Békés Megyei Népújság, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-07 / 237. szám
BÉKÉS MEGYEI N É PÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP 1989. OKTÓBER 7., SZOMBAT Ara: 5,30 forint XLIV. ÉVFOLYAM, 237. SZÁM Uj típusú pártra van szüksége a magyar szocialista mozgalomnak Érdemi vita az MSZMP kongresszusának első napján Mindenekelőtt tartalmában, de külsőségeiben és munkarendjében is megújult, a korábbiaktól gyökeresen eltérő kongresszust kezdett pénteken az MSZMP. Szinte az első percektől kezdve érdemi munka folyt: már az ügyrendi vitában hangot kapott nézetkülönbségek is jelezték azt a későbbi felszólalásokban még markánsabban megmutatkozó tényt, hogy a küldöttek legtöbbje határozott elképzelésekkel érkezett a pártfórumra, s azoknak érvényt is kíván szerezni. Véleményük abban egybecsengett, hogy a szocializmus, s vele a párt eddig járt útján immár nem lehet továbblépni; váltás, reform, megtisztulás kell a pártban és azon kívül is. Arról azonban már igazi, szenvedélyes vita alakult ki, hogy teljességgel új pártra van-e szükség, s ha igen, milyen legyen, mit tűzzön zászlajára. Ezekre az alapkérdésekre keresett — más-más nézőpontból, s más-más hangsúlyokkal — választ Nyers Rezső pártelnök megnyitó beszéde, Grósz Károly főtitkár beszámolója éppúgy, mint Pozsgay Imre, A kongresszuson Nyers Rezső pártelnök mondott megnyitó beszédet. Emlékeztetett arra: a tavalyi pártértekezlet óta nyilvánvalóvá vált, hogy hazánkban lezárult egy korszak, valami új kezdődött. Elkerülhetetlen, hogy a párt is számot vessen helyzetével, meghatározza, mit akar tenni az ország, a nemzet jövőjéért, mii kell tennie a szocializmusért, a mozgalom újjászületéséért. Arra a kérdésre válaszolva, hogy az MSZMP milyen párt legyen a jövőben, miben változtasson a mozgalom, Nyers Rezső kfiejtette: a mélyen szántó viták általános egyetértéshez vezettek abban, hogy a sztálinizmus teljes egészében elvetendő, mert az valójában nem a szocializmus egyik alternatívája, hanem tévút, a szocializmustól idegen módszeaki a történelmi összegzéshez és a programnyilatkozathoz, illetve Kovács Jenő, aki az alapszabály tervezetéhez fűzött kiegészítést. A párt 710 ezres tagságának képviseletére megválasztott 1279 szavazati jogú küldött közül 1256 foglalt helyet a Budapest Kongresszusi Központ Pátria termében. A tanácskozás kezdetén Ormos Mária történészprofesszor, az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának tagja a szabadságharc 1819. október 6-án kivégzett mártírjaira emlékezett. A többi között elmondotta: — E harcokat az emberi, a társadalmi és a nemzeti szabadságért mindig, mindenütt veszteségek, olykor vereségek kísérték — és kísérték a hősök, a mártírok tetemei. Az emberek, a népek tudják ezt, anélkül is, hogy tanítóik megtanítanák rá őket. Tudják, hogy a részvereségben is benne rejtezik a győzelem, tudják, hogy az áldo,zat a holnap ígérete. rek alkalmazása. Ezen az alapon nyer igazolást a hazai sztálinizmus elleni, 1956- os népfelkelés, amely utat nyitott az MSZMP létrejöttének, egy sajátos reálpolitikának. A múltról szólva megjegyezte; folytatni kell még a kutatást és a vitát az MSZMP gyakorlati politikájáról és a Kádár-korszakról. Most egy olyan új típusú pártra van szüksége a ma-’ gyár szocialista mozgalomnak, amely utódja, de nem egyszerűen politikai folytatása az MSZMP-nek — állapította meg Nyers Rezső. A kongresszus jogát és feladatát is abban jelölte meg. hogy az erről az úí típusú pártról döntsön. Az MSZMP elnöke a párton belül kifejlődött reform- mozgalmat az életerő pozitív (Folytatás a 2. oldalon) Kezdődik... Reggel 8 óra 35 perc. Hivatalosan fél 9-kor kezdődne a kongresszus, az első eseményt azonban a Grósz Károlyra irányuló kamerák, fényképezőgépek pergőtüze jelenti. Néhány perc múlva valaki odalép az elnökségi asztal mikrofonjához, és bejelenti: „Kedves Elvtársak! Mivel a. tegnap esti vita eredményének kinyomtatásával a nyomda késik, a kongresszus előreláthatólag 20-30 perccel később kezdi meg munkáját.” A küldöttek fegyelmezetten veszik tudomásul az időrend módosulását, fél tóra elteltével meg is kapják a — kongresszus időtartama alatt naponta kétszer, reggel és este megjelenő — Kongresszus ’89 kiadványt, mégis várniuk kell. Mintha senki sem akarna belevágni, jegyzi meg a sajtópáholyban ülök egyike. Innen-onnan taps is felhallatszik, jelezve a jogos türelmetlenséget. Kilenc óra 19 perckor végre felhangzik a Himnusz. A tv kamerái az első sorban ülő Grósz Károlyra, Németh Miklósra, Pozsgay Imrére és Nyers Rezsőre sze- geződnek. A feszültség máris tapintható a Budapest Kongresszusi Központ Pátria termében, iKezdődik ... Koszorú a határkövön a vértanúk emlékére Száznegyven évvel ezelőtt, október hatodikán Aradon kivégezték a szabadság- harc 13 tábornokát. Közülük heten ott porladoztak a vesztőhelyen, a többiek holttestét a hozzátartozók megvásárolták a bakótól és elszállították -szülőföldük nyugvóhelyeire. Sírjuk jeltelen volt. Nevükre azonban nem borult feledékenység. A kivégzés helyétől nem messze felállították a vértanúk emlékoszlopát, s itt helyezték el a 13 tábornok közül 11-nek a hamvait. (Kiss Ernő a jugoszláv Elemér, Dessewffy Arisztid pedig a csehszlovákiai Margo- nya községben nyugszik.) „Arad pedig a magyar Golgota — írta Kossuth Lajos Arad városához intézett levelében. — Legyen a szabadság mártírjainak halálával megszentelt földjének minden porszeme termékeny honszeretetben, miszerint a polgárerények törekvése által igazoltassák a magyar szabadság diadalában.” A zarándokút 140 éve fart. S mindegyiknek megvan a maga szívszorító története. A mostaninak is. A hét elején még csak valószínűsíthető volt. hogy a megyei c‘o- legáció aligha juthat el Aradra a gyulai határátkelőhelyen. Szóba került egy közös magyar—román megemlékezés a népköztársaság Elnöki Tanácsa, az Ország- gyű.lés, a kormány, valamint a pártok és más szervezetek képviselőinek részvételével, melyhez a megyei delegáció ■ is csatlakozott volna a nagylaki határátkelőhelyen. A román fél azonban elutasította a javaslatot. Jelezték viszont, hogy magánszemélyek beutazását nem akadályozzák meg. Így hát mint magánszemélyek indultunk a szerkesztőségből pénteken reggel. Egyik munkatársunk vonatra szállt, mi pedig gépkocsival a gyulai átkelőhelyre mentünk. A magyar határőrök és vámőrök nem sok jóval biztattak. Ennek ellenére, reménykedve a jelzett ' ígéretben, hogy magánszemélyeket átengednek, elhagytuk a magyar határállomást. Román határszakaszon néhány gépkocsi várakozott tisztes távolságban a sorompótól, kivéve azt az egyet, amely reggel 5 óra előtt érkezett az átkelőhelyre, s a második sávban állt egészen a rámpa közelében. Az épület körül csend honolt. Egy határőr sorkatona vigyázta a rendet. Néha kinézett ugyan az épületből égy-egy tiszt, de sem az útlevél-, sem a vámvizsgálat nem kezdődött meg. Fél 7 tájban megállt mögöttünk egy Lada típusú gépkocsi. Kiszállt belőle Juszt László, a tv munkatársa egy operatőr kíséretével. Készítettek néhány felvételt a gépkocsi- sorról. majd úgy döntöttek, hogy előrehajtanak. — Megállni! — szalad elé- bük a sorompónál álló sorkatona. — A parancsnokkal akarunk beszélni — mondta Juszt László. Az érveknek nem volt foganatja. A katona észrevette az operatőr kezében a kamerát, és nagy patáliát csapott. Közben Juszt László a korábbi felvételekről készített kazettát hátranyújtotta nekünk. A kazettát kikapták a kezünkből. A tévések kocsiját az épület elé irányították. Ekkor már előjött a határállomás parancsnoka is. Rövid szóváltás után elkérték az útleveleket, majd nekünk is intettek, hogy jöjjünk előre a gépkocsival, és tőlünk is elvették az útleveleket. Ekkor, az incidens ellenére ismét reménykedni kezdtünk, hogy hamarosan átlépjük a határt, és kiérünk Aradra a koszorúzás időpontjára. Ezzel a reménnyel várakoztunk. Az idő telt. Az épületből ki-kijöttek a vámőrök, a határtisztek, beszélgettek egymással, aztán visz- szafordultak, anélkül, hogy intézkedtek volna, hacsak azt nem nevezzük intézkedésnek, hogy mindenkit beparancsoltak a gépkocsikba. Ezt látva, többen lemondtak úticéljukról. Két gépkocsi visszafordult a magyar határra. Időközben a tévésektől elvették a kamerát, a kazettákat, a magnókészüléket, majd hozzánk lépett egy vám- és egy határőrtiszt. — Aradra mennek? — kérdezték. — Igen — válaszoltunk. — Minek? — A koszorúzási ünnepségre. Ügy tudjuk, magánszemélyeket átengednek. — Van maguknál újság, könyv vagy fegyver? — kérdezte a vámtiszt, anélkül, hogy figyelemre méltatta volna előbbi megjegyzésünket. Majd munkához látott. Tüzetesen átvizsgálta a gépkocsit. Semmi rendelleneset nem talált, a fényképezőgépet azonban magával vitte. Közben azt a gépkocsit, amely elsőnek érkezett, visz- szaküldték. Minket pedig bekísértek az épületbe motozásra. Megalázó procedúra volt. Tetőtől talpig végigtapogattak, kiforgatták zsebeinket. A véletlenül nálam levő Magyar—Finn Baráti Társaság igazolvány felkeltette a gyanút. Egy darabig maguknál tartották az újságíró-igazolvánnyal együtt. Aztán kiengedtek az épületből, és tovább várakoztattak. Jócskán elmúlt már 10 óra. Aradon minden bizonnyal lezajlott a koszorúzási ünnepség, hiszen a . mi időszámításunk szerint 10 órakor kellett volna elkezdődnie. A (Folytatás az 5. oldalon) Az ülésteremben
