Békés Megyei Népújság, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-15 / 12. szám

1990. január 15., hétfő o ízHiiumci miami végkielégítés, áttelepülési kölcsön munkanélkülieknek flz MSZP elhatárolja magát az MSZMP-től Yastagh Pál: 0 párt talpon van, és készen áll a választási küzdelemre (Folytatás az 1. oldalról) niás területeken is igényel­hető, négy évig kamatmen­tes, 400 ezer forintos kölcsö- nön túl — 200 ezer forintig általában műhellyel, terme­lési eszközökkel, azaz ter­mészetbeni juttatással is se­gíthetik azokat, akik vállal­kozással kívánnak új mun­kahelyhez jutni. A korengedményes nyug­díjazáshoz ezeken a terüle­teken az általánosnál na­gyobb támogatást ad a fog­A gyomaendrődi városi könyvtárban péntek este könyvbemutatóval egybekö­tött beszélgetést tartottak, ami több szempontból is ér­tékelhető. A megjelentek elő­ször is megismerkedtek a Cserépfalvi—Gondolat—Te­van Kiadó közös kiadványá­val, Kovács Imre: a néma forradalom című művével. Cs. Tóth János, a Tevan Ki­adó igazgatója számolt be a mű (újra)születésének körül­ményeiről, majd Cs. Szabó István, a Gabonaforgalmi Múzeum igazgatója a szerző életútját vázolta fel. Ennek 1945—47 közötti szakaszát az est díszvendége, a Füzes- gyarmatról érkezett, 90 éves Hegyesi János egészítette ki. Mint mondotta, sokat jártak ezen a környéken együtt, amikor a választáso­kat készítették elő. — Ilyenkor mindig itt aludtak Gyomán, Imre nagy­bátyjánál — mesélte. — Ha pedig a szeghalmi járásban esteledett ránk, lenyugod­tunk az én szüleimnél. Kovács Imre 23 évesen írt könyvét, koncepcióját a pa­rasztság sorsáról, a földosz­tásról, egyáltalán a tulajdon szükségességéről Erdész Ádám levéltáros ismertette. Való igaz, meglehetősen keveset tudunk Kovács Im­réről. A hagyományos érté­kelés a népi írók jobbolda­lán helyezi el. A meghívó­ban is meghirdetett beszél­Január 27-én, az Építők Rózsa Ferenc székházában folytatja XIV. kongresszu­sát a Magyar Szocialista Munkáspárt — erről döntött egyebek között a párt első ízben összehívott Központi Bizottsága szombaton. Az ülésen mindenekelőtt Eey magát demokratának valló politikai párt ma tünte­tést szervez városunkban. A megmozdulás célja a kormány és a szocialista párt lejáratása. Olyan követelésekkel lép fel, amelyek jelenlegi megvalósítá­sában maga sem hisz. Annak ellenére, hogy meghirdette: bé­kés és nyugodt Magyarországot akar. most szociális demagógiá­val lép fel. Békéscsabaiak! Ne hagyjátok, hogy félreve­zessenek benneteket! A szocialista párt városi szervezete * * * Ügy gondoljuk, hogy a mező­lalkoztatási alap. Szintén a foglalkoztatási alap terhére vállalják át egy évig a mun­ka nélkül maradókat foglal­koztató vállalatoktól a tár­sadalombiztosítási kötele­zettségét. Nemcsak a kriti­kus körzetekben, de vala­mennyi térségben joggal igénylik a munka nélkül maradók, hogy az új mun­kahely keresésével kapcsola­tos utazási költségeiket is megtérítsék. Az ÓÉT nem­rég úgy foglalt állást, hogy getés először természetesen személyével. gondolataival foglalkozott. A jelenlevők arra a megállapításra jutot­tak, hogy aggódásai, felis­merései (elnéptelenedés, földosztás) több mint 50 év után is aktuálisak. Egy ne­gatív vonásait hangsúlyozni igyekvő felszólalás után ab­ban is megegyeztek, hogy nincsenek fekete vagy fehér jellemek, a művet és az írót nem lehet kiragadni a kör­nyezetből, amelyben élt, mert az ilyen értékelés tu­dománytalan. (Az árnyalt írókép kialakításához hozzá­járul, hogy a most megje­lent könyvben A néma for­radalom után szerepel az el­ső kiadást követő per anya­ga, illetve a korabeli sajtó­visszhang is.) Ezenkívül nem is kell, nem is szabad sen­kinek kisajátítania Kovács Imrét; tőle mindannyian ta­nulhatunk — hallhattuk az est folyamán. A résztvevők (körülbelül 40-en) mezőgaz­dasági üzemek vezetői, pe­dagógusok, a helyi nártok képviselői voltak. A későb­biekben a magyar mezőgaz­daság és a helyi tsz-ek sor­sáról, jellegzetességeiről be­szélgettek. Nem volt ez vi­lágmegváltás vagy szentté avatás. Akik összegyűltek a könyv (újra) megjelenésé­nek kapcsán, egy régi érté­künk rehabilitálásának, he­lyes megközelítésének, a jö­vőnek szóló üzenetének le­hettek tanúi. K. K. értékelték a kongresszus de­cemberi, első szakaszának munkáját. Megállapították, hogy egy új, korszerűen mű­ködő és gondolkodó marxis­ta párt jött létre, amely új arculattal, új szervezeti sza­bályzattal, új vezetőtestülfet- tel kapcsolódott be a politi­kai életbe. gazdaságii kistermelők és vál­lalkozók helyzetét a mai gaz­daságpolitikai feltételek között ellentmondásokkal terhes, piaci anomáliák jellemzik. Altalalxm elmondható, hogy momopolisz- tikus szervezetekkel szemben kell kivívni az egyéni vagy csa­ládi alapon termelőknek a min- dennapi élet folytatásához a ke­gyet, vagy megkeresni a pro­tekcionizmus szálait. Mi, termelők pedig ennél többre vagyunk jogosultaik, és nem,csak a megélhetésünk mi­att. hanem biztosítanunk kell az újratermelés és bővített újra­termelés lehetőségét isi, a föld termőképességének fenntartását. kapják meg ezt a támoga­tást a munkanélküli-segélyre jogosultak. Az ÓÉT egyéb­ként ösztönzi azt is, hogy a kormány dolgozzon ki javas­latot a műnk anélküli-segély egyéves időtartamát kimerí­tők szociális biztonságának megteremtésére. Erről a kér­désről hamarosan dönt a kormány. Megoldást kellene találni arra is, hogy miként kaphatnának munkanélküli- segélyt a tönkrement vállal­kozók, szabadfoglalkozásúak — mondotta Pulay Gyula. Opel Kadett a Rábából Szombaton a Thermál Szállóban a General Motors európai képviselete és a Rá­ba Magyar Vagon- és Gép­gyár vezetői szerződést írtak alá vegyes vállalat létreho­zásáról. Ebből a GM 67 szá­zalékkal részesedik majd, a Rába pedig 33 százalékos tu­lajdoni hányaddal vesz részt. Az együttműködés kapcsán a Rába szentgotthárdi üze­mében 1992-től mintegy 100- 200 ezer, 1300, illetve 1600 köbcentiméteres személygép­kocsi-motort gyártanának. Emellett a leendő vegyes vállalat mintegy 15 ezer Opel Kadett típusú személy- gépkocsit szerelne össze — természetesen az 1992-es tí­pusból. Robert Eaton, a General Motors Europe elnöke el­mondotta: a szentgotthárdi gyáregységben tett látogatá­sa meggyőzte arról, hogy a Rába otthoni telephelye al­kalmas a gépkocsik össze­szerelésére, illetve a sze­mélygépkocsi-motorok gyár­tására. A gyártandó motorok a csúcstechnológiát képviselik, és előreláthatólag a Kadett és Vectra típusú Opel-ko­csikba szerelik majd azokat. Az autómotorokat a General Motors európai képviselete visszavásárolja, a Magyaror­szágon összeszerelt személy- gépkocsikat viszont jelentős részben hazai eladásra szán­ják. A szentgotthárdi gyárban a tervek szerint 800-850-en dolgoznak majd, s közülük 550-600-an végeznek fizikai munkát. Döntöttek arról is, hogy a jelenleg 82 ezer tagot szám­láló MSZMP részt vesz a márciusi országgyűlési vá­lasztásokon. Célja: a jobb­oldali fordulat megakadályo­zása, és markáns balodali képviselet megteremtése az Országgyűlésben. Céljai érdekében saját intéz­ményeket ée gazdálkodó szer­vezeteket hoz létre. Az egyesület tagja lehet min­den magyar nagykorú magán- személy. jogi személy, jogi sze­mélyiséggel nem rendelkező szervezet, továbbá a Magyar Köztársaság joghatósága alá tar­tozó nem magyar állampolgár, a Magyarországon honos jogi személy és nem jogi személyi­ségű szervezet, ha az egyesü­let célkitűzéseivel egyetért, és az alapszabályt magára nézve kötelezően elismeri. Az egyesület elnöke: Menyhei József, Kecskemét, Ybl Miklós u. 14. sz. (Folytatás az 1. oldalról) jékoztatót az országgyűlési képviselő-választásokkal kap­csolatos politikai és kam­pányfeladatokról. Nagysze­rűnek tartotta és követésre méltó példaként említette a lökösházi szocialisták köz­ségipolitikai programját, mely a Népújság január 4-ei számában jelent meg. Azzal kell foglalkozni, arról kell politizálni, ami az embere­ket érinti — hangsúlyozta. A politikai színtér szocia­lista erőiről pedig így szólt: — Mi kezdtük el a re­formfolyamatot és mi is akarjuk folytatni. Nem sza­bad hagynunk, hogy az eb­ből járó előnyöket mások sajátítsák ki. A párt talpon van, és 'készen áll a válasz­tási küzdelemre. Az ország­nak létérdeke az erős bal­oldali kormányzat létrejöt­te, mert csak az tudja ga­rantálni a nyugodt jövőt. Ugyanakkor arra is fel­(Folytatás az l. oldalról.) mint felét megkapta, felté­ve, hogy a szavazáson a vá­lasztókerület polgárainak több mint a felé szavazott. A választáskor a szavazó­polgárok még egy szavazó­cédulát kapnak majd, ez lesz az úgynevezett területi lis­ta. Ezeken a listákon csak a pártok indíthatnak jelölte­ket. Ilyen területi listát az a párt állíthat, amely a fő­városban legalább 8, Pest megyében 4. Borsod-Abaúj- Zemplén megyében 3, a töb­bi megyében két egyéni vá­lasztókerületben állított je­löltet. A területi listák alapján 152 képviselői helyen osztoz­Ha van szép magyar be­széd verseny Győrben, nyelvhasználati vetélkedő Sátoraljaújhelyen, miért ne lehetne hasonló helyesírás­ból is? Az ötlet a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium anyanyelvi munkaközösségé­nek tagjaiban fogalmazódott meg. 1988-ban hirdették az első helyesírási versenyt me­gyénk középiskoláiban. Ér­dekes módon, amennyire el­lenállás volt tapasztalható az iskolákban általában a vetélkedők iránt, a helyes­írás ügye nyitott kapukat döngetett. A pedagógusok szívesen csatlakoztak a fel­híváshoz, a diákok úgyszin­hívta a figyelmet, hogy a választások tétje igazából nem az, hogy milyen össze­tételű lesz a kormány, ha­nem az: merre vesz irányt Magyarországon a társada­lom fejlődése. A demokrá­ciának csak egyik eleme a többpártrendszer, nélkülöz­hetetlen az erős helyi ön- kormányzat kiépülése is. Meruk József, a szocia­lista párt választási kam­pányfőnöke Spanyolország­ból, tudósítói kiküldetéséből tért haza, hogy segítse a pártot választási harcában), először a konkrét feladato­kat ismertette, majd a ma­ga finom modorában úgy jellemezte a belügyminisz­tériumi lehallgatási bot­rányt, mint a szocialisták ellenfeleinek, esküdt ellen­ségeinek azon törekvését, hogy napok alatt szétverjék a pártot. Hazugoknak és rá­galmazóknak minősítette a hatnak majd a pártok. A területi választókerületeket figyelembe véve a legtöbb mandátumot Budapesten (28), Pest megyében (14) és Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyében (11), míg a legkeve­sebbet Nógrád, Tolna és Vas megyében (4-4) lehet meg­szerezni. Amikor a választópolgár a területi listára szavaz, lé­nyegében egy pártra adja le voksát. A pártokra leadott szavazatokat országos és te­rületi szinten összesítik, s a törvényben rögzített számí­tási mód alapján állapítják meg. hogy melyik párt hány képviselői mandátumot szer­zett meg. A területi válasz­tén. Nem csoda, hogy a szer­vezők a verseny kibővítésé­nek gondolatával kezdtek foglalkozni. Szombaton délután több mint 40 középiskolai tanuló — megyénk iskoláinak leg­jobbjai — jöttek el a gyulai Mogyoróssy Könyvtárba, hogy részt vegyenek a he­lyesírási vetélkedő megyei döntőjén. Gimnazisták, szak­középiskolások és újabban a szakmunkásképző iskolák­ban tanulóik is. A résztvevő­ket Kereskényi Miklós, a rendező gyulai gimnázium igazgatója köszöntötte, s mint mondta, a kelleti ha­társzélen levő Gyula az is­szaélő ellenzéki szervezetek képviselőit. — Vegyük észre — mond­ta —, az ő taktikájuk az, hogy — nem válogatva az eszközökben sem — min­denáron lejárassanak ben­nünket. Néha éppen azért tűnünk tétovának, és visz- szahúzódónak, mert egy­szerűen tisztességesek va­gyunk. Szót ejtett arról is, hogy a rivális politikai pártokat külföldről támogatják, nem tudni, mennyi pénzzel, hol­ott a választójogi törvény szerint minden egyes párt­nak el kellene számolnia pénzügyi forrásaival. Befe­jezésül megjegyezte: a szo­cialista párt minden egyéni választókerületben indít je­löltet, és a legteljesebb mértékben elhatárolja ma­gát az MSZMP-vel való együttműködés és szövetség bármilyen formájától. tókerületben a pártok lis­táinak jelöltjei a leadott sza­vazatok arányában, a szava­zólapon szereplő sorrendben jutnak mandátumhoz, felté­ve, hogy a választópolgárok több mint fele szavazott. A harmadik jelölési mód az országos lista. Ilyen lis­tát azok a pártok állíthat­nak. amelyek a 20 területi választókerület (Budapest és a 19 megye) közül legalább hétben állítottak listát. Ezekre azonban a választó- polgárok közvetlenül nem szavaznak. Az országos lis­tán megszerezhető 58 man­dátumot rendkívül bonyo­lult arányszámítási rendszer alkalmazásával töltik be. kólák érdeklődése alapján talán a magyar nyelvműve­lés újabb központja lehet. Évről évre erősödik a ve­télkedő színvonala. Feladvá­nyait az idén is Nagy Mag­dolna, a gimnázium ma­gyartanára állította össze. A diákok három kategóriában, két fordulóban — tollba­mondás, feladatlap-megol­dás — mérték össze tudá­sukat. Az ismereteket alapo­san próbára tevő, egyéni pontozásos megmérettetés során végül is a legjobbak lettek: Prorok Judit (Békés, Szegedi Kis István Gimná­zium), Szobolya Péter (Bat- tonya, Mikes Kelemen Gim­názium), Sotóczki Zsuzsa (Gyula, Kertészeti Szakkö­zépiskola), Korcsmáros Ta­más (Békéscsaba, Kemény Gábor Szakközépiskola), Er­dőst Tünde (Szarvas, 615. Sz. Szakmunkásképző Intézet), Kisvárdai Gyöngyi (Békés­csaba, Textilipari Szakkö­zépiskola és Szakmunkás- képző Intézet). Ök továbbjutottak a Bé­kés, Bács-Kiskun, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyék közötti területi versenyre,, melyet február 23—24-én rendeznek meg ugyancsak Gyulán. A gimnázium egyébként fon­tolgatja, hogy a versenyt jö­vőre Kelet - Magyar országra szólóvá szélesíti. Sz. M. Fotó: Fazekas Ferenc Nem világmegváltás vagy szentté avatás Könyvbemutató és beszélgetés a gyomai könyvtárban Folytatódé MSZMP-kongresszus Vélemények, nyilatkozatok, állásfoglalások Békéscsaba polgáraihoz — II Magyar Mezőgazdasági Kistermelők és Vállalkozók Egyesületének felhívása „titkos információkkal” visz- D. L. flz új magyar Országgyűlés összetétele Kazinczy nyomában Gyulán

Next

/
Oldalképek
Tartalom