Békés Megyei Népújság, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-16 / 40. szám
1990. február 16., péntek NÉPÚJSÁG Haza és haladás — Haladás és biztonság Magyar Szocialista Párt nélkül nincs demokratikus Magyarország A magyar nép az elmúlt évtizedekben maradandó értékeket hozott létre. A szocialista párt azokhoz fordul, akik becsülik ezeket, s féltik családjuk, gyermekeik biztonságát, a nehéz munkával megszerzett javakat. A párt mindazok támogatására számit, akik tenni akarnak a válság megoldásáért, a nemzet felemelkedéséért, a társadalmi béke megőrzéséért. A szocialista párt célja a demokratikus szocializmus: a nép önrendelkezése a munka világában és a politikában egyaránt. A párt eddig is számos, nemzetközileg elismert, nagy horderejű kezdeményezést tett a jogállamiságért, a demokratikus köztársaságért. Nemzeti érdekünk, hogy a történelmi korszakváltás békés úton, a lehető legkisebb társadalmi megrázkódtatással menjen végbe, a változások ne vezessenek anarchiához. Csak erős, demokratikus baloldal és befolyásos szocialista párt nyújthat védelmet a megfélemlítéstől sem visszariadó, leszámolásra készülő szélsőséges erőkkel szemben. A szocialista párt elsősorban azoknak a pártja, akik munkájuk, teljesítményük alapján akarnak boldogulni. A szabadsággal csak az a nemzet tud élni igazán, amelynek polgárai nem nélkülöznek. A szocialista párt az egyenlősdi helyett esélyegyenlőséget hirdet. Nem egyformaságot akar, hanem egyenlő lehetőségeket a munkához, a gazdasági és kulturális javak megszerzéséhez. Határozottan elítéli a társadalmi megkülönböztetés minden fajtáját. I. GAZDASAGOT AZ EMBERÉRT! A szocialista párt a világgazdaságba való .erőteljesebb, de gazdasági szuverenitásunkat nem sértő bekapcsolódás mellett van. A megrendült szociális biztonság csak akkor állítható helyre, ha a gazdaság kiegyensúlyozott növekedésnek indul. A szocialista párt úgy látja, hogy az eddigi gazdaságpolitika nem vezeti ki az országot a válságból. Váltásra van szükség. A szocialista párt baloldali pártként azért küzd, hogy a gazdaság korszerűsítése minél kisebb munkanélküliséggel járjon. Elutasítja azt a felfogást, hogy a nagyarányú . munkanélküliség a gazdasági haladás természetes ára. II. VEGYES GAZDASAGOT, DOLGOZÓI TULAJDONT! A szocialista párt olyan vegyes gazdaság létrehozására törekszik, amely a közösségi tulajdonra és a társadalmilag ellenőrzött magántulajdonra épül. A tulajdonformák társadalmi értékét azon kell lemérni, mennyire járulnak hozzá működésükkel a közösség gyarapodásához. A tulajdonreform részben társadalmasítás, részben privatizálás útján menjen végbe. A szocialista párt célja, hogy a nemzet vagyonának jelentős hányadát a közintézmények (társadalombiztosítási alap, biztosítótársaságok, alapítványok, települési ön- kormányzatok) birtokolják. Szorgalmazzuk, hogy a dolgozók önigazgató szerveik által váljanak valódi tulajdonosokká. A vállalati kollektíváknak legyen joguk beleszólni a tulajdonváltoztatásba. Saját vállalatuk részvényeihez a munkavállalók előnyös feltételekkel juthassanak. A szocialisták fellépnek az ellen, hogy a nemzeti vagyont értéke alatt kiárusítsák, vagy az eddig eredménytelenül gazdálkodók kezére játsszák. Az állami tulajdonban maradó és a magántulajdonba kerülő vállalatoknál egyaránt jöjjenek létre munkás-alkalmazotti tanácsok. Támogatjuk a szakszervezetek azon törekvését, hogy a tulajdonosi érdekek érvényesülését törvényes eszközökkel korlátozhassák. Az állam nem vonulhat ki a gazdaság ellenőrzéséből, de kevesebb bürokratizmusra, nagyobb szakszerűségre van szükség. Az állampolgár, a vállalkozó, a külföldi partner számára legyen egyértelmű, milyen módon befolyásolja az állam a gazdasági folyamatokat. A szocialista párt jelszava: jogbiztonságot a gazdaságban is! Olyan adórendszer mellett vagyunk, amely fenntartja a több és jobb munkához, a szellemi teljesítményekhez fűződő érdekeltséget. A létminimum alatt élő családok kapjanak adómentességet. A költségvetési hiányt mérsékelni kell, de a pénzt ne az oktatástól, az egészségügytől, a tudományos kutatástól és a hátrányos helyzetű társadalmi csoportoktól vegyék el, inkább a gazdaságtalan export támogatása csökkenjen. Az önkormányzati közösségek, a települések csak akkor lehetnek valóban önállóak, ha saját forrásaikkal és a feladataikkal arányos központi költségvetési eszközökkel önállóan gazdálkodhatnak. Szabad utat kell nyitnunk a korszerű technológiáknak. Legyen a technológiai fejlődés elősegítése nemzeti mozgalom. III, VIRÁGZÓ MAGYAR FALUT! A magyar parasztság, az agrárértelmiség teremtő munkájának korszakos eredménye a magyar falu átalakulása. Agrárgazdaságunk néhány évtized alatt a háború előtti elmaradottságából európai színvonalra emelkedett. Nemzetközi jelentőségű, amit az állami, szövetkezeti és kistermelés szerves együtt- munkálkodása terén elértünk. A társadalmi stabilitás fontos eleme az ország élelmiszer-ellátásának biztonsága. Ezt senkinek sincs joga veszélyeztetni. A szocialista párt megvédi a szövetkezeti mozgalom értékeit. A szövetkezetekben nem csupán tulajdon- és munkaszervezési formát lát, hanem a szocialista értékek, a közösségi gondolkodás, a működőképes gazdasági önkormányzat ígéretes modelljének is tekinti őket. A nagyüzemek erőszakos felszámolása százezrek megélhetését, milliók ellátását kockáztatná. A mezőgazdasági tulajdonreformnak társadalmi ellenőrzéssel, az érintettek akaratának megfelelően kell végbemennie. A szövetkezetek közös tulajdonában levő termő- ' földek tulajdonjogát a közgyűlés ruházhassa át a tagokra, de ne parcellázzák fel a közös táblákat. A tagok tulajdonában, de a termelőszövetkezet közös használatában levő termőföldről a szövetkezeti tagok központi beavatkozás nélkül, szabadon dönthessenek. A szocialisták támogatják a modern farmer- gazdaságok kialakulását addig a mértékig, amíg az gazdaságilag ésszerű. Az állami gazdasági, élelmiszer- ipari dolgozók szerezhessenek részvénytulajdont saját üzemükben. * Gyökeres fordulatra van szükség a falvak életében. Minden falunak vissza kell adni a közigazgatást, az oktatást, a kultúrát. Azt akarjuk, hogy a falvak visszanyerjék politikai és gazdasági önállóságukat. Szorgalmazzuk a falvak és a kisvárosok foglalkoztatási, ellátási és infrastrukturális hátrányainak csökkentését. Védeni kívánja azokat a rétegeket, amelyek áldozatául esnének a szerkezet- váltásnak. Területi foglalkoztatási alapokkal, munkahelyteremtő és átképzési programokkal, részmunkaidősök foglalkoztatásával, kedvezményes nyugdíjjal enyhíthető a munkanélküliség. Az infláció ma gazdasági és társadalmi fejlődésünk első számú közellensége: fékezi a szerkezet- váltást, a spekuláció felé tereli a tőkét, gyorsítja a társadalom kettészakadását gazdagokra és szegényekre. A szocialista párt határozottan kiáll egy következetes antiinflációs politikáért. IV. LAKHATÓ KÖRNYEZETET UTÓDAINKNAK IS! A gazdasági növekedés, a technikai felzárkózás létkérdés a nemzet számára, de nem a természeti környezet rombolása árán. Ami a környezetet károsítja, gazdaságilag sem észszerű. Mindenkinek joga van egészséges környezetben élni. Bátorítjuk azokat a szervezeteket és mozgalmakat, amelyek a nyilvánosság erejével, a közvéleménynek hangot adva lépnek fel bármilyen környezetszennyezés ellen. Az ipari és a mezőgazdasági vállalkozásokat szigorú törvények kötelezzék környezetkímélő technológiák alkalmazására, tevékenységük káros következményeinek elhárítására. V. KORSZERŰ SZOCIÁLIS ÁLLAMOT! A szocialista pártnak az az álláspontja, hogy minden embernek, a legszegényebbnek is legyen olyan jövedelme, amely fedezi a létminimumot. Olyan társadalmat akarunk, amelyben a saját munkával, tulajdonnal szerzett jövedelemből vagy a társadalmi járandóságokból mindenki biztonságosan megélhet. ■Kérelem nélkül járjon szociális ellátás mindenkinek, aki a létminimum alatti jövedelemből él. A szocialista párt nem a gazdagodás, hanem az elszegényedés ellen küzd. A társadalmi hátrányok leküzdésében meghatározó, hogy az emberek tanulási, művelődési esélyei közelítsenek egymáshoz. Olyan tandíj- és ösztönzőrendszer bevezetését szorgalmazzuk, amely állami eszközökkel is segíti a lemaradó rétegek felzárkózását. Ne legyenek újabb elveszett, célt és távlatot vesztő nemzedékek! A jelenlegi nyugdíjkorhatár rendszerünk vívmánya. A szocialisták harcolnak felemelése ellen. Olyan nyugdíjrendszert támogatunk, amely a megélhetési költségekkel arányos alapnyugdijat biztosit. Az ezen felüli nyugdíjrész fejezze ki a munkateljesítmények különbségét. A szocialista párt követeli: növeljék a gyermekes családok adókedvezményeit. Támogatja a gyermekgondozási díj időbeli kiterjesztését a gyermek hároméves koráig. A nőknek a gyermeknevelésben, a család gondozásában vállalt szerepét teljes értékű munkaként kívánjuk elismertetni. Űj egészségpolitikát hirdetünk. Az egészségügynek a betegellátás mellett azonos értékű feladata az egészséges életre nevelés, a betegségek megelőzése. A szocialista párt olyan gazdasági feltételek elérését tűzi ki célul, amelyek között fizikai és szellemi önkizsákmányolás nélkül elérhető a tisztességes megélhetés, az emberhez méltó, harmonikus élet. Tiszta érték- és érdekviszonyokat a gyógyításban! Az egészségügyi szolgáltatásokat tételesen fizesse a társadalombiztosítás. Az alapvető szolgáltatások továbbra is maradjanak térítésmentesek. Szabad orvosválasztást! Ne hálapénz legyen, hanem jól megfizetett orvosok és nővérek. VI. MEGBECSÜLÉST A TUDÁSNAK ÉS A TUDÓSNAK! . Magyarországot csak a nemzet műveltségének, az állampolgárok szakmai ismereteinek gyarapításával lehet korszerűsíteni. Olyan szabályozási rendszert ajánlunk, amely érdekeltté teszi az embereket, vállalatokat, intézményeket abban, hogy hozzájáruljanak az oktatási, kulturális beruházásokhoz, és az állam- háztartásban is érvényesíti a kultúra, a közművelődés szempontjait. A tehetségek felkutatása, gondozása nemzeti ügy. Ezért a tehetségekkel való törődés minden formája támogatást érdemel. A nemzeti kultúrát nem szabad kiszolgáltatni sem napi politikai, sem üzleti, kereskedelmi szempontoknak. Pártunk célul tűzi ki a szabad idő visszahódítását. AZ MSZP BÉKÉS MEGYEI KÉPVISELŐJELÖLTJEI DR. (SIMON IMRE tudományos kutató, 1-es választókerület (Békéscsaba); DR. ARPASI ZOLTÁN, a Népújság igazgató-főszerkesztője, 2-es választókerület (Gyula); DR. JANKY BÉLA igazgató-főorvos, 3-as választókerület (Békés); LEHQCZKI MIHÁLY agrármérnök, 4-es választókerület (Szeghalom); KOVÁCS PÉTER elnök-vezérigazgató, 5-ös választókerület (Szarvas); OLAJOS IMRE tsz-elnök, 6-os választókerület (Orosháza) és DR. VAST ÁGH PÁL, az állam- és jogtudományok kandidátusa, 7-es választókerület, (Mezőko- v ácsháza). VII. NÉPAKARATOT A POLITIKÁBAN! A szocialista párt törekvése, hogy Magyarország demokratikus jogállam legyen, az alkotmány szavatolja az emberi és állampolgári jogokat. A hatalomgyakorlás a népfelség elvén alapuljon. A demokrácia letéteményese: az autonóm állampolgárok közössége, amely helyi ön- kormányzatot és szuverén törvényhozást teremt. A szocialista párt a szervezetek és hatalmi központok közötti kiegyensúlyozott hatalommegosztás mellett van. Ez akadályozhatja meg a hatalom túlzott összpontosítását, az erőszak politikáját. Egy demokratikus jogállamban a másként gondolkodás joga a szocialista érzelmű embereket is megilleti. A szocialista párt szerint a jogállamiság a törvények tiszteletét jelenti: az állampolgárok szabadságát az alkotmány garantálja, és csák törvény korlátozhatja. Az állami szervek nem élhetnek vissza hatalmukkal. Az önkormányzati tevékenységet kizárólag törvények korlátozhassák. Szűnjenek meg a megyei tanácsi testületek és a beavatkozások a települési ön- kormányzatok munkájába. Az érdemi döntéseket ne az apparátusok, hanem a tanácsi testületek hozzák. Az önkormányzat legfontosabb kérdéseiről helyi népszavazással döntsenek. A közszolgálatban dolgozók állampolgári joga, hogy bármely alkotmányos párt tagjai lehessenek. A szocialisták javasolják, hogy a közigazgatás vezető tisztségeinek döntő többségét nyilvános pályázat útján töltsék be. Minden alkalmas szakember eséllyel pályázhasson, s ne a pártok zsákmányszerzése határozza meg, kik nyerik el a közigazgatási állásokat. A szocialista párt a sajtót a társadalmi ellenőrzés egyik fontos intézményének tekinti. A szocialisták nem törekszenek a sajtó pártelvű feldarabolására. Céljuk a szakmailag igényes, hiteles tömegtájékoztatás. A szocialista párt olyan sajtótörvényt akar, amely védi a nyilvánosságot. Elfogadhatatlannak tartja a személyiségi jogok megsértését, az állampolgárok jogtalan meghurcolását. VIII. FÜGGETLEN, KEZDEMÉNYEZŐ KÜLPOLITIKÁT! Magyarország léte és fejlődése elválaszthatatlan Európa jövőjétől. Mi, szocialisták, azt akarjuk, hogy hazánk továbbra is kezdeményező legyen kontinensünk történelmi átrendeződésében, a megosztottság felszámolásában. A szocialista párt elő kívánja segíteni Európa kis országainak együttműködését. Közép-Európa ösz- szefogását és szabadkereskedelmi övezet létrehozását szorgalmazza. Egyenjogú, kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatokat akarunk a reformok útjára lépett Szovjetunióval. Hazánk és a szomszédos országok lakossága súlyos áldozatok árán tanulta meg, hogy egymás ellenében csak vesztesei lehetnek a történelemnek. A legutóbbi hónapiok kelet-közép-európai változásai után most esély kínálkozik térségünk népeinek összefogására. A szocialista párt a térség valamennyi nemzeti kisebbsége számára szükségesnek tartja az egyéni és kollektív kisebbségi jogok, a kulturális autonómia biztosítását, az anyanemzettel való kapcsolat szabadságát. A szövetségi rendszerek léte ma még európai realitás. Olyan realitás, amelyet azonban a semlegesség felé tartva fokozatosan kell meghaladnunk. A szocialista párt a Magyar Köztársaság jövőjét a tömböktől mentes, a fenyegetést kölcsönös államközi garanciákkal kizáró, egységes Európában látja megvalósíthatónak. Ezért biztonság- politikánk középpontjában a katonai szövetségek mielőbbi feloszlatása áll. Célunk, hogy minden idegen katonai erőt kölcsönösen, összehangolt ütemben kivonjanak valamennyi országból. Hazánkban a katonai erőnek mindenkor a nemzet érdekeit kell szolgálnia. A szocialista párt törekvése, hogy fokozatosan lebontsuk a válaszfalakat a baloldal különböző áramlatai között. Európához való közeledésünk során teljes jogú tagjai kívánunk lenni a szocialisták nagy családjának. A szabad választásoknak ma történelmi tétjük van. Március 25-én eldől, hogy végérvényesen lezárul-e a bizonytalanság korszaka, és a választópolgárok többségére támaszkodó határozott és következetes kormány alakul-e? A választások tétje az is, hogy a jelenlegi válságot arányos közteherviseléssel vészeli-e át a nemzet, vagy — egy jobboldali előretörés esetén — minden teher a munkavállalókra hárul. A szocialista párt ezért kéri a választók szavazatait, hogy ne nőhessen drámaian a munkanélküliség, a szociális és kulturális esélyegyenlőtlenség. A dolgozó emberek a történelem alakítói helyett ne váljanak ismét csupán annak elszenvedőivé. n fenti írás nem a szerkesztőség, hanem a párt álláspontját képviseli