Békés Megyei Népújság, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-01 / 51. szám

1990. március 1„ csütörtök

A túlélés nyara következik

Még nem álltak össze a Gyulai Várszínház milliói

Vége a „háborúnak”?

Rendkívüli szülői értekezlet Űrménykúton

Nem mondom, hogy az elhelyezés minősít, de azt sem, hogy nem. A huszonhetedik évadjára készülő Gyulai Várszínház igazgatósági irodái újabban a városi tanács udvarvégi klubjában kaptak helyet. Doh és hűvös lehel- Jetű környezetben, boltívek alatt. Ez utóbbi ugyan igazán stílusos, de a stílust — azt hiszem — az ott dolgozók szívesen elengednék. Az egyik boltív alatt van Havasi István igazgató íróasztala, és ott a beszélgető- sarok is, amelyet egy interjú erejéig el is foglalunk.

— Mégis tapasztalni, milyen könnyen mondják némelyek ennek az ellenkezőjét. Fantasztikus méreteket kezd ölteni, hogy a művészetekre (momentán) nincs sok szükség, miközben ezt az anyagi eszközök megvonásával is aláhúzzák. Nem önbecsapás ez?

— Itt igennel vagy nemmel kell válaszolni: igen,azt És ha én ezt nemcsak hiszem, hanem tudom, tehát meggyőződésem is, akkor képtelen vagyok a realitásokhoz sorolni az olyan hanmint állítólagos '„úri kiváltságot", amit pusztítani kell. Isten őrizz, hogy így legyen, de mintha felerősödött volna a kultúrát nem szeretők, lenézők hangja és haragja.

— Borzasztó félelmem nekem is a kultúra lekezelése. De ebben benne van az oktatásügy és a közművelődés, nemcsak a művészet. Mintha megoldás lenne az, hogy úton-útfélen azt beszélik: „nincs pénz". Ezzel nem azt mondom, hogy van, hogy százmilliók találhatók ebben az országban, de azt igen,

* * *

— Két éve, a várszínház társadalmi vezetőségének ülésén úgy összegeztek, hogy ez a színház továbbra is őrzi a magyar drámáért és tör- ténelmiségéft vállalt felelősséget, hogy a magyar önismeretet közép-európai önismeretté alakítja és megfelelő kapcsolatokat szervez más művészeti műhelyekkel. Mit válaszolhat erre most az igazgató?

— Azt hogy vállalt felelősségünket megtartottuk és ma is valljuk, hogy a középeurópai önismeret fontosabb, mint eddig volt bármikor, és más műhelyekkel való kapcsolat nélkül # nem is létezhetnénk. Igaz, hogy most, a huszonhetedik évad előtt olyan körülményváltozásban találtuk magunkat, amire még tavaly sem gondoltunk volna. Mondhatom, hogy az áll előttünk: kell-e ez a színház vagy nem? A mi válaszunk nyilvánvaló, és nem azért mondjuk, mert az itt dolgozók érdeke így kívánja, hanem azért, mert a Gyulai Várszínház társadalmi igény. Mert most, amikor (gazdaságilag is) tűrőképességének határán áll az ország, szó sem lehet arról, hogy ami az emberek életét elviselhetőbbé teszi, azt meg lehetne szüntetni. De még korlátozni sem lehet annyira, hogy működése lehetetlenné váljon. Azt akarom ezzel mondani: a legnehezebb időkben is szükség van arra, hogy az emberek a szellem; táplálékot (a színházművészetet például) magukhoz vehessék, megkapják.

gokat, cinikus véleményeket, hogy javítsuk az ivóvíz minőségét a közművelődési intézmények pénzéből! Hogy be kell csukni a művelődési központot, a könyvtárat, meg a várszínházát! Ilyenkor az jut eszembe, amit nemrég egy csernobili filmben láttam : évekkel a nagy robbanás után mit produkálta természet. Miféle degenerációkat, betegségeket. Ha most becsuknánk a kultúra és a művészetek boltjait, akkor mi lesz a következő nemzedékekkel, azok, mint szellemi lények, hogyan néznek majd vissza ránk, akik szellemi katasztrófát idéztünk elő azzal, hogy megszüntettük, • visszasorvasztottuk a kultúra intézményeit?! Igen, az ma nagyon kemény fenyegetettség és sokszor állunk vele szemben tanácstalanul.

— Magam részéről kísérteties hasonlóságot látok a negyvenöt év előtti időszakkal, később meg az ún. ötvenes évekkel, amikor a műveltség, a kultúra, a szakszerűtlenség, a hozzá nem értés zsákutcáiba jutott. Amikor azok és olyanok csináltak kultúrpolitikát, akik eredendően lenézték azt,

iíco-U*»** %loo- 3*3"**

t i}M°° "

VÁRJA

VÁSÁRLÓIT

LQ

AZ

Univerzál

hogy mi nem vagyunk rossz értelemben eltartottak, mi nem bojt vagyunk az ország fövegén, hanem szerves része a társadalomnak. Aki ezt nem veszi tudomásul, az duplán csődbe viszi az országot. Abban látom a nagy- nagy tévedést, hogy elharapódzott itt (évtizedek távlatában) a „nem termelő ágazatok” örökös számonkérése, lesajnálása, nyűggé degradá- lása. Habár lehet, hogy aki ezt állította, tudta, hogy nem mond igazat, de mégis ezt mondta.

— Végül is úgy tűnik, hogy a nehéz gazdasági helyzetben (válságosank is nevezhetjük régen), mintha ürügy volna a helyzet ahhoz, hogy megint rúgjanak egyet a szellemiségen, a szellem emberein, a művészeteken, a kultúrán. A Gyulai Várszínházon ís, ha úgy hozza a sors vagy „érdek".

— Jó lenne megelőzni, kikerülni. Talán sikerül, hiszen jó példákat is előhozhatok. Ismeretes, hogy mégkezdődött a végletekig leromlott, a 600 éves gyulai végvár újabb rekonstrukciója. Ezt a megyétől kapott 20 millió forinttal lehetett indítani, a város és a műemléki felügyelőség is megtoldotta valamivel. De az alappillér az a húszmillió. Ebben a pillanatban 14 milliós munkálat tart, ez a vár termeinek zárt tetővel való ellátását hozza majd, megszüntetve azt a kitalációt, hogy a lapostető megfelel. A hatvanas évek óta szívja magába a hatszáz éves téglavár az esőt, a nedvességét: ezt meg kell állítani, hogy a vár termei újra használhatók legyenek. Hogy ezt a munkát a műemléki felügyelőség szegedi építésvezetőségének gyulai kirendeltsége (ilyen hosszú a nevük) megkezdhesse, nekünk, a várszínháznak, ki kell vonulnunk a várudvarról. Próbákkal, előadásokkal, színpaddal, mindennel. Kiköltözünk, alkalmazkodunk, hogy mielőbb visszamehessünk oda. Ezt egy év utánra ígérték, mi rászánunk kettőt: jobb, ha az ember kellemesen csalódik. Elkészült a Kerecsé- nyj kapu előtti játszóhely terve (Bakó József díszlet- tervező munkája), ez és a nézőtéri mobil padsorok ki- költöztetése, valamint a tószínpad vár előtti felállítása 1 milliót visz el a költség- vetésből. De még mindig ez a legjobb, szemre is szép megoldás.

— Mondják, hogy a várszínház ez évi anyagi lehetőségei (melyek még nem befejezett tények), nem biztos, hogy elérik az elmúlt évi lehetőségeket. Sőt, az infláció miatt 30 százalékkal lenne az

is kevesebb, ha ugyanannyit kapnának. Közben a szerkezetváltás az ország költség- vetésében hozta a „normatív rendszert", ami ugye a vidéki színházakra nézve roppant hátrányos, hát még az évente egy-két tucat előadást produkáló várszínháznak,

— Ezzel, úgy vélem, itt vagyunk a „helyzet kulcsánál”.- Annyi már belátható, hogy az idén 2-3 produkció létrehozásához kapunk elegendő támogatást. Ha többet akarunk, ahhoz már szponzorokat kell ‘találnunk, ahhoz a műhelyek közötti ösz- szefogás első fokon szükségeltetik. A városi tanács megszavazott a részünkre 9 milliót, ebből 3 millió 200 ezer forint az az összeg, amit „normatív” támogatásunkként kap a város fentről, s amely összeget nem lenne köteles teljes egészében ideadni (de ideadta!); viszont, ha megszüntetné a várszínházát, nem kapná meg a 3 millió 200 ezret. Nem bonyolítom tovább, nem terhelem a tisztelt olvasót: ehhez még igényeltünk a minisztériumtól 4 milliót, ugyanis ennyi hiányzik ahhoz, hogy annyi legyen, amennyi 1989-ben volt... A minisztériumnak 300 milliós különalapja van ilyen kérdések teljesítésére. Igényünk elment, választ még nem kaptunk, közben szervezzük az évadot.

— Azért a város, Gyula tanácsa kitett magáért: hírlik, van olyan hely, ahol a színház „normatív támogatásához" egy fillért sem tettek hozzá ... Emlékeztetőül: így is lehet lódítani egyet a „kultúrán".

— Egyre ritkább, hogy arról szólnék; mit jelent Gyula városának a várszínház. Pedig nem jó az álszerénység, hiszen a városi könyvtár összegzései igazolják: az országos sajtó háromszor annyit foglalkozik a várszínházzal,'mint más gyulai eseményekkel, nevezetességekkel együttvéve. Tőkés László, amikor itt járt, és találkoztunk vele, mondta nekem: „Bármilyen kevés is lesz az időm nyáron, a Gyulai Várszínházba hadd jöjjek el nézőként!" örömmel és tisztelettel várjuk, mondtam. Azon a napon igen jól éreztem magam, mint a várszínház igazgatója.

— Befejezésül: hogyan lehet a biztosnak látszó pénzből az idén várszínházát csinálni?

— Ügy is, hogy évtizedes álmaink valósulnak meg:, bemutatjuk végre Márai Sándor Kassai polgárok című történelmi drámáját, a Nemzeti Színházzal1 közösen, Sík Ferenc rendezésével, Bessenyei Ferenccel a , főszerepben. Aztán színpadra kerül Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marcija a Thália' Színházzal közös műhelyben. Lesz talán Versfesztivál is, és Színes szőttes címmel est a magyarországi nemzetiségek irodalmából, folklórjából. Most dőlt el, hógy a székesfehérvári befogadó színházzal együttműködve színre hozzuk Pergolesi vígoperáját, a Szolgálót (Gregor József lesz a fő vendégünk), és néhány estén a Vidám Színpad is fellép egy Vasza- ry János-vígjátékkal, címe: Hölgyeim, elég volt!

— Köszönöm a lehetőséget, hogy olvasóink tájékoztatását szolgálhattam a Gyulai Várszínház házatájáról, innen, az átmeneti szállásról, a boltívek alól. A nyár előttünk, és a fanfárok jelét várjuk, akik szeretjük• a színházat változatlanul.

Sass Ervin

Február 26-án a késő délutáni órákban rendkívüli szülői értkezletre gyülekeztek a helybéliek az örménykúti általános iskolában. A találkozó nem titkolt célja az volt, hogy pont kerüljön a hónapok óta dúló „szülők—iskola” háborúnak a végére. Mint ismeretes, január első hetéberf 22 örménykúti szülő aláírásával levél érkezett Frankó Jánoshoz, a csabacsüdi közös tanács elnökéhez, amelyben kérik az iskola két vezetőjének, Dankó Ervin igazgatónak, és Szebegyinszki János- né igazgatóhelyettesnek a visszahívását. Az indokok között szerepelt, hogy az örménykúti általános iskolában végző gyerekek nem állják meg a helyüket a középiskolákban, hogy a zömében Szarvasról bejáró pedagógusok 1 órakor induló autóbusza miatt csak öt perces szünetekkel dolgoznak az itt tanító nevelők, s hogy ez alatt sincs megfelelő gyermekfelügyelet.

Frankó János tanácselnök részben a szülők, részben az iskola kérésére az ügyben kivizsgálást indított. A több mint egy hónapig tartó vizsgálatok kiterjedtek az iskola szakmai tevékenységére, a pedagógusok egymás közötti, valamint vezetőikhez való viszonyuk elemzésére, s egyéb, a szülők által panaszolt területekre. Az értékeléseket a megyei tanács művelődési osztálya, a Békés Megyei Pedagógiai Intézet, valamint a helyi (közös) tanács belső ellenőre végezte.

A szüíőértekezlet elején a megyei tanács részéről dr. Kertész János közgazdasági és személyzeti csoportvezető ismertette vizsgálataik eredményét. Elmondta, hogy semmi érdekük nem fűződik a részrehajlásra, az általa felolvasott értékelés objektív tényeken alapszik. Egyetértett a szülőkkel abban, hogy a nevelők felkészültségére, az általános iskola alapozó funkciójának 'eredményességére vagy eredménytelenségére elsősorban abból lehet következtetni, hogyan állják meg a tanulók a helyüket a középfokú intézményekben. Így ez került a megyei tanács vizsgálatának középpontjába is.

Az elmúlt tanévben például az örménykúton végzett tanulók 66,7 százaléka középiskolában, 33,3 százaléka szakmunkásképzőben tanul tovább. Olyan tanuló nem volt, akit nyolcadik után sehová nem vettek fel. A megyei tanács az elmúlt három évben továbbtanuló örménykúti gyerekek félévi tanulmányi eredményeiről visszajelzést kért a középfokú intézményektől1. Ezek azt igazolják, a többség képességeinek és szorgalmának megfelelően megállja a helyét. A 12 évre visszamenő adatokból hasonló következtetéseket vontak le. Ez idő alatt a nyolc osztályt 131-en végezték el, közülük ötven- heten középiskolát, ötvenkilencen pedig szakmunkás- képzőt végeztek (15 tanuló lemorzsolódott).

— Az oktató-nevelő munka eredményei jó közepes teljesítményt mutatnak, tehát az örménykúti általános iskola alapozó funkcióját megfelelőnek tartjuk — összegezte Kertész János az elmondottakat.

A Pedagógiai Intézet által végzett klímavizsgálat, amely az iskolavezetés hatékonyságáról, demokratizmusáról, az iskolában uralkodó emberi viszonyokról ad képet, hasonlóan pozitív eredményt mutat.

— Nincs tehát indoka az igazgatónak és helyettesének a visszahívására — állapította meg Frankó János tanácselnök, aki a klímateszt eredményeit a szülőknek feL olvasta.

A helyi tanács belső ellenőre a szemléltető eszközök nyilvántartását és azok felhasználását vizsgálta felül. Ennek során megállapította: az iskolának nincs szakleltára.

— Ez viszont olyan hiányosság, amit pótolni kell — mondta a tanácselnök.

Szóba kerültek az öt perces szünetek is, amelyet mind a megyei tanács szakértői, mind a tanácselnök rövidnek talált a gyerekek és a pedagógusok felfrissülésére, ezért javasolták a meghosszabbítást.

— Ez természetesen azzal az áldozattal jár, hogy a bejáró pedagógusok csak a 15 óra 9 perces autóbusszal járhatnak haza — mondta ismét Frankó János. (A szülői értekezlet előtti tantestületi gyűlésen mindez még ellenállást váltott ki a bejáró nevelőkből, mondván, mindegyiküknek van saját családja is. Többen azzal érveltek, a tíz perces szünetekkel felborítanák a napközi' eddigi rendjét, megint mások arra hivatkoztak, ez már ősidők óta kialakult gyakorlat, ők csak igazodtak hozzá.)

A továbbiakban a várható szeptemberi osztályösszevonásokról esett szó, amelyet a gyermeklétszám csökkenése miatt — egyelőre alsóban —, de végre kelt hajtani. Még akkor is, ha ezáltal egy-két pedagógus előtt bezárulnak az örménykúti iskola kapui, hiszen nem lesz munkájuk itt.

Az „örménykúti háborúban” szerepelt egyik pedagógus, dr. Szvathné Szalay Márta — mint annak idején hírül adtuk —, felmondott, melyet az iskolavezetés elfogadott.

Magyar Mária

Fotó: Veress Erzsi

Az utcai zenész és közönsége