Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-09 / 213. szám

1989. szeptember 9., szombat TALLÓZÓ VcÖRÖSTÁJ „Nem érhetné nagyobb tragédia az országot, mint ha az MSZMP az átmenet közepén Pedagógusbér-emelés Akkor mennyi is az annyi? RÖVIDZÁRLAT (Mészáros András karikatúrája: Népszabadság) Misék az MSZMP közösségi házban összeroppanna” ... Lehetséges-e, hogy a rendkívüli kongresszuson az MSZMP a kisemberek párt­jává váljék, olyan párttá, amely a biztonságra, megál- lapodottságra, a társadalmi békére apellál?' Azt hiszem, hogy Nyers Rezső ebbe az irányba próbálja megmozdí­tani ezt a reform-szódagály- ban fulladozó pártot. Az oli­garchákkal és a modernizáló radikálisokkal szemben egy olyan MSZMP-közepet akar szóhoz juttatni, amely biztos kis lépéseket vár. A kádári kelet-európai szociáldemokratizálódás megkoronázásáról van szó. Nincs értelmiségi tűzijáték, nincs oligarchikus hányaveti magabiztosság, hanem apró­munka a műhelyek és irodák pártszervezeteiben, a min­dennapi életbe való beleér- zés. Ha Nyers Rezső találna maga mellé angyalföldi vagy szegedi munkáspolitikusokat, az 1960-as és 1970-es évek pozitív kádárizmusát elisme­rő kisvállalkozókat a párton belül, akkor átformálhatná, legalább részben az MSZMP-t a kisemberek pártjává. Nemzeti azonosu­lását megtalálhatná a ma­gyar reformmodellben. Nem véletlen, hogy Nyers Rezső az ugyancsak kisemberek fe­lé forduló kisgazdákat és szociáldemokratákat képzeli koalíciós partnereknek. Ha ez a fordulat bekövet­kezne, akkor az MSZMP jel­legzetes néppárti középpárt­tá válna, amelynek csak szűk szélsősége a korábbi hatalmat birtokló populista vagy technokrata oligarcha éppúgy, mint a radikális pártellenzéki liberális szo­cialista, reformkommunista. A kisemberek MSZMP-je ki­csit régiesen, hagyományo­san, patriarchális liberaliz­mussal működne: lassítaná ugyan a modernizáció mene­tét, de reményei lennének választói tömegek megnye­résére .. . Reális koalíciós partner. Egy húsz évvel ez­előtti Kreisky-féle provin­ciális alkudozó politikát fog folytatni, ha lesz rá módja és ideje. Hullni fog rá az ér­telmiségi gúny szava, de könnyen lehet, hogy ennek következtében hullani fog­nak rá a szavazatok is ... Ha primitív egyszerűséggel tu­lajdont ad szövetkezeti vagy fél-maszek formában százez­reknek, akkor szembenézhet a választásokkal. Ha öntu- datosabb nemzeti politikát folytat Grósz politikája he­lyett a két nagyhatalommal és a szomszédainkkal, akkor nem megvetendő koalíciós partner. Nem érhetné nagyobb tra­gédia az országot, mint ha az MSZMP az átmenet köze­pén összeroppanna. Ebben az esetben aligha van békés át­menet. De lesz először gaz­dasági, majd politikai, végül katonai szükségállapot. Ma a Magyarország sorsát megha­tározó három nagyhatalom — a katonai és gazdasági megsemmisítésünkre képes Szovjetunió, az Egyesült Ál­lamok és az alakulóban lévő Egyesült Európa — egyaránt érdekeltek a békés átmenet­ben. Valamennyien tudják, hogy a köztük lévő hallgató­lagos vagy nyílt megegyezés Magyarország politikai, gaz­dasági és katonai státusáról csak akkor valósítható meg, ha az átmenetben egy elfo­gadható súlyú, koalícióké­pes MSZMP létezik. Az MSZMP összeomlásával ke­letkező űrben nincs a mind­három nagyhatalmat kielégí­tő politikai erő. Politikai űr pedig nem létezhet tartósan. (Lengyel László politológus tanulmányrészletéből; Heti Világgazdaság) Aztán elkezdtem osztani meg szorozni. Az elemi ma­tematika elemi szabályai see- rint. És rájöttem, hogy már 1989-re sem stimmelnek a pedagógusbér-emelés száza­lékai. Mert ugye, januárban volt 6 százalék. Szeptember­től pedig lesz 16,2 százalék. A hivatalos számtan szerint így az idén a pedagógusok 22.2 százalék béremelést kap­nak. Igen ám, de amíg a 6 egész évre értendő, addig a 16.2 százalék csupán három hónapra. Következésképpen az éves érték 6 + 5,4 száza­lék, vagyis nem egészen 12 százalék. De vegyük azt, amit a minister mondott: „1990. január 1-jétől a szo­kásos 4-6 százalékos automa­tizmus helyett az 1989. évi bértömeg 20 százalékával emelkedik a pedagógusok bére.” Ez teljesen igaz, de csupán azzal a megjegyzés­sel, amit a miniszter tanév­nyitó élőbeszédében ki is fej­tett: a januári 20 százalékos emelkedés a kiemelt költség- vetési területek egészére ér­vényes. Magyarán, nem csak a pedagógusok kapják. A Minisztertanács határozata a követési bérautomatizmus bevezetéséről csak 1990 ja­nuárjától fejti ki első ízben áldásos hatását. Ez a hatás természetesen a pedagógusok zsebében is érződni fog. A 20 százalék jelentősége azzal együtt figyelemre méltó, hogy nem csak és nem kizá­rólagosan az oktatásügy ro- botosait hozza anyagilag az eddiginél méltányosabb helyzetbe. Ha tehát összeadom a 11,4 százalékot és az előbbi 20-at, az annyi mint 31,4 százalék. Ez pedig még messze van a 60'százaléktól. Igen ám, de a szeretve tisztelt miniszter úr az országos tanévnyitón nem titkolta, a pedagógusok ... A második menet az antisztálinista, antibolsevis- ta populizmus. Enyhe gorba- csovi éllel megindult a he­ves Sztálin-kritika, Rákosi- kritika, tele lettünk szovjet és magyar történetekkel, Hortobágy és Recsk, Kolima és Vorkuta egyaránt borzon­gatott. Üjra itt volt az ÁVÖ, a Rajk-per, a Demény-ügy, Sztálin rémtettei. Sőt, már a bolsevizmus is bírálhatóvá vált. Ez a pártellenzéket, a szociáldemokratizálódást erősítette, az olvasót pedig tömegesen látta el Sztálin- életrajzokkal, Koestlerrel és Orwellel, Gyilasszal és Roy Medvegyewel. Innen egyenes út vezetett 1956-ig, a népfelkelésig. Nagy Imre és társai peréig, a nagy mellverdesésig. Március 15-e 1956 jegyében zajlott. Embe­rek milliói kezdtek a 301-es parcellával foglalkozni, hol­ott korábban százak se moz­dultak. És megint könyvek, cikkek, filmek, színdarabok, visszaemlékezések és ellen­visszaemlékezések. Koszorúk és fáklyásmenetek a temetés napján, majd ugyanaz, mint Erdéllyel kapcsolatban —ki­fáradás. Mert a megoldás nem Erdéllyel, nem az anti­sztálinista, antibolsevista kritikával és nem is 1956-tal közelít. Milyen szuggesztió és ön- szuggesztió jöhet még? Két­ségkívül hátra van a Kádár­korszak és személyiségei fe­letti elszámolás. Az értelmi­ség különböző csoportjai megírhatják, lefilmezhetik, előadhatják, hogyan törte derékba karrierjüket egy- egy politikus, majd nekiló­dul a főszerkesztők, főrende­zők, főigazgatók, később al- szerkesztők, aligazgatók le­leplezése. Ez párosulhat kor­rupciós ügyekkel. Tiszták igazolásokat adhatnak ke­markát az elmondottakon kívül 4 milliárd lorintnyi rendkívüli fizetésemelés fog­ja ütni. Adja az ég, hogy készpénznek vehessük azt, amiről majd a honatyák jó­indulata, szimpátiája, s e ré­tegről alkotott ismereteinek objektivitása fog dönteni. Mert ma még tudomásom szerint a 4 milliárd a peda­gógus-szakszervezet és a mi­niszter úr számára is csak álom. De hátha előfordulhat még napjainkban is olyan, hogy az álom valóra válik. Vegyük tehát ezt az ese­tet. Igent mond az Ország- gyűlés a 4 milliárdra. Aztán folytassuk a számolást. Ha januártól osztatik fel a pe­dagógusok között ez az ösz- szeg, akkor körülbelül 10 százalékot jelent majd. Ám ha csak júniustól, netán me­gint szeptembertől jön a bér­emelés öröme a házhoz, ak­kor ez a százalék akár a 30- at is elérheti. És akkor me­gint ott tartunk, hogy ki szá­mol jól, melyik százalék te­kinthető reálisnak. Mindezt nem azért mon­dom, hogy elvitassam a kor­mányzattól az olyan régen várt figyelem kézzelfogható és valósáogs megnyilvánulá­sait. És százalék ide vagy oda, isten bizony, változat­lanul szeretem a minisztert. De attól tartok, bevallom, hogy kis hazánkban a 60 szá­zalékos pedagógusbér-emelés hallatán senki sem fog utá­na kutatni a bűvös számok valóságos tartamának. És nem kattan be se a rosszul fizetett szövőnőnek, se az agyonhajszolt lakatosnak, hogy az a 60 nem hatvan. Még akkor sem, ha ezt az ér­téket a miniszter úr is 1988. december 31-éhez viszonyí­totta .. . (Szabó Ír éne; Nép­szava) vésbé tisztáknak, piszkosak bemocskolhatnak más pisz­kosakat, „látszattisztákat”... Az ellen-ellenállók és az ellenpartizánok kegytárgya­kat és harci emlékeket gyűj­tenek. Nem tudom, hogy mi­lyen tömegdemonstrációt hoz majd ez a módi, de bizonyo­san rengeteg viharos gyűlést az iskolákban és a tudomá­nyos intézetekben, a párthá­zakban és a szerkesztőségek­ben. S miután kellően gyű­löljük és megtapostuk egy­mást, nem erkölcsi katarzist, csak csömört érezhetünk. De talán nem kell meg­tisztítanunk magunk? Nem kell-e ítéletet mondanunk? Dehogynem. Máig is előttem van, amikor egy helyi MDF —SZDSZ közös ülésen az egyik felszólaló a kommu­nista csürhétől való végleges megszabadulást hirdette meg. Laki Mihály, aki életében az MSZMP-től dicséretet nem, csak rúgást kapott, nagyon szépen válaszolt. „Nézzünk magunkba, mi mennyire va­gyunk felelősek, hogy ez az ország ide jutott. Szóltunk-e, idejében szóltunk-e, vállal­tuk-e szavaink következmé­nyét? Megtettünk-e mi min­dent, amit lehetett? Nem, nem tettünk meg. És 800 ezer vagy 1 millió tagot — hiszen vannak korábbi párt­tagok — csürhének tartani és nevezni, nagy felelőtlen­ség.” Igaz. Mennyi idő jut­hat a Kádár-korszak lelep­lezésére? Hónapok, évek? Továbbra sem győzzük ol­vasni az újságokat, hallgatni a műsorokat, ' s elviselni a gyűléseket. Az erkölcsi forradalom nem egy halott korszak em­bereinek drámai elítélése, hanem magunkkal, s jövőnk­kel való elszámolás ... Ér­dekes kísérlet, ha őszinte ... (Lengyel László; Magyar Nemzet) ... Jávorka Lajos szeptem­ber elsejétől lesz a káposz- tásmegyeriek lelkipásztora. Nem ő járt közben a negye­dik kérületi pártbizottság­nál, hogy engedélyezzék a szentmisét, hanem a nagy- családosok egyesülete. Ók (kérték az MSZMÇ kerületi vezetőit, hogy az itt lakók­nak ne kelljen annyit utaz­niuk az újpesti templomig. A környéken lakó hívek szí­vesen és örömmel fogadták a lehetőséget addig, amíg el nem készül templomuk. ... Eddig három misét tar­tottak itt, és mindegyiken több mint kétszázan vettek részt. A jelenlevőik gyerme­kei a ministránsok, és amíg nincs kántor, egy négygyer­mekes anyuka és egy öt­gyermekes apuka látja el ezt a feladatot. A mise előtti gyónás helyszíne a Vörös­kereszt terme. Bent felcsendül a „Szent vagy uram, szent vagy .. kezdetű zsoltár. Kint az ut­cán sokan forgatják a fejü­ket, és nem tudják, honnan jön a dal. Talán el sem hi­szik, hogy az MSZMP kö­zösségi házából. Megkérdeztük a negyedik kerületi pártbizottságot is, milyen megfontolásból en­gedélyezték, hogy a közös­ségi házban szentmisét is tarthassanak. — Ez a ház — mondja Vajda Pál, a pártbizottság titkára — az ott élőkért épült. Azért az MSZMP tart­ja fenn, mert úgy gondol­Foglalkozási inkompeten­ciával mindenhol találkoz­hatunk. Feltűnt ez már az olvasónak? Alighanem vala­mennyien észleltünk ilyes­mit ... Tudományos vizsgálódás céljaira több száz esettanul­mányt végeztem. Néhány ti­pikus példa az alábbiakban. Városi tanács, 17. sz. eset. Mini Jani karbantartási el­lenőr volt Csudaváros taná­csának közműosztályán. A városháza főtisztviselői mind kedvelték, szinte ömlengve beszéltek róla, milyen rend­kívül megnyerő modorú ez a Mini. Kedvelem Minit — mondta — a főellenőr. — Van józan esze, azután min­dig kedves és barátságos. Ez a viselkedés jól megfe­lelt Mini pozíciójának: nem lévén vezető beosztású, nem volt oka arra, hogy ellent- mondjon a feletteseinek. Aztán a főellenőr nyug­díjba vonult, és Mini lett az utóda. Mini továbbra is min­dig egyetértett mindenkivel. Válogatás nélkül továbbított a beosztottjainák minden fe­tuk, hogy ennek a nagy la­kótelepnek szüksége van egy olyan házra, amelyben a szabad idejüket hasznosan eltölthetik az emberek. Azt szeretnénk, ha az oda járók jól éreznék magukat a kö­zösségi házban. Amióta meg­nyílt, nagyon sokan keresik fel programjainkat. Van ját­szóház, önképzőkör, lehet sportolni, és még sorolhat­nám a lehetőségeket. Az a véleményünk: ha azt akar­juk, hogy az itt élőik a vá­lasztáskor az MSZMP mel­lett voksoljanak, nekünk kell közelednünk feléjük, és mi erre készek vagyunk. Nem nézzük azt, hogy ki milyen felekezethez tartozik. Számunkra minden ember egyforma. És ez dominált akkor is, amikor azzal ke­restek meg minket, hogy adjunk helyet a szentmisé­nek. Örömmel tettünk en­nek eleget. A kerületi párt- bizottság elvi támogatásáról biztosítja a káposztásmegye- rieket a templom megépíté­séhez. — Mennyi ideig misézhet­nek a hívők a közösségi ház­ban? — Ameddig csak akarnak. Semmilyen ellenszolgálta­tást nem kértünk. Saját ma­gunk döntöttünk úgy, hogy engedélyezzük. Persze vol­tak ellenvélemények is, de a többség szava volt a dön­tő. Azt hiszem, ez termé­szetes. (Andrejszky Zoltán; ötlet) lülről kapott utasítást. Az ebből adódó konfliktusok és az állandó tervmódosítás csakhamar demoralizálta az osztályt... Mini továbbra is minden­kinek azt válaszolna: „Hát persze, így igSz!” — és gyor­san a megfelelő helyre to­vábbította a felülről és alul­ról érkező üzeneteket. A névleges főellenőr valójában levélirányítói feladatkört lá­tott el. A karbantartási osz­tály rendszeresen túllépte költségvetési keretét, még­sem teljesítette feladatait. Mini Janiból tehát, aki el­lenőrként 'kompetens volt, inkompetens főellenőr lett­idő múltán rájöttem, hogy minden hasonló esetnek van egy közös jellemzője. Az érintett személyt kompetens pozícióból inkompetens po­zícióba emelték. Előbb-utóbb rá kellett jönnöm, hogy ez minden hierarchia bármely lépcsőfokán fenyegeti a fel­felé bukottakat. (Laurence J. Peter—Raymond Hull; A Peter-elv, avagy miért for­dulnak mindig rosszra a dolgok? című könyvéből) Ár, ár! — hát hol a határ? ... A ráfizetést legalább mérsékelni kellett, mert manap­ság még egy állami húsipari vállalat sem zárhatja büntet­lenül mérleg szerinti veszteséggel és alaphiánnyal az évet, vagyis már a nyár elején megindultak az akciók a belföldi fogyasztói árak felemeléséért. Ami részleges sikerrel járt. Mert a kormány a hatósági áraknál nem engedett a köve­telésnek, viszont a szabadáras és bejelentéskötelezett áras zsiradékok és húskészítmények esetében nem volt a kezé­ben eszköz, amivel az áremelésnek útját állhatta volna. És talán nem is nagyon akarta, mert a kormány szakértői vi­lágosan látták: a fogyasztói árak valóban nem nyújtanak fedezetet az ilyen-olyan oknál fogva emelkedő termelési költségekre. És azt is látták: a költségvetés sem nyújthat fedezetet, mert immár arra sem tud, amire pedig feltétle­nül muszáj. Csakhogy a fogyasztói árak emelésének a hírére felkap­ták a fejüket az emberek. Mert ezt már alig lehet elvisel­ni! Hát ki bírja ezt pénzzel? A fizetések nem emelkednek, a nyugdíjak nem emelkednek, az árak viszont... Hát hol a határ? A SZOT és azon belül a vasasszakszervezet az el­keseredettek élére állt, és sztrájkot hirdetett. Az ügyekben kissé jártasabb emberek pedig azt kérdezték: ki ellen hir­dették ezt a sztrájkot? Az áremelést nem a kormány ren­delte el, és nem is a kormány hajtja végre, hanem egy adott vállalati kör. A húsipar ellen pedig legföljebb bojkott hir­dethető, az más kérdés, mennyi sikerrel. A szakszervezetek azonban mégis a kormány jobb belá­tásra térítése érdekében hirdették a sztrájkot. Szerintük ugyanis éppen a kormány teremtett olyan helyzetet, amely­ben a húsipar nem tehetett mást, mint hogy árat emelt. Ja­vítsa a kormány a mezőgazdasági termelés és az élelmiszer­feldolgozás feltételeit, és akkor elkerülhető az áremelés. Vagy ha mégis muszáj az árakat emelni, akkor ezt a bé­rekben és a nyugdíjakban kompenzálni kell! — hangzik a követelés. A kormány tagjai azonban ezt hallva csak értetlenül ráz­zák a fejüket. Mert az agrártermelés helyzetét épp a kö­vetkező hetekben készülnek áttekinteni és javítani, erre már ígéretet tettek a Péter-Pál-napi gabonademonstráció al­kalmából. És már akkor is hangsúlyozták: nem a kombáj- nos tüntetés bírta őket rá erre a döntésre, hanem az, hogy jól tudják: legalább a nyolcvanas évek elejének a feltétele­it kell visszaállítaniuk ahhoz, hogy különösebb zökkenők nélkül működhessék az élelmiszer-gazdaság ... (Gádor Iván; Magyar Mezőgazdaság) „S miután kellően gyűlöljük és megtapostuk egymást..., csak csömört érezhetünk” A felfelé bukottakat mindig fenyegeti...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom