Békés Megyei Népújság, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-28 / 50. szám
1990. február 28., szerda »Mama! Benne van a te versed is!« Tollforgató nyugdíjasok Első pillantásra két nyugdíjasklub hagyományos találkozásának nézett ki az egész. A Kardos kútról érkezett vendégeket süteménynyel, kaláccsal, teával, jó. szóval fogadták a gyoma- endrődiek — alighogy azok leszálltak az autóbuszról. De amint elhelyezkedtek a Katona József Művelődési Ház egyik termében, már feltűnt a különbség. Az összegyűlt körülbelül 50 helyi és vidéki idős ember között ugyanis sokak kezében ott fehérlett egy füzetecske, vagy táskákból előkerült, sűrű sorokkal teleírt papírlap. Az idegen is rögtön rájöhetett, hogy ők a „tollforgatók", azaz a Nyugdíjas Tollforgatók Megyei Klubjának tagjai. Ennek létrejötte a kardoskúti művelődési háznak köszönhető. Már négy éve, hogy meghirdetik a megyei vers- és prózaíró pályázatot a nyugdíjasoknak. Tavaly októberben aztán elhatározták, hogy klubot alapítanak, rendszeres kapcsolatot tartanak fenn egymással. Jelenleg 22 tagjuk van. Kéthavonta tervezett találkozásaik közül nemrég zajlott le a második, a gyomaendrődi összejövetel. Első és legfontosabb kérdésünk természetesen az volt, mikor, miért kezd el írni — verset, vagy novellát — egy idős ember? Tipikus receptet nem találtunk. Egyikük azt mesélte, hogy nyugdíjas kora előtt soha nem fogott tollat, de egy másik már ifjú kora óta verselget. Kit a boldog, kiegyensúlyozott élete, kit meg elhagyatottsága, bánata ihlet meg. A beérkezett pályaműveket és a friss alkotásokat Bónus István minősíti. Három helyen könyvtáros, ismert költő. Ahogy elmondta: az írás az idős emberek körében lelki szükséglet, egyfajta megkönnyebbülés. • — Jó szem kell ide az értékeléshez — mondja —, nem szabad valamiféle kézlegyintéssel elintézni, hogy értéktelen, amit csinálnak. Másrészt viszont az sem engedhető meg, hogy elhatalmasodjon e naiv írók, költők között az „úgy is jó” elve. A baj általában ott kezdődik, ha nem a saját, a nép nyelvét, hanem valami tőlük idegent kezdenek el használni gondolataik kifejezésére, Nem nagyon akarnak tanulni — teszi hozzá mosolyogva —, a kritikát is nehezen viselik. Azt szeretném megértetni velük, hogy az írással is meg kell szenvedni — ugyanúgy, mint minden mással az életben. Azt is tanulni kell. Például azzal, hogy szépirodalmat, vagy stilisztikát olvas az ember. S mintha az élet illusztrálni akarná szavait, vitába is keveredik az egyik alkotóval. Ai találkozó elején ugyanis arról beszélt, hogy könnyebb prózát írni, mint verset. Ez utóbbi sok csapdát rejt magában. Könnyen előfordulhat, hogy elcsépelt, már egyszer leírt gondolatokat vet papírra az ember _a legnagyobb jószándék mellett is. Azt is bevallotta, hogy néha nagyon is átkeli írnia, le kell rövidítenie a hozzá érkezett műveket. Az illető hölgy pedig azt jegyezte meg, hogy miért kell 70-80 évesen tanulni, amikor a vers neki — a sajátja is —, mindennél többet jelent... Nem folytatódott sokáig az eszmecsere, mert véget ért a szünet. Néhányan felolvasták saját műveiket, majd megnézték a gyomaBónus István, költő, klubvezető Fotó: Gál Edit endrődiek meglepetését: Ivá- nyi Istvánná két jelenetét. A közönségnek mindkettő nagyon tetszett. Később tetszést jelentő áhitatos csendben hallgatták Bónus István előadásában Juhász Gyula Testamentum című versét is. A jelenlevő és a jelen nem levő tollforgatók legnagyobb álma persze bekerülni az antológiába. Az 1987 —88-as évi legjobb alkotásokból ugyanis megjelent egy válogatás Bónus István és Nagy Lászlóné, a kardoskúti Móra Ferenc Művelődési Ház igazgatójának szerkesztésében. A többi füzet is készülőiéiben van. Ennek az elsőnek nagy keletje volt. A kinyomtatott 100 példányt hamar szétkapkodták. Ebbe persze csak a legjobbak kerülhetnek bele. Még akikor is, ha érthetően mindannyian vágynak egy olyan szituációra, amely az egyikükkel megesett, aki vett egy füzetet a lányának. Egyszer az unokája lapozgatta, olvasgatta, s amikor felfedezte az ő „művét”, odakiáltott: — Mama, benne van a te versed is! Kiss Katalin 0 békéscsabai Békéscsaba város 1990. évi költségvetésének megtárgyalására azért kerül sor második alkalommal is, mert az 1990. február 7-i tanácsülésen, a vita során módosított határozati javaslat a szavazáskor nem kapta meg a szükséges minősített többséget jelentő, 36 igenlő szavazatot. A módosító javaslatot, a korábbi terv a február 7-i tanács- ülési vita, valamint az eltelt időszak alatt folytatott további tárgyalások újabb végrehajtó bizottsági egyeztetés alapján készítette a testület elé a tanács vezetése. Az így kialakított, módosított költségvetési javaslat előterjesztése és további vitája előtt, a városi tanács jelenlegi tisztségviselői a következőket tartják szükségesnek kijelenteni: Mind a korábbi, mind a jelenlegi javaslat a végrehajtó bizottság által alaposan megtárgyalt és testületileg támogatott anyagként kerül a tanács elé tárgyalásra. A pénzügyi feszültségek forrása a kormány által presszionált és az Országgyűlés által decemberben elfogadott költségvetés. A költségvetés reformja, valamint a szabad árak robbanásszerű bevezetése juttatta Békés megyét és Békéscsaba várost még a korábbi éveknél is nehezebb helyzetbe a költségvetés készítése során. A városi tanács jelenlegi vezetése és végrehajtó bizottsága olyan kompromisszumokat tartalmazó költségvetési javaslatot ajánl elfogadásra, ami (függetlenül az évközi helyhatásági választások tényétől), egész esztendőre biztosíthatja: a város működőképességét (esetenként csökkenő színvonalon); adósságállományának időarányos visz- szafizetését; s az elengedhetetlenül szükségesnek ítélt — elsősorban lakosságot közvetlenül érintő — fejtanácsülés elé lesztések finanszírozását Meg kívánjuk jegyezni, hogy 1989-ben az induló 98 millió forint gazdálkodási előleget év végére 33 millió forintra szorítottuk le. Költségvetési javaslatunkban ennek a teljes visszafizetését irányozzuk elő. Az 1990. évi költségvetési javaslat nem hagyhatja figyelmen kívül a ma még érvényben lévő, rég elavult tanácsi és pénzügyi gazdálkodási rendszert, a sok év alatt kialakult városi intézményszerkezetet. Ennek gyökeres átalakítása szükséges, az átalakításnak azonban nem most van az ideje, hanem az önkormányzati törvény elfogadását követően. Az átalakítás pedig az új választott önkormányzat dolga legyen. Ebben is célszerű szabad kezet biztosítani az új vezetés számára. A mostani helyzetben a költségvetési javaslat két dologra építhet. Egyik, a még mindig meglévő tartalékok föltárása, a takarékos gazdálkodás, a másik pedig a saját tanácsi bevételek fokozása. Véleményünk szerint mindkettő lehetséges. Az önkormányzati törvény belépését követően a helyi önkormányzatok nagyobb hatásköre mellett várhatóan az önkormányzati vagyon is növekedni fog, így a jelenleginél kedvezőbb helyzettel számolhat majd az új önkormányzat. Tudatában vagyunk teljes felelősségünknek. Feladatunk a lehetőleg zökkenőmentes átmenet a rendszerváltás körülményei között. A pártállam által ránkhagyott nehéz örökség dacára, az egyre romló gazdasági körülmények között is működőképes várost — és nem csődtömeget — kívánunk átadni a helyhatósági választások után az új önkormányzatnak. Kazár János és Borbola László, társadalmi tanácselnökhelyettesek A 'WAGROBANK RT %>*%% V Biztos befektetés - Garantált biztonság Kössön velünk értékpapír-eladási és visszavásárlási szerződést! Az Agrobank Rt az általa eladott értékpapírokat magasabb, garantált árfolyamon vásárolja vissza. Az árfolyam növekedésének megfelelő éves hozamszintek: 15-30 nap 17,5% 31-60 nap 22,0% 61-90 nap 24,0% 91-180 nap 26,0% 181-365 nap 28,0% Részletesebb felvilágosítással készséggel áll rendelkezésére szarvasi fiókunk: békéscsabai fiókunk: 5540 Szántás Szabadság u. 30. T.: 67/12-721, 13-549, 13-928 5600 Békéscsaba, Hunyadi tér 2. T.: 66/25-233, 21- 838, 22- 450 (-----------------------------------------------------' A Békéscsaba és Környéke Agráripari Rt. OLCSÓ ÁRON MEGVÉTELRE KÍNÁLJA a következő gépeket, berendezéseket: UN 053 forgórakodó, DV 1788 targonca, KV—70 vagonkirakó, EMG—6 mobil garat, T 224, T 222 szállítószalag, MUR—75 vagonkirakó, RÖCK tip. gőzkazán, CSR 40/17 rakodó, MO—60 műtrágyaőrlö. Érdeklődni: Békéscsaba, Tanácsköztársaság u. 44. A PATEX BÉKÉSCSABAI FONÓ RT. munkatársakat keres: férfi segédmunkást, női segédmunkást, karbantartó lakatost, karbantartó villanyszerelőt, karbantartó esztergályost, fonó betanulót. Jelentkezés: Békéscsaba, Bezerédj u. 1. Munkaügy. A Kondorosi Egyesült Mgtsz Gépjavító Üzeme VÁLLALJA IFA tehergépkocsik, kdstehergépkocsik, traktorok, pótkocsiik javítását, teljes felújítását, MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁSÁT. Címünk: EGYESÜLT MGTSZ GÉPJAVÍTÓ ÜZEME 5553 KONDOROS, Lenin u. 54. Telefon: (67) 38-411 Telex: 83-700 ÉPÍTKEZŐK, KÖZÜLETEK, FIGYELEM! Hz újkígyási ISzép ajánlata: — nyílászáró szerkezetek nagy választékban, egyes típusok kedvezményes áron — parketták, kerítéselemek, lépcsőelemek, izolitok, porán, üveggyapotlemezek, -paplanok, temizol, nikecell és egyéb szigetelőanyagok — csempék, padlóburkolók, fürdőszoba-felszerelések nagy választékban, egyes típusok kedvezményes áron — műanyag hullámlemezek'kedvezményes áron — svéd gyártmányú PVC-padlók 399 Ft/m2, cseh padlószőnyeg 195 Ft/m2 — hullámpalák, betongerendák, áthidalók — tetősíkablakok, betonacélok 27,90 Ft/kg — faforgácslapok 10-12-16-19 mm vastagságban, dekoritlemezek, cement, falazóanyagok, pk.-föcfémpanelok, 30 mázsa felett díjmentesen házhoz szállítva. Betontörmelék ingyen elszállítható! Nyitva tartás, pénztár: ► -hétfőtől péntekig 8.00—16.00, szombaton 8.00—12.00. t Telefon: 56-200. 4 V___________ Bemutató — egyelőre nem a nyilvánosság előtt