Békés Megyei Népújság, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-01 / 27. szám

1990. február 1., csütörtök Tőkés László: „aggódom, hogy ne kerüljek politikai harcok kereszttüzébe Magyarországon” (Folytatás az 1. oldalról) rossz emlékezetű, a régi re­zsim idején megutált kife­jezés, minden identitásunkat célzó magyar törekvések megbélyegzésére. Nem volt a legszerencsésebb a régi szótárból pont ezt a kifeje­zést kiemelni. Telefonbeszél­getésünk alapján úgy tudom, az elnök, a miniszterelnök, Pálfatvi Attila, valamint ál­talában a magyar fél, meg­állapodásra jutottak és el­sietettnek ítélték a minisz­terhelyettes leváltását. Most keresnek egy olyan kompro­misszumos megoldást, amely nem ejt csorbát az álBamve- zetés tekintélyén, ugyanak­kor a magyar igényeket is kielégíti. Hiszen, ha már az első nemzetiségi kérés ügyé­ben elbukik a demokrácia, akkor mit várhatunk a to-, vábbiakban? Hitem szerint mindkét fél jóakaró, jóhi­szemű, ennek alapján meg kell találni az áthidaló meg­oldást. — Más a központi jó szán­dék és más ugyanez a helyi szinteken. Nem tart a nem­zetiségi feszültségek vidéki kiéleződésétől? — Már az is nagy ered­mény, hogy a meglevő szin­ten tarthatjuk e kérdést, mert mégiscsak szóbeli el­lentétekről van szó. Ezután már le lehet csillapodni. A lényeg az, hogy ezek a fe­szültségek ne haladjanak túl egy adott határon, ne kerül­jön sor tettlegességre. Hála Istennek, jelen pillanatban ilyesmire nem került sor, pedig ebben az anarchikus állapotban akár meg is tör­ténhetett volna. — Tud-e,. képes-e élni a román nép nehezen kivívott szabadság adta lehetőségei­vel? — E kérdést nem kell ön­magában elszigetelten te­kintenünk. Amennyiben a román népet egy erőteljesen demokratizáló európai erő­térben vizsgáljuk, akkor lát­hatjuk, hogy nem térhet ki a demokrácia elől, nem tér­het lé a demokratizálódás útjáról. Hogy ez görcsöseb­ben, nehezebben fog menni, az természetes, de Romániá­nak megvan az az előnye, hogy hasznosíthatja azokat az eredményeket, hagyomá­nyokat, amelyeket Középke- let-Európa népei eddig elér­tek:. A román nép tanulé­kony, ha kezdetben csak a követés szintjén, utóbb mind szervesebben bekapcsolódhat az egyetemes európai de­mokratizálódási folyamatok­ba. Lehet ugrásszerűen is előre haladni. Remélem, ilyesmi tehetséges Romániá­ban, is. — ön tehát optimista. A demokrácia útjai azonban rögösek. — A románságnak nagyon jó a viszonya például a francia néppel, illetve test­véri, rokonsági kapcsolatai vannak Olaszországgal- Van miből meríteniük. Azonkívül az itt élő nemzetiségek más országokkal való élő kapcso­latai rendkívül nagy szere­pet játszhatnak a demokrá­cia építésében. — ön európai misszióra készül. E zűrzavaros román belpolitikai helyzetben az erdélyi magyarság nem fog­ja hiányolni Tőkés László erkölcsi, politikai tekinté­lyét? — Hát az itthon maradás­ban sincs sok köszönet, hi­szen reggeltől estig interjú­kat adok, úgyhogy nem tu­dok sem tájékozódni, sem igazán szervezni. Kész roha­násban élek, de azért igyek­szem' kivédeni az említett veszélyt. Barátaimmal meg­beszéltük, hogy addig is „forró drót’’ lesz hazámmal a kapcsolatom míg távol va­gyok. Amennyire csak lehet nyomon követem a hazai eseményeket. Másfelől gon­dolom, külföldről is elhal- latszik olyan messzire a sza­vam, véleményem, mintha itthon lennék. Egyébként le­rövidítettem külföldi uta­mat, hogy minél kevesebbet legyek távol. — Folyamatban van püs­pöki kinevezése is. Méghoz­zá nem is akárhová, hanem egykori meghurcolója D. Papp László helyére. — Jóleső érzés azt tapasz­talni, az elsőkből lesznek az utolsók, s az utolsókból az elsők. Viszont eléggé dicste­len dolog éppen Papp László örökébe lépni. El tudnék egy jobb püspökséget is képzel­ni magamnak. De hát Iste­nem, ez a helyzet adódott. Nem az ő hatalmára törtem, amikor szembeszegültem ve-' le. — Rövidesen Magyaror­szágon üdvözölhetjük. Mi­lyen várakozással néz útja elé? — Nem megyek a kezdeti örömmel Magyarországra. Az ott dúló politikai harcok és egyházi ellentétek megkese­rítették az utazás felett ér­zett örömömet. Nagyon ag­gódom, hogy ne kerüljek olyan ellentétek és politikai harcok kereszttüzébe, ami­nek sok előjelét tapasztal­hattam az utóbbi hetekben. Igyekszem a megfelelő kö­zéputat megtalálni.. Viszontlátásra Magyaror­szágon. Herpai Attila •— Krausz N. Tamás------------- ' ------—-----—------------- ■ í. -------------;-------------—-----­. G ondnokpuccs a hajléktalanok szállásán? Bár még alig egy hónapja működik a hajléktalanok át­meneti szállása Békéscsa­bán, egy Gyulai úti kétszo­bás lakásban, máris botrány­szag lengi körül. Tegnap délután ugyanis a szállás gondnoka bejelentette, hogy lemondatja igazgatónőjét, és minden kötöttség nélkül, ön­állóan irányítja tovább a hajléktalanok sorsát. Cser- nus Pál, a gondnok aláírá- Isokat is gyűjtött a hajlékta­lanok között egy önálló szö­vetség létrehozására, mely­nek ő lenne az elnöke. Valastyán Pálnéhoz, az Egyesített Szociális Intéz­mények igazgatójához- tarto­zik a hajléktalanok szállá­sának felügyelete. Amikor keresem, igen feldúltan be­szél a kialakult helyzetről: — Már többször felhív­tam Csemus figyelmét arra, hogy munkaköri előírásai­nak tegyen eleget. Konkré­tan ez azt jelenti, hogy az este 6 órai nyitáskor és a reggel 9 órai zárásikor le­gyen a házban, csak a Csa­ládsegítő Szolgálattól tartóz­kodási engedéllyel rendelke­zőket engedje be, és közve­títse a szociális problémá­kat a szolgálatnak. Meg­mondtam neki, ha nem tart­ja be a játékszabályokat, el­köszönünk egymástól. Ügy hallottam, hogy a helyzet akkor mérgesedett el igazán, amikor Csemus a hét férfi közé egyikük élet- társát is beengedte. — Ez csak csepp a tenger­ben. Bár a működési sza­bályzat nem mondja ki, hogy csak egyneműek tartóz­kodhatnak a lakásban, a jó ízlés ezt megkívánja. Mi normális körülményeket akartunk biztosítani, de így tovább csinálni nincs értel­me. írtam is a városi főor­vosnak, hogy ilyen helyzet­ben nem tudom vállalni ezt a munkát. Egyszerűen nem tudjuk, hogy mikor ki tar­tózkodik ott, és így segíteni sem lehet. Hallott arról, hogy Cser- nus a hajléktalanok szövet­ségét szervezi? — V/oltak neki még fu­rább ötletei is. Nemrégiben kérte, hogy önvédelmi fegy­vert biztosítsanak neki, sőt még rendőrszakaszt is kért a védelmére, úgymond az alvilág kiszűrése miatt. Most azt mondta, hogy forrada­lom van, és puccsal átveszi a hatalmat a szálláson!... Csemus Pállal, a gond­nokkal (elnökkel?) tíz haj­léktalan társaságában be­szélgetünk a szálláson. A bentlakók azt mondják, hogy segítséget eddig csak Cser­nustól kapták, így kitarta­nak mellette. Aztán átadják a szót a „főnöknek”. — Arról nem beszélt az igazgatónő magának, hogy negyven forintokat kellett osztogatnom az itt lakóknak, hogy valami élelmet tudja­nak venni? Amikor pedig bevittem az elismervényt (!?), csak annyit mondott, hogy: „írja Szent Antal ja­vára.” Beszéljünk inkább arról, hggy az előírt időben mi­ért nem tartózkodott a mun­kahelyén. — Ha nem voltam itt, ak­kor a vasútállomást jártam, hogy a rászorulókat idehoz­zam. Az igazgatónő másik vádja ugye az, hogy egy nő is tartózkodik itt. Mit gon­dol, ki mosna, főzne és ta­karítana rájuk, ha ő nem lenne? No, de megváltozik itt minden, ha a szövetség révén önálló jogi személyek leszünk. Rögtön ellenőrizzük a leltárt, és követeljük a ta­nácstól a költségvetésből nekünk járó részt. És lemondatja az igaz­gatónőjét ... — Ha jogi személyként felléphetek, akkor ez nyil­vánvaló. Nyemcsott László Megyei MSZP-lapok — aláírásgyűjtés Aláírásgyűjtési kezdeményeznek a Saj­tószakszervezet és a megyei MÜOSZ-cso- portok titkárai a jelenleg MSZP-tulajdon- ban lévő megyei lapok státusának meg­változtatására. A Sajtószakszervezet Tit­kári Tanácsa szerdai kibővített ülésén fel­hívást fogadott el, amelyben a megyei sajtó olvasóihoz fordul támogatásáért. A felhívás megállapítja: a hiteles tájé­koztatáshoz ma elengedhetetlenül szüksé­ges, hogy a megyei lapok a szellemi ön­állóságon túl gazdaságilag is a pártoktól függetlenekké váljanak. A szerkesztőségek eddigi kezdeményezé­sei rendre meghiúsultak. A népi kezde­ményezéssel azt akarják elérni, hogy a több mint 1,2 millió példányban megjele­nő megyei lapokat az Országgyűlés nyil­vánítsa nemzeti médiákká, felügyeletüket pedig a mindenkori Parlament által kije­lölt központi államigazgatási szerv yegye kezébe. Mától: ismét áremelések A Minisztertanács ez év január 8-án hozta nyilvá­nosságra az Országgyűlés ál­tal jóváhagyott gazdaságpo­litikai program és állami költségvetés alapján elhatá­rozott idei fogyasztói áreme­léseket. Ennek megfelelően a mai naptól; csütörtöktől emelkednek a lakbérek, a vízdíjak, a helyi közlekedés tarifái, a vasúti és a közúti személyszállítási díjak, to­vábbá egyes távközlési szol­gáltatások árai. Ugyancsak február 1-jén újabb élelmi­szeriparai termékek és szol­gáltatások ára is emelkedik. A lakbéremelés- átlagosan 35 százalékos, a vasúti köz­lekedésben 20 százalékkal növelik a személyi fuvaro­zási tarifákat — ez kizáró­lag a belföldi utazásokat érinti —, s az MTI értesü­lése szerint a taxi,tarifák is emelkednek. A helyi közlekedés átlago­san 45 százalékkal drágul, ennek mértéke a fővárosban nagyobb, vidéken kisebb. . A Magyar Távközlési Vál­lalat tájékoztatása szerint február 1-jétől a belföldi távhívási díjakat átlagosan 30-35 százalékkal. emeli; a kormány közleménye szerint a 15 éve változatlan telex­ellőfizetési díj megduplázó­dik, ezentúl havonta ezer fo­rint lész. A mai naptól néhány élel­miszer ára is magasabb, sőt hétfőtől, február 5-től továb­bi áremelések várhatóak, de ezekről még nem közöltek részleteket. Ami a mai nap­tól érvényes változásokat il­leti: a VOSZK átlag 10 szá­zalékkal emeli a palackozott égetett szeszes italok árát, hasonló mértékben drágul­nak a Debreceni, ÁG gyü­mölcsborai és égetett szeszes italai. A Fűszert tájékozta­tása szerint jó néhány fű­szerféle is többe kerül ezen­túl. * * * Az MTI-információ nyo­mán, az esti órákban meg­kérdeztünk két békéscsabai nagy élelmiszer ABC-t, hogy közreadhassuk néhány, a mai naptól drágább árucikk új fogyasztói árát. Az Élés- ker 100-as ABC-áruhézában elmondták, hogy náluk ma nem lesz áremelés, mivel a vállalat kirendeltségén nem kaptak semmiféle árközlést. Anélkül pedig áremelés sem lehet. A békéscsabai áfész Len- csési ABC-áruházába éppen kedden érkezett áru, ezt teg­nap délelőtt vették át és árazták be az üzlet dolgozói — aztán délben érkezett a közlés az áremelkedésekről, így tegnap este zárás után kezdték élőitől az árazást. JMos, néhány tétel a leges­legújabb árlistáról: a Vil­moskörte pálinka, a Debre­ceni ÁG terméke mától üve­genként 234 forint, a Róna üdítővíz literje 6 forint 50 helyett 10 forint, a Hódme­zővásárhelyi Vörös Csillag Túró Roládja 4,10 helyett 4,50, a Geszti Eszti 7,20 he­lyett 8 forint. A mosóporok közül most egyedül az im­port Spee drágul, 38 forint helyett 46, a Fabulissimo borotvaháb 93,60 helyett 105 forint, a Shauma shampon 62.50 helyett 72 forint. Párbeszéd az egészségügyről (Folytatás az 1. oldalról) gozta ki. Az új koncepció az új Parlament döntése alapján legfeljebb másfél, két év múlva kerülhet be­vezetésre. A „nyugdíjbom­ba” bármikor robbanhat, a rendszer kérdései megoldat­lanok. Az egészségügy egész szervezetének legkorrektebb célja 1990-ben az lehet, hogy ne legyen rosszabb, az ellá­tás a tavalyinál1. Növelni kel­lene a szakma önbecsülését* nyitni az egészségügyi szol­gáltatásokkal, mihamarább rendezni a bérkérdéseket. A magyar társadalom elkövet­kezendő öt-tíz évének leg­komolyabb problémája a szociálpolitika lesz. A megyei főorvos vidé­künk egészségügyi struktú­rájáról, gondjairól beszélt, majd a közönség kérdései következtek. Szó volt a tel­jesítményorientált egészség- ügyi ellátási elképzelésekről, a rossz munkakörülmények­ről, a túlzsúfolt rendelőkről, a túlterhelt dolgozókról, a biz­tosítási rendszer jövőjéről, a magánorvosrásról és a sza­bad orvosválasztásról. Szo­morú tanulságként beszélt arról dr. Lakatos István orosházi orvos, hogy körzeti orvosi feladatokat látnak el a jóval többe kerülő szak­rendelőben. Egy másik or­vos dilemmája: hogyan biz­tosítson magas szintű ellá­tást, ha a beteg nem kér be­lőle, mert például a fogá­szaton a pótlásokat nem tud­ja megfizetni, A szociális munkásképzés — bár végre létező valóság — lépéshát­rányban van. Az egészség­ügy ne légyen a politika színtere —, ez a korábbi ki­jelentés egyre inkább illú­zió. A sokféle párt egészség­ügyi és szociálpolitikai prog­ramjainak összeállításához végre a lakosságot, a beteg embert is meg kellene kér­dezni. A tervezések alapja ne csak a pártok és a szak­ma párbeszéde legyen. B. Zs. Magyarország kész a kolozsvári főkonzulátus megnyitására A magyar Külügyminisztérium szerdán délelőtt megkapta a ro­mán kormány hivatalos értesí­tését arról, hogy hozzájárul a kolozsvári magyar főkonzulátus újbóli megnyitásához. Szokai Imre külügyminiszter-helyettes az MTI. érdeklődésére elmond­ta: a román válasz úgy érté­kelhető, hogy az abban foglal­tak további pontosítása szüksé­ges, a román közlés egyes ré­szeit még értelmezni kell, mi­vel azok nem teljesen világo­sak. Mindezek ellenére egyetér­tésként értékelhető a román vá­lasz. Gyorslista Nyeremény jegyzék az 1990. ja­nuár 30-án megtartott január havi lottó tárgynyeremény-sor- 6oláisiról, melyen a 2. heti szel­vények vettek részt. A nyere­mény jegyzékben az alábbi rö­vidítéseket használtuk: A Vá­sárlási utalvány (3000 Ft), B Dacia Combi tip. személygépko­csira szóló utalvány, C Dacia 1310 TLX tip. személygépkocsi­ra szóló utalvány, D Trkbaht Lim. Spec. tip. személygépko­csira szóló utalvány. E Varia­utálván y (75 000 Ft), F Hang­fény utalvány (50 000 Ft), G Otthon lakberendezési utalvány (50 000 Ft). H Szerencseutalvány (40 000 Ft), I Iparcikkutalvány (25 000 Ft). J Zenesarok-utal­vány (liOOOO Ft), K Vásárlási utalvány (10 000 Ft). L Vásárlás- sí utalvány (9000 Ft), M Vásár­lási utalvány (7000 Ft). A nyertesi szelvényeket 1990. február 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy posta útján a Sportfoga­dási és Lottó igazgatóság címé­re (1875 Budapest V., Münnich F. u. 15.) eljuttatni. A hivataf- los tárgynyereményjegyzék feb­ruár 5-től megtekinthető az OTP-fiókokban, a totó-lottó ki- rendeltségekben és a postahi­vatalokban. hárommillió 245 382 K 261 531 J 272 297 M 283 063 J 293 829 K 315 361 K 331 510 L 358 425 E 369 191 K 385 340 L 396 106 M 417 638 E 428 404 I 444 553 K 455 319 H 466 085 L 476 351 M 487 617 M 498 383 L 509 149 L 519 915 M 536 064 M 546 830 L 557 596 I 573 745 K 584 511 L 643 724 G 256 148 F 266 914 L 277 680 F 288 446 L 299 212 L 320 744 L 347 659 L 363 808 J 374 574 L 390 723 M 406 872 L 423 021 K 439 170 I 449 936 L 460 702 J 471 468 L 482 234 L 493 000 K 503 766 L 514 532 M 530 681 M 541 447 M 552 213 M 562 979 I 579 12« L to 894 M 649 107 J 659 873 E 670 639 L 686 788 G 702 937 E 724 469 G 740 618 J 751 384 J 762 150 L 778 299 K 789 065 M 799 831 M 826 746 M 837 512 I 848 278 J 880 576 M 907 491 J 934 406 L 977 470 J 003 734 I 014 500 K 025 266 L 036 032 L 046 798 M 057 564 F 079 096 K 089 862 I 100 628 K 665 256 K 676 022 M 697 554 J 713 703 K 746 001 F 756 767 K 767 533 L 783 682 L 794 448 M 805 214 M 832 129 I 842 895 F 859 044 L 902 108 H 929 023 L 966 704 E 009 117 I 019 883 K 030 649 M 041 415 K 052 181 M 073 713 J 084 479 M 095 245 I 106 Oil M 111 394 M 132 926 M 165 224 K 186 756 H 202905 M 219 054 K 235 203 G 245 969 K 256 735 M 267 501 H 283 650 F 299 799 I 321331 L 337 480 M 348 246 K 385 927 I 396 693 M 407 459 L 418 225 E 439 757 K 450 523 L 461 289 M 488 204 E 509 736 F 520 502 K 542 034 H 552 800 H 563 566 M 590 481 M HATVANMILLIÓ 116 777 M 154 458 la 181 373 K 197 522 J 213 671 K 224 437 M 240 586 J 251 352 L. 262 118 K 278 267 J 289 033 J 310 56.5 I 332 097 L 342 863 M 369 778 K 391 310 I 402 076 K 412 842 M 423 608 K 445 140 K 455 906 M 482 821 K 498 970 K 515 119 J 531 268 M 547 417 J 558 183 J 579 715 M------ INFOTCOOP -----------------------------------------------­M ŰSZAKI SZOLGÁLTATÓ RÉSZLEGE. TISZTELT ÜGYFELÜNK! (leendő ügyfelünk) Szerviztapasztalatunkra alapozva szíves figyelmükbe ajánljuk új sízolgáltatásiainkait: — szerszámgépek főjavítása — célgépek tervezése, kivitelezése — újítások kivitelezése , — üzemfenntartási munkák kivitelezése. LEVÉLCÍM: . 5602 BÉKÉSCSABA, Szerdahelyi u. 2/A. Telefon: (66) 23-644. Tplex: 83-328. Ügyintéző: Hégely Sándor vállalkoz. vez. SZDSZ VÁLASZTÁSI GYŰLÉS VENDÉG: MÉCS IMRE Békéscsaba Ifjúsági Ház február 3. szombat 16óra

Next

/
Oldalképek
Tartalom