Békés Megyei Népújság, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-19 / 300. szám
1989. december 19., kedd SPORT SPORT SPORT SPORT A kisegyesíiletek feje fölött is gyülekeznek a fekete felhők Lesz-e póló jövőre Békésben? Idestova egy esztendeje írunk arról, milyen nehéz helyzetbe került a Békéscsabai Előre Spartacus. A morális gondokat követően anyagi nehézségek is fölmerültek. Sőt, manapság egyre inkább ez utóbbi sújtja a nagy múltú, patinás egyesületet. S ahogy környezetünkben szétnézünk, egyre gyakrabban találkozunk hasonló jelenségekkel a sportberkeken belül. Kicsi, közepes és nagy egyesületek vergődnek pénzhiány közepette. Mind ez eddig csak a nagy egyesületek segélykiáltásait hallottuk, a kisebbek vagy szép csendben eltűntek a süllyesztőben, vagy alig hallható hangon hívnak segítséget. Legutóbb egy uszodai látogatás alkalmával a Békéscsabai Minőség SE OB II B-s vízilabdázóiból áradt a panasz. Jóllehet nem milliós tételekben gondolkodnak, ami érthető, hiszen egyetlen szakosztályt működtető második vonalbeli csapatot kíséreltek meg az elmúlt másfél évtizedben fönntartani. Az idén pedig az olykor jött néhány ezer forintos segítség jelentett annyit, hogy újabb néhány hétig működőképessé vált a szakosztály. De az utóbbi pónapokra mindinkább ráillik: tűzoltó munkával oldották meg fennmaradásukat, napról napra éltek. Étkezés félpénzböl — Azt hiszem, most jutottunk a hullámvölgy aljára — mondja Blahut Béla, az utánpótláskorúak edzője, a ' felnőtt csapat játékosa. •— A számlánkon mindössze 3 ezer forint van, s bizony nem tudtunk elmenni az elmúlt hét végén lezajlott út- törőbajnoki zárófordulóra a fővárosba, ugyanis ahhoz ennek az összegnek a duplájára lett volna szükség. Pedig szűkén, mindössze 10 fiatallal számítottuk az utazást, vagyis alig vittünk volna cserejátékosokat. S hogy januártól miből fogjuk megvásárolni az uszodai belépőket? Egyelőre nagy a zsivaj az uszodában, a fedélzeten van minden pólós. Az edzésekről alig van hiányzó, mintha csak rnindenki szeretné kihasználni az év utolsó napjaira még érvényes bérlet adta lehetőséget. — ötven százalékkal levittük a mérkőzés napján érvényes étkezési normát, ami annyit jelent, hogy a többit a felnőtt játékosok saját zsebből, illetve a gyerekek meccsei után a szülök pótolják a hiányt — fűzi hozzá Czirok Sándor, a felnőtt csapat edzője. — Szinte elmondható volt az egész bajnokságra, hogy cserejátékost alig vittünk idegenbeli mérkőzésre. Sőt, a fiatalok bajnoki találkozóira, ha nem nagy távolságra utazott a csapat, a szülők szívességből gépkocsikkal szállították el pólósainkat. Sok viharos évet élt meg a viharsarki pólósélet. Pedig egykoron majd egy tucat csapat gyűjtögette a pontokat a megyei bajnokságban, s Békéscsaba adott B-válogatott vízilabdázót is, az egykor szebb napokat megélt honi pólósnemzedéknek. Az elmúlt másfél évtizedben azonban fölgyorsultak az események. 1984-ben a Békéscsabai MÁV fogadta védőszárnyai alá az együttest. A nyolcvanas évek elejére aztán elfogyott a pénz és új támogató után kellett néznie a Szécsi Tamás irányította maroknyi gárdának. Amikor a szponzor már nem támogat Akkor „gyorssegélyként" az Előre Spartacus adta nevét és pénzét a további működéshez. Majd divatba jött a lila-fehér klubnál a leépítés és ennek lett áldozata a pólóstársadalom. Egyévi szüneteltetés következett, s mivel az Előre Spartacus vezetői ennek lejárta után sem kívántak áldozni a szakosztályra, a legkitartóbbak újabb szponzor után néztek. Ürömükre 1987-ben a Minőség Kisszövetkezet karolta fel őket, s évi 120 ezer forinttal járult hozzá működésükhöz. — Sajnos, az idei IV. negyedévi támogatást már nem tudta utalni a kisszövetkezet, ugyanis anyagi lehetőségei jelentősen beszűkültek — toldja meg Czirok Sándor. — Pedig az utánpótlás korú fiatalokkal együtt napjainkban már mintegy 50 vízilabdázó jár rendszeresen az edzésekre. Nem tudom, hogyan lesz tovább, egyelőre elég kilátástalannak tűnik a helyzetünk. Blahut Béla pedig arról beszél, hogy eddig is jelentős mértékű tagdíjjal járult hozzá az egyesület minden tagja a működéshez, s nincsenek továbbra sem nagy- ratörő, milliós álmaik. Százötvenezer forint boldogság — Százötvenezer forintos támogatással és a saját bevétellel 1990-ben a felnőtt és utánpótlás csapatot is versenyeztetni tudnánk az új bajnokságban. Sőt, ez fedezné a kevés sporteszközszükségletünket is, valamint a belépőket az Árpád-fürdőbe. Gondoltunk arra is, hirdetést adunk föl, szponzorokat keresve, de szívesen vállaljuk bármely Békés megyei vállalat hirdetéseinek viselését, ha segítik kis egyesületünket. Százötvenezer forint. Nem tudom, kinek nagy vagy kis pénz ez egy esztendőre. Egy biztos: sportra, testedzésre, mindennapos mozgásra nem sok. S az is biztos: ennyivel át, vagy meg lehet menteni a megyében egyébként majdnem kihalt sportágat. Jávor Péter Vezető nélkül a labdarúgószakosztály? Tegnap elnökségi ülést tartott a Békéscsabai Előre Spartacus, amelyen a több napirendi pont megtárgyalását követően szóba került a labdarúgó-szakosztály elnöki posztjának kérdése is. (Lapunk december 15-i számában a társadalmi elnökhelyettes, dr. Sümeghy Csaba már megerősítette, hogy nem a legjogszerűbb körülmények között került a szakosztály élére dr. Túrák Vince.) Nos, eddig meg nem erősített hírek szerint az NB I-es csapat elnök nélkül maradt. Azt még nem tudjuk, hogy dr. Túrák Vince mondott le, vagy az elnökség vonta meg bizalmát a szakosztályvezetőtől. December 21-én Kézilabdás toborzó Békéscsabán, a 2-es iskola (Irányi u. 14.) tornatermében december 21-én (csütörtök) 9.00 órától a Békéscsabai Előre Spartacus kézilabda-szakosztályának edzői várják azokat a 8. osztályos fiúkat és lányokat, akik a lila-fehér klubban szeretnék folytatni, illetve elkezdeni sportpályafutásukat. A jelentkezőknek különböző teszteket kell teljesíteniük, melyek alapján a szakemberek választják ki a legalkalmasabbakat, legtehetségesebbeket. A szervezők — a Békéscsabai Előre Spartacus — nemcsak a helybeliek, hanem a megye egész területéről várják a kézilabdasportágat szerető fiatalokat. A résztvevők szerelést — tornacipő, mez, nadrág — hozzanak magukkal! Téli Kupa Az orosházi, a mezőkovácsházi és a mezőhegyesi kézilabda-szövetség az idén is kiírja a Téli Kupa tetem- kézilabda-tornát. Az eseményre január 5-ig lehet nevezni az orosházi sportosztály címén (5901 Orosháza, Pf. 121.). Az első játéknap január 14-én lesz. Szeghalom sporttörténete A szeghalmi Városi Tanács és a Sárréti Múzeum Baráti Köre kiadásában megjelent a Szeghalom sporttörténete 1945-ig című kiadvány, amelyet az érdeklődök megvásárolhatnak hétköznapokon a város művelődési, ifjúsági és sportosztályán. A Miklya Jenő által szerkesztett mintegy 160 oldalas, képekkel gazdagon illusztrált sporttörténeti könyv a Sárréti füzetek kötetsorának tizedik kötete. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a totó 50. játékhetére 7 897 953 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 10 darab, nyereményük egyenként 725 811 forint; 13 találatos szelvény 12 darab, nyereményük egyenként 418 737 forint; 12 találatos szelvény 524 darab, nyereményük egyenként 11 698 forint; 11 találatos szelvény 6827 darab, nyereményük egyenként 899 forint; 10 találatos szelvény 52 244 darab, nyereményük egyenként 176 forint. Egy, hazánkban nagy hagyománnyal rendelkező sportág Békés megyei „utolsó mohikánjai” bíznak abban, hogy ismét föl karolja őket valaki IZHÜU Ifire Béke az én szívügyem is! — ez a címe Bodzás Sanyi 6. osztályos szeghalmi diák képének A szervezők annak idején nagy lendülettel hirdették meg a „Sporttal a békéért” gyermekrajzpályázatot, de nem titkolták azt sem, hogy félnek egy kicsit... Való igaz, manapság olykor a legnemesebb ügy is zátonyra futhat, érdektelenségbe torkollhat. Nagyon nehéz felszínen tartani az érdeklődést, főképp olyan témakörökben, amelyekről tudjuk, népszerűsége nem éppen a zenitjén áll. Mint a sport. Szóval, úgy fél évvel ezelőtt, amikor a Hazafias Népfront egy új területre lépett és a sporthoz közeledni kezdett, voltak, akik legyintettek, mondván, nincs jobb dolguk? Nos. aki szombaton délután a békéscsabai sport- csarnokban ott volt a rajzpályázat záróünnepségén, az előzőekben írtakat teljességgel cáfolhatja ! Közel ezer pályázat érkezett, és ahogy szokták mondani, a zsűri nehéz helyzetben volt. Azaz egy szempontból mégsem. a kiírás, illetve díjazás egyik szerencsés feltételeként csaknem százan hazavihettek valamilyen elismerést. Ha csak annyit is, hogy elhangzott a nevük az ünnepségen . .., de hisszük, ez is fontos lehet. Vágréti János festőművész, a zsűri elnöke: „Tényleg csak azt mondhatom, hogy amióta rajzzal és gyerekekkel foglalkozom, ilyen kellemes meglepetés nem ért! Nagyon sok színvonalas rajzot lát itt körben, és remélem, nemcsak engem erősít meg abban, hogy a gyerekek igenis kötődnek (vagy kötődnének!) a családhoz, a békesség. a béke és ehhez kapcsolódóan a sport gondolatához. Mert, úgy gondolom, ez összefügg, a béke és a sport fogalma nagyon közel áll egymáshoz. Jómagam is vezetek gyerekszakköröket, természetesen a mieink is neveztek, és csak azt mondhatom, hogy szívmelengető az a gondolatgazdagság, amely itt megjelent a képeken A HNF Országos Tanácsának tagja, a Nagybánhegye- si Zalka Tsz munkavédelmise, Szatmári Sándor: „TuHajdú Máté 10 éves békéscsabai kisfiút az olimpiai játékok megnyitó ünnepsége ragadta meg lajdonképpen mi vagyunk az egyetlen úgynevezett külső szponzor, mert .— legalábbis igy gondolom — a művelődési és sportszervek hivatalból támogatták ezt a pályázatot. Mi is szívesen segítettünk azonban. A tsz vezetősége az ilyen nemes ügyekben bárkinek partnere!” Valamennyi díjazottat nem sorolhatjuk fel, de a kategóriagyőztesek és „dobogósok’’ feltétlen megérdemlik. Az alsótagozatosok közt a legjobbak: Vaverka Zsuzsa (Bcs. 2. sz. iskola) és Cs. Tóth Lilla (Békéscsaba), továbbá Márt Katalin (Sarkad), Bene Krisztina (MN Bcs. Helyőrségi Klub), Kiss Adrienn (Békéscsaba), Veres Andrea (Gyula). Az 5—8. osztályosok között: Bodzás Sándor (Szeghalom), Novák Edina (Békéscsaba), Szabó Miklós (Békéscsaba), Kiss Katalin (Békéscsaba). Zengő Anikó (Csorvás), Rábai Imre (Békéscsaba). Kollektív különdíjat kapott a szeghalmi Sebes György Általános Iskola és a békéscsabai 4— 8. Számú Általános Iskola 3. b osztálya. Elhatározták — mint Ré- thy Erzsébet főszervezőtől megtudtuk —, hogy néhány olimpiai témájú rajzot a közeljövőben eljuttatnak a Magyar Olimpiai Bizottságnak Síelés a Tátrában — ahogy Novák Edina 13 éves békéscsabai kislány látja BÉKÉS MEGYEI Politikai napilap. Igazgató-főszerkesztő : Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc, dr. Serédi János. Igazgatóhelyettes: Adamík Tibomé. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat. A szerkesztőség és a kiadó címe: Békéscsaba. Munkácsy u. 4. sz. Pf. 111. 5601. A szerkesztőség telefonszáma: (66) 27-844. igazgató-fószerkesztö: (66) 21-401, a kiadó telefonszáma: (66) 26-395. Telexszám: 83312. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postaimataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egv hónapra 105 forint, egy évre 1260 forint. Készül: a Kner Nyomda lapüzemében, Békéscsaba. Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató : Balog Miklós. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk \ issza. „Első a béke!”