Békés Megyei Népújság, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-24 / 47. szám
1990. február 24., szombat o S9| ■ KOROSTAJ BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET Legyen a magyar a jövőben gerinces Beszélgetés a Bajcsy-Zsilinszky Társaság főtitkárával Meglepődne az a békéscsabai postás, aikinek a megyeszékhelyen, a Bajcsy-Zsilinszky Endre utcába címzett levelet kellene kézbesíteni. A Viharsarok fővárosában ugyanis ilyen utca nincs. Pici terecskét, még egy zugot se neveztek el az antifasiszta ellenállási mozgalom mártírjáról, holott fiataléveiben itt élt, Békéscsabán. Amikor egyszer a város egyik vezetőjével beszélgettem erről a sajátos helyzetről, azzal indokolta Bajcsy-Zsilinszky „kitagadását”, hogy semmi más nem fűzi őt ide,, csak Achim L. András megölése. Sok, reálisan gondolkodó embernek, így a Bajcsy-Zsilinszky Társaság tagjainak más erről a véleménye. — Ha népben-nemzetben gondolkodunk, akkor föl tudjuk mérni, hogy egy ember jelent-e valamit a magyarságnak, városainknak, falvainknak — mondja dr. Zétényi Zsolt, a Bajcsy-Zsilinszky Társaság főtitkára. — Most, amikor türelemről és demokráciáról beszélünk, azt hiszem, hogy megfér egy városban két olyan utcanév, mint Bajcsy-Zsilinszky Endréé és Áchim L. Andrásé. Talán nem a tisztánlátást elhomályosító elfogultság mondatja velem, hogy véleményem szerint Bajcsy-Zsilinszky nagyszabású nemzeti politikus volt, Áchim pedig nem volt az. Egy gyökérből táplálkoztak, csak ahogy mondani szokás, a stílus maga az ember, és Áchim stílusa csöppet sem volt kulturált emberhez, politikushoz méltó. Csatározásokat folytatott különböző helyi előkelőségekkel: olyan kiváló embert, mint Szebe- rényi Lajos Zsigmond szociológust megveretett, élet- veszélyesen megfenyegetett. Provinciális hadakozásba merült ahelyett, hogy országos ügyekben jelentős szerepe lett volna. Nyugodtan állíthatom, hogy Áchim nem elvi alapon politizált. — Mégis a Bajcsy-Zsilinszky testvérek fegyvere oltotta ki életét. — Jogállam bíróságai mondták ki a felmentő ítéletet, mely szerint önvédelemből történt a lövöldözés. Hosszú előadást tarthatnék a részletekről, de nem alkarom megsérteni azokat, akik csak Áchim L. András érdemeit ismerik el, csak róla neveznek el lakótelepet. Tény, hogy a kommunista történetírás egyoldalúan, ferdítve állította be a történeteket, igyekezett árnyékot vetni Bajcsy-Zsilinszky becsületére. — Holott önök, a Bajcsy- Zsilinszky Társaság, éppen gerincessége miatt választották példaképül. — Igen. „Legyen a magyar a jövőben gerinces” — ez számunkra Bajcsy legfőbb üzenete, s a keresztény erkölcsök alapján kívánunk a magyarság megújhodásának élharcosaivá válni. Ez nem csupán vallási kérdés, sokkal inkább az európai etikához való kötődés ügye. — Bajcsy-Zsilinszky Endre születésének centenáriumán, 1986-ban, a nevével alakult baráti társaság volt az első, nyíltan meghirdetett ellenzéki hang. Azóta sok minden változott a politikában. Miként tudnak lépést tartani a meglódult eseményekkel? — Bizonyos szerepvesztés, de folyamatosság is észlelhető a társaság életében. Kezdetben főként a politikai mozgások erjesztői voltunk, de mostanára annyira polarizálódtak az ellenzéki erők, hogy talán csak a nemzeti érdek hangoztatása képes összekötni a politikai színkép különböző árnyalatait. Az európai kultúrkörhöz való tartozás alapján a társaság be tud tölteni olyan szerepet, amelyet egyetlen párt se tehet meg. Vannak kérdések, amelyek megítélésében radikálisabbak lehetünk, mint a hozzánk legközelebb álló MDF. Ilyen például a magyarság Kárpát medencei szerencsétlen helyzete. Az igazságtalan béke- szerződések egy gazdasági- lág jól működő egységet szétdaraboltak, s ezzel immár háromnegyed évszázadra a feszültség magvait hintették el. Bármely párt számára kellemetlen, amit mi, megtehetünk : emlékeztetni á nyugati hatalmakat, hogy egy igazságtalan döntésben résztvettek. Nem azért hangoztatjuk mindezt, hogy a sebeket fellépjük, hanem azért, hogy ezek az államok vessék latba a befolyásukat, valami igazságos rendezés érdekében. Hangsúlyozom, nem határmódosításra gondolok elsősorban, inkább a határok jelképessé tételére, meg egyebekre. — Ugye észreveszik, hogy sok égető politikai kérdés mellett az embereket mégis az érdekli legjobban, hogyan élnek. Követi-e végre a pártcsatározásokat a gazdasági felemelkedés? — Történelmi tapasztalat, hogy a rossz politika képes elrontani a gazdaságot is. A sztálini uralom a kitűnő ukrajnai földekre is az éhhalált vitte. Hajdani vezetőink nem védekezhetnek azzal — a nagyon időszerű, és általunk az elsők között felvetett számonkérés alkalmával —, hogy évtizedeken át természeti csapások sorozata tette tönkre az országot. Ahogy a torz politika képes volt elrontani a gazdaságot, az ország képességeit figyelő, érdekeit szolgáló vezetés éppen úgy tud majd javítani is. — De mikor? Mondja meg, kedves uram, mikor? — Szerintem legalább 8-10 év kell, hogy kijussunk a válságból. Sok, előre nem látható akadályt kell addig legyűrni. Pillanatnyilag az a legfontosabb próbatétel, hogy a választásokig nehogy szakadékba jusson az ország. Fenyeget a veszély, hogy ha válsághelyzetben kerül hatalomra az új kormány, akkor az lesz a látszat, hogy a demokrácia egyenlő a gazdasági csőddel. A mostani korriíány törekvéseit becsületesnek tartom, és az is megnyugtató, hogy valamennyi jelentős párt kijelentette; a szociális demagógiát nem fogja felhasználni a választási küzdelmek során. Sok külföldi politikussal tárgyaltam az elmúlt hónapok során, s a legtöbbjük nagyra értékelte, hogy hazánkban vízágyúk, gumibotok, utcai harcok nélkül, szervesen épül az új rend. Rajtunk, magyarokon múlik. hogy lesz-e nálunk emberhez méltó, boldogabb élet. Andódy Tibor Ugyanaz dollárban számítva A közgazdasági sajtóban rendszeresen jelennek meg olyan statisztikák, amelyek azt mutatják, milyenek a fogyasztói árak a világ különböző városaiban. Kiderül, hogy Nyugat- Európában általában 20 százalékkal drágább az élelmiszerkosár, mint az Egyesült Államok keleti nagyvárosaiban. Tokióban viszont háromszor drágább. Tekintettel arra, hogy a gazdag országokban a lakosság jövedelmének csupán mintegy ötödét költi élelmiszerre, a devizák hivatalos és fogyasztói vásárlóereje között nem \lyen nagy a különbség. Sokkal nagyobb a torzítás a kevésbé fejlett országok esetében. Brazíliában, ahol a jövedelmek felét költik élelmiszerre, a fenti kosár felébe kerül, mint Franciaországban és ötödébe sem, mint Japánban. Ez esetben már semmi alapja nincs annak, ha a brazil azt számolja, mennyi lenne az ő fizetése dollárban, hiszen akkor kiderülne, hogy abból csak Brazíliában vagy a szocialista orszá- gokbán lehet megélni. Mindezt azért írtam le, hogy elmondhassak egyet és mást arról a magyar szokásról, ahogy a bérünket átszámoljuk dollárra vagy márkára és háborgunk. A háborgással egyetértek, de nem ezen az alapon. Nálunk nem azért bűnösen alacsonyak a bérek, mert ez jön ki a dollárra való átszámításból, hanem azért, mert a másodgazdaságban ennek a háromszorosát lehet megkeresni. Előbb azt vizsgáljuk meg, hogy jött létre és milyen károk származnak belőle. A sztálinizmus az alacsony bérek _és a széles körű szociális juttatások rendszerét tartotta célszerűnek. Ezzel nem is lett volna baj, ha nem vált volna egyre nyilvánvalóbbá, hogy az alacsony bérrel egyre kisebb teljesítmény jár, a szociális juttatások terén pedig olyan pazarlás, pénzpocsé- kolás jön létre és akkora fogyasztói igény támad, amit már lehetetlen kielégíteni. A fokozódó nehézségek arra kényszerítették az államot, hogy megengedje a másodgazdaságot. Ez nagyon dinamikus fejlődésnek indult, hiszen az adókkal agyonterhelt szocialista szektorral szemben adóparadicsomot élvezhetett. A drágább és merevítő bürokrácia sem nyomta. Ennek lett aztán a következménye, hogy a másodgazdaságban háromszor, négyszer nagyobb jövedelmet lehet elérni, mint a csak felületesen megreformált, lényegében sztálinista jellegét megőrző szocialista szektorban. Ez a helyzet azonban nem tartható a végtelenségig, a túlcentralizált, agyonbürokratizált szocialista szektor gazdaságilag is ellehetetlenül. Vegyük például a mezőgazdaságot. A nagyüzemek jövedelmezősége egyre romlik, a kisvállalkozás, a másodgazdaság azonban virágzik. Az előbbiek rendelkeznek a föld, a felszerelések és a szakemberek 90 százalékával, ugyanakkor nem származik belőlük több személyi jövedelem, mint a tizedannyi földön, elmaradt technikával és főleg részmunkaidőben dolgozó másodgazdaságból. A megfelelő számokat nagyon nehéz megragadni, mivel a kisvállalkozások jövedelmének többsége rejtve marad a hatóságok elől. Csak a lakosság életkörülményeiből lehet következtetni. Ilyen mindenekelőtt a családi házak építése és a gépkocsisűrűség. A kertészkedő tanyavilágban, községekben a gépkocsisűrűség meghaladja a budapestit, és a városok között a nem kollek- tivizált Kiskőrös áll az élen. Ha azonban azt néznénk, mi az érintettek hivatalos jövedelme dollárban vagy márkában, akkor kiderülne, hogy abból ott meg sem lehetne élni, itt pedig szép és nagy ház épül, két autó van garázsban. Hagyjunk fel tehát azzal, hogy mindent átszámítunk nyugati devizára. Kopátsy Sándor A létérdekünk egy agrárkiegyezés Újabb jogsértések nélkül Az állam eddig a hazai élelmiszerárakat a világpiaci érték alatt tartotta, a költségeket viszont ráengedte a termelőkre — sokszor világpiaci ár felett is —, ezért ma nehéz helyzetben van sok termelőszövetkezet. A terrpelőszövetkezetek az 1950-es években sok tekintetben magukon viselték a sztálini ideológia vonásait. Az 1960-as évektől azonban a parasztság természetes törekvését a vezetés felismerte, és eltérítette a „bolsevik” modelltől. Különösen a háztáji gazdálkodás fellendülése és a demokratizmus bővülése terelte jó irányba a termelőszövetkezietek fejlődését. Jelenleg a termelőszövetkezetek töbhsége fejlett technológiával, magas szakképzettségű vezetőkkel és tagokkal, nagy termelési potenciállal rendelkezik. A kisebbik rész az elszegényedés folyamatában sajnos leépül. Oka elsősorban a nyomott árrendszer, a termőhely kedvezőtlensége, a térség infrastruktúrájának elhanyagoltsága. A korábbi állami vezetés fejlesztési törekvése elsősorban Budapest- és néhány kiemelt városcentrikus volt. Így a vidék, különösen a kisközségek szorultak háttérbe, és ez kihatott a termelőszövetkezetek életére is. Felháborodhatunk a „pártállam” hibás ténykedésén és káros következményein, de ha boldogulni akarunk, akkor a jelenlegi adottságokból kiindulva elsősorban azt kell vizsgálnunk, hogy mit kell tennünk. A politikai légkörben izzik a tulajdonreform és a földkérdés megoldása. Azokkal értek egyet, akik e két kérdést demokratikusan és . közmegegyezéssel akarják megoldani. A tulajdont, valamint a földkérdést igen körültekintően kell levezényelni, nehogy az élelmiszertermelés visszaesése veszélyeztesse a lakosság ellátását és a devizabevételt. A jövőben a szektorok közötti arányok minden bizonnyal változnak majd. Vigyázni kell azonban, hogy a változás megalapozottan és folyamatosan következzen be. Megítélésem szerint továbbra is domináló lesz a jól gazdálkodó, de a jelenlegi modellből kiindulva megújuló szövetkezeti nagyüzemek szerepe az'élelmiszer-termelésben. A teljes vagyon nevesítése fontos, mert csak így alakulhat ki igazán tulajdonosi pozíció. Jogilag és gazdasági eszközökkel- is támogatod kell a "nagyüzemen belüli és kívüli, az egyéni és csoportos vállalkozásokat. Továbbra is támogatni kell a nagyüzemek és a tagok, valamint a lakosság együttműködését az élelmiszer-termelésben. Ezt a tevékenységet a jövőben még inkább bővíteni és formailag sokszínűbbé kéül tenni. A szövetkezetektől várható el, hogy koordinálják és hasznosítsák a nagyüzemi és a családi gazdálkodási forma előnyeit. Célszerű könnyíteni az egyes szövetkezetek önkéntes átalakulását, adottságainak jobban megfelelő formában (pl. szakszövetkezet, részvénytársaság, kft. stb.). Jelentős a vidéken élő, nagyüzemen kívül rekedt lakosság részvétele az élelmiszer- termelésben. Élénk vállalkozási kedv tapasztalható e népesség körében is. Vállalkozásukat elő kell segíteni. Legfőképpen a földhöz jutást kell megoldaná. E célra rendelkezésre áll: a jelenleg is egyéni gazdálkodók földje, és a nagyüzemek művelésében álló kincstári földek. Az egyoldalú megváltásban részesült és nagyüzemekben levő földeket újra nevesíteni kell a jogos tulajdonos részére. Azonban a földek használatának, tulajdonának megszerzése, a föld kiadása komoly kormányzati előkészítést igényel a földtörvény megalkotásakor. Ugyancsak komoly és mértéktartó tárgyalások szervezését igényli a nagyüzemek vezetőitől is. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy az élelmiszer- termelésnek szinten kell maradni, a jogilag és anyagilag megsértett paraszti réteget pedig jogilag és anyagilag rehabilitálni kell, de oly módon, hogy újabb rétegeket ne sértsünk meg. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyná, hogy az ország és a gazdaságok anyagi teherviselő képessége korlátozott. Az egyes rétegek érdekei azonban mindenképpen ütköznek, ezért sok esetben megegyezés nem várható. A józan ész tehát azt diktálja, hogy a márciusban megválasztandó új parlament és az új kormány döntésének kell alávetnünk magunkat a mindenki számára elfogadható méltányos döntés reményében. A szövetkezeteknek célszerű lenne azon munkálkodni, hogy a közösen hasznosított földek használatáért piaci értékű föld- járadékot, haszonbért fizessenek a tulajdonosoknak. Ugyancsak fontos, hogy a fegyelem megszilárdítása érdekében váljon külön szervezetté a tulajdonosok szervezete a munkáltatói szervezettől. Ezt jogszabálynak is elő kell segíteni. A családi alapon működő farmgazdaság a fejlett országokban igen hatékony üzemforma. Jelenleg hazánkban az egyes politikai szervezetek és pártok között élénken vitatott téma. Véleményem szerint a farm- gazdaság valóban hatékony. A fejlett ipari hátterű, gazdag országokban alakult ki, több generáció alátt és jelentős anyagi támogatással. A mezőgazdaságból felszabaduló munkaerőt a fejlett ipari és szolgáltató háttér foglalkoztatta. Nálunk valószínűleg csak hosszabb távon alakulhat ki a farmrendszer. Ahogy az államnak is lehetősége lesz támogatni, infrastruktúrát kiépíteni, és a hazai ipar fel tudja venni a felszabaduló munkaerőt. A vállalkozó is hosszú időn keresztül építi ki a farmgazdaságot, hiszen egy jelentősebb állattenyésztő farm 35-50 millió forint értéket is képvisel. Jelenleg nem, de közép- és hosszú távon jelentős versenytársa lesz a családi alapon gazdálkodó farmgazdaság a nagyüzemi közös gazdaságoknak. A versenynek minden bizonnyal a társadalom fogja hasznát látni. Falun múltja van az iparosok és kereskedők, munkások kiegészítő gazdaságának, amely jelentős mező- gazdasági terméket állított elő. Az ilyen földeket az erőszakos szövetkezetesítés idején kötelező volt felajánlani. E rétegeknek is vissza kell nevesíteni földjeiket. Nem lesz abból semmi visz- szaesése a termelésnek, ha az ország földjének 5-10 százaléka úgynevezett kétlakiak kezelésébe kerül. A jellegzetesen farmgazdaságú országokban is jelentős terület van azok kezelésében, akik nem főfoglalkozásban végeznek mezőgazdasági termelést, hanem ipari és kereskedelmi dolgozóként mellékfoglalkozásban. Nálunk is helyt kell adni ennek a formának, hiszen szociális jelentősége is van. Eddig a kormány az alacsonyan tartott bérek miatt diktált minimális élelmiszer- árakat. Azonban a támogatások csökkentésével, az ipari anyagok költségével egyre csökkent a jövedelem is. Bár a különböző gazdasági szférában is igen alacsonyak az árrések, így sokszor nem érdemes termelni, felvásárolni, feldolgozni és kereskedni. A föld tőkekamata sem volt a termelői árba beépítve. A szabadárképzéssel és a földforgalommal a föld valós értéke is megjelenik majd a költségekben. Természetesen tanácsos lett volna az árak reformját a bérreformmal együtt megvalósítani. Továbbra is igény van az állam szerepére. Nem a közvetlen irányításban, hanem a piacszervezés és -védelem, tehát a külpiac hatásaival szemben. Belföldön pedig a termelő védelme a túltermelés hatásai ellen, a fogyasztó védelme és kínálati piac létrehozásában. Ha kell, akkor kantingálja a termelés volumenét, ha kell, anyagi ösztönzéssel is serkenti a termelést. Ez a fejlett nyugati gazdaságokban is így van és nálunk is jgy kell lennie. Bozó József
