Békés Megyei Népújság, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-26 / 254. szám

1989. október 26., csütörtök »7 • Nyílt fórum • Nyílt fórum • Nyílt fórum Örökös hazátlanságra ítélve? Kisebbségi pedagógusiként dolgoztam évtizedekig a mai Romániában. Minden erőmmel azon voltam, hogy eleget tudjak tenni a legfőbb feladatomnak, a magam és tanítvá­nyaim szellemi és nemzeti tudatának ébren tartásának és fejlesztésének, az elnemzetlenedés megakadályozásának, ott ahol a magyar kisebbséget egyre többször és egyre nyíltab­ban bozgornak (hazátlannak) titulálják. Büszke is vagyok sok száz volt tanítványomra, akikből kiváló szakmunkás, tisztviselő, mérnök, tanár, orvos, színész lett, s akik szinte kivétel nélkül becsülettel és nyíltan vállalják magyar mivol­tukat, bár ez ott nem könnyű és nem csekély veszéllyel jár. Ezt a „hontalan” sorsot vállaltam, s bár sokat gondoltam gyermekeim és eljövendő unokáim siralmasnak ígérkező jö­vőjére, nem mozdultam, maradtam konokul a helyemen mindaddig, amíg a személyes szabadságomat nem fenyegette közvetlen veszély a biztonsági szervek részéről. A múlt év végén helyezkedtem el Békés megye egyik ha­tárközeli kisvárosában, az egyik szakmunkásképző szakkö­zépiskolában pedagógusi munkakörben. Az otthon maradt hozzátartozóimmal így reméltem némi kapcsolatot kiépíteni. Az új élet kezdésével járó szorongást semmi sem tudta, s tudja máig sem eloszlatni, csupán néha enyhíteni. Nagyon jólesett érezni a kezdeti együttérzést, érdeklődést. Biztató volt hallani az ígéreteket, amelyek a minél gyorsabb és tel­jesebb beilleszkedésre, mind jobb kereseti lehetőségekre utaltak. (Fizetésjavítás ahogyan a béralap engedi, túlmun­ka-lehetőségek, pl. helyettesítések, óraadás stb.) Szinte köny- nyekig meghatott, amikor a téli szünidőben az intézet kar­bantartó munkásai meghívtak egy hagyományos rendezvé­nyükre, egy bográcsgulyásebédre. Ha azt mondom, hogy nagyon jól éreztem magam, nem hazudok. A baj az, hogy mindez nem tartott sokáig. Egyre gyakrab­ban hangzottak el előttem nem túl barátságos megjegyzé­sek: „A menekültek miatt került az ország ebbe a gazdasá­gi helyzetbe, vissza kellene toloncolni mind”, „A Romániá­ból jött menekült miatt kerültem a létminimum alá”, „Mi­ért szöktök külföldre ti románok (hangsúlyozom, nem romá­niai magyarok, még csak nem is erdélyiek!!!), miért nem otthon lázadoztok?”, „Micsoda arcátlanság, hogy egy mene­kült ugyanannyi fizetést akar, mint egy magyar!” stb. Az itt említettek csak kis töredéke az elhangzottaknak. Mindezeket én a gazdasági helyzet romlásából fakadó elkeseredettség­nek tulajdonítom, de mégis fájó, mert nem szült jó hangu­latot, sőt, inkább azt éreztem, hogy megdermed a légkör körülöttem. Ezt végképp betetézte egy-két „kolléga” meste­rien időzített alattomos, rósz szándékú akciója, melynek so­rán nem állították, csak megkérdőjelezték, hogy „ez a ro­mán kolléga nem kémkedni jött-e a szekuritáténak, nem küldték-e?”, ezt követően már nemcsak dermedt, hanem ki­mondottan fagyos lett a légkör körülöttem. Bennem persze joggal felmerül a gondolat, hogy nem éppen a híresztelők dolgoznak-e a szekuritáténak, erkölcsi lejáratásommal?! Meggyőződésem, hogy nem sokan értenek egyet a híreszte­lésekkel, de a „jobb félni, mint megijedni” elv alapján vi­selkednek. Én mindenesetre erkölcsileg szinte kiütve érzem magam és nem tudom, hogyan lehetne jogorvoslást talál­nom?! A következmények katasztrofálisak. Csak néhányat soro­lok fel. — Pedagógusokból álló baráti társaságba invitáltak meg még február végén, vagy március elején. Bevallom, öröm­mel elfogadtam a meghívást. Abban állapodtunk meg, hogy értesítenek a legközelebbi találkozó idejéről, s egy fiatal kollégám elkísér, bevezet a társaságba. Még ma is várhat­nám az értesítést, ha egyvalaki az érintettek közül nem köz­li velem a közelmúltban, hogy „ez nem jött össze, kollé­ga". — Az ebédlőben étkezéskor szemmel láthatóan többen nem örülnek, ha mellettük foglalok helyet, vagy ha már ott va­gyok, igyekeznek másfelé helyet találni. Meg kívánom je­gyezni, hogy az 50-en túl vagyak, s még sehol sem tartottak összeférhetetlennek, sőt állítom, hogy mindig keresték a tár­saságomat, talán a vidám alaptermészetem miatt. — A beígért egyszobás, fürdőszobás, főzőfülkés szolgálati lakást, ami döntően befolyásolt abban, hogy itt állapodjak meg, még a mai napig sem kaptam meg. Én viszont a meg­állapodás szerint 1989. január első napjaitól állandó éjsza­kai szolgálatot láttam el, a 31 órás nappali kollégiumi ügye­let mellett. — Különböző túlmunkákat bíztak rám (mint menekült­nek, szükséged van pénzre — mondták), de az értük járó térítéseket előbb halogatták, majd „nem jut mindenre pénz”, „tévesen értelmezett dolog volt” alapon ki sem fizették. — Fizet és javításról szó sem volt. Még az általánosan al­kalmazott 1989. januári hatszázalékos béremelésből is csak töredéket kaptam. Most szeptember 1-jétől, nyolchavi ké­séssel, nem visszamenőleges hatállyal, megkaptam a 200 fo­rintos különbözetet. — Bár hiteles okmányokkal (nem nyilatkozatokkal!) iga­zoltam szolgálati éveimet és egyetemi végzettségemet, a fi­zetésem sokkal alacsonyabb, mint sok más alacsonyabb ké­pesítésű pedagógusi munkakörben dolgozó kollégáé. Hasonló módon, végzettség nélkülieknek jutott osztályfőnökség, né­hol egy személynek két osztályfőnökség is a vele járó díja­zással, nekem nem jutott, de nem jutott néhány szakóra sem, pedig írásos kérvényben kértem. Még jócskán volna mit sorolnom!! A stratégia egyszerű: bármit kérek, nagyon szívélyesen megígérik, a szememben együttérzőnek, segítőkésznek mutatkoznak, minden szinten, de semmit sem teljesítenek, s a hátam mögött egészen más­• Nyílt fórum • Nyílt fórum • Nyílt fórum • ként nyilvánulnak meg, amiket régi jó magyar szokás sze­rint valakik igyekeznek az ember tudomására hozni külön­böző intenciókkal. A nyári szünidő vége felé előnyös állásajánlatot kaptam egy közeli település szakiskolájában. Előbb csábítónak ta­láltam, de végül úgy döntöttem, hogy maradok a fentiek el­lenére is, Megfutamodásoak érezném, ha elmennék. Marad­nom kell, amíg a fagyos légkör felenged körülöttem, amíg belátják a környezetemben, hogy egy „hazamenekült” ese­tében is a lelkiismeretes munkám kell a meghatározó le­gyen, nem pedig néhány menekültellenes egyén hangulat­rontó véleménykeltése. Igaz, odaát hazátlannak (bozgornak) minősítettek, azért, mert egy erőszakkal meghúzott határvonal túlsó oldalán, több mint egy fél évszázadig, minden zaklatás ellenére meg­maradtam magyarnak. (Nem tudom, a menekültekkel szem­ben most útálkozók közül hányán lettek volna erre képe­sek?) Itt újra hazát akartam találni magamnak, sok sors­társammal együtt, magyar a magyarok között. De még most is hazátlannak kell éreznem magam, s tiszta szívvel és nyu­godt lelkiismerettel állítom, nem az én hibámból! Egy hazáját megtalálni vágyó értelmiségi (Pontos név és cím a szerkesztőségben.) Hz igazságosabb jövedelemelosztásról — matematikusán­Mi köze van a matematikának a szocializmus építésé­hez? Talán kiderül a következőkből. Sajnálatos, hogy a szocializmus építése a mai állapotáig jutott. Anarchiának tűnik mindaz, amit tapasztalunk, s nem ismerjük ki ma­gunkat. Mégis hiszünk a szocialista társadalom felépíthe- tőségében. Mit örököltünk 40 éve? Romokat, amelyeken az országot újjá kellett építeni. Tagadhatatlan, hogy nőtt a dolgozók életszínvonala, átfogó nyugdíjrendszert vezettünk be. Hol vannak már a földes odúlakások? Lát-e ma valaki mezít­lábas munkást, parasztot? Tudják-e a ma élők, mi az az ínségakció? Az is tény, hogy mára újratermelődtek a proletárok. Ezért olyan vezetőkre van szükség, akik az értéket előállí­tó tömegek érdekében munkálkodnak, s igyekeznek meg­nyerni őket. S kevésbé olyanokra, akik a dolgozókat ismét proletársorba taszítják. Meg kell tisztítani a pártot azok­tól a vezetőktől, akik mindenáron a kapitalizmus felé ve­zetik az országot. Mi — a párt tagjai — szocializmust akarunk, mégpedig olyat, ahol a dolgozó tömegeket meg­becsülik. s a vezetők nem önmaguk részére építenek gond­talan életet. Mi, kommunisták olyan párt-, társadalmi és állami ve­zetőket akarunk, akik nem félnek a dolgozókkal való ta­lálkozástól, s készek megosztani velük az utolsó falat ke­nyeret is. Nem kellenek olyan vezetők, akik vizet prédi­kálnak, s közben bort isznak, öt-tíz évvel ezelőtt a kö­zépparasztok is úgy nyilatkoztak, hogy sose legyen ennél rosszabb. A felszabaduláskor azt mondták: ami az elosz­tást illeti — senkinek sincs két hasa. Most azt látom, hogy egyeseknek nemhogy kettő, hanem 8-10, vagy annál is több gyomra lehet... Ez elégedetlenséget és gyűlöletet szülhet a termelők és improduktív munkát végzők, munkások és vezetők között. Jaj annak a hadseregnek, amelytől vezérkara elszakad! Van-e kiút? Szerintem igen, mégpedig az igazságosabb jövedelemelosztás. Ä szükséges statisztikai adatok nem áll­nak rendelkezésemre, ezért magam próbálkozom számítá­sokkal. Ügy tudom, hogy a havi átlagkereset ma 8 ezer forint, ötszázezer dolgozónál ez évi 48 milliárd forint jö­vedelmet jelent. Ám, ha visszafognánk az improduktív szellemi dolgozók magas béreit, akkor — ugyancsak 500 ezer ilyen személlyel számolva, s feltételezve, hogy átlagban havi 25 ezret keresnek — az ő jövedelmük összesen 150 milliárd forintot tesz ki. Ha az e rétegbe tartozók havi keresetét 16 ezer forintra redukálnánk, akkor 54 milliárd forintnyi keret jönne létre, s ebből másfél millió dolgozó­nak körülbelül havi 3 ezer forinttal tudnánk emelni a bé­rét. Emellett javasolom, hogy 10-12 ezer forintnál maga­sabb nyugdíjat senki ne kapjon. Jobban meg kellene becsülni azokat az embereket, akik megtermelik a kenyeret, a vastag kolbászt, s az ipari ter­mékeket. Az igaz, hogy csak azt lehet elosztani, amit meg­termelünk. de az sem mindegy, hogy igazságosan tesszük-e ezt' Palecska József Palecska Józsefnek az MSZP megalakulása előtt írt so­raiból kétségtelenül féltés és jobbító szándék olvasható ki. Politikai életpályája — s az övéhez hasonló utat bejártaké — sok tekintetben és jórészt önhibájukon kívül zsákutcába torkollott. Ilyen sarokba szorított helyzetben nehéz indu­latok nélkül mérlegelni, s elkerülni a tévedések sűrűn te­lepített aknáit. Számításainál alighanem több a rosszabbul, s kevesebb a jól kereső. Ha egy példa megoldásánál meg­változtatjuk az összetevőket, feltehetően a végeredmény is módosulni fog. Ez esetben, sajnos, az itt vázoltnál nehe­zebbnek látszik a megoldás. PROGRIMIIÜNLHUIIK BÉKÉSCSABA — A megyei könyvtárban ok­tóber 27-én, pénteken 17 órai kezdettel dr. Ólán Andor tart előadást a természetes gyógy­módokról. Ugyanott 28-án 15 órakor „Állatok és tündérek a népmesékben . .. ” címmel raj­zos mesedélutánra kerül sor He­gyi Füstös László társaságában. — A Tégla Közösségi Házban oütóber 26-án, csütörtökön 18 órai kezdettel Nagy Bandó András kabaréműsorát láthat­ják. Ugyanott október 28-án, szombaton 18 órától a Napsu­gár bábegyüttes 48 éves évfor­dulójának díszelőadását láthat­ják Október 29-én 18.38 órától cigány kulturális nap lesz. — A megyei művelődési köz­pont rendezésében október 28- án, szombaton is órai kezdettel az Ifjúsági házban nemzetközi társastánc-csapatverseny lesz. Ugyanott október 38-án, hétfőn 18, 14 és 16 órai, október 31-én, kedden 18 és 14 órai kezdettel „Ha az álmot boltban árulnák” címmel a Gyermekszinház szer­vezésében Detre Annamária és a Szélrózsa együttes zenés elő­adását láthatják. — A Vasutas Művelődési Ház­ban október 27-én, pénteken 19 órai kezdettel a Sziámi együt­tes ad koncertet. BATTONYA — A „Viharsarok” népfőisko­la évadnyitó foglalkozása októ­ber 27-én, pénteken 17.38 óra­kor lesz a József Attila Műve­lődési Központban. Előadó: Vass Csaba. Ugyanott október 27- én 18 órai kezdettel Nagy Bandó András műsorát láthat­ják az érdeklődők. Szintén a művelődési központban október 28- án, szombaton 15 órakor pe­dig Az új földtörvény, az ag­rárreform és a falu címmel dr. Márton János előadását hallgat­hatják az érdeklődők. MEZÖKOVACSHAZA — Október 27-én, pénteken 28.38 órától Mókabeszüntetés címmel láthatják Nagy Bandó András kabaréműsorát. OROSHÁZA — A Petőfi Művelődési Köz­pont színháztermi előcsarnoká­ban megnyílt Nagy Gyuláné Ve- rasztó Erzsébet kiállítása, meg­tekinthető december 15-ig. — Táncházba várják a gyere­keket és fiatalokat október 29- én, vasárnap 18 órakor az ifjú­sági házba. A táncházat vezeti Kovács Ágnes. Közreműködik: az Alföldi néptáncegyüttes ze­nekara. GYOMAENDRÖD — A Déryné Művelődési Ház­ban október 26-án, ma 19 órai kezdettel TIT-előadás kereté­ben az endrődi szőttesekkel is­merkedhetnek a helyi hímző­szakkörök. MEZŐHEGYES — Az általános művelődési központban október 27-én, pén­teken 18 órai kezdettel nemzet­közi társastánc-gálaműsort lát­hatnak az érdeklődők. Hol a könyv hiányzik, hol a könyvtáros, hol csak egy szekrény... Nemzetiségi könyvtárügy — kérdőjelekkel Szépek a német nyelvű könyvek — főként a gyermekeknek kiadottak —, ám ez önmagában még kevés (A szerző felvétele) Ha idegen vetődik Gyulá­ra. s keres egy utcát, az it­teniek, főként az idősebbek biztosan azt felelik: menjen a Magyar-, a Román-, vagy a Németvárosra. A város­részek régi keletű elnevezé­se jelzi, hogy Gyulát nem­zetiségiek is lakták, lakják. Hogy mennyien, arról csak becsült adatokat hallhat­tunk. Tény viszont, hogy a városban mindkét nemzeti­ség gyermekeinek biztosít­ják a nyelvoktatást alap- és középfokon, a felnőttek nem­zetiségi klubokba járhatnak, a városi könyvtárban anya- nyelvükön olvashatnak. De van a két nemzetiség között egy nagy különbség: a ro­mánság beszéli az anyanyel­vét, a gyulai németek egy­más között sem. A német nemzetiség felgyorsult asszi­milációját Gyulán főként az 1945-ös deportálások okozta traumával magyarázzák. Akárhogy is van, „a nyel­vében él a nemzet” — sőt a nemzetiség is — igazsága vitathatatlan. Az anyanyelv megőrzésének, újratanulásá­nak pedig egyre növekvő mértékben eszköze a könyv, az olvasás. A gyulai Mogyo- róssy könyvtár igyekszik is tehetsége szerint a nemzeti­ségi irodalmat eljuttatni ol­vasóihoz. ám ez nem sike­rül mindkét esetben egyfor­mán. A könyvtár 1972-től mű­ködik román báziskönyvtár­ként, az ország e téren egyetlen ilyen intézménye. Az 1979-es tanácsi vb-ülésen ugyanakkor elmarasztalás érte az intézményt, hogy miért nem törődik ugyanígy a város német nemzetiségé­vel is? Havasi Istvánná igaz­gatónő a javaslat nyomán felikereste a Művelődési Mi­nisztériumot, a Magyaror­szági Németek Demokratikus Szövetségét, hogy támogas­sák német gyűjtemények lét­rehozását a városban és me­gyénk német nemzetiség­lakta településein. A minisz­térium megemelte nemzeti­ségi könyvbeszerzési keretü­ket évi 30 ezer (!) forintra. Ebből' „gyarapítják” 15 te­lepülés román nemzetiségi gyűjteményeit, s a gyulai, a mezőberényi, az eleki és az almáskamarási németkönyv­állományt. Ez az összeg csak azért „elég”, mert az utóbbi években román irodalmat alig tudtak beszerezni, de a némettel is gondjuk van. Hiába érkezik ugyanis ha­vonta az Üj Könyvek című könyvbeszerzési . jegyzék nemzetiségi * ajánlása, a könyveket hosszú átfutási idővel', vagy esetenként nem is szállítják. A Könyvértéke­sítő Vállalat a reklamációk­ra rendszerint azt válaszol­ta, hogy nem tehetnek róla, a fővároshoz közelebb élők felvásárolják a műveket. így a tagkönyvtárak munkatár­sai időnként vonatra ülnek, s válogatnak abból» ami ép­pen van a könyvtárosok bu­dapesti boltjában. A terv­szerű állománygyarapítás bi­zony eléggé nehézkes. És ez még csak a beszer­zés. A gyulai könyvtár a minisztérium ígérete ellené­re mindmáig nem kapott né­met nemzetiségi könyvtárosi státuszt, még egy felet sem. Fordultak a városhoz, a me­gyéhez, a német szövetség­hez, s újfent a miniszté­riumhoz. Havasi Istvánná el­sősorban a szövetség érdek­telenségét nem érti, s nem tartja mentségnek a fővá­ros és Gyula közötti távol­ságot. Ha nincs a gyulai könyvtárban egy véletlenül németül tudó munkatárs — azóta gyeden van —, aki fel­adatai mellett naponta egy­két órát fordíthatott a né­met könyvek feldolgozására, a báziskönvtári tevékenység csak papíron létezne. Pedig tudnák, mit kellene csinál­ni: olvasómozgalmakat szer­veznének és kiejtési verse­nyeket, kapcsolódnának a dunántúli . olvasótáborokhoz. A szeptemberi tanács vb-n meg is kapta a könyvtár új­fent a magáét: hogyhogy nincs olyan nyelvet beszélő könyvtárosuk, aki a német nemzetiségi könyvtári mun­kával1 fő feladatként foglal­kozna? A kollektíva meg- hányta-vetette a dolgot, s ketten — saját zsebből — jelentkeztek, megpróbálkoz­nának a nyelvtanulással egy TIT-tanfolyamon, hogy va­lamelyest elősegítsék a dol­got. Vajon mekkora esélyük van arra, hogy hamarosan képesek legyenek a könyve­ket nemcsak szaporítani és átnyújtani, hanem tartalmu­kat is közvetíteni? Gyulán irigylik a mező- berényieket, ott a két taní­tási nyelvű gimnázium, a diákok olvasnak, a városi könyvtár ügyesen koordinál az iskolai és a közgyűjte­mény között. Eleken is for­gatják a könyveket; a könyv­táros, Nádor Mária német anyanyelvű, szívügye a nem­zetiségi irodalom megszeret­tetése. Almáskamarás ugyan hallgat, de ott a könyvtá­ros csak tiszteletdíjasként dolgozik... És Gyulán? Ol­vasgatnak a gyerekek — a német könyvek nagyon szé­pek —, olvasgatnak a fel­nőttek, de korántsem biztos, hogy nemzetiségi indíttatás­ból. A könyvtár felajánlot­ta az itteni német klubnak, vinnének hozzájuk könyve­ket, milyeneket válogassa­nak? A válasz nem volt el­utasító, ám helyiség és a könyvek tárolására alkal­mas szekrény híján egyelőre nem vállalkoztak a letét fo­gadására. Nyelvében él a nemzet a nemzetiség is. Az anyanyelv megőrzésének, újratanulásá­nak pedig egyre növekvő mértékben letéteményese a könyv, az olvasás. Igaz, az ügy elsőszámú gazdája a könyvtár,vám úgy véljük, a többi illetékes sem hagyhat­ja — éppen összetettségénél fogva — kizárólag egy in­tézmény feladatául. Szőke Margit

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom