Békés Megyei Népújság, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-20 / 17. szám
1990. január 20., szombat Egy „alaphelyzet” és ami mögötte van Elárverezik a Képcsarnokot? Van egy alaphelyzet. Legalábbis akkor, amikor ezeket a sorokat írom, még volt. A következő: a Magyar Köztársaság Művészeti Alapja összehozott mintegy 50 millió forintos gazdálkodási hiányt. (Hogy hogyan, az az összegen nem változtat.) A Művészeti Alap leányvállalata, a Képcsarnok Vállalat évek óta nyereséges, milliókat hozott (okszerűen) a Művészeti Alapnak; az 50 milliós gazdálkodási hiány megszüntetésére azonban képtelen. így adódott, hogy a Művészeti Alap vezetői (hányán és kik: ismeretlen) kigondolták: el kell árverezni a Képcsarnok galériáit! Összesen huszonhét ilyen van, ezek közül egy a bé- késcisabai. Az elárverezési ötletet nagy és jogos felzúdulás követte, nemcsak a galériák, hanem a képző- és iparművészek részéről is, akik e galériák létrehozásában (nyilván közvetve, munkásságukkal) közreműködtek, akik (vagy ezerötszázan az országban) e galériákból (is) élnek azzal, hogy azok közvetítik alkotásaikat a közönséghez, a vásárlókhoz. Január í)-án tüntetést is szerveztek a képcsarnokiak a Művelődési Minisztérium előtt, majd átadtak egy petíciót Pusztai Ferenc művelődési miniszterhelyettesnek: állítsák le a galériák elárverezésének még a gondolatát is. A helyzet jelenleg képlékeny, a Művészeti Alap igazgatója Amerikában tartózkodik, nyilván, ha hazaérkezik, kezdődhetnek meg a tárgyalások. (A legújabb hírek szerint megérkezett — S. E.) Addig? Addig a mendemondák, a folyosóhírek és egyebek viszik a prímet, és a nem csituló felháborodás a kultúraszétverő ötlet: a galériák elárverezése miatt. — Lehet, hogy egy-két hónap múlva butikosok árusítanak majd a békéscsabai Munkácsy Teremben? — kérdeztük Odor Bélánét, a galéria vezetőjét. — Remélem, ott még nem tartunk, és nem is fogunk soha — mondja. — Teljesen ledöbbentünk a hír hallatán, hogy mit tervez a Művészeti Alap hasznot hozó leányvállalatával. Különben is tűzoltómunka lenne, habár a pesti, belvárosi galériákból bizonyára jó néhány milliót, tízmilliót hozhatnának össze, és akkor volt-nincs gazdálkodási deficit. De ilyen áron? Meghazudtolva mindazt, amiért húsz és még több éve létrehozták, megépítették ezeket a galériákat? A csabait is hetvenötben? Persze, tudjuk, hogy ebben az elárverezési ötletben első helyen a budapesti galériák jöhettek számításba, hiszen jön a világkiállítás, és az IBUSZ máris bejelentette: tárgyalna a vásárlásról... Nézze, a Váci utcai Csók Galéria, vagy a Vörösmarty téri Csontváry Terem nagyszerű, forgalmas helyen van. Az ott a város szíve. Az IBUSZ — nyilván — tudna mit kezdeni a helyiségekkel. De csak így egyszerűen? Kilökni onnan a képeket, szobrokat, iparművészeti remekeket? Kitenni azt a humánus alapelvet, hogy a Képcsarnok azért van, hogy ízlésformáló és kultúraterjesztő legyen, és kivegye a maga nem kis részét a művészet közvetítéséből. Magyarul: a műalkotások árusításából, mely 'közvetlenül kapcsolódik a művészek megélhetéséhez. — Mit tud mondani, ha azt kérdem: ez a mi békéscsabai galériánk hol helyezkedett el az ország huszonhét galériája között? Hozott-e hasznot a központnak, a Művészeti Alapnak? — A kérdésnek azt a részét hangsúlyoznám először, hogy békéscsabai. Nyilván, többet hoztak a pestiek, a nagyvárosiak. A mi helyünk a 10—15-ik között, szerintem igencsak megfelelő. De legyünk tényszerűek! 1987-ben 6 milliós éves tervet kaptunk, ezt 7,5 millióra teljesítettük. Ahogy az lenni szokott, a következő évben 7 millióra emelték a tervet, ezt is hoztuk. Tavaly, 1989-ben már 7,6 millió volt az elvárás, 7,7 millióra teljesítettük. Békéscsaba (és a vidékről bejáró érdeklődők) ennél nagyobb forgalmat egyelőre nem produkálhat. Tény tehát, hogy hasznot hoztunk, ráfizetést soha. Különben is jó ideje jövedelemérdekeltségben dolgozunk. — Befolyásolta-e (csökkentette-e) érezhetően a galéria forgalmát az, hogy időközben a Művészeti Alap jóváhagyásával különböző alkotó közösségek léptek be a „piacra”, a kezdetek után sokszor vitatható színvonalú műveket is árusítva, sőt: lekötve a Képcsarnoknak dolgozó művészeket is? — Ezekkel az alkotó közösségekkel óriási konkurenciánk támadt, sajnos, nem tartva a beígért színvonalat. Alkalmanként kitelepültek az utcákra is, sokszor a giccs határát súroló „alkotásokkal”. Ezt, kérem, tegye idézőjelbe ... — Ezeket nem zsűrizték? — Mindent zsűrizni kell, az alkotó közösségek által kínált képeket is. A kérdés, Mi lesz, ha elárverezik a galériát? Mehet a művészet oda, ahová akar... Fotó: veress Erzsi hogy milyen színvonalú a zsűri, hogy mennyire képes képviselni a műalkotásokkal szembeni elvárásokat. Tény, __ hogy az alkotó közösségek szervezésekor — papíron — pontosan meghatározta a Művészeti Alap, mi a teendő. A felügyelet rossz működése (vagy ki tudja, mi még) eredményezte, hogy a színvonal egyre csökkent, és számos más probléma is ösz- szejött. A hasznos konkurencia ellen senkinek sincs kifogása. Az csak a vevő szálmára jó. — Beszéljünk másról! Ha azt mondom: kultúraterjesztő funkció, akkor ugye, ebbe a Képcsarnok galériái keményen beletartoznak. (Nem szeretném múlt időben említeni!) Például itt, Békéscsabán, hogyan? — Először is úgy, mi lényegünk: az itt élő vagy ide kötődő, de elszármazott művészek bemutatásával, ami nálunk a vásárlás lehetőségével, sőt annak inspirálásá- val is egyenlő. Minden évben volt egy-két olyan kiállításunk, bemutatónk,' amikor az említett művészek közül hívtunk meg valakit: itt a helye, jöjjön, állítson ki, mutassa be új alkotásait. Hat éve, 1984-ben Tóth Ernő, 1985- ben Várkonyi János, 1986- ban Kalcsó József, 1987- ben Ruzicskay György, 1988- ban a hódmezővásárhelyi Csikós András, tavaly pedig Vágréti János, Szereday Ilona és Ezüst György hozta el képeit kiállítótermünkbe. Az idén Csuta György az első, aki vendégünk lesz. — Még egyszer kénytelen vagyok azt mondani: nem értem, hogyan juthattak olyan gondolatra odafönt, hogy a Képcsarnok Vállalat hasznot (kulturálist és gazdaságit egyaránt) hozó galériáit elárverezik? Nem vagyok túlságosan naív, de valakiknek ez állt érdekében. De kiknek és miért? — Ezt mi is szeretnénk tudpi, és azt is, hogy megkérdezésünk nélkül, a „fejünk felett”, ahogy mondani szokás, hogy juthatott el a gondolat a majdnem megvalósításig? Űgv látszik, egy fennmaradási harcnak (legyen-e Művészeti Alap vagy sem?) lennénk áldozatai, amire, remélem, nem kerül sor. A már említett 50 milliós gazdálkodási hiányt ugyan megszüntethetnék, de megszüntetnék a galériák elárverezésével azt a biztos haszonszerzési forrást is, amit a Művészeti Alap a jövőben sem nélkülözhet. És most ne beszéljünk a nem anyagi nélkülözhetetlenségekről. — Ha ezt sikerül kivédeni, majd lesz, aki jön a divatos farbával: át kell szervezni a galériákat, mert... át kell. Ez részemről tévedés? —‘ Nem hiszem, de ha egy galéria — úgy általában — jól működik, nyereséges, akkor azt nem átszervezni kell, hanem még jobbá tenni. az adott, bevált keretek, formák között. Én azt hiszem, inkább a Képcsarnok Vállalat központját kellene átszervezni, a túlzott központi irányítást, adminisztrációt; nggyobb önállóságot adni a galériáknak, igen, a beszerzésben is. Ha nem tudunk egyre gyorsabban reagálni az igényekre, majd reagál más. De azért még egyszer mondom: a galéria nemcsak üzlet. * * * * A Magyar Hírlap január 9-i számában, a 6. oldalon egy fénykép látható a kép- csarnokosok tüntetéséről az MM előtt. Az egyik táblán: „A demokrácia a Képcsarnokra is érvényes!?" Jó lenne, ha a kérdőjelet letörölhetnék róla. Sass Ervin Esti (porná)mese Jóságos szextündérek a képernyőn Vollmutn Frigyes illusztrációja Míg a politikusok nemrégiben a kerekasztalt választották küzdelmeik helyszínéül, addig a szerelmi csaták továbbra is általában a puha ágyban dőlnek el. Persze itt is születhet felhívás, lehet pozícióharc, sőt még jobbra-, illetve balratolódás is előfordulhat. Ilyenkor a feleknek mindenekelőtt le kell leplezniük egymást, hogy a meztelen igazságot megismerjék. Ha az akció sikeres, és a hangsúlyok is a megfelelő helyre kerülnek, előbb-utóbb bekövetkezik az enyhülés. A legtöbben ehhez nem igénylik a nyilvánosságot, de vannak, akiket bájaik közéleti szerepeltetése gazdagít. Hz első ágyjelenetre várva Nem tudom, a pornósztárokat mennyire elégíti ki, hogy ügyködésüket Békés megyében is egyre többen figyelik. (Persze, lehet, hogy nem is ez izgatja őket.) Any- nyi bizonyos, hogy beleadnak apait-anyait, hogy a nézők kegyeit elnyerjék. Békéscsaba egyik vendéglőjében — amely „Jobb, mint otthon” névvel kecsegteti a betérőket — a képernyőn erre sűrűn nyílik lehetőségük. — Nem tudjuk, milyen film lesz, de csak megnézzük, hátha tanulunk valami új' figurát, amit aztán otthon hasznosítani lehet — kezdi nevetve egy háromfős asztaltársaság szóvivője. — Én az olyan filmeket szeretem, amelyekben a kemény szexen kívül valami kis sztori is rejlik. Mindig élményszámba megy például, ha körbejár a postás, vagy ha jól helyezkedik az ablakmosó. — A feleségek minderre nem kíváncsiak? •— vetem közbe. — Valakinek a gyerekre is vigyázni kell. Amúgy lehet, hogy ők otthon néznek valami hasonlót — mondja kacsintva, majd hörpint egyet mézízű söréből. — Különben, film közben is nyugodtan zavarhat, ha valamelyik pózról szakmai elemzést akar hallani. Közben a teremben rendeződnek a sorok és a sörök, elhúzzák a függönyt, és helyükre kerülnek a színes tévék. Szerencsére nekem: van még időm egy „hölgyválaszra”. — A plakátokon az áll, hogy szex-erotika-pornó. ön szerint mi a három között a különbség? — Én már sok pornót láttam, de higgye el, jobban csinálom, mint azok a képernyőn — mosolyog két marcona férfiú társaságában az ifjú hölgy. — Az erotikáról meg nem tudok magának semmit mondani, mert fogalmam sincs, mit jelent. A magasröptű társalgás után még bekukkantok a másik terembe, ahol a bi- liárdosok terelgetik kitartóan a színes golyókat. Őket hidegen hagyják a szomszédból be-beszűrődő forró sikolyok. A tévében zajló „csókos ütközeteknél” többre tartanak egv-egy sikeres lökést a posztón. Pornófalók etetése élőben? Mialatt „Miami csodái” (a film címe is ez) hihetetlen pózokban keresik az evilági élet örömeit, én Szabó Attilát, a film vendéglői „forgalmazóját” faggatom. — Ügy hallottam, a vállalkozásnak csak egy részét alkotják a szexfilmbemutatók. Milyen egyéb szolgáltatásokkal várja az érdeklődőket? — Január elejétől már működik Proxer néven szervező és lebonyolító irodánk Békéscsabán. Főleg szex- és szabadidőpartner-közvetítéssel foglalkozunk, de ha valakinek szexuális problémái vannak,. levélen keresztül igyekszünk segíteni. — Ez mind nagyon izgalmas, csak éppen azt nem értem, hogy mi a különbség a szexpartner és a szabadidő- partner között? — Aki szabadidőpartnert szeretne, és ír nekünk, annak küldünk először egy adatlapot. Ebből tudjuk meg, hogy milyen társra vágyik (hajszín, testmagasság stb.). Ha az ötszáz forintot is megküldi, akkor kiközvetítünk az igényeinek szerintünk megfelelő partnert. Ilyenkor lehet, hogy csak barátság alakul ki, de sok magányos embernek ez is elég. Aki viszont egy estére akar szexpartnert, annak ezer forintot kell fizetnie, és még választhat is. Persze, hogy a megrendelő a kiközvetített partnerrel miként egyezik meg, az már nem a mi dolgunk. — Hogyan tud az iroda a vállalkozáshoz „áldozatkész” embereket biztosítani? — Ez a mi titkunk. Mindenesetre a személyes kapcsolatok sokat nyomnak a latban. — Azt is beszélik itt, hogy valami különlegességen töri a fejét. — Szeretném mindazt élőben is bemutatni, ami például most a képernyőn látható. Szinte hihetetlen, de a filmben éppen egy szőke szépség vonzásának nem tud ellenállni két vérbő férfi. Senki Ollonz a szexről Mikor végre teljesen átadnám magam a képi élménynek, egy nehezen kibogozható jelenettel befejezi útját a gyönyör. Elmélkedni nincs időm, mert már érkezik is a beígért szakmai elemzés. — A fürdőmedencés jelenet igencsak lekötötte a figyelmem. Az otthoni megvalósításhoz már csak a medence hiányzik. Persze annak építéséhez a tanács úgysem járul hozzá. No, meg ki akar még luxusadót is fizetni? — mondja búcsúzóul alkalmi nézőtársam. Természetesen azt a hölgyet is keresem, akivel any- nyira mély gondolatokat feszegettünk a film kezdetekor, de sehol nem találom. Helyette viszont asztalomhoz telepedik, fél vegyesével karonfogva, egy úr. Kezet fogunk, majd bemutatkozik: — Senki Alfonz vagyok. Hallom, a szexről beszélgetnek. Higgye el, barátom, buták vagyunk mi ahhoz. A szex akkor az igazi, ha egy- - szerre jó a férfinak és a nőnek is. Semmit nem szabad elkapkodni, simogatni, kényeztetni kell egymást — mondja, majd gondolatait egy korty vegyessel rögzíti. A pornóvarázstól persze vannak, akik vérszemet kapnak, és férfiúi képességeikről zengenek ódákat. Ha ezeknek csak a fele igaz, már akkor készülődhetnek a pornósztárok Békéscsabára — tanulni. Nyemcsok László A Jamina Tégla- és Cserépipari Leányvállalat felvételt hirdet: ételkiosztó-takarítói munkakörbe, kereseti lehetőség: 40,— Ft óra; valamint gázszerelői hidraulikaszerelői szakmunkára Kereseti lehetőség: 50,— Ft óra. Egy műszakos munkarend. Jelentkezés •f személyesen, Békéscsaba, Orosházi út 88. DTCSV jamina Tégla- és Cserépipari Leányvállalat Békéscsaba
