Békés Megyei Népújság, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-13 / 62. szám

1990. március 13., kedd o Erdélyből — Erdélyért Embereik, házak, erdők, égbe szökő hegycsúcsok, Pe­tőfi vén körtefája, a madé- falvi siculicidum emlékmű­ve, bátorító katonaarcok, vi­rágok a tankokon és virá­gok a romániai forradalom vértanúinak. Emitt elégetett tagkönyv, Ceausescu-fotó, amott tüntetés Székelyud­varhelyen, a Bolyai Egyete­mért. Igen, Románia képei­ről van szó: a forradalom és az utóforradalom egy-egy pillanatáról, Erdély kultúrá­járól, melyet mi magyaror­szágiak alig ismerünk ... Erdélyből — Erdélyért címmel nyílt fotókiállítás tegnap délután a békéscsabai megyei könyvtár földszinti folyosóján, a gyulai Dürer Kisszövetkezet és a Békés­csabai Erdélyi Kör rendezér sében. Láng András, Percze Lajos, Honti László és a szé­kelyudvarhelyi Ozsváth Pál száz színes fotográfiája min­den szónál többet árul el a decemberi forradalom óta történtekről. A szomszédból fotótárla­ton érkezett üzenet nem vé­letlenül viseli az Erdélyből — Erdélyért címet. A ké­pek másolatai megvásárol­hatók, s a bevételt az erdé­lyi menekültek javára for­dítják a szervezők. A kiál­lítás egyébiránt tovább ván­dorol: először a bécsi ma­gyar kollégiumba, majd az NSZK öt városába, május 26-án a clevelandi magyar napok rendezvénysorozatára. Szó van arról, hogy a ké­pek eljutnak az ENSZ szék­hazába, s talán Kanadába is. A tárlatot, amely már­cius 22-ig látható Békéscsa­bán, Brádi Zoltán, a Kapu című folyóirat főszerkesztő­je nyitotta meg. Sz. M. Megemlékezések, koszorúzások a szabadságharc évfordulóján (Folytatás az 1. oldalról) názium diákjai bemutatják ünnepi műsorukat. 11 óra­kor megkoszorúzzák Kos­suth Lajos szobrát, ahonnan az ünneplők a Petőfi-szo- borhoz vonulnak, s ott is elhelyezik a megemlékezés virágait. Délután sportprog­ram várja az érdeklődőket. FÜZESGYARMATON a pártközi megállapodás alapján a község lakói dél­előtt 9-kar megkoszorúzzák a Szabadság téri emlékmű­vet. Ezt követően — 11 óra­Szomorú eseményről tudó­sítottak bennünket a kétegy- házi Mezőgéptől. Baleset ért náluk egy 20 éves román ál­lampolgárságú fiatalembert, aki elvesztette négy ujját. Nincs senkije, mondták róla munkatársai, ők fogtak ösz- sze megsegítésére. A Társa­dalombiztosítási Igazgatósá­gon elmondták, ha a fiatal­embernek van tartózkodási és munkavállalási engedé­lye, ugyanúgy jogosult a jut­tatásra, mint a magyar ál­lampolgárok. Baleseti táp­pénzre jogosult, és segélyt is kaphat — kérelem benyúj­tása után — a Társadalom- biztosítási Igazgatóságtól, a kétegyházi tanácstól és a Vö­röskereszt megyei szerveze­tétől. A kézpótló műtét ügyében felvilágosításért a gyulai megyei kórház trau­matológiai osztályának veze­tőjéhez forduljanak. * * * Ugyancsak Kétegyházáról más panasz is érkezett. Még­pedig a Volán reggeli, 6 óra 50 perckor induló járatának „szokásait” kifogásolták az utasok. Ez a járat nemcsak messze áll az ideális utazá­si körülményektől, hanem gyakran nem is vesz fel mindenkit: például csak a bérlettel rendelkezők száll­hatnak fel. Legalább tíz éve jellemző a túlzsúfoltság, me­lyet az utasok jeleztek a Volán vezetésének, ám nem történt semmi. Néhány éve az utasok sztrájkoltak. Nem szálltak le a gyulai autó­buszpályaudvaron. Ekkor — rövid időre — még egy buszt beállítottak a munká­ba, az iskolába igyekvők szállítására .Sajnos most sem ígér sok jót a Körös Volán válasza. A zsúfoltság­gal számolni kell, a válla­lat a megyei közlekedés mű­ködőképességének megőrzé­séért küzd. Az autóbusz­közlekedést mindenki —jog­gal — közszolgálatnak te­kinti. ők is. ám ehhez nem­kor — a művelődési ház nagytermében a település kiscserkészei ígéretet, cserké­szi fogadalmat tesznek, az öregcsierkészek pedig meg­újítják fogadalmukat. MEZÖKOVÁCSHÁZÁN az ünnepi programot kétna­posra tervezték. Március 15-e a megemlékezések napja, amely keretében délelőtt 9 órától ünnepi istentisztelet lesz a reformátuskovácshá­zi templomban. 10 órától a 2. sz. általános iskola ad műsort, majd megkoszorúz­zák a község szülöttjének, 28 623 hogy árkiegészítést nem kap­nak, hanem még adókkal is sújtják az ágazatot. A jár­mű- és üzemanyagárak emelkedtek, igaz, a jegyárak is, de ez nem elég a javu­láshoz. Nem céljuk tovább emelni az utazók költségeit, mint ahogyan azt a megol­dást sem akarják választani, hogy a kistelepülések közle­kedéséből kivonják a ki­használatlan járatokat. Ar­ra mindenesetre ígéretet kaptunk, megvizsgálják a kétegyházi panaszt, és ha lehet, időpont-módosítással, iáratátcsoportosítással orvo­solják azt. * * * Gyulán, az Alpár utcában lakókat felháborítja, hogy sokaknak évek óta bent van a telefonigénylése, hiába, ugyanakkor az orvosnak, aki nemrég költözött oda. a butikosnak, aki pedig még csak most építkezik, a táv­közlési üzem már hozzá is kezdett telefonvonaluk ki­építéséhez. Mint megtudtuk, korábban már volt telefon­juk, és csak áthelyezést kér­tek. Emellett az érvényes jogszabályok szerint a kör­zeti orvos érthető okokból elsőbbséget élvez a lakossá­gi listán. Hogy miért a bu­tikos lesz az ikertárs (aki a pontosság kedvéért rokkant- nyugdíjas, a feleségéé az üz­let) kérdésre a válasz, azért, mert a két ház szomszédos, egy nyomvonalon megoldha­tó a telefonbekötés. A Kos­Jassik Lajos '48-as honvéd- tisztnek a sírját. Délután 2 órától az 1848—49-es ese­ményekkel kapcsolatos „Ki mit tud?”-ot rendeznek a tanulóifjúságnak a városi ta­nács nagytermében. Ezenkí­vül egész napos sportműsor várja az érdeklődőket. Már­cius 16-án a művelődési központ kínál programot. Délután 3-tól tiniklub, A költő visszatér címmel for­radalmi teaház nyílik. Már­cius 16-án „Emléknél több” címmel gyermekraj z-kiállí- tás lesz a forradalmi ese­ményekről. suth utca felől az Élővíz­csatornán keresztül vezetik a vonalat — már csak ez az egy szabad volt. Egyébiránt arról, hogy ki kaphat tele­font, 1987 szeptembere óta a szegedi központ dönt. * * * Szintén Gyuláról-, nehez­ményezték, hogy több mint egy hónap eltelt a népszám­lálás befejezése óta, s a biz­tosok még nem kapták meg a pénzüket. A Gyulai Váro­si Tanácsnál elmondták, ne­kik is csak most utalták át az összeget: március 9-én érkezett meg, tehát 12-étől felvehetik a népszámlálók. Erről egyébként a terület- felelősök értesíteni fogják őket. Érdeklődésünkre a Bé­késcsabai Városi Tanácsnál elmondták, ők sem sokkal korábban, március 7-étől fi­zethettek. És az ok: sok volt a hiányosan kitöltött kérdőív, ezeket előbb pótol­ni kellett, és csak ezután foghattak a honoráriumok, a költségtérítési igények fel­méréséhez, s továbbíthatták — február végén — igényü­ket a megyei tanácshoz. Azt mindkét helyen elismerték, a népszámlálók valóban soká­ig vártak... * * * Ünnep volt az elmúlt hé­ten: a nőnap. Am voltak asszonyok, akiket inkább el­keserített az „ünnep”. Egy szolgáltatásban dolgozó nő keserűen panaszolta, hogy akik nem tudtak részt ven­ni az ünnepségen. azokat nem köszöntötték, nem kap­tak ajándékot. Ügy látszik, a nő csak az ünnepségen nő... Más telefonálónk a la­punkban megjelent nőnapi köszöntőt politikai fogásnak minősítette. Szerinte az asz- szonyok eddig is — nehe­zebb politikai' körülmények között — helytálltak, számí­tottak rájuk. A mai pártok viszont csak nézzék meg, hány női jelöltet indítottak? Sz. M. Nyílt levél két volt gyakornok kollégámnak Kedves Krausz Tamás és Herpai Attilái Immáron ezt is megértük. Háromnegyed év gyakornokoskodás után egy szép csü­törtök délután vettétek a kalapot és azon­nali hatállyal távoztatok a Népújság szer­kesztőségéből. önmagában nem nagy ügy, életutak találkoznak és elválnak, ez a vi­lág rendje. Az eset sajtótörténeti kurió­zuma ezután jött: másnap, azaz pénteken délelőtt „sajtótájékoztatót” hívtatok össze Békéscsabán, hogy távozásotok okairól jel­világosítsátok a közvéleményt. Sőt, ugyan­ezen a napon a Dél-Kelet című lapban egy-egy cikket is megeresztettetek lénye­gében ugyanerről. Talán nem tagadjátok le, de mindkettőtökkel igen jó viszonyban vagyok, ezért sajnálom, hogy nem tudta­tok időt szakítani az elköszönésre, és azóta sem próbáltátok megejteni a búcsúzó kéz- jogást... De úgy alakult, hogy néhány gondolat belém szorult, kénytelen vagyok levélben fordulni hozzátok. Először azon meditáltam, hogy én is összehívok egy sajtótájékoztatót, amelyen kifejtem a véleményem a dolgokról. De hát szakmánk elnevezésében benne van, hogy mi írjuk az újságot, így aztán feles­legesnek tartottam néhány kollégám ide­jét elrabolni. Újra és újra elolvastam cikkeiteket, meghallgattam a sajtótájékoztatótok hang- felvételét és egyre zavartabb lettem. Hiá­ba próbáltam értetlenséget erőltetni ma­gamra — nem létezik, hogy arról lenne szó ... ! —, de aztán egyértelművé vált, hogy tiszta a kép. Mindaz, amit hónapo­kon keresztül nekem mondtatok és amit • most megjelentettetek, összeállt, mint a mozaik. És sehogysem politikai összefüg­gések lebegnek a szemem előtt. Sokkal inkább az emberi test tartópillére, a ge­rinc. És eme testrész tartása minden te­kintetben független — abszolút független — o politikai hovatartozástól, az elvek igazától, *őt még a hatalomban való je­lenlegi, vagy majdani részvételtől is. De térjünk vissza látványos átmenete­letekre. (Ha vidám hangulatban lennék, akkor azt írnám, hogy íme az élő példa a békés átmenetre anno ’90. március 8-án...) Tamás! Azt írod és mondod — ha nem haragszol meg, nem szó szerint idézlek —, hogy azért voltatok kénytelenek katapul­tálni az adott pillanatban, mert Árpási Zoltán még mindig az ami, hiába mondott le, a szelleme kísért, a Népújság változat­lanul az MSZP lapja, hiába leplezünk mindent, nem úgy van az. Az újságírók politikailag abszolút hozzá nem értők, egyszóval bármit tettünk és teszünk, por­hintés az egész. Minden cselekedetünk csak az átmentést szolgálja és ezt ti már nem bírtátok gyomorral. Betelt a pohár, irány a Dél-Kelet, mert ez a lap megmu­tatta, hogyan kell egy többpártrendszerű világban független újságot készíteni. Hát akkor — ha már tényleg azért va­gyunk, hogy az olvasók eligazodhassanak a fejlemények dzsungelében — vegyük sorjában az eseményeket. Bárhogyan is nézem, nektek azon a csütörtök délutá­non egyszerűen nem volt okotok miért fel­mondani!' Pontosabban, benneteket akkor nem a nyilvánosságra hozottak motivál­tak. A logikai feladvány roppant egysze­rű. Tudniillik, ha Attila „recski ügye” kapcsán mondtok föl, akkor oké, sőt, ha ama össz-szerkesztőségi értekezlet után, amikor is mi újságírók — és nem a fő­nökség! — elhatároztuk, hogy belülről mindent megteszünk egy pártoktól füg­getlen lap létrehozásáért, ezt is megérte­ném. Ugyanis, ha szerintetek valamennyi itt maradt újságíró tehetségtelen és vak, akkor fel kellett volna álljatok: „Na nem, ebben mi nem hiszünk, bennünket ne etessen senki”. De fiúk, nem így volt! Sőt Tamás, te aktívan kivetted a ré­szed a vitából, kardoskodtál a törekvés - helyessége mellett és fennhangon vállal­tad a kivitelezésben rád háruló szerepet. Nagyon jól tudjátok, hogy vagyunk pá­ran, akik a lehető legkomolyabban gon­doltuk: ami egy újságíró erejéből telhet, azt megtesszük a kívánt cél érdekében. És aztán teltek a napok és nem tudok arról, hogy a szerkesztőbizottság megvá­lasztása óta bármelyik anyagotok politikai okok, nézeteitek miatt papírkosárba ke­rült volna. (S, hogy a szerkesztőbizottság tagjainak választását a főnökség irányí­totta volna, erről csak a saját ötös csapa­tom nevében tudok nyilatkozni. Az ilyen kijelentést hívják rágalmazásnak.) Tamás és Attila! Rettenetesen meg­csúsztattátok a történteket. Még egyszer állítom, hogy ti csütörtökön nem ezekért kértétek a munkakönyvét. Megint csak a logika segítségével, a végeredményből következtethetünk az igazi indítékra. Ne­veteket adtátok a választási harc finisé­ben egy politikai játékhoz. Még egyszer elő lehetett hozni: a még mindig bolsi lap — le vele, aki ott mozog! — aktualitását. Egyedül a ti dolgotok lenne, ha eközben nem valamennyi, a Népújságnál dolgozó újságíró torkába vágtátok volna a kést. Mert kijelenteni, hogy hazugság volt min­den tiszta indítékú törekvésünk, és aki maradt, az olyan is, hiszen a jó újság­írók már rég elmentek, stb, egyszerűen tisztességtelen! Ti simán szolgálatot tet­tetek valakinek, valami fejében! Hogy ennek a teljes újságíró kollektíva aláásá- sa volt az ára, az ugye már nem érdekes. Tegyük fel, hogy legalább egy embert igaztalanul vádoltatok, tettetek lehetetlen­né, szándékaitok szerint abszolút hitelte­lenné. Nos, ha csak egy van, akkor én a helyetekben legalább néhány másodpercig magamba mélyednék. (Bár lehet, hogy né­hány hónap gyakornoki idő nektek elég volt egy tökéletesen értékálló minősítés elkészítéséhez valamennyi újságíróról.) Időzített lemondásotok, meggyőződésem szerint, kizárólag személyes túléléseteket hivatott garantálni. Elég, ha a már idé­zett Dél-Kelet-cikkekre utalok. Tamás eb­ben leírod, hogy a Dél-Kelet bebizonyí­totta, így kell manapság egy lapot meg­csinálni. Na jó, ha odamégy, rögtön az el­ső nap nem vághatsz alá kenyéradó gaz­dádnak. A minősítést hagyjuk, engem más szempontból fogott meg a dolog. Furcsán hangzik, de optimizmussal töltött el a kijelentésed. Ezek után ugyanis fantasz­tikusan jó esélyt látok valamennyi, a Bé­kés Megyei Népújságnál dolgozó, tartás­sal bíró újságíró munkatárs „túlélésére”. Meg is magyarázom, miért. Ha a Dél-Kelet már bizonyította ho­gyan kell egy többpártrendszerű demok­ráciában újságot csinálni, akkor a Nép­újságnál dolgozók többségének százszoros esélyük van ierre! Kepenyes János, a Dél-Kelet felelős szerkesztője — annyiszor leírom az új lapod nevét, hogy az már kimeríti a rek­lámozás fogalomkörét —, az MSZMP Po­litikai Főiskoláján alapozta meg ideológiai felkészültségét, korábban <az MSZMP Bé­kés Megyei Bizottsága és a békéscsabai pártelnökség tagja — szinte a legutolsó pillanatokig —, valamint a Békés Megyei Népújság pártalapszervezetének titkára volt. És mint ilyen, személyével hitelesí­tette mindazokat a döntéseket, elvi út­mutatásokat, amelyek a pártállam idejé­ben meggátolták, hogy független újságírói munkát végezzünk. A Dél-Kelet legjobb újságírója — nálunk is azok egyike volt —, Seres Sándor, hosszú évekig volt a Népújság MSZMP-alapszervezetének ve­zetőségi tagja. Hornok Ernő olyan fiata­lon kérte felvételét az MSZMP-be — hi­szen politikai tudata oly magas szintet ért el, amivel megérett a piros könyv átvé­telére —, hogy az már külön tanulmányt érdemelne. Szóval, ha ők, a hetilap meg­határozó egyéniségei képesek az általad kívánatos szintű, igaz, tiszta jellemű, feddhetetlenség pillérein nyugvó újság ké­szítésére, akkor nekünk is adhattál volna valami bizalmat. Például azért, mert a Népújságnál dolgozó újságírók fele még annak idején is (!) pártonkívüli volt! Vagy nekünk valami miatt eleve semmiféle san­szunk sincs? Tamás, te a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség Békéscsabai Városi Bizottságának — vagy jogutódjának? — főállásban fize­tett, oszlopos tagja voltál. A Dél-Kelet ezeket az embereket szokta ejtőernyősnek nevezni. Bizonyára ebben is igazuk van... Félreértés ne essék, nem az MSZMP-tag- ságot vetem a kollégák szemére, hanem a magatartást, hogy most pontosan ezért próbálnak másokat elmarasztalni. S hogy mindez már nem abban az érte­lemben politikai kérdés, ahogy ti beál­lítottátok? Hát persze, hogy nem az. Sok­kal inkább a már előbb említett emberi testrészekről ad érzékelhető információt. (Mi köze ehhez Árpási Zoltánnak, vagy ahhoz, hogy a rendszerváltás törvényesi- tése után ki, kik vehetik kézbe a Népúj­ság kollektívájának irányítását, vagy ah­hoz, hogy független, avagy több párt ál­tal vezérelt lapként működünk, mondjuk néhány hónap múlva.) Mindezekkel csak azért untattalak ben­neteket, mert mégiscsak elhatároztuk an­nak idején, hogy végigcsináljuk a Nép­újságnál, amit lelkiismeretünk megköve­tel. De elfelejtettetek akkor szólni, hogy nektek valójában nem az újsághoz kap­csolódó céljaitok vannak! Ennek ellenére kívánom, hogy szolgálataitokat ne felejt­sék el mindazok, akiknek hasznára vol­tatok a választási küzdelem finisében. Az új, remélhetőleg valóban demokratikus társadalomban, ugyanis az újságíróknak kétszeresen szükségük lesz a tartásra. El­hajló, eltörött, elporladt gerinc helyett pedig a történelem folyamán még egyet­lenegy politikai párt sem tudott adni, vagy visszaadni élő, eleven embernek. Volt munkatársatok: Lovász Sándor Kép a kiállításról: „A katonák Is velünk vannak”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom