Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-14 / 270. szám

BÉKÉS MEGYEI N É PÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP 1989. NOVEMBER 14., KEDD Ára: 4,30 forint XLIV. ÉVFOLYAM, 270. SZÁM Mai számunkból: Rendkívüli tél nélkül meglennénk... <3. oidan Kell a honvédelmi nevelésit?) (4. oldal) Mikor lesz Békésen városi tévé? <4. oidan Kongresszusra Részül a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom <5. oidau Tragédia a vadászaton (6. oldal) Yálságmenedzselő gazdaságpolitikai program Előkészületek a népszavazásra Tudományos ülés Gyulán A téma: az idült tüdőbetegek felkutatása, gondozása Egy esetleges adósságát­ütemezés Magyarország szá­mára mintegy 10 százalékos fogyasztáscsökkenéssel és a beruházások hozzávetőlege­sen 30-40 százalékos vissza­fogásával járna 1990-ben — mondta Szerdahelyi Péter, az Országos Tervhivatal ál­lamtitkára azon a sajtótájé­koztatón, melyet az intéz­ményben tartottak hétfőn, az Országgyűlés novemberi' ülésszaka elé kerülő három­éves gazdaságpolitikai prog­ramtervezetről. A szóban forgó tervezetet a parla­menti képviselőkön kívül megkapták a pártok vezető testületéi is, s így nekik is lehetőségük van véleményt nyilvánítani róla. Egyébként most fordul elő először, hogy a Minisztertanács gazdaság- politikai programja — no­vember közepén — első ol­vasásban kerül a parlament elé. Az államtitkár rámutatott, hogy sem tavaly, sem az idén nem sikerült a magyar gaz­daság fejlődését olyan mér­tékben dinamikussá tenni, amilyen mértékben ez kívá­natos lett volna, illetve a kormány terveiben szerepelt. Nem javult a gazdaság jöve­delemtermelő képessége, nem következett be a kívánt struktúraváltás, az ország pénzügyi helyzete ingatag, a növekvő jövedelemkiáramlás ellenére is rossz a lakosság közhangulata. Indokolt, hogy a szakértők olyan gazdasági program kidolgozását tűzték ki célul, amely lehetővé te­szi a fentebb említett kri­tikus folyamatok megállítá­sát és hosszabb távon visz- szafordításukat. A parla­ment elé kerülő hároméves kormányprogram tervezete ennek jegyében született meg. A programtervezet három alappilléren nyugszik: a vál­lalkozás élénkítésén, a vi­lágpiachoz való igazodás elő­segítésén. valamint az élet- színvonal- és szociálpolitika stabilizációján. E célok meg­valósítása érdekében már jövőre kialakulnak a priva-, tizálás alapvető szabályai, létrejön az állami vagyon­alap, megkezdődik az állami vagyonnal való hatékonyabb gazdálkodás. Folytatódik a piac fejlődését akadályozó korlátok lebontása, vagyis a liberalizáció és a deregulá­ció. A terv készítői szeret­nék, hogy a magyar gazda­ság minél hamarabb felzár­kózzon az európai viszo­nyokhoz, ezért a paici folya­matok élénkítése érdekében a lehető legszorosabb kap­csolatot kívánják kiépíteni mind az Európai Közösség, mind pedig az Európai Sza­badkereskedelmi Társulás országaival. À jövő évben, s az elkö­vetkező időszakban a gaz­dasági folyamatok — min­denekelőtt az ország fizető- képességének megőrzése — további terheket jelentenek majd a lakosság számára, ezért az állam olyan élet- színvonal- és szociálpolitikát kíván kialakítani, amely iga­zodik a gazdasági szerkezet átalakításának követelmé­nyeihez. Ennek érdekében életszínvonal- és szociálpoli­tikai csomagtervet is kidol­goztak a szakértők, mely el­sősorban a potenciálisan el­szegényedő rétegek — kis­nyugdíjasok, nagycsaládosok, átmenetileg munka nélkül maradók — fokozott támo­gatását tűzi ki célul. Természetesen a progra­mot nem lehet nehézségek nélkül megvalósítani — mu­tatott rá Szerdahelyi Péter. Ehhez számos népszerűtlen intézkedés meghozatalára is szükség van, amelyek óha­tatlanul sértik kisebb vagy nagyobb csoportok érdekeit. Elkészültek a szavazóla­pok a november 26-ai nép­szavazásra. Ezzel egyidejű­leg a helyi tanácsok meg­kapták a választópolgárok névjegyzékét, a népszavazás lebonyolításához szükséges okmányokat, valamint a vá­lasztási hirdetményt is. Ezt Csiba Tibor, a BM Válasz­tási Irodájának véfcetője kö­zölte az MTI munkatársá­nak érdeklődésére. Elmond­ta, hogy a napokban a ta­nácsok, a választási bizott­ságok országszerte 60 ezer plakátot helyeznek ki a la­kosság tájékoztatására. A választási szakértő em­lékeztetett arra: az országos népszavazás akkor érvényes és eredményes, ha az ország összes választópolgárának több mint a fele érvényesen szavazott, s az érvényes sza­vazatoknak több mint a fe­le a megfogalmazott kérdé­seikre azonos válaszokat adott. Tehát valamennyi kérdésre ikülön-külön kell válaszolni. Arra a kérdésre, hogy miként szavazhatnak azok, akik november 26-án lakóhelyüktől távol lesznek, illetve külföldön tartózkod­nak, elmondta: ehhez az ál­landó lakóhely szerinti ille­tékes tanács vb-titkárától kell igazolást kérni. Ilyen esetben a szavazópolgárt tör­lik a névjegyzékből, és ott Budapestre érkezett hét­főn Rita Süssmuth, a Nyu­gatnémet Szövetségi Gyűlés elnöke — aki egyúttal a Né­met Népfőiskolák Szövetsé­gének elnöke is —, hogy megnyissa a német népfőis-' kólák 40 éves történetéről rendezett kiállításit a TIT Természettudományi Stúdió­jában, A Bundestag elnöke meg­nyitó beszédében méltatta a népfőiskolák jelentőségét a felnőttoktatásiban és -to­vesziik nyilvántartásba, aho­va kéri. Mindez azonban nem vonatkozik a külföldön tartózkodókra, akik techni­kai okok miatt nem vehet­nek részt a népszavazáson. Csiba Tibor rámutatott: az idő rövidsége miatt nem is lett volna lehetséges ennek megszervezése, miként az sem, hogy a nemzetisé­gek ----noha ilyen igény fel­m erült — saját anyanyelvű- kön íródott szavazólapon ad­hassák le vaksukat. Szólít arról is, hogy az or­szágban mintegy 12 ezer sza­vazókört alakítanak ki. Az 5 tagú szavazatszámláló bi­zottság titkárát és két tag­ját a helyi tanácsok választ­ják meg, a többi tagot a pártok delegálják. A szava- zókörök november 26-án reggel 6 órától 18 óráig tar­tanak nyitva, de helyi igé­nyek alapján egy órával ko­rábban is megkezdődhet a ■ szavazás, illetve 20 óráig meghosszabbítható. Minden szavazópolgár egy — 4 kér­dést tartalmazó — szavazó­lapot kap a helyszínen. Sza­vazni csak személyesen, a személyi igazolvány és az értesítő felmutatásával le­het. A szavazatokat számí­tógéppel összegzik, s az első gyorsjelentés a népszavazás befejezését követő 12 Órán belül várható. vábbképzésben. Megköszön­te a Tudományos- Ismeret- terjesztő Társulatnak, vala­mint a Magyar Népfőiskolái Társaságnak, hogy létrehoz­ták a kiállítást, s vele pár­huzamosan megrendezték az „Együtt a közös jövőért: Európa 1992” című konferen­ciát. A tanácskozás címére utalva hangoztatta: a Ma­gyar Köztársaság’ kihirdeté­se fontos lépés ahhoz, hogy Magyarország újból szerves részévé váljon Európának. A jó egészségügyi ellátás alfája, elemi meghatározó tényezője a jó alapellátás. Ezen szemlélet jegyében zaj­lik Gyulán az a kétnapos országos tudományos ülés, amelyet a Korányi Frigyes TBC- és Tüdőgyógyász Tár­saság epidemiológiai-gondo- Î zási szekciója és a Magyar ! Általános Orvosok Tudomá- ! nyos Egyesülete rendezett az j idült tüdőbetegségek felku- « tatása, gondozása témakör­I *3en­A gyulai TOT-szállóban tegnap délután megtartott í megnyitón dr. Kási Gyula, ; a Békés megyei pulmanoló- || giai és rehabilitációs szak­kórház főigazgató főorvosa — úgy is, mint az epidemio- I lógiai-gondozási szekció el­nöke, a tudományos ülés í rendezője — köszöntötte a - szép számmal megjelenteket, ; közöttük prof. dr. Schwei- i ger Ottót, a tüdőgyógyász S társaság elnökét, és dr. An- i dór Miklóst, a Máote elnö­két. Bevezetőjében kiemel- i te; a gyógyító-megelőző munkában a tüdőgyógyász- : hálózat és az alapellátásban ■ dolgozók együttműködése, munkájának egybehangolá­sa, s ebben a konkrét fel­adatok meghatározása rend­kívül fontos. A bevezető után Murányi Miklós, Békés megye ta­nácselnöke mondott megnyi­tót. Örömmel üdvözölte a tényt, hogy Gyula rendre tu­dományos tanácskozások színhelye lehet. Beszélt a megye azon gondjairól, ame­lyek hatása közvetve, saj­nos, nagyon is megmutatko­zik a lakosság egészségi ál­lapotán, ráadásul a megye egészségügyi intézményrend­szerének lehetőségei, felté­telei is elmaradnak az or­szágos átlagtól. A megnyitót követően re­ferátumokkal folytatódott a tudományos ülés, majd a felkutatás és a gondozás kérdéseiről hangzottak el előadások. Ma kerekasztal- konferencia lesz, melynek té­mája: ,,A tüdőgondozók he­lye és feladatai — hogyan tovább?”. A tanácskozás idején a TOT-szálló I. eme­leti kistermében gyógysze­rek, gyógyhatású készítmé­nyek propagandakiállítása látható, a földszinten pedig a zalaegerszegi Arcus Mű­szaki Fejlesztő Kisszövetke­zet mutatja be ultrahangos inhalátor-készülékét a szak­embereknek. T. I. Fotó: Kovács Erzsébet Rita Süssmuth hazánkban Ki fizessen többet a gyógyszerért? „Megkülönböztetett tiszte­lettel köszöntőm önöket ab­ból az alkalomból, hogy a társulat nevében őszinte el­ismerésünket tolmácsolhat­juk a nép műveltségének emeléséért kifejtett állhata­tos tevékenységükért.” E szavaikkal köszöntötte teg­nap délután Békéscsabán, a TIT értelmiségi klubjában a résztvevőket dr. Krupa And­rás, a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat megyei szervezetének titkára, majd ünnepi beszédét rövid tör­tén0'mi visszatekintéssel foly atta. A múltban sem volt mindig kedvező a tár­sulat helyzete — mondta—, ám manapság, ha lehet még súlyosabb nehézségekkel küszködnek azok, akik vál­lalkoznak az ismeretterjesz­tésre. „Tevékenységünkben nagy változás következett be, amiként a társadalomban *is. Jelenleg a közvetlen,, egyéni érdekeket, direkt szakmai igényeket kialakító ismeret- terjesztés iránt nő az érdek­lődés, a műveltség általános és esztétikai rétegei iránt vi­szont jelentősen csökkent — vázolta a jelen időszakot dr, Krupa András —, sajá­tos egyoldalúságot rögzíthe­tünk tehát. De bármennyi­re félrebillent is, mégsem szakadt meg a folyamatos ismeretterjesztés !” Ezt bizonyítandó, kitünte­tésátadó ünnepséget szervez­tek ezen a délutánon a TIT megyei szervezeténél, meg­jutalmazva mindazokat, akik kiemelkedő társulati munkát végeztek az elmúlt eszten­dőkben. Sok évtizedes társulati munkája és TIT-csoportve- zetői tevékenységének elis­meréseként a TIT Aranyko­szorús Jelvény kitüntetését kapta Torda Lajos, a TIT földtudományi szakosztályá­nak tagja. A társulattal va­ló több évtizedes gyümöl­csöző együttműködés elisme­réseként a TIT Aranykoszo­rús Emlékplakettjét érde­melte ki a Békés Megyei Tanács művelődési osztálya. A TIT kiváló dolgozója lett Csák Istvánné klubtitkár. Mindezeken felül a TIT Or­szágos Elnöksége 14 társu­lati tagnak adományozta az országos kitüntető oklevelet. Folyamatos és sikeres társu­lati tevékenységük elismeré­seként TIT jubileumi okle­velet 26-an vehettek át. A TIT megyei elnöksége is ok­ilevéllel jutalmazta a kiváló társulati tevékenységet. Ezt 25-en vehették át. A kitün­tetéseket dr. Kertész Már­ton, a TIT megyei elnöke nyújtotta át. Képünkön Torda Lajos (jobbról) veszi át kitünteté­sét. Fotó: Fazekas Ferenc A társadalombiztosítási tá­mogatást kejl növelni, hogy a betegek jövő év januárjá­tól ne fizessenek a gyógy­szerekért a mostaninál több térítési díjat, vagy ha még­is, a növekedés akkor ne ha­ladja meg a 10 százalékot — fogalmazta meg véleményét dr. Matejka Zsuzsanna mi­niszteri biztos. Mint ismeretes, a gyógy­szergyárak nyári 8,5 száza­lékos termelői áremelése a fogyasztói árakban nem je­lent meg. A gyárak — újab­ban — 9,2 százalékos áreme­lési szándékkal léptek fel, az inflációra, a tőkés beszerzé­sű alapanyagokra hivatkoz­va. Mindehhez hozzájön — azért, hogy a gyógyszerfor­galmazás is nyereséges le­gyen — a megnövelt nagy- és kiskereskedelmi árrés. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a gyógyszerárak 34,2 száza* lékkai emelkednének. Hogy ebből ki és mennyit fizetne, vagyis mennyi jutna a tár­sadalombiztosítás kasszájá­ból és mennyit fedezne köz­vetlenül az állampolgár, az egyelőre vita tárgya. Az lenne a megoldás, ha a társadalombiztosítás a gyógyszertámogatásra fordí­tott mostani 18 milliárd fo­rintját — miként azt dr. Ma­tejka Zsuzsanna kifejtette — jövőre 26 milliárdra emelné. Annál js inkább, mert a gyógyszergyárak bejelentet­ték: a forint esetleges leér­tékelése nyomán újabb ter­melői áremelés igényével lépnek fel. Dr. Orbán Isván, az EGIS vezérigazgatója az MTI kér­désére közölte: nem kizáró­lag a forint-leértékelésről van szó; ennél a kérdés jó­val bonyolultabb. Kétségte­len, hogy a gyógyszergyá­raknak is követniük kell az inflációt, nem lehet ugyanis mesterségesen egy-egy ter­mékcsoportot árszint alatt tartani. Ez vonatkozik a gyógyszerekre is. Ismeretterjesztőket jutalmaztak

Next

/
Oldalképek
Tartalom