Békés Megyei Népújság, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-17 / 246. szám
1989. október 17., kedd tornász vb, Stuttgart Boginszkaja már az élen, Ónodi a legjobb magyar Hétfőn reggel a stuttgarti Hanns-Martin Schleyer Halléban alig néhány száz néző és szabadnapos versenyző tapsolta meg a romániai Daniela Silivast, aki a 25. tornász vb 192 női és ugyanannyi 'férfi résztvevője közül elsőként érdemelte ki az elérhető legmagasabb pontszámot — a tízest. Ráadásul első nekifutásra — ahogy a magyar tornászok mondták ..éhgyomorra” —, azaz már az első kötelező gyakorlatára, amit a lóugrásban mutatott be. Az 1987-es Eu- rópa-bajnokot, Szöul háromszoros aranyérmesét látszólag cseppet sem zavarta a korai kezdés, s még az sem, hogy a májusi brüsszeli Eb óta (ahol a szovjet Boginszkaja mögött 13 ezred- ponttal lett második) háromnégy kilót leadott, nyilván keserves küzdelemben, Silivas a felemáskorláton is joggal kapott 9,912-t, a gerendán viszont inkább a hírnevének szólt a 9,825. Kötelező programját a talajon 9,962-vel zárta, és így azonnal át is vette a vezetést a szovjet Olga Sztrazsevától. A magyar női válogatott két kulcsembere, a két békéscsabai közül elsőként Kovács Krisztinát szólították. Két fordulón át tartotta magát, aztán jött a baj, egy rontott alapelem formájában a felemáskorláton, aminek 9,087-es pontszám lett a vége. Semmit sem javult tehát a magyar női csapat helyzete, ráadásul vészesen nehézzé vált az utolsó csoportban következő Ónodi Henrietta feladata. Kovács Krisztina szereplése után csak annyit tudott mondani, hogy megzavarta a hosszas várakozás, kihűlt, míg az előtte tornászó NDK-beli versenyző pontszámát felmutatták. Nem kellett sokáig várni a második tízesre, amit az idei EB-hatodik, akkor még újonc szovjet Oleszja Dud- nyik érdemelt ki a talajon — egy 9,9-et érő gerenda után. Ám derűre ború; a felemáskorlát rajta is kifogott, talán a lámpaláz miatt itt csak 9,362-ig jutott. Dud- nyik az előírtak után nincs az első hat között, innen aligha reménykedhet eredményes folytatásban. Az utolsó csoportban következett a vb egyik legnagyobb esélyese, a brüsszeli EB- aranyérmes szovjet Szvetlána Boginszkaja, akinek ugyan a tízesből nem jutott, ám valamennyi pontszáma magasabb volt 9,925-nél, így aztán ismét változott az állás, Boginszkaja került az élre, 138 ezred ponttal Silivas elé. Ennél nagyobb meglepetés, hogy a harmadik helyre a kínai Jang Po került, aki éppoly kiegyensúlyozottan tornászott, mint a két nagy vetélytárs, Boginszkaja és Silivas. Csodát Ónodi sem tudott tenni, pedig rontás nélkül ment végig a négy szeren. Az ugrásban 9,85-re, kedvenc szerén, a felemáskorláton 9,75-re, aztán a gerendán 9,625-re, végül a talajon 9,775-re. A magyar edzők szerint elgalább két szeren többet érdemelt volna, ám mint köztudott, óvásnak két év óta a tornában nincs helye. Ónodi kereken 39 pontja nem sokat segített a Maráczi Emőné vezette hatoson, amely az előírtak után a szerénynek is alig mondható 12. helyet foglalja el. A folytatás előtt reményre legfeljebb az adhat okot, hogy a magyarok pontszáma 190,247, alig kevesebb, mint az ötödik helyen álló NDK-é (191,970). Ám visszagondolva a korábbi világversenyekre, a 12. helyről már semmiképpen sem lehet eljutni a legjobb hat közé, amit célkitűzésként emlegettek a stuttgarti rajt előtt. Az előírtak után a csapatverseny állása: 1. Szovjetunió 198,058 pont, 2. Románia 196,447, 3. Kína 195,896, 4. Egyesült Államok 193, 895, 5. NDK és Koreai NDK 191,970-191,970, ... 12. Magyarország 190,247. Az egyéni állása: 1. Szvetlána Boginszkaja (szovjet) 39,837 pont, 2, Daniela Silivas (román) 39,699, 3. Jang Po (kínai) 39,649, 4. Olga Sztrazseva (szovjet) 39,599, 5. Natalja Lascsenova (szovjet) 39,561, 6. Gabriela Po- torac (román) 39,550, ... 16. Ónodi Henrietta 39,000, ... 41. Ováry Eszter 38,224, ... 65. Kováé« Krisztina 37,824, ... 80. Mis- kó Zsuzsa 37,399, . . 95 Storczer Beáta 37,037, . . . 110. CsisztU Zsuzsa 36,80. Karate ob a vb előtt Hortobágyi arany-, Gorbai bronzérmes A november 2—6. között New Jersey államban, Atlantic Cityben megrendezendő karate világbajnokság utolsó válogatójának is megfelelt a kick box országos egyéni bajnokság, amelynek Budapesten a Körcsarnok adott otthont. A full contact versenyen 45-en léptek szo- rítóba, köztük 9 ukrán versenyző, míg a semi contact- ban 26-an. A hölgyeknél ösz- szesen 17-en mérték össze tudásukat. Ezúttal azért nem láthattak nagyobb tömegeket a szurkolók, mivel súlycsoportonként csak az ország legjobb négy versenyzője — aki korábban kiharcolta a fináléba jutás jogát — viaskodott. A Békéscsabai Lakótelepi SE kiválósága, Hortobágyi János a 69 kg-os súlycsoportban a sémi contactosok mezőnyében magabiztos versenyzéssel kiküzdötte az aranyérmet a váci Dóra és a dunaújvárosi Fodor előtt. Gregor László tanítványai Hortobágyi János közül a lányok mezőnyében Gorbai Zsanett az 55 kg-osok súlycsoportjában bronzérmes lett. Tótkomlóson hét szakosztály mintegy 250 versenyzője lépett rajtköre a minden év októberében megrendezendő hagyományos évadnyitó úszóviadalon. Eredmények. Fiúk. Gyermek kcs. 100 m gyors: l. Barta Tamás (Tisza Bútor) 1:03,15, 3. Takács (Tótkomlós) 1 :08,12. 100 m mell: 1. Kádár Zsolt (Tisza Bútor) 1:18,68, 3. Takács 1:24,64. Úttörők. 100 m gyors: 1. Juhász Ákos (Békéscsaba) 1:06,20 100 m. hát: l. Juhász Ákos 1:15,54. 133 1/3 m vegyes úszás: 1. Juhász Ákos 1:42,77. 4 X 33 1/3 vegyes váltó: 1. HÓDIAK 1:31,0. Delfinek. 100 m gyors: 1. Báli Gábor (Tisza Bútor) 1:11,46 100 m mell: 1 Székely-Tóth Gergő (Szentes) 1:27,76. 4 X 33 1/3 gyorsváltó: 1. Szentes 1:27,84. Béka. 33 1/3 gyors: 1. Baranyi Péter (Szentes) 21,53. 66 2/3 mell: l. Baranyi Péter 1:03,06. Leányok. Gyermek. 100 m mell: 1. Borbély Bernadett (HÓDIAK) 1:21,85, 2. Vincze (Orosháza) 1:29,52, 3. Molnár (Gyula) 1:34,12. Úttörők. 100 m gyors: l. Bán Annamária (HÓDIAK) 1:15,31, 3. Vantara (Tótkomlós) 1:19,81. 100 m hát: 1. Bajusz Andrea (HÓDIAK) 1:21,81, 3. Vantara 1 :28,5. 133 1/3 m vegyes úszás: 1 Bán Annamária 1 :54,66, 3. Vantara 2:03,06 . 4 X 33 1/3 mellváltó: 1. HÓDIAK 1 :50,09, 3. Tótkomlós (Vantara, Serfőző, Antoli, Zsingor) 2:03,37. Delfin. 100 m mell: 1. Valkay Ágnes (Szentes) 1:46,7. Béka. 33 1/3 mell: 1. László Szilvia (Tisza Bútor) 36,98, 2. Malya (Tótkomlós) 41,88. * * * Stílust váltanak az angolok? A futballszakértök általában akkor emlegetik az angol stl- : lust, amikor valamelyik csapat a 16-os tájára Ívelt labdákkal szeretne eredményt elérni. Ez az úgynevezett angol iskola alapja, s a szigetország csapatai mind a mai napig ezt a meglehetősen egyhangú, de ugyanakkor nem akármilyen felkészültséget megkívánó stílust művelik. Most, egy évvel az olaszországi világbajnoki döntő előtt; úgy látszik, Angliában is új ötleteken gondolkodnak a szakvezetők. — Szerintem hagyományos felfogásunkkal nem juthatunk messzire Itáliában — jelentette ki Bobby Robson szövetségi ka- \ pitány első számú segítője, Don Howe. — Ha nem találunk ki valami újat, akkor teljesen feleslegesen utazunk a Mondialéra. Mint ismert, az angolok már gyakorlatilag kivívták a részvétel jogát a 24-es döntőben. Ezt el is várták Robsonéktól, azonban máris sokan aggódnak, hogy a csapat, akárcsak az 1988-as EB-n, ezúttal is gyengén szerepel majd a fináléban. Howe azt javasolta továbbá Robsonnak! utazzon el Milánóba, s tanulmányozza a ma legkorszerűbb futballt bemutató AC Milan együttesének a játékát. Állítólag a Liverpool szakemberei máris áttértek a kontinensen használatos stílusra, s előbb-utóbb az angol válogatottnak is követni kell a fejlődést. Nem sokkai ezt megelőzően a Békéscsabai Előre Spartacus fiataljai Hódmezővásárhelyen álltak rajthoz. Eredményeik. Fiúk. Úttörők. 50 m gyors: 1. Juhász Ákos 29,59. 100 m hát: 1. Juhász Ákos 1:13,87, 4. Kovács Z. 1 :20,29. Delfinek. 100 m mell: 3. Hovorka 1:32,38. Leányok. Úttörők. 50 m pillangó: 3. Hrabovszki 38,25 100 m mell: 1. Jantyik Judit 1 :28,63. Delfinek. 50 m gyors: 2. Póda 38,53. 50 m mell: 1. Dobrocsi Szilvia 47,0, 4. Póda 48,28. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a totó 41. játékhetére 7 623 954 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt; 13 találatos szelvény nem volt; 12 találatos szelvény 88 darab, nyereményük egyenként 168 420 forint; H találatos szelvény 1579 darab, nyereményük egyenként 3755 forint; 10 találatos szelvény 16 741 darab, nyereményük egyenként 531 forint. Mégis lesz Gyula Nagydfj szombaton Az Igazi jövőt a fiatalok jelentik A nézők változatlanul kitartanak, ha már — érthetően — nincsenek is olyan sokán, mint amikor a pályaavató volt, vagy a hatpályás verseny huai premierjének adott otthont a gyulai pálya Korábban jóval gyakrabban írtunk ezeken a hasábokon a salakmotoros sportág eseményeiről, kiváltképp a Békéscsabai Volán versenyzőinek szerepléséről. Volt miről..., mostanában viszont már-már vészjósló a csend ^ szakosztály körül. Teljes motorzajszünetről azonban — szerencsére — nem beszélhetünk, amint arról a napokban Szilágyi Sándor szakosztályvezető és Dorogi János szakosztályelnök tájékoztatott: — Kétségtelenül nem sok dicsekednívalónk van — mondták szinte egyszerre —, de egyelőre nem tartunk ott, hogy fel kelljen adnunk, még akkor sem, ha éppen most jövünk az országos szakszövetségből, ahol joggal korholtak bennünket... Az utóbbi bajnoki versenyekre ugyanis nem tudtunk elmenni, ami sok kellemetlenséget okozott a rendezőknek, de méginkább a Debreceni Emelőgép szakosztályának, amellyel a páros bajnokságban közös csapatot alkotunk. — Csapatról beszélni persze manapság Gyulán enyhén szólva mosolyt keltő, hiszen pillanatnyilag majd- hogy hárman • alkotjuk a szakosztályt, rajtunk kívül még az edző-szerelő Tóth István aktív. — Van-e egyáltalán kit edzenii ? — Azért néhány fiatal rendszeresen látogatja az edzéseket; s hatójuk közül néhányan, így a 20 éves Tóth István versenyzési engedéllyel is rendelkezik már. Egyértelmű: igazából csak a legfiatalabbakra számíthatunk a jövőben. Nagy kár, mert a nehéz gazdasági helyzet ellenére sem mondhatjuk, hogy kifogyott a lehetőség, sőt! Bizonyos vállalkozásokkal tudunk tisztességes feltételeket biztosítani. — Azért ne „ugorjuk át” a korábbi versenyzőket..,. mi van velük? — A katonaságát töltő Gyepes ugyan a legutóbbi nyíregyházi páros bajnoki fordulóban ott volt, de korábban ígérete ellenére például egyszerűen távolmaradt ... Az idén egyetlen eredménye van ; augusztusban egy lesznói viadalon 4. lett. Bemdt — aki egyedül harcolta ki az OB I-ben való szereplést és jól is kezdte a bajnokságot — később egyszerűen hátat fordított nekünk, sajnos, emberi gyengeségeit minősíteni is nagyon nehéz! Sajnos, nem. ő az el&ő, aki sok mindent megkapott, de cserébe vajmi keveset adott a szakosztálynak! Nagyon sokat töprengtünk rajta, hogy miért nem sikerült legalább egy középszinten továbbvinni a csapatot az elmúlt években is. de nem tudunk igazán választ adni erre. Az biztos, hogy nem találtuk meg az utat a versenyzőkhöz, miként az is, hogy egy szakosztályt hiába akarnak lelkesebben a vezetők, partnerekre is szükség van, úgymond befogadókra ! — Akkor jó hírt nem is tudunk mondani a sportág szerintünk továbbra is reménykedő híveinek ? — Szerencsére tudunk. Rendbehoztunk egy kisbuszt, amely havi 30-40 ezer forintot is hozhat, s ebből fenn tudjuk tartani magunkat, ahogy már említettük, egy bizonyos szinten. Napjaink- ezt is meg kell becsülni. A másik, hogy mégis csak sikerült tető alá hozni a Gyula Nagydíjat az idén is: most szombaton, tehát október 21-én 13 órai kezdettel rendezzük. Hat lengyel, 2-2 NDK-beli és csehszlovák, valamint a hazai élmezőny több jeles képviselője indul, hogy mást ne mondjunk, idei világbajnoki döntőseink, Adorján Zoltán és a Münchenben tartalék Petriko- vics József is. Rajtuk kívül Kócsó vagy Nagy Róbert, aztán Tihanyi, Balogh János részvétele bizonyos. Az még nem dőlt el, hogy Gyepes indul-e, ez korántsem rajtunk múlik. F. I. Míg országosan a rendezők panaszkodtak, hogy az olimpiai napok kerékpárpróbáján kevesen álltak rajthoz, addig Békés megyében, kiváltképp Békésen rendkívül nagy volt az érdeklődés. Igaz, az országos túrán, a leghosszabb távon, a 100 km- en mindössze hárman vállalkoztak, ám a „közép” és „rövid” távon mintegy 520- an teljesítették a szintidőt. Mint Cs. Varga László, BéKét keréken Békésben kés város sportosztályának vezetője elmondta: „Az időjárás kegyeibe fogadta a fiatalokat. Jól sikerült a szervezés is, nem volt reklamáció, eltévedés, időn kívüli teljesítmény...” Nos, a leghosszabb távon a 26 esztendős budapesti lakos, Varga Tamás érkezett elsőként célba, jócskán három órán belüli teljesít" ménnyel. A 30 km-es távon háromszázhetvenen, a 60 km-en pedig százötvenen rajtoltak, illetve értek célba. Ezúttal több volt a leány, hiszen 317-en voltak a gyengébb nem képviselői. A 14 éven aluliak mezőnyében elsőként Gógány Zsolt, a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola diákja ért célba, megelőzve iskolatársát, Kertész Zoltánt. Harmadikként az 1. számú iskola diákja, Rácz László tűnt föl a célban. A középiskolások közül a leggyorsabbnak a 636- os számú szakmunkásképző, illetve szakközépiskola fiatalja, Horváth Rudolf bizonyult. (Illllll J ; ». > :\t rlí f j f 1 % s Felvételünk nem sokkal a rajt után készült, s itt még látni, hogy frissek a kerekezők Fotó: Fazekas Ferenc BÉKÉS MEGYf I Az MSZP Bökés Megyei lapja. Igazgató-főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc, űr. Serédi János. Igazgatóhelyettes: Adamik Tiborné. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat. A szerkesztőség és a kiadó címe: Békéscsaba, Munkácsy u. 4. sz. PL Hl. 5601. A szerkesztőség telefonszáma: (66) 27-844, Igazgatófőszerkesztő: (66) 21-401, a kiadó telefonszáma: (66) 26-395. Telexszám: 83312. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105 forint, egy évre 1260 forint. Kner Nyomda lapüzeme, Békéscsaba, Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Balog Miklós. ISSN 0133—0055 ! Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.