Békés Megyei Népújság, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-20 / 17. szám
1990. január 20., szombat o Amerikai támogatás a foglalkoztatási gondok megoldásához Nem a pártállam feltámadása — Segítenek az olasz szocialisták — KGST: konvertibilis elszámolás? Pártkapcsolatokkal a gazdaság fellendítéséért Várhatóan 1 millió dollárral segíti az Egyesült Államok a magyarországi foglalkoztatási gondok megoldását, így többek között a szakképzést, átképzést. Munkaerő-piaci tapasztalatokat is átadnak, illetve felkészítik a magyar szakembereket a kormány-munkavállalói- munkáltatói érdekegyeztetés hatékonyabb, a kölcsönös kompromisszumokat kereső formáira. Erről is tárgyal a hazánkban tartózkodó — a támogatás lehetőségeiről tájékozódó — amerikai delegáció. Az amerikai küldöttséggel munkaügyi, szakszervezeti vezetők, illetve nagy világcégek — így az IBM, a Coca-Cola — képviselői is Magyarországra látogattak. Ä delegáció felkereste az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal vezetőit, tájékozódott többek között a független szakszervezetek, nagyobb vállalatok, pártok, tudományos szakemberek véleményéről is, és a helyszínen Négy hónappal ezelőtt fotós kollégám három fényképet tett elém, amelyeket írásomhoz készített. Az egyiken zsúfolt könyvtár látható, a másikon beázott mennyezet. A, harmadik egy kézmosó alkalmatosságot ábrázolt, amely vízvezeték híján egy vizeskannából és egy műanyag vödörből állt. A szeghalmi városi könyvtárról ily módon összeállt cikk tavaly szeptemberben „A körülmények nem mesések" címmel jelent meg lapunk hasábjain. Akkor arról is beszámoltunk, hogy a könyvtár dolgozói előtt tavaly tavasz- szal nem várt remény csillant fel: mi lenne, ha a városi könyvtár az épülő „pártszékházban” kapna helyet? Az évtizedeken át balkáni körülmények között (nem is akárhogy!) dolgozó kis kollektíva (és a könyvtárlátogató) bizony megérdemelne (már valami jót is ... Teltmúlt az idő, s a remény hamarosan köddé foszlott, minthogy az akkori MSZMP városi vezetői maguk se tudták, mivé legyen a párt- székház? A mendemondák szerint kifizetődőbb lett volna, ha könyvtár helyett egv city-grill vagy egy szálloda bérelte volna az épületet... Horváth László, a könyvtár igazgatója csupán egyet tudott biztosan, azt, hogy a szeghalmi városi könyvtár nem költözhet. Szeptember óta sok víz lefolyt a Dunán. Az MSZMP jogutódja az MSZP lett, s megindult a pártvagyon elszámolása is, amelynek igényét népszavazás erősítette meg. A változások újabb kérdéseket vetettek fel a városban. Lemond-e az MSZP a még mindig befejezetlen pártszékházról? Ki, vagy mi lesz az új tulajdonos? Helyet kap-e benne (végre) a városi könyvtár? A válaszokért Szeghalomra indultunk.. Horváth László, a könyvtár vezetője keserű mosoly- lyal fogadott, hiszen a körülmények négy hónap óta mit sem változtak. Ugyanabban az egylépésnyi kis irodában ültünk le, mint korábban, csupán a falakon nőtt meg a penészfolt, s a könyvespolcok lettek még inkább zsúfoltak. — Az MSZP lemondott ugyan a befejezetlen párt- székházról — válaszolta meg rögtön az első kérdésünket —, s a városban szinte mindenki támogatja a gondolatot, hogy új helyre költözismerkedett az egyes vidéki körzetek foglalkoztatási problémáival. Először a világbanki hitelből már épülő észak-magyarországi regionális átképzési központot keresték fel a küldöttség tagjai. Az elképzelések szerint jövőre nyitják meg Miskolcon — ózdi és nyíregyházi kirendeltségekkel — az egyszerre több száz ember átképzésére alkalmas létesítményt. A módszertani mintaközpontként is szolgáló intézmény évente akár 10 ezer munkanélküli dolgozón segíthet majd: az írás-olvasás tanításától a magas szintű továbbképzésig. Céljuk, hogy valamennyi jelentkező néhány hét alatt megkezdhesse a neki leginkább megfelelő tanfolyamot. Ezeket a terveket még az amerikai delegáció is elismeréssel fogadta. Az amerikai szakemberek szerint náluk is a legfontosabb cél a dolgozók megfelelő átképzése és új munkahelyhez zünk. Ennek ellenére úgy tűnik, mégis maradnunk kell. Sőt! Ha lehet, a helyzet még rosszabb, mint szeptemberben — tudtuk meg később. A külön épületben működő gyermekkönyvtár bérleti díját az öt éve változatlan költségvetésből képtelenség tovább fizetni. Főleg akkor, ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy a bérleti díjak 90 százalékkal emelkedtek ez évtől. A megoldás? — Ha egyáltalán némileg gyarapítani akarjuk még a könyvállományt, le kell mondanunk a különálló gyermekkönyvtárról. Sajnos ez azzal jár, hogy tovább zsúfoljuk ezt az amúgy is agyonterhelt épületet, hiszen csakis Ide hozhatjuk az ottani könyvanyagot. Aztán ami még ennél is fájóbb, hogy meg kell válnunk né ■ hány könyvtáros kollégától. Luxus lenne ugyanis az ösz- szevonás után a jelenlegi létszámmal dolgoznunk. A legszomorúbb persze az, hogy ilyesmire épp akikor kényszerülnek Szeghalmon, amikor a könyvek árának emelkedése, a megsokasodott folyóirat vagy az át- és továbbképzések miatt a könyvtári szolgáltatásra nagyobb szükség lenne, mint valaha. Horváth László természetesen megérti, hogy a nincsből nem lehet megoldani a könyvtár ügyét, ám... — ... ezek évtizedes gondok — mondta —, s azt már kevésbé értem, hogy amikor volt rávaló, akkor sem történt semmi ... Most viszont — ha rávaló nincs is — van egy gazdátlan, félig kész (volt) pártszékház. Miért marad hát mégis a könyvtár? A választ Varga Istvánná, a város tanácselnöke adta: — Sokáig úgy látszott, hogy a párt a város javára mond le az épülő pártszékházról. Mi persze azonnal tervezgetésekbe fogtunk, hiszen volna mit elhelyeznünk ... A könyvtár, a múzeum, a Dapsy-óvoda — mind-mind méltatlan körülmények között van! És akkor még nem szóltam arról, hogy iskoláink szükségtantermekben működnek. Egyszóval, ezerféle ábrándot dédelgettünk ... Aztán néhány héttel ezelőtt telefonüzenetet kaptunk a megyei tanácstól: o pártszékház nem a városé. Ezek után természetesen a megyei tanácsra siettünk, hogy megtudjuk, vajon kié juttatása. Szándékuk, hogy anyagi eszközökkel és szakmai tanácsokkal is hozzájárulnak a Magyarországon létesítendő átképzési központok sikeres működéséhez. A piacgazdasághoz igazodó munkaügyi szolgáltatásokhoz szükség lesz Magyarországon a munkaügyi szakemberek továbbképzésére, a kormány-szakszerve- zetek-munkaadók megfelelő kapcsolattartási technikájának elsajátítására. Ebben is segítenek majd a magyaroknak. Az amerikai küldöttség felkereste a másik, komoly foglalkoztatási gondokkal • küszködő körzetet, Baranya megyét is. Pécsett a helyszínen tanulmányozták, milyen tervek, intézkedések születtek az ércbányászati vállalatnál az idén már ezres nagyságrendben állás nélkül maradók foglalkoztatására. Megismerkednek a Baranya megyei átképzési, munkaerő-szolgálati tervekkel is. lett a szeghalmi pártház. A pártvagyonügyekkel foglalkozó Molnár Pál, az elnöki hivatal munkatársa a következőket mondta: — A szeghalmi pártház 45 százalékos készültségi fokú. Ez azt jelenti, tető alatt van, de a belső válaszfalak még nem készültek el, akármi is lehet belőle. Az eddigi költségeket a volt MSZMP fedezte. De minthogy jogutódja, az MSZP lemondott róla, a továbbiakban felmerült a kérdés, vajon ki tudja befejezni az építkezést. A jelenlegi szabályozás szerint az ilyen félkész pártépületek az Állami Fejlesztési Intézet kezébe kerülnek. Az ÁFI a megyei tanácsokon keresztül felajánlja az érintett településeknek a befejezés lehetőségét. Amennyiben az adott város, vagy község saját erőből nem tudja befejezni az építkezést, úgy ezt az ÁFI teszi meg. Kérdés tehát, Szeghalom városának van-e 30 millió forintja a befejezéshez? A tanácselnöknő a fejét rázta. Honnan is lenne, amikor éppen nyakig benne vannak egy milliókat felemésztő új szakmunkásképző építkezésében. Ez esetben viszont az ÁFI lesz a pártház tulajdonosa, ők diktálnak tehát, kinek adják bérbe az épületet ... A tanácselnöknő hangja lemondó: — És mi lesz, ha mondjuk az ÁFI egy kátránygyárat telepít a város közepébe, mert neki úgy éri meg? Molnár Pál viszont optimista: — Nem kell a legrosszabbra gondolni! Az ÁFI biztosan tárgyalni fog a várossal, mielőtt bármilyen lépésbe fogna... A város közepén sorsára várva áll a tető alá hozott, ám ikorántsem kész épület, öt senki sem kérdezte, pedig hajaj, de sokat tudna mesélni. Például arról, hogy a telek, amelyből kinőtt és az épületek, amelyeket itt lebontottak, még 1987-ben is a Magyar Állam tulajdonában, a városi tanács kezelésében álltak. Aztán az ezt bizonyító tulajdonlapon mindezt egyetlen tollvonással áthúzták, és 1988-tól már a párt Központi Bizottságának tulajdonaként szerepel a föld, 9« a rajta álló épület. Az egykori kezelőnek pedig most 30 milliójába kerülne, hogy ismét kezelője lehessen annak, amitől néhány éve meg kellett válnia ... Magyar Mária (Folytatás az 1. oldalról) tartott együttműködés, de hasonló a helyzet a Spanyol Szocialista Munkáspárttal is. — Szerepet játszott ebben az, hogy e héten Magyarországon — szerdán éppen Békés megyében — szocialista gondolkodású üzletemberek jártak? — Igen, így jutottunk el ehhez a találkozóhoz is. S ez normális dolog: azt szeretnénk, ha a pártok politikai kapcsolataikat konkrét, az ország egészének fellendülése érdekében tett gazdasági lépésekre is felhasználnák. Nem arról van szó, hogy mi — régi, továbbélő pártállami effektusként — bele akarnánk szólni a gazdaság életébe. Más pártok figyelmébe is ajánlhatom; a társadalom egésze érdekében hasznosítsuk a politikai kapcsolatainkkal előmozdítható gazdasági lehetőségeket. — Várható, hogy az MSZP más olasz és magyar tájegységek közvetlen gazdasági kapcsolatait is elősegíti szervezőmunkájával? — Természetesen. Olaszországban általánosnak tekinthető érdeklődés nyilvánul meg Magyarország iránt. A közepes méretű olasz vállalkozásoknak könnyebb egy nagyobb térségben gondolkodniuk, mint egy-egy magyarországi megyében. Magunk is ezt tesszük, ezért szerveztük programjainkat például Délkelet-Magyaror- szág egészére. — Az a sejtésem, hogy a szocialista párt vidéki titkársága búvik meg az ötlet mögött. — Kétségtelen, hogy jórészt mi szerveztük e kapcsolatokat. Február végén, március elején újabb olasz üzleti csoport érkezik hozzánk, előtte pedig Szegeden aláírják egy olasz—magyar részvénytársaság alapító okiratát. Ebben több Békés meA szovjet csapatcsökkentés ez évi első lépéseként kivonják Debrecenből a katonai repülőezredet, majd az év végéig folyamatosan megszüntetik a repülőtér teljes katonai jellegét. A jelenlegi katonai repüFilmesek figyelmébe! Bács-Kiskun, Békés és Csong- rád megye területén alkotó filmesek és videósok jelentkezését várják a szervezők a február 9—11. között megrendezésre kerülő XX. alföldi film- és videó- szemlére. Minden olyan alkotó nevezhet, aki eddig nem vett részt alföldi, illetve országos film- és videofesztiválon, és műve nem anyagi haszonszerzés céljából készült. A beküldhető filmek témája kötetlen. A szemlére 8, S8 és 16 mm-es filmekkel, magnó, szélcsíkhango- sítással, WHS és U-matic kazettán videókkal lehet pályázni. Az alkotásokat szabvány startjellel, az orsón névvel és címmel ellátva kell beküldeni. A díjnyertes filmekből eredmény- hirdetéssel egybekötött gálavetítést tartanak. Személyes részvétel bejelentése: január 25-ig. Cím: 6701 Szeged, Középfasor 1—3., Pf.: 519. Csongrád Megyei Művelődési Központ. Az alkotások beküldésének határideje: 1990. február 5. Petőfi Sándor Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, iSzántó K. J. út 8. gyei vállalat és szövetkezet is érdekelt. Egyébként is: jövőbeli gazdasági kapcsolataink kitüntetett iránya lehet Dél-Európa, Románia, a Balkán, illetve fel kell ismernünk azt az olasz érdeklődést, amely a szovjet piac lehetőségei iránt nyilvánul meg. Jó lenne, ha e piaci hódítás a mi közreműködésünkkel valósulna meg. A vidéki titkárság a gazdaság- szervező, koordináló munkát éppen a vidék felemelkedése miatt tartja fontosnak, s elsősorban azokon a területeken, ahol eddig az igazán erőteljes szervező tevékenység hiányzott, így Békésben, Csongrádban. — Egy alapvetően megújult KGST-vel számolva, mit ígér a jövő? — A KGST jövőjét most kell kialakítani. Ügy tűnik, hogy a szervezetben konvertieret polgári célra hasznosítják, amit korábban a lakosság is kezdeményezett. A szovjet repülőtér katonai jellegének teljes megszüntetése előtt lehetővé kívánják tenni olyan polgári gépek tibilis elszámolásra térünk át. A tagállamok gazdaságai ma még nem tudnak olyan fordulatot véghezvinni, hogy teljesen feleslegessé váljon a KGST. Például a magyar gépgyártás a szovjet piacra épült — ez vissza is fogta a fejlődést. A gépgyártás piacára, a nyersanyag- és energiaforrásokra gondolva, kézenfekvő az a megállapítás, hogy olyan erős szálak fűznek bennünket a KGST- hez, illetve a szovjet gazdasághoz, amelyek — felelősséggel — egyik napról a másikra nem szakíthatok el. Ugyanakkor kérdés, hogy ki kell-e vonulnunk az óriási lehetőségeket magában rejtő szovjet, illetve KGST-piac- ról, onnan, ahová a fejlett világ minden gazdasága igyekszik. K. A. J. Fotó: Kovács Erzsébet próbarepülését, amilyenek a későbbiek során vennének majd részt a légiközlekedés-, ben. A lakosság ezáltal már most összehasonlítást tehetne a katonai, illetve a polgári gépek okozta zajhatások között. A Békés Megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, 5701 Gyula, Petőfi tér 2. Pf.: 52., A PÁLYÁZATOT ELNYERŐK RÉSZÉRE 1990. március 16-ától kezdődően 3 év időtartamra bérleti üzemeltetési formában átadja a következő árudáit: 136. sz., 1/110., élelmiszer-háztartási üzlet, Békéscsaba, Berényi u. 23. sz. 137. sz., 1/110., élelmi szer-háztartás i üzlet, . Békéscsaba, Urszinyi D. u. 28. sz. 139. sz., 1/110., élelmiszer-háztartási üzlet, Békéscsaba, Kálvin u. 2. sz. 141. sz., 1.110., élelmiszer-háztartási üzlet, Békéscsaba, Mikszáth u. 53. sz. 147. sz., 1/110., élelmiszer-háztartási üzlet, Békéscsaba, Landler J. u. 69. sz. 342. sz., 1/110., élelmiszer-háztartási üzlet, Orosháza., Csizmadia u. 11. s,z. 575. sz., 1/130., húsüzlet, Békés, Kossuth u. 30. A versenytárgyalás ideje: 1990. február 21. napján délelőtt 9 óra. A versenytárgyalás helye: a vállalat központjában. A pályázat benyújtásának határideje: 1990. február 12. A pályázat feltételeiről 1990. január 22-étől lehet érdeklődni a vállalat közgazdasági osztályán. Dz áldozat: a könyvtár, a tettes: a jogszabály Egy pártház nyomában, Szeghalmon Polgári lesz a szovjet katonai repülőtér Debrecenben