Békés Megyei Népújság, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-24 / 252. szám

1989. október 24., kedd Megemlékezések a fővárosban és megyénkben (Folytatás a 2. oldalról) kunkba, amit nem tudtunk lerázni, a sztálinizmust, amely egy tőről fakad a fa­sizmussal. Szocializmust ígértek, de egy sztálini dik­tatúrát kaptunk, ötvenhat­ban megpróbáltuk elhárítani a katasztrófát. Én elmond­tam a szovjet parancsnokok­nak többször: engedjék meg, hogy a nép végre saját ma­ga diktálja a sorsát. Ne bántsátok a várost! De haj­nalban Jamina felől meg­dördült az ég ... Azután jött a megfélemlítés, a terror, a megtorlás — folytatta. — Példát akartak statuálni. A halállistákon én is szerepel­tem, de helyettem Mányi Erzsébetet és Farkas Mi­hályt végezték ki. Minket, a forradalom vezetőit sötét börtönökbe zártak, ahol nap mint nap gyilkolták nem a földesurakat, hanem a mun­kásokat, értelmiségieket, és igaz, becsületes kommunis­tákat. Beszélnünk kell a megdöbbentő eseményekről, hogy tudjuk, mi a diktatúra lényege, hogy, ilyen soha többé ne legyen. Fekete Pál megindulva emlékezett vissza a döbben­Gyulán délután 2 órakor a HNF és a városi tanács, valamint az MSZP vezetői koszorút helyeztek el az or­szágzászlónál. öt óra volt, már besötéte­dett, amikor több száz gyu­lai néma gyűrűt vont Busa László szelíd hantra állított, akácból vésett kopjafája kö­ré. Akik gyertyával érkez­tek, közelebb húzódtak, ami­kor dr. Lipták András, az ünnepség MDF-es szervezői­nek egyike bejelentette a megemlékezés kezdetét. Dinnyés József dalai után a rendezvény szónoka — Gyurkó Károly, a Fidesz Országos Választmányának tagja — visszatekintett az elmúlt évtizedek történései­re, majd egy sápadt fényű utcalámpa egyetlen szál gyertyával kipótolt fényénél felolvasták Nádházi János­nak, a lemondott városi ta­nács helyébe lépett ideigle­nes forradalmi bizottság el­nökének 1956. december 6- án — az akkori Gyulai Hir­ten hallgató tömeg előtt bör­tönévei részleteire, majd így folytatta : „Emlékezzünk azokra, akik már soha töb­bé nem tudnak visszajönni, akik értünk áldozták életü­ket. Gyújtsunk egy gyer­tyát emléküknek. E gyer­tyák mellett kerüljön egy­máshoz közel a magyarság. Ne a múltban, hanem a jö­vőben értsünk egyet a sza­bad Magyarország megte­remtéséért” — fejezte be a szónok. „Nem találok szavakat” — adta vissza Mázán Má­tyás tanácselnök a tömeg ér­zéseit. Ezután az ünnepség majd 3000 résztvevője Fe­kete Pál vezetésével meg­koszorúzta az 1956-ban újra felállított 101-es emlékosz­lopot. Az ünnepség a Tégla Kö­zösségi Házban folytatódott, ahol a jelenlévők előtt is­mertették a Magyar De­mokrata Fórum minap el­fogadott programját. A nap végén az érdeklő­dők megtekinthették a Phaedra moziban Schiffer Pál Engesztelő című, kora­beli eseményeket feldolgozó filmjét. lapba — írt vezércikkét. A jelenlevők meglepetten súg­tak össze, hiszen az írás­ban szélsőségnek nyoma sem volt, s e gondolatok prog­ramként akár ma is vállal­hatók lennének. Ezt követően ismét Lipták András lépett a mikrofon­hoz. Végkövetkeztetésül el­mondotta, hogy az emberek ma önvizsgálatot remélnek azoktól, akik hibát követtek el, vagy akiket bűn terhel, és várják, hogy ennek ered­ményeképpen ismerjék el tévedéseiket, s akkor joggal számíthatnak a megbocsá­tásra is. „Nincsen senki a meghurcoltak között, aki bosszút akarna” — mondotta a szónok, s e gondolat va­lódiságát a jelenlevők tapsa, a kopjafa tövébe tett száz szálnyi virág, a közéjük he­lyezett gyertyák pislákoló fé­nye hitelesítette. A Himnusz elénekléseután sokan az ükumenikus igehir­detés és imádság Béke su­gárúti helyszínére, majd a más ellenzéki szervezetekkel közösen rendezett művelő­dési központi irodalmi em­lékműsorra igyekeztek, ahol Gyomaendrődön egy tizen­éves fiatal lánynak már nem jutott ülőhely a katolikus templomban, így a padsorok mögött, a földön térdelve imádkozott az 1956-os mártí­rokért, forradalmárokért. Iványi László katolikus plé­bános idősek és fiatalok előtt emlékezett és emlékez­tetett a 33 évvel ezelőtti tra­gikus eseményekre, s azok­ra, akik nem önmaguknak éltek és haltak meg, akikre lőttek a barikádokon, akiket erőszakkal elhurcoltak, ki­végeztek. Azokra, akiknek a családjába gyász költözött, akik lelkűkben ma is hord­ják a gyötrelmeket, s azok­ra, akik a meghurcoltatások ezt követően Gyula MDF- kongresszusi küldöttei adtak számot maguk, s az orszá­gos gyűlés munkájáról. miatt most is félnek. A bú­zaszem — mondta —, amit akkor elvetettek, 33 évig nyugodott a földben, s most jött el az idő, amikor csíráz­hat és ezután hozhat ter­mést. Az 1848 '49-es forradalom és szabadságharc, s az első vi­lágháború hősi halottainak emelt emlékmű előtt a Him­nusz hangjai alatt is érkez­tek a tiszteletet adók egy rö­vid főhajtásra. Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című versét Polányi Éva pe­dagógus tolmácsolta, Sipos Tas Töhötöm református lel­kész pedig a három évtized­del ezelőtti megrázó esemé­nyeket idézte fel. „Hazud­tunk éjjel és hazudtunk nap­pal a rádió hullámhosszán” — mondta. „Hamarosan ta­láltak olyan embereket, akik készek voltak a szovjet, had­sereg kezére és fegyverére bízni ezt az országot. Am az erőszak, a fegyver nem vál­toztatja meg a gondolatot. Nem lehet megállítani az időt, ami mindig az igazság­Orosházán emlékmenetet szerveztek a kisgazdapárt, a Szabad Demokraták Szövet­sége, a Keresztény Demok­rata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetei. A felvonulók a vasútállomás előtt gyülekez­tek mécsesekkel, fáklyákkal, nemzetiszínű lobogókkal. Az emlékmenet este hat órakor indult az Árpád-kert felé. Az első sorban egy pöt­tömnyi emberpalánta szapo- rázta lépteit, szájában rózsás pipával. Ez az ő útja. Igaz, ő még nem tudja, de most történelmet él meg — hang­zott innen-onnan. A hősök szobránál néhány percre megálltak a felvonulók, hogy meghallgassák Bencsik Elek­nek, az ötvenhatos forradal­mi tanács tagjának emléke­ző szavait. Innen a Kossuth­Szeghalmon az MSZP vá­rosi szervezőbizottsága októ­ber 23-án 18 órára az ’56-os népfelkelés valamennyi ál­dozatának emlékére a Kos­suth téren, a református templom közvetlen közelé­ben — a Nagy Imre temeté­sére felállított kopjafa mel­lé — egy újabb kopjafát kí­vánt elhelyezni. Szándékuk meghiúsult, mivel a refor­mátus egyház presbitréiuma a múlt hét szombatján — minden indulattól mentesen, a puszta tényeket szem előtt tartva — úgy határozott, hogy a két azonos tartalmú kopjafa a város lakosainak megosztottságát és szemben­állását hirdetné. A kopjafa ez év júniusi felállítói között többek mellett szerepelt az MSZMP szeghalmi reform­köre is, ezért a presbitérium azt ajánlotta a megemléke­zés szervezőinek, hogy az újabb kopjafa helyett ők is a már meglévőn helyezzék el a koszorúkat, virágokat. nak dolgozik. Nem lehet ki­irtani a magyar szívet, amely szabadságot, jogot kö­vetel. Legyen e nap a nem­zeti megbékélés kezdete, amelyhez azonban a vétke­zők bűnbánata kell!” — fi­gyelmeztetett a lelkész. Ko­szorúzás és Petőfi Még kér a nép című költeményének szavalata közben apró gyer­tyákat és mécseseket gyúj­tottak a tisztelgők, majd a Szózat hangjaival hajoltak meg a mártírok emléke előtt. szoborhoz vonult a három­ezer fős embertömeg, ahol Kiss Sándor református lel­kész és Varga Zoltán köny v- tárigazgató tartott ünnepi beszédet. Az MDF Orosházi Táncsics Mihály Szervezetének elnöke e szavakkal köszöntötte az érettségből és józanságból jelesre vizsgázott tömeget: „Magyarországon 1989 ok­tóberében forradalom van. Ez a forradalom békés, pol­gári, nemzeti forradalom. Egy nép kéri, követeli he­lyét e hazában, egy nép, mely negyven éven át má­sodrendű állampolgárként, jogaitól megfosztva élt saját honában. Ez a nép elunta a megaláztatást, eszmélni kez­dett. Legyőzte félelmét, gyű­lölködését. Most pedig em­lékezik.” Hogyan vélekedik mind­erről a megemlékezés rende­zője, az MSZP városi szerve­zőbizottsága? Kerekes Kál­mán, a bizottság elnöke el­mondta, sajnálattal vették tudomásul, hogy a prespité- rium a lelkész előzetes hoz­zájárulását október 2l-i ülé­sén megváltoztatta és a kop­jafa elhelyezéséhez nem já­rult hozzá. A presbitérium határozatát csak vasárnap délután kapták kézhez, ezért elnézést kérnek mindazoktól, akiket hétfőn nem tudtak ér­tesíteni, és így este 6 órára hiába fáradtak el a Kossuth térre. A tegnapi nap még­sem múlt el Szeghalmon megemlékezés nélkül. Hívők és ateisták este fél 7-től ün­nepi istentiszteleten vehet­tek részt a református templomban. * * * Ezeken kívül a megye több településén tartottak megemlékezést. „Nincsen senki, aki bosszút akarna 99 „A búzaszem ezután hozhat termést 99 Egy nép követeli a helyét Elmaradt a kopjafaállítás így látják az olvasók „a megbékélésről nem elég beszélni, cselekedni is kell érte” Tegnap déli 12 órakor az Országház erkélyéről Szű­rös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök kikiáltotta a Magyar Köztársaságot. Vajon, hogyan vélekednek, ho­gyan fogadják az emberek a történelmi jelentőségű hírt? — Ezt kérdezték munkatársaink Békéscsabán, Orosházán, Szeghalmon, Gyulán. Békéscsabán ősz hajú férfi sétál. Láthatóan élvezi az őszi nap melegét. Felnőttként élhette végig 1956-ot. — Hogyne. Végigéltem — ha gyerekként is — a háborút, és felnőttként ’56-ot. Az utóbbi évek nyilván nem csak en­gem zavartak meg lelkileg, érzelmileg. Igaz, a természet is örök változásban van, miért ne lenne a társadalom is? Azt hiszem, a legnagyobb vesztes az ’50-es korosztály, akik fel­tették az életüket, akik lelkesedni tudtak azért, hogy vala­mikor jobb legyen — mondja. Mihálka Ferenc aztán le­gyint, mintha hirtelen úgy döntene, amit még gondol, in­kább megtartja magának. A Centrum Áruház kirakatát nézegeti Teveli István. Be- pólyált kezét maga elé tartja. — Most jöttem Szabadkígyósról. Eltört a kezem, azt kö­tözték át. Hogy mit szólok a Köztársasághoz? Nevezhetik annak, aminek akarják, ha nem csinálnak semmit. Mondha­tunk, amit akarunk, aztán az történik, amit ők akarnak. Tudja, úgy van az, hogy százezer ember politizál — meg nyilatkozik a nép nevében —, a többi tízmillió, a nép meg dolgozik... A Kossuth téren, a szobor „árnyékában” egy pádon idő­sebb, jól öltözött asszony ül. Csernik Andrásné nyugdíja mellett a konzervgyárban takarítónőként dolgozik. N— Nem lehet a négyezer forintos nyugdíjból megélni, ke­resni kell hozzá. Én nem nagyon politizálok, de ha már megkérdezett: nagyon szimpatikus embernek tartom Szűrös Mátyást, aki bejelentette, hogy mától Köztársaság vagyunk. Azt hiszem, mindegy minek nevezzük az országot, ha vala­ki becsülettel dolgozik, az eddig is, ezután is megél majd ... Kisbabáját sétáltatja Molnárné Kis Aranka. — Ha ez a Köztársaság azzal jár, hogy a hús ára nem felfelé, hanem lefelé megy, akkor jó dolog. Ha marad minden, sőt, fel­emelik az élelmiszer árát. akkor nevezhetik annak, aminek akarják ... ­* * * — A tanáriban a kollégáimmal együtt néztem a tévéköz­vetítést — mondja Somi Éva, az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium tanára. — A köztársaság kikiáltása után vi­szont órára kellett mennem, így a továbbiakról már csak a rádióból értesültem. Úgy érzem, délben történelmi pilla­nat tanúja lehettem. Éppen ezért bizakodó és várakozó ál­lásponton vagyok. Várom a változásokat, a meghirdetett el­vek, programok mielőbbi megvalósítását. Nagyon remélem, hogy a köztársaság keretein belül ezek a változások nem ütköznek akadályba. Elek László, orosházi nyugdíjas, a történelem nagy pilla­natainak átélője, szemtanúja: — Negyvenötben hadifogoly voltam: a Tildy-féle köztár­sasági elnökválasztást is megértem: 1956 is nyomot hagyott bennem. Mégis úgy érzem, ez a mai esemény életem egyik legnagyobb élményét nyújtotta. Örömmel töltött el az lát­vány, ami a Parlament előtt elém tárult. A nemzeti össze­fogás, az egység, a tisztánlátás. Szűrös Mátyás beszédéből kiérződött a józanság, a tömör helyzetelemzés. A frappáns megfogalmazás magával ragadta a tömeget is. Az emberek szinte együtt rezdültek a szónok megnyilatkozásaival. * * *• Szeghalmon tegnap 3 4 l-kor megszólalt a református és a katolikus templom harangja. — Miért a harangzúgás ebben a szokatlan időpontban? — kérdeztük Nagy József katolikus esperestől. — Köztársaságunk kikiáltását, ezt a szép ünnepet köszön­tik a harangok, melyek mindenkor, mindenkit békére, imád­ságra, szeretetre szólítanak. * * * A gyulai autóbusz-állomáson várakozó Busa Lászlót, az este felavatandó kopjafa alkotóját kérdezzük: — Miként vélekedik a köztársaság kikiáltásáról? — Politikailag nagyon érett, bölcs cselekedetnek tartom, az esemény és az időpont összekötését a megbékélésről nem elég beszélni, cselekedni is kell érte. S a köztársaság kiki­áltása e napon jelentős tett volt. Kivénhedt mellékvonali Volán-autóbusz csörtet a járda­sziget mellé, az utasok szerteszélednek. A szemmel látható­an fáradt gépkocsivezetőt, Szabó Imrét is a köztársaság ki­kiáltásával kapcsolatos véleményéről faggatom. — Az utasoktól hallottam, hogy dél óta köztársaságban élünk. Amíg a megnevezés előtt ott volt a „nép”, addig sem sokat jelentett, ha éppen rá nem voltak tekintettel. Nagy lépés volt ez a mai, de ha utána nem történik semmi lé­nyeges, akkor felesleges is lehet. Azt várom, hogy az ország vezetői — legyenek bárkik is azok — ne csak nagyokat mondjanak, hanem végre tegyenek is meg mindent azért, hogy a dolgozó emberek boldogulni tudjanak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom