meg haditevékenység következtében a Szovjetunió, Magyarország, Ausztria és Németország területén. Nyugati hadifogságba esett 300 ezer magyar katona. Nyugatra került sok ezer civil levente, akik azután a nemzetközi szervezeteknek, a különböző katonai szervezeteknek a prédái lettek. A leventék a különböző francia légiókba kerültek, nagyobb részük nem tért vissza ... A negyedik legnagyobb veszteség a civil lakosságban a háború következtében elpusztult többlethalandóság. Demográfusok 100-110 ezerre becsülik ezeket. Ennek következtében tehát Magyarország emberi életben 800-850 ezer lelket vesztett — mondotta Korom Mihály. — szekeres — „Visszaütött az átütemezés választási vitája” címmel írja a Magyar Nemzet, hogy kedvezőtlenül alakult a külföldiek által elhelyezett rövid lejáratú hitelek állománya. Az MNB illetékese a csökkenést megerősítette, hozzátéve mintegy indokul, hogy a választási hadjárat során egyes pártok „megkérdőjelezték az ország fizetőképességét, s fölvetették az adósságok átütemezését, köztük az SZDSZ is.” S ez ütött vissza. Hát igen, akkor semmi sem volt drága... És most? Mintha folytatódnának a dolgok. Erre lehet következtetni abból is, amit ugyancsak ez a lap a Beszélőből idéz, mely szerint Kis János', az SZDSZ elnöke, pártja és az MDF közötti igen nagy meglepetést keltő - nem régi - megállapodást a fórum viszonylagos gyengeségével magyarázta. Vagyis, hogy ,„az MDF győzelme után a nyugtalanság elérte a pénzvilágot: a választások óta érezhetően akadozik a rövid lejáratú hitelek beáramlása, és arról is vannak hírek, hogy a külföldi befektetők sietve vonják ki a pénzüket a Nemzeti Bankból!.” A lovaglásnak semmiképp sem mondható, inkább dehonesztáló kijelentés második felét a bankember nem értelmezhetőnek nyilvánította, a többiről pedig a fönt már említetteket mondta. Ha valahol érvényes a „Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja” szólásmom- dás, az a pénzvilág, mély minden gazdasági és politikai rezdülésre érzékeny. Még egy ártatlannak tűnő megjegyzésre is, ha megfelel a valóságnak, ha nem. Hatását aztán a bőrünkön érezzük. Egyes pártok belső torzsalkodása önmagáiban is sajnálatos dolog, de különösen az az ország szempontjábóli Akár a szociáldemokratáké, akár a kisgazdáké. A szocdemelk — mint annyian elmondták már —■ fájón hiányoznak a politikai erők palettájának baloldaliéról. Kései indulásuk, az idősek nem szerencsés húzásai, a fiatalok mohósággal vegyes helyfoglalása, a prograpinéilküliség, a munkásokkal, a sízakszervezetekkel való szótértés hiánya, s a csak kommunisitaedlenes kampány agresszív hangjai, mind, mind elvégezték a maguk munkáját. Legjobban azonban a parit egy vonzó, meggyőző vezető gárdának van híján, különösen a hiteles és némi tapasztalattal rendelkező vezető egyéniségnek. Ez a párt nagyon megsínylette a negyvenéves „szünetet”. A folytonosságot nem éltette még egy, a mélyben pislogó lángocska sem, hogy majd ha lehet, fellobbanjon, s maga köré vonja a vele szimpatizáló idősebbeket, fiatalabbakat. A szakadások utáni állapotban, részben saját egzisztenciális és- politikai jövőjét egyengető vezetőség bár hangoztatta a szociáldemokrata értékeket, de ez csak az általánosság szintjén mozgott. A szocializmus megtagadását pedig odáig vitte, hogy még az alapvető dolgokról is megfeledkezett Például arról, hogy az eredményes szociáldemokrata pártok — skandináv területen, vagy az NSZK-ban — azzal dicsekedhetnek: a mai, modern szocializmus megvalósítói, ellentétben a volt „létező szocializmussal”. Országaikban az általános jóiéit, a munkásság középosztályosodása többszöri kormányzásuk gyümöl- cse, s ennek eléréséhez nem a szocialista eszméket tagadták meg, hanem a kommunista elveket és módszereket. Sikerük titka továbbá az is, hogy részesei voltak a kapitalista rendszer változásainak azáltal1; hogy a jövő gazdasági tendenciáit időben felismerték és politikájukat rugalmasan ahhoz igazították. Ez a politika sem volt buktatók nélküli. a vereségektől sem mentes tapasztalat alakította, formálta. Ezt a megszenvedett bölcsességet balgaság lenne elvárni a valójában nagyon új magyar szociáldemokrata párttól, melynek eztán keli keserves munkával bedolgoznia magát a társadalomba. Szinte igazolni a létét, főleg azzal, hogy nem a felllegekben jár, hanem tisztában van a saját nehézségeivel^ s leszámolt a kampánybeli fennhéjázással. S szerényen, de szívósan igyekszik megszerezni a munkások és alkalmazottak nem kis részének a bizalmát. Mert ez nem lehetetlen, csak kitartás és türelem kell hozzá. Megéri. A ikisgazdákröl csak annyit, hogy fordítva ismétlődött meg a történelem. Az 1945-ös választáskor a kommunistáikat és a szociáldemokratákat érte hideg zuhany, most őket. Mindkét sokk a helyzet hibás felméréséből fakadt. Negyvenötben a két munkáspárt hitte, hogy tárt karokkal várja őket a magyar nép, most pedig: a kisgazdák. Elfelejtették, hogy hit a cselekvéshez nélkülözhetetlen, az előrejelzéshez a tények figyelembevétele szükségest Azé például, hogy a két háború között , a kisgazdapárt baloldal iságot is tartalmazó, jelentős befolyású politikai tényező volt. S ez az értékes hozomány kamatozott az új rendszer első szabad választásán. Jelen esetben viszont a negyvenévi „befa- gyasztás” dominált, amit nem volt idő kiolvasztani, s ami alatt még halk szavakkal sem tudott magáról üzenetet küldeni. Nem okolható érte, de akkor is ez'a helyzet befolyásolta a szavazati arányt és a helyenként megütött durva hang. * * * A hét főbűn közé «tartozik a restség. Érthető, hisz éok rossznak a szülője. De van valami abban a közmondásban is, mely szerint a nagy sietség sohasem volt jó. Aiz Országgyűlés május 9-i ülésén az SZDSZ-t még gyanúsítani sem lehetett a restséggel, inkább a sietség és serénység jellemezte képviselőit. Még a napirend tárgyalása előtt három javaslatot terjesztettek be, az egyik a kilépés a Varsói Szerződés kötelékéből, Majd a felszólalásiak sarán is ők jeleskedtek. Az MDF kevésbé, s akkor is .többnyire magyarázta a bizonyítványt, vagyis a megegyezés szerinti alkotmánymódosítást. Hogy nem olyan az, mint mikor'az állampánt a parlamenti ülések előtt már szépen elrendezett mindent, s csak az áment mondta ki ,rá a T. Ház. Olyan, nem olyan, most sem volt áldásban hiány. De állampártiban sem, mármint hivatkozások tekintetében, sőt még kimondatlanul is a falak közt kísértett. Ott bujkált az érvelésiben, hogy miért nem szükséges a tárca nélküli miniszterek számát meghatározni: mert úgysem élnek majd vele vissza. Miért is tennék, hisz... Csak éppen az öntudat nem hangzott el, az álllampárt oly kedvenc és oly hatástalan kifejezése. Csupán a gondolata llebegett át a Házon és a tévénézők emlékezetén. Az összbenyomás pedig megerősítette bennem a választás .után rögtön felmerült gondolatot, hogy szerintem a nagy koalícióra volna szükség. Jobb és tisztább ügy lenne. Addig ugyanis, míg a paktum meg nem született, volt értelme az érvelésnek: nem igazi demokrácia, nem valódi parlamentarizmus az, ahol nincs erős ellenzék, ha a két nagy párt együtt kormányoz. Bár ezzel együtt is figyelembe kellett volna venni .a mi jelenlegi sajátos helyzetün- iket, ami összefogásit kíván, hogy előbbre menjen a szekér. A kormányozhatóság elsőbbsége, az ösz- szefogás megkísérlése hozta létre az MDF—SZDSZ megegyezését. De kétes .eredménnyel, olyannal, amely az egyik pártinak kényelmes, mert csak bizonyos dolgokhoz köti, a másikat inkább korlátozza'. A többieknek pedig marad az a kínosnak mondható érzés, hátha máskor is a hátuk mögött dőlnek el a dolgok, s rájuk csupán az ámen kimondása vár. Vass Márta ..... az SZDSZ-t még gyanúsítani sem lehetett a restséggel” — szünetben sem Fotó: Gál Edit
